A szent és a profán, harmóniában - Piarista Központ, Budapest

Római helyőrség, középkori sikátor, különálló egységekből építkező barokk szerzetesi „campus”, reprezentatív századfordulós piarista székhely és annak 21. századi újraértelmezése: megannyi állomás, egymásra rakódó réteg a Március 15. tér és környéke történetében. 2011-ben nyugvópontra került a Piarista Központ sorsa.

A ma itt álló épület viharos körülmények közt született. Bár az új székházra vonatkozó igény már az 1880-as évek közepén megfogalmazódott a rendben, építését csak 1914-ben kezdték meg, nagyszabású városrendezési koncepció keretében. A háború késleltette az átadást, amire így a kitűzött 1915-ös év helyett csak 1917-ben kerülhetett sor. Hültl Dezső tervei alapján korához képest meglehetősen modern szerkezetekkel, acélgerendás vasbeton födémekkel épült, a háborús költségvetés miatt kő helyett műkő burkolati részletekkel. Megépülése léptékváltást jelentett a megelőzően itt álló barokk-klasszicista beépítéshez képest: a szándék egy historizáló, nagyigényű, erőt sugárzó, reprezentatív, de egyben funkcionális központ létrehozása volt.

 

Az 1950-ben lezajló államosítás után 1992-ig az ELTE működött benne. Ekkor visszakapta a piarista rend, ám anyagi források híján jó ideig nem történt érdemi előrelépés az épület korszerűsítése ügyében. Golda János koncepciója hozott új lendületet a tervezésbe: az egész alsó szint felszabadult az oktatási funkció alól, helyette kulturális és kereskedelmi zóna alakulhatott ki. Ez egyébként összhangban áll az első, századfordulós állapottal, és egyben biztosítja a beruházás megtérülését, amelynek így elhárultak anyagi akadályai. A pinceszintre gépkocsitároló került, míg a földszinten a belső udvar beépítésével – Golda János reményei szerint az Egyetemi színpad hagyományait továbbvivő - színházterem létesül. A földszint utcára és térre nyíló üzlethelyiségeit részben vendéglátóhelyek bérlik, de több helyiséget is a Csók István Galéria foglal majd el az átadás után. A tetőtér beépítésével további bérbe adható  és üzletileg hasznosítható potenciál keletkezett: felső kategóriájú irodateret alakítottak ki, külön bejárattal és lifttel, az épület többi részétől teljesen független működést lehetővé téve. A Pesti Barnabás utca felől tágas bicikliparkoló nyílik, a kerékpáros diákok dolgát könnyítve.

 

Az épület legfontosabb eleme a két kisebb udvaron átvezető átjáró – a Piarista köz maga. Kapu ez, ami a Duna-partot köti össze a belváros legfontosabb sétálóutcájával, olyan városi léptékű motívum, ami csak most kezd újra élni. Átsétálva rajta a szintén teljesen megújult Március 15. térre jutunk. (Vezető tervezője Koszorú Lajos, Város-Teampannon Kft.). Példaértékű fejlesztésként értékelhetjük ezt is: nem kíván versenyezni a Piarista Központ erőteljes, ragyogóan fehér tömbjével, sem a Belvárosi templom kő támpilléreivel, mégis igen összetett. Aki egyszer ott járt, biztosan visszatér. Bizonyíték erre, hogy a hűvös áprilisi délutánon is sétáló, pihenő, játszó emberek töltik meg élettel a meglehetősen nagy területet. A déli oldalon lesüllyesztve egyfajta oldalkertet képez a Belvárosi templomnak: egy újraértelmezett kolostorkert, alacsony cserjékkel és gyógynövényekkel beültetve. Lépcsővel csatlakozik a Piarista közből kivezető sétányhoz, két oldalt Szent Hedvig és Szent Kinga kortárs, időtlen szépségű kőszobrával. A két alkotás Tóth Dávid munkája. Szent Kinga IV. Béla lánya, Szent Hedvig pedig I. Nagy Lajos lánya volt, utóbb lengyel királynő. A szobrok elhelyezése a lengyel-magyar barátság szimbólumaként történt.

 

A templom előtt induló stilizált, burkolatba vésett, kanyargós vonal vezet végig a régió római kori emlékein. Kalandozás közben megpihenhetünk a modern forgószékeken, finoman emelkedő falakkal körülölelt padokon, majd eljutunk az egykori római erőd falához, amit a burkolatba süllyesztett üvegbetéteken át csodálhatunk meg. Ezek egyben ennek a színes, szőnyegszerűen feszülő térnek látványos mintáját adják. Ugyancsak üvegfalú kiemelés jelöli az egykori bástya helyét. S ha innen felpillantunk, a legszebb, legimpozánsabb arcát mutatja felénk a Piarista gimnázium.

Utóbbi homlokzatát az utolsó részletig nagy gonddal újították fel, amihez illeszkedve ugyancsak a legmagasabb minőségben készült el a belső terek rehabilitációja. Az előcsarnok régi fényében ragyog, két oldalt megújult a lépcsőház. Továbbhaladva az egykori belső udvar helyén a régi épülettől független szerkezettel épült vasbeton pillérvázas dobozhoz érkezünk, ami a színháztermet rejti. Az anyagában színezett, mezőkre osztott, nyílások nélküli betonfelület (Ivánka Beton Design) és a régi épület klasszikus belső udvari homlokzata közt feszülő ellentét tagadhatatlan. Előbbit az építész mintegy másfél méterre eltávolította a meglévő falaktól. Alakja masztabát idéz, itt egyszerre érhető tetten a kortárs művészet és az archaikus áhítat. A forma szigorúságát egyetlen finom törésvonal oldja, ami a régi és új fal közti eltérés által akaratlanul is egy finoman kanyarodó, szűkülő-táguló középkori utcát idéz fel. A doboz színes tömbje egyértelműen uralja a közös terekből nyíló látványt. A nyílászárók nélkül hagyott egykori ablakokon keresztül újabb és újabb képkivágások jelennek meg, míg végül az lesz a benyomásunk, hogy valamilyen absztrakt festészeti galériában sétálunk.

 

Az alsó szintről vasbeton pengefalak közé ékelődő keskeny lépcső vezet a színháztér fölötti torna- és rendezvényterem szintjére, egy kisebb aulába. A vasbeton gerendarács felülvilágítóin beáradó finom súrlófényben ragyog a régi falak durva szemcsés vakolata, és már-már bársonyosnak tűnik a zárt betontömb. Átláthatóság és zártság van jelen egyszerre, aminek hatását a tiszta üveg mellvédek még jobban felerősítik. Az utcafrontra, és részben a Dunára néző osztálytermek és előadók barátságos, világos terei félkészen vagy épp berendezve már a diákokra várnak: május közepén veszik majd birtokba a gyerekek és tanítóik. A belső udvar felé a közösségi terek és néhány labornak vagy számítógépes stúdiószobának használható kisebb csoportszoba néz.

Mindenképp meg kell említenünk a kápolna felújítását. A tervező a meglévő eredeti díszek és elemek tiszteletben tartásával bár, de újragondolta ezt a teret is. Az értékes műmárvány falburkolat árnyalatához hasonló színezést kap a mennyezet és annak stukkódíszei is, ezzel visszafogottabbá, a funkciójához illően meghittebbé válik  az összhatás. Bútorozása is igazodik majd az igényekhez: beépített, egy osztály befogadására alkalmas padozat, új oltár és a tér hátsó felében rendezhető padsorok várják misére a diákokat.

A szinteken felfelé haladva újabb mélységek és magasságok tárulnak fel, míg végül a tetőteraszra érkezünk. Itt már valóban másik, a világ fölötti világ kezdődik: a legfölső szinten ugyanis maguk a szerzetesek élnek majd, csaknem olyan elzártan, akár egy középkori kolostorban. 

Mizsei Anett

(Az épületbejárás első benyomásai után hamarosan részletesen is bemutatjuk az épületet.)