A pontos idő: jetzt!

Mindig izgalmas olyan épületet látni, ahol a korok többszólamúságával régi és új architektúra egyesül, ahol a századfordulós és kortárs homlokzatok gond nélkül összekapcsolódnak. Az izgalom mellett pedig szinte hátborzongató, hogy ezt a századfordulós jelzőt most már a 21. századhoz kell kapcsolnunk.

A Budapesti Német Iskola új szárnya

A Svábhegy keleti lejtőjén elterülő, Cinege úti Német Iskola egyszer már volt régi és új építészet tematikájának középpontjában. A majd 37. 000 négyzetméteres telken álló, 20. század eleji Vadászház mellé 2001-ben még a Scheffler Warschauer + Partner építésziroda tervezett a leejtős terep vonalára hajló épületet. Az iskola bővítése azóta szükségessé vált, így az üzemeltető Budapesti Német Iskola Alapítvány 2015-ben írt ki meghívásos pályázatot egy új szárnyra. A munkát az a Bánáti + Hartvig Építész Iroda nyerte, aki a korábbi terveknél már együttműködött Scheffler irodájával.
A „régebbi" iskola íves vonalvezetése a Vadászház felé tartott, melyet akkoriban szándékosan kiviteleztek folytatható módon. Hartvig Lajos célja pontosan a folytatás volt, így az épületek most összekapcsolódhattak egy harmadik korszak stílusával.

A legrégebbi Vadászház önállóan érvényesül, a vele való illeszkedés nem lett szerves, de a két formanyelv között egyáltalán nem érzünk konfrontációt. Külön érdekesség, hogy az új struktúra úgy kötődik össze a védett épület külső homlokzatával, hogy az tulajdonképpen a kortárs tér belsőépítészeti látványosságává válik. Figyelemfelkeltő az is, hogy nem e majd 110 éves ház illeszkedésén volt tapasztalható a legnagyobb odafigyelés. Tény, hogy esetében nem egy belvárosi középületről vagy elsőrangú műemlékről van szó, ezért bátrabban lehetett a hozzáépítés stílusával kísérletezni. Megérte.
Sokkal nagyobb hangsúly helyeződött arra, hogy a Scheffler-féle iskolatömegre reflektáljanak. Azonos arányokkal, kivételes érzékenységgel vezettek át egy hidat az újonnan tervezett szárnyba. Míg az eredeti épület anyaghasználatán a természetes faanyag élvezett előnyt, itt a tűzvédelmi és karbantartási szempontoknak megfelelő, festett szálcement kapott főszerepet. Homlokzatában látni lehet a 2000-es évek elejének esztétikáját is - főként az illeszkedés vágya miatt -, de mindez keveredik kortárs hangulattal, hogy saját korának építészeti jele lehessen.

A telek adottságai, valamint a Vadászház pozíciója miatt az alaprajzi rendszer másként alakult a gimnázium téralakításához képest: széles középfolyosóra szerveződik, melynek közepére tervezték a liftet és minden szociális helyiséget. Az alsó tagozatos osztályoknak otthont adó tantermek, szaktermek az alaprajz belső és a külső ívein sorakoznak.

"Felülről szemlélve a látvány elsőre egy óriás napórának tűnik a napsütötte budai hegyekben." - meséli Hartvig Lajos építész. Ez a hasonlat azért különösen frappáns, mert a félkör traktusain sorban haladva mindig eggyel és eggyel felsőbb osztályok tantermeihez érkezünk, a kezdeti évektől egészen az érettségizők szárnyáig. Az idő itt nem csupán iskolaévekben, de építészeti stílusokban is pereg. Ez a gondolatmenet akkor teljesedhet ki majd igazán, ha a Vadászház új funkcióra, esetleg az óvodai szerepre talál a következő években.

A sokféle homlokzat az intézmény történelméről és a jelenéről mesél, ám ez csak azok számára érdekes, akik egy szemszögből tekintenek az épületre. A legfontosabb ugyanis az, hogy a gyerekek számára elégítsen ki minden további igényt. A múlt században ültetett fákra tekintő, színes tantermeivel minden bizonnyal ez a szempont is teljesül. A vezetőség egyébként további bővítéseket tervez, úgyhogy a napóra továbbépülhet a közeljövőben.

Pleskovics Viola