építészet : környezet : innováció

"A mulandóság cáfolatául" - Szépségközpont Hévízen

"A szépség nem feltétlenül jár gyakorlati haszonnal, mégis úgy keressük, mintha a világ legfontosabb dolga lenne" (Paulo Coelho). Hévíz központjában a Kalmár László és Zsuffa Zsolt által tervezett Szépségközpont homlokzatait a közeljövőben élő zöld fal borítja majd, beemelve a változást és az időt az épület - s talán nem utolsósorban a funkció tágabb - értelmezésébe is.

Az új épület Hévíz legforgalmasabb utcájában helyezkedik el. Mivel a telek két utca közé feszül, azok között lehetőség nyílt egy passzázs jellegű átjárás nyitására, ezzel a gesztussal pedig új városi köztér létrehozására. A dupla telekméretre két részre tagolt épület került, amelynek szárnyait csak a lépcsőteret is tartalmazó közlekedő köti össze. A heterogén architektúrájú környezet építészeti karakterét a Szépségközpont nem veszi át, sokkal inkább a közeli védett erdősávra reagál majd növényzettel befuttatott, élő zöld-falával. A lapostetős tömegformálású épület tetőteraszokkal oldott felső szinttel egészül ki. A tervezést nehezítette, hogy a telekre - annak előző tulajdonosa - társasház építését kezdte meg. A földszinti pillérekig eljutott épület és környezete azután évekig elhagyatottan állt.

Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
 
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás

 

A környezethez való illeszkedés szempontjából az épített környezet nem tűnt folytathatónak, viszont a főutca vonalában húzódó - szinte utcaképként viselkedő - erdősáv idáig is kisugárzó ereje igazolhatónak mutatkozott a zöld homlokzat megfogalmazásakor. Fontosnak tartottuk az épület funkciójának megjelenítését is. Ezt a gondolatot részben az illatszeres üvegcsék hangulatát idéző vitrinek és a bennük feltáruló belső tér látványa fejezi ki, valamint a halvány árnyalatú üveg homlokzatburkolat. Mind a zöld homlokzat, mind a vitrinek jellegzetessége, hogy a változást és az időt beemelik az épület értelmezésébe. Előbbi a növényzet folyamatos növekedését, évszakok szerinti változását mutatja, utóbbi a belső terek használatát, annak erős kivetülését segíti. Tél, tavasz, nyár, ősz, reggel, este. Így válhat idővel a semleges mérnöki szerkezet az utcaképbe illesztett élő homlokzattá. A műszaki precizitás és a zöld homlokzat kettősségéből fakadó feszültség pedig építészeti eszközként meghatározó karaktert ad a homlokzatoknak.

 

Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

Az alsó két szint intenzív kapcsolatban áll a külső térrel. A felső szint a rendeltetés miatt is zártabb, inkább a visszahúzott tetőteraszok felé nyílik meg. Ez a finom tagoltság a zöld homlokzat szerkesztésében is megmutatkozik. A kissé előnytelen, hosszúkás telekforma, valamint a belső közlekedő rendszer logikája miatt a főbejárat a védettebb passzázs felé nyílik, így mindkét utcáról megközelíthető az épület. Nincsenek kerítések, a kert az utca részévé válik, és felerősödik az épület középület-karaktere.

 

Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, helyszínrajz
földszinti alaprajz
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, 2. emeleti alaprajz
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, metszet
Szépségközpont, Hévíz - Kalmár László, Zsuffa Zsolt, részletrajz
 

 


Szépségközpont, Hévíz

vezető tervezők: Kalmár László, Zsuffa Zsolt - Zsuffa és Kalmár Építész Műterem
építész munkatársak: Helmle Csaba, Kanyó Mihály, Lázár Zsófia, Nagy Gábor, Papp Glória, Rehus Szilvia, Rose Balázs
belsőépítészet: Finta Csaba, Balázs Kriszta
statika: Szabó István
kerttervezés: Bán Karolin
épületgépészet: Rádonyi László, Nagylucskay László
épületelektromosság: Szalmási Vilmos
tűzvédelmi szakértő: Böröcz István
látványterv: Vesztergom Ádám
makett: Modelart Kft.
fotó: Bujnovszky Tamás
építtető: Va-Vestor Kft.
kivitelező: Grabarics Építőipari Kft, Baki Dezső

tervezés éve: 2007-2009
kivitelezés éve: 2009-2010
bruttó szintterület: 3200 m2

 

9 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »