építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A skót meló - A településképi arculati kézikönyv két oldala

A két részes cikk második szemelvénye a településképi arculati kézikönyvet vizsgálja a felhasználó és a készítő szemszögéből. Bíró Hajni, a Várostervezők szakmai blog írója interjút készített a kézikönyvet felhasználóként alkalmazó Keith Stirton várostervezési ügyintézővel és a Beatrice Nichollal, aki a Perth és Kinross kézikönyvének kifejlesztésével és frissítésével foglalkozik.

A felhasználó szemével: interjú Keith Stirtonnal, a Perth és Kinross Önkormányzat várostervezési ügyintézőjével

Bíró Hajni: Átnézted a magyar minta Településképi Arculati Kézikönyvet, olvastad a tartalmáról írt ismertetőnket és beszélgettünk az elkészítés folyamatáról is. Mit tanácsolnál egy olyan ország várostervezőinek, ahol az arculati kézikönyv, mint műfaj alig egy éve mutatkozott be és még egyáltalán nem közmegegyezés tárgya, hogy valóban hasznos lesz?

Keith Stirton: Nagyon fontos a kézikönyvek jogszabályi beágyazottsága azaz, hogy olyan dokumentum legyen, amely a helyi települési tervek mellett foglal helyet, így megfelelő súlya van a döntéshozásban. A Magyarszéphely minta kézikönyv jól illusztrált és a közösség által is könnyen használhatónak tűnik. Legalább ilyen fontos azonban a kézikönyv elkészültével a közzététel kérdése. Fel lehet például venni a kapcsolatot a rendszeresen beruházó ingatlanfejlesztőkkel és azokkal a cégekkel és építészekkel, akik gyakran dolgoznak a környéken és már a kézikönyvre is alapozva készíthetik el a beépítési terveiket.

Egy olyan országban azonban, ahol elterjedt a magánerős házépítés, de az embereknek nincs még gyakorlata a városépítészeti és építészeti dizájnt formáló arculati kézikönyvekkel, az talán még fontosabb, hogy az arculati kézikönyv használata, mint jó és valóban hasznos gyakorlat legyen bevezetve. Másképp előfordulhat, hogy a közösségek és a privát fejlesztő cégek csak a szabadságuk korlátozását látják majd bennük.

Azon települések esetében, ahol a településszerkezet és a beépítési módok organikusan fejlődtek, a kézikönyv nem írhat elő szigorú normákat a jövőbeni fejlődésükhöz. Pont az organikus fejlődés és a változatosság miatt fontos ez, hiszen ez válik az adott hely karakterének elsődleges forrásává, ezért ezt kell, hogy támogassa az útmutató is.

Végül, az önkormányzat egyes osztályainak együtt kell dolgozni a kézikönyv összeállításán. Perth és Kinross térség önkormányzatánál például egy várostervező csak a kézikönyv elkészítésének projektjéért és a felülvizsgálatért felelős. Az ő szerepe az, hogy az építészekkel, az építésügyi hatóság szakembereivel és a főépítészi irodák várostervezőivel is folyamatosan együttműködjön.

Egy skót arculati kézikönyv struktúrája



A kézikönyvkészítő szemével: interjú Beatrice Nichollal, a Perth és Kinross Önkormányzat dizájn útmutatójának felelősével

Bíró Hajni: Beszélgettünk a magyar településtervezési és építésügyi rendszerben történő változásokról. Az arculati kézikönyvek elkészítése és a társadalmasítás beillesztése a folyamatba komolyan megnöveli hivatalokban dolgozó várostervezők leterheltségét, hiszen a konzultációs események szervezése és a konzultáció eredményeinek feldolgozása idő- és erőforrás igényes, és rávilágított a közösségek érdemi bevonásával kapcsolatos tapasztalat hiányára. Hiszen nagyon sok esetben még akár egy több tízezres településen is alig egy-két ember bukkant fel a formális meghallgatásokon, ami pedig megnehezíti a kézikönyvek társadalmi elfogadottságát. Jelenleg a szakmában sokan megkérdőjelezik a szükségességüket és azt, hogy tényleg jobb végeredményhez vezethetnek majd a helyi építészet és helyformálás terén. Ez az első alkalom ugyanis, hogy ilyesmit készítenek az országban és sok szakmabeli úgy véli, hogy ez is csak egy újabb dokumentum lesz majd a polcon. Ennek fényében, mesélnél az új arculati útmutatóról, amin jelenleg dolgozol?

Beatrice Nichol: Én nem is nevezném feltétlenül dizájn kézikönyvnek a most íródó anyagot. Ez sokkal inkább egy placemaking, azaz a hely formálásáról szóló útmutató (szó szerint „hely-csináló”, ami a városrészek, utcák, terek karakteressé, élhetővé és vonzóvá tételére utal – szerk.), melynek az a célja hogy megalapozza azt az engedélykérelemhez szükséges tervezési folyamatot. Ennek során azt vizsgáljuk, hogy a fejlesztési-beruházási tervek milyen módon, mennyire szisztematikusan vizsgálták a település városépítészeti, táji és építészeti kontextusait és hogyan alkalmazták ezt az ismeretanyagot a tervezés során. Olyan folyamatot állítok össze, amely praktikusan alkalmazható kisebb es nagyobb projektekhez (azaz például 50 lakásosnál, vagy 2 HA beépítendő területnél kisebb vagy nagyobb beruházás esetén is – szerk.).


A tervben megválaszolandó témák

 

Valójában ez arról szól, hogy aki fejleszteni akar, elmondhassa: „Nézd, megcsináltam a fejlesztéssel érintett térség elemzésének folyamatát, és ezek (ingatlanfejlesztési terv- szerk.) az építészeti, tájépítészeti és települési szövettel való kontextusa”. Az egész dolog sokkal inkább a holisztikus megközelítésről szól, mintsem arról, hogy hogyan néz majd ki az épület vagy a ház. Természetesen belemegyünk majd a technikai-műszaki részletekbe is, és részletes építészeti javaslatokat is megfogalmazunk a különböző típusú beruházásokhoz.

Gyakorlatilag azt akarjuk elérni, hogy aki fejleszteni akar, végigmenjen ezen a gondolkodás folyamaton, azaz alaposan, struktúrátlan átgondolja (és ezt dokumentálja – szerk.), hogy mit és miért csinál. Mert Skóciában pont ez a gondolkodási folyamat hiányzik: kijelölsz egy darab beépíthető földterületet, aztán a jön fejlesztő és annyi egységet zsúfol bele, amennyit csak tud, hogy a legtöbb pénzt ki tudja venni. És ez az a szabadpiaci felfogás, mármint hogy valamilyen szintig a befektető dönti el, hogy mit csinál, ami miatt foglalkozunk a kérdéssel. Azért készítünk olyan útmutatókat, mint a dizájn kézikönyv, hogy megmutassuk: ennek oda-vissza kell működnie, hogy valamit vissza is kell adni. Mert az nyilvánvaló, hogy (fejlesztőként – szerk.) olyan helyeket hozol létre az embereknek, amelyben jó élni, de ami igazán fontos az az, hogy a már ott lévő közösségért is tegyél valamit.


A tervezés gondolkodási folyamata


Tehát ez a helyformáló útmutató nem ír elő olyasmiket, hogy például az épületeknek egy bizonyos magasságúnak kell lennie vagy egy bizonyos stílust kell tükröznie. Az egész arról a tervezési folyamatról szól, ahogy a (beépítési - városépítészeti, építészeti – szerk.) terv figyelembe veszi és reagál a helyi adottságokra és a meglevő közösség szükségleteire, igényeire. És lehet, hogy a tervezési folyamat végén nem fogunk egyet érteni, de legalább értjük majd egymás gondolatmenetét (a várostervezők és a fejlesztők és tervezői csapatuk – szerk.). Ami azt is jelenti, hogy képesek leszünk érdemi párbeszédet folytatni. Ehelyett én azt látom a fejlesztési-beruházási engedély kérelmeknél, hogy eleve kész az alaprajz, benne annyi az egység, amennyi csak belefér és így máris rosszul, defenzívában kezdődik a dolog. Ez így nem lehet dialógus, hiszen már minden le van fixálva. Mi folyamatosan próbálunk itt-ott részleteket megváltoztatni a befektető tervében, de valójában az alapelv már régen le van fektetve.

A dizájn kifejezést használod, de nem igazán erről van szó, hanem az emberek életéről. Arról, hogy megtörjük azt a mentalitást, hogy „ezt akarjuk csinálni ezen a földterületen es addig meg nem állunk, amíg el nem érjük, hogy így legyen”. Amire mi, várostervezők azt mondjuk, hogy „Stop, valójában itt még sok olyan szempont van, amit figyelembe kell venni”, mert a várostervezés erről szól.

Szerintem egyébként a kezdetektől tartó dialógus az, ami igazán jó tervekhez vezet. Az emberek akkor igazán kreatívak, ha adva vannak a megfelelő körülmények. Még egyetemista voltam, amikor egy interjú során egy építész jegyezte meg, hogy a kliens és a tervezési hatóság közti csata sokszor oda vezet, hogy egyikük sem kapja, meg amit akart, mert nincs egy stabil elképzelés. Néha úgy érzem, hogy a városfejlesztésben nem vagyunk elég bátrak, hogy meghozzuk ezeket a döntéseket.


A tervezés fázisai és dokumentumai

 

B.H.: Szerinted hogy illik ebbe az egész folyamatba, a helyi közösségek bevonása?

B.N.: Azt hiszem a várostervezés arrafele halad, hogy a folyamat elejére helyezzük a konzultációt. Sokáig túlságosan későre hagytuk, és már csak a tervezési fázis végén konzultáltunk, de akkor már az emberek nemigen tudtak sok mindenen változtatni. Ami a jövő várostervezési és fejlesztési terveit illeti, azt szeretnem látni, hogy több olyan munkát csinálunk, mint az infrastrutura tanulmány, hogy megértsük, mire van szüksége a közösségeknek és ebben hogyan segíthet a tervezési folyamat.

Ez pedig azzal kezdődik, hogy bevonjuk a lakosokat, a közösség tagjait. Még akkor is, ha ez csak egy kisebb léptékű építési engedély, mindenkinek beszélnie kellene, mondjuk a szomszédjaival. Szerintem ma sokan úgy gondoljak, hogy jobb nem értesíteni senkit, mert úgyis ellenkezni fogják. Sokszor hiányzik a dialógus és a felek közötti mediáció, ami pedig fontos lenne minden alkalommal. Vagy az, hogy feltegyük a kérdést: kire lesz hatással a változás?

Persze lesznek olyanok, akiket sosem fogsz meggyőzni, de ez így van rendben. De az embereknek sokszor van érdemi hozzátennivalójuk a folyamathoz. Ez pedig lehet, hogy megváltoztatja a tervet úgy, hogy az érzékenyebb, odaillőbb legyen. Az, hogy azok, akiket érint a változás elfogadják, amit akarunk, a legtermészetesebb dolog kellene, hogy legyen. Skóciában biztos, hogy még nem tartunk itt.

Igaz ugyan, hogy az eljárás (közösség bevonására – szerk.) a létezik, csak épp a tervezési folyamat rossz fázisában van jelen. Aminek eredményeképp kapunk sok nagyon-nagyon mérges embert, aki egy az egyben elutasítja az egész ideát ahelyett, hogy részt venne a tervezési folyamatban és a hozzájárulásával megpróbálná úgy alakítani, hogy az érdemi jótéteményekkel járjon számára is. Ez pedig nagyon kár, mert elveszik annak a lehetősége, hogy olyan épített környezet és épített infrastruktúra alakuljon ki, ami az egész közösséget szolgálja.


A tágabb környezet megértésének demonstrálása

 

B.H.: Ez Magyarországon is kihívás, hiszen a helyiekkel való konzultáció azért még mindig csak elviekben része a tervezési folyamatnak, de a gyakorlati oldalon kevéssé kiaknázott. Miközben a magyar szakemberek jobban képzettek városépítészeti és építészeti szempontból, addig tapasztalatunk szerint a skót oktatás sokkal több hangsúlyt helyez a szociális tényezőkre és a közösségbevonásra.

B.N.: Azt hiszem, ez igaz lehet. Már az egyetemen is sok, csoportos projekt munkánk volt, ahol mindig különböző szakos diákokból állt a csapat. És együtt kellett konklúzióra jutnunk, ami pedig egy nagyon fontos tanulási folyamat volt. Eközben az építészek és városépítészek oktatása jellemzően nagyon kompetitív, ahol folyton meg kell védeniük az igazukat. Ezért talán kevésbe lesznek nyitottak mások véleményére és gondolkodásmódjára. Úgy érzem, ez lehet probléma, hiszen fontos megérteni és elfogadni, hogy másoknak is lehet ugyanolyan értékes a véleménye és ezt meg is kell tanulni elfogadni.


Településképi arculat - jó és rossz megoldások

 

B.H.: Szerinted mi okozza a legnagyobb kihívást egy jó, és helyformálásban valóban hatékony arculati útmutató elkészítésében?

B.N.: Úgy vélem a szakma elég nehéz helyzetben van, hiszen az esetek nagy többségében az önkormányzat nem rendelkezik a beépítésre szánt ingatlanok, földterületek feletti tulajdonjoggal (miközben a fejlesztés joga a tulajdonost illeti meg – szerk.). Neked meg állandóan azon kell dolgoznod, hogy kitaláld, miképp tudod befolyásolni a tervek az építészeti dizájnját, miközben nem is a te tulajdonodban van a föld, az ingatlan.

A Scottish Borders Önkormányzatnál (Beatrice előző munkahelye - a szerk.) például a dizájn útmutató egyszerűen sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az a megjelenésre és az építészeti dizájnra azért, mert a helyi képviselők ezt akarták. Ennek a dokumentumnak perdöntő jelentősége volt, s jogállása miatt sok esetben megnyertük vele a vitákat. Ugyanis azzal, dokumentáltan bizonyítható volt, hogy az építtetők nem járták végig az útmutatóban leírt „helyformálási” eljárást, és nem gondoltak arra, hogy a fejlesztés hogyan tud pozitívan változtatni az ott élők helyzetén, lehetőségünk nyílt elutasítani az engedélykérelmeket. Méghozzá azért mert, az építészeti tervek dizájnja nem reagált a körülményekre, nem bontotta ki a tervben azt, hogy miképp tud a közösség számára is jótéteményeket biztosítani. Szerintem egyébként pont ebben rejlik az igazi haszon. Abban, hogy egy olyan útmutatót hozzunk létre, ami kikényszeríti a városfejlesztési osztály, az építető és a lakosság közötti párbeszédet, ez a követendő út a jövőben.


A hely formalása - a jó utcakép

 

B.H.: Mit gondolsz, hogy lehet jól csinálni a közösség bevonását?

B.N.: Szerintem Skóciában nagy szerepe lenne ebben a helyi fejlesztési terv készítési folyamatának, és amikor Main Issues Report –t, azaz a helyi fejlesztési terv periodikus felülvizsgálatakor készített, a fejlődés lehetséges forgatókönyveit és szabályozási opcióit leíró jelentést állítjuk össze. Bár ez gyakorlatban nem igazán működött nálunk.

Azt hiszem fontos, hogy olyanok legyenek döntő szerepben, akik teljesen elkötelezettek a közösség bevonása iránt és nem a régi rendszer szerint gondolkodnak. Mi most azon gondolkodunk, hogy a Place Standard módszerrel vonnánk be a közösséget (ez egy a helyek, települések minőségét vizsgáló módszer, amely tematikus workshopok sorozatán alapul, és az elemzési részét akár mobiltelefon applikáción is ki lehet tölteni – szerk.). De ehhez az önkormányzat többi részének is benne kell lennie, csak a városfejlesztés nem használhatja egyedül, a közlekedéssel és lakásüggyel foglalkozó osztályoknak is alkalmaznia kell. Úgy vélem, hogy a Place Standard és a Local Place Plan gondolat elég jó. (A két éve tartó várostervezési törvény reform keretében jelent meg a Local Place Plan, azaz a lokális helyek tervezésének ideája, ami gyakorlatilag a helyi–települési szintre vinné le az fizikai környezet formálásának kialakítását és a helyi közösséget vonna be hozzá, ha ezt helyben akarják – szerk.)

Ugyanis mindkettő olyan platform, olyan fórum, ahol az emberek nemcsak az mondhatják el, hogy mire van szükségük, de azt is, hogy milyen átfogó stratégiai fejlesztési irányt szeretnének látni. De mindenekelőtt az a fontos, hogy a párbeszéd még azelőtt megtörténjen, mielőtt bármit is megfontolnánk! Nyilván strukturált párbeszédre van szükség és az is kell, hogy legyen néhány ötlet az asztalon. De befogadónak kell lennünk és el kell fogadnunk, hogy valami teljesen más lesz konzultáció eredménye, mint amit reméltünk.

Bíró Hajni 

Az eredeti angol nyelvű interjúk a Várostervezők oldalán olvashatóak.

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »