építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A zéróenergiás építészet esztétikai sajátszerűségei

"A zéróenergiás építészet sokáig csak vágyálom volt, jelen korunk feladata, hogy reálisan megvalósítsa." - Szekér László írása, melynek aktualitását a jelenleg folyó polémia, a Pavilon-vita adja. E kérdésben nem foglal állást a szerző, de az egyik érintett kérdéskörhöz kapcsolódik.

Zéróenergiás építészetnek azt nevezem, melynek energiahatékonysági szintje és megújuló energiahasználata együttesen lehetővé teszi, hogy az épület éves energiafelhasználása nulla legyen, és hosszútávon fenntartható módon üzemeljen, miközben környezetét sem károsítja. Ehhez energiahatékony épületburokra, korszerű gépészetre, megújuló forrásokra és integrált tervezésre van szükség. Mindezen követelmények óhatatlanul érintik a formát is, ami esztétikai kérdéseket vet fel.

Bár sikerült megépíteni egy-két prototípust a hetvenes években, inkább csak teoretikusan tekinthető megoldottnak a probléma, sokáig technikailag elérhetetlennek tűnt a nulla energiaigényű épületek megvalósítása. Sokáig nem tudták (vagy nem akarták) a mindennapi gyakorlatba átültetni az eredményeket, és hiányoztak az elterjedésükhöz szükséges feltételek (megfelelő épületkomponensek, modellező szoftverek, magas fosszilis energiaár stb.). Sokan próbálkoztak házilag barkácsolt megoldásokkal, főleg az USA-ban, de a megépített példák gyakran nem produkálták azokat az eredményeket, amiket elvártak tőlük. Magyarországon 1986-ban épült meg az első „napház” (tervezője: Szász János), amely passzív-szolár elven működött, és építészeti eszközökkel javított az energiamérlegen, azonban nem tudott áttörést elérni, részben a már említett külső okok miatt (szoftver, épületkomponensek hiánya stb.), részben azért, mert inkább a külső szoláris nyereségre törekedett az energiakonzerválás helyett. Elsősorban nem az építészeknek, hanem az épületfizikusoknak köszönhető, hogy sikerült kidolgozni azt a metódust, követelményrendszert, számítási és minőségbiztosítási rendszert, amely megalapozta a sikeres és gyakorlatba ültethető megvalósítást. A passzívház-technológia számos építészeti beidegződést újraértelmez és felülír, legyen az a hőszigetelés mértéke, a csomópontok hőhídmentes kialakításának igénye, a hővisszanyerős szellőzés vagy a légtömör kialakítás.

Innováció és kulturális attitűd

Az innovációt jellegzetesen azok fogadják el fenntartások nélkül, akik laikusok és nem értenek a szakmához, tehát az építtetők – ez érthető, mivel őket érinti a rezsiköltség. A szakma kulturális beidegződése és kényelmessége révén inkább elutasító, és ennek az oka mélyebben van, mint gondolnánk. Öntudatlanul szinte mindenki úgy gondolja, hogy egy épület lelke a ház közepén lobogó tűz. Feltétlenül szükséges egy házba valamilyen fűtés, kandalló, kemence, kályha, központi fűtés, stb. Vitruvius, amikor az építészet kezdeteiről mesél, az emberiség fejlődésével kezdi mondanivalóját. Az emberek az ősidőkben gyűjtögető életmódot éltek, vadásztak és barlangokban laktak. „Eközben valahol a sűrűn nőtt, vihartól és széltől korbácsolt fák ágaikat egymáshoz súrolva tüzet fogtak, (…) közelebb merészkedvén úgy tapasztalták, hogy a tűz melege igen kellemes testüknek; fadarabokat dobtak rá és fenntartották.” (De Arch., 1,1.) Így találták fel a tüzet, mely által csoportokba tömörültek, szavakat raktak össze, és létrehozták maguk között a nyelvet. A tűz feltalálása által az együttélés is kialakult, mely az építészet létrejöttéhez vezetett. A tűz és az építészet tehát szoros rokonságban van ősidők óta, és ez, archetípusként beleégett a kollektív tudatba.

A passzívházak esetében nincs szükség állandóan lobogó tűzre a megfelelő komfort biztosításához. Bár nem kizárt a kandalló vagy más hagyományos fűtés alkalmazása, a passzívházakban a jó szigetelésnek, légtömör kialakításnak és hővisszanyerős szellőztetésnek köszönhetően minimális az energiaveszteség, és nincs szükség a hagyományos fűtésre, hőtermelő és hőleadó berendezésekre, konkrétan tűzre, radiátorokra, kéményre stb. Ez ellentmond az évezredes beidegződéseknek, és alapjaiban rengeti meg az építészek világképét, így nem csoda, ha idegenkednek, és kételkedve ellenzik a változást. Valóban korszakos változást hoz a megújuló forrásokkal üzemeltetett szuper energiahatékony épület, a fenntartható ház megjelenése.

Hasznosság, tartósság, szépség – fenntarthatóság

A környezeti energiákat hasznosító ház négy homlokzata szükségszerűen nem lehet egyforma, északra inkább zárt, míg délre üvegfelületekkel felnyitott, hiszen a szoláris nyereség hasznosítása kulcsfontosságú a hőmérleg szempontjából. Azonban ami télen jólesően melenget, az nyáron perzselő forróságot jelenthet, ami ellen árnyékolással védekezni kell. Ezért a déli homlokzaton feltétlenül meg kell oldani az árnyékolást, ami például előtetőkkel, túlnyújtott ereszekkel, zsalugáterekkel, mobil árnyékolókkal oldható meg – és ezeket is méretezni kell. Optimális megoldás lehet az árnyékoló előtetők napelemekkel, napkollektorokkal való fedése, mivel a nyári árnyékolás egyben energiatermelő felület is – azonban ez is kulturális-esztétikai kérdéseket vet fel – sokan egyszerűen csúnyának tartják ezeket. Újszerű kihívást jelent a megújuló energiaforrások integrálása az építészetben: a napkollektorok, napelemek, szélkerekek elhelyezése, a biomassza tárolása, a földenergia hasznosítása megannyi kérdést vet fel. Gyakran hosszú csőkígyókat kell az épületszerkezetekben elhelyezni, a vasbeton födém immár nem csak tartószerkezeti funkciót lát el, hanem komplex hőtároló-hőleadó szerepe is van, a födémaktiválás révén a fűtés és hűtés megoldása is gyakran rá hárul. Új anyagok megjelenése, (például fázisváltó anyagok), új technológiák (vákuumtechnológia, nanotechnológia stb.) új, és eddig nem ismert épületszerkezeti megoldásokat eredményeznek. A kontrollált szellőztetés, ami a passzívházakban elengedhetetlen, belsőépítészeti kérdéseket is felvet (a csövek elhelyezése és elrejtése, a szellőzés méretezése, stb.). Az integrált tervezés a szakágak (gépészet, elektromosság, intelligens épületfelügyeleti rendszerek, belsőépítészet, statika, akusztika, tűzvédelem stb.) holisztikus szemléletű integrálását is jelenti.

A megújuló források alkalmazása és az energiahatékony technológia megoldásai viszonylag újszerűek, az ezeket integráló építészeti formálás is még keresi az adekvát formanyelvet. Ennek részben az is oka, hogy a fenntartható építészet nem stílusfüggő, sokkal inkább a lokális és klimatikus sajátosságok határozzák meg. Egy fenntartható ház jó válaszokat tud adni vernakuláris és modern, minimál és kortárs, kubista és biomorf, tradícionális és avantgárd építészeti nyelven. A fenntartható építészet nem jelent stílust, bár kétségtelen, hogy a passzívház-technológia, a bioklimatikus elvek és a megújuló források tudatos alkalmazása bizonyos építészeti következményekkel is jár, és nagyon is formálja az építészeti megjelenést. Úgy vélem, van esély egyfajta „fenntartható építészeti stílus” megszületésére, ha következetesen alkalmazzuk a fenntarthatósági elveket. Többről van azonban szó, mint pusztán stílusirányzatról. A korábbi irányzatok – modernizmus, posztmodern, dekonstruktivizmus, neomodern stb., az olajkorszak lenyomatai – nem a fenntarthatóságról szóltak. Az olajkorszak idejétmúlt individuális sztárépítészetét egyszerűbb, közösségibb, környezettudatosabb megoldásoknak kell felváltani. Újra felfedezzük a low-tech megoldásokat, a természetes anyagokat, a hagyományos, népi építészetet. Nem úgy élünk, mint nagyapáink, de az elvek, amik alapján építkeztek, hasznosak lehetnek számunkra is: racionalitás, egyszerűség, a hely, a klíma és táj figyelembevétele, alkalmazkodás a napjáráshoz és az uralkodó szélirányhoz, mértékletesség, újrahasznosítás, a helyi és megújuló források alkalmazása. Kérdések merülnek fel arra vonatkozóan, hogyan alkalmazzuk a hagyományos formákat, szerkezeteket és technológiákat, illetve az új anyagok, technológiák milyen formákat, szerkezeteket és megoldásokat kívánnak. A jövő építészetének meg kell becsülnie a természeti forrásokat, össze kell gyűjtenie a természet ajándékait és energiáit, hasznosítania kell a hulladékhőt, újra kell hasznosítania az építőanyagokat, körfolyamatokban szemlélve az építés és bontás folyamatait, megértve az életciklusokat. A fenntartható építészet nem stíluskérdés, fontosabb az épület teljesítménye, mint a stílusa, de akár akarjuk, akár nem, az építészet esztétikai aspektusokat is közvetít, és a fenntartható építészet sikere részben a kulturális elfogadottságon fog múlni. Tapasztalhatjuk, hogy a legjobb környezettudatos épületeket jellemzi egyfajta újszerű esztétika, mely a célszerűségből, gazdaságosságból, hatékonyságból fakad, és van benne valami a korszellemből, legyen az kis ház vagy nagy épület, magánház vagy középület. A passzívházak sajátos esztétikáját sok minden meghatározza. A folyamatos, hőhídmentes épületburok, az extrém vastag hőszigetelések, a vastag falak, a kompakt tömegformálás, a speciális nyílászárók, a tudatos tájolás, a konzolok, tetősík-ablakok kerülése jelentősen formálja az épületeket, de nem határozza meg önmagában egy épület esztétikáját. Az építészet minősége nem az alkalmazott technikától függ elsősorban, a fenntarthatóság komplex követelményrendszerének megjelenése azonban alapjában átformálja az építészetről alkotott képünket.

A vastag hőszigetelés szükséges az energia megőrzéséhez, azonban a fenntarthatóság és gazdaságosság néha ellentmondásba kerül a megszokott esztétikával. A hagyományos homlokzatburkolatok (tégla, kő) nehezen illeszkednek a külső homlokzatok szigetelésrendszereibe, és van, ahol csak belső hőszigetelést lehet alkalmazni. A vastag homlokzati hőszigetelés gyakran 20-30 cm vastag hőszigetelést is jelenthet, a teherhordó szerkezet mellett a hagyományos tégla vagy kőburkolat már nagyon jelentős falvastagságot, gazdaságtalan megoldást eredményezhet. A szigetelőanyagok új generációját hívta életre az igény, megjelentek az újrahasznosított anyagok, a cellulózszigetelés, az üveggranulátum, vákuumszigetelés, és a különböző porózus és könnyűbetonok. A hőhídmentes csomóponti megoldások a részletképzések újragondolására késztetnek. Mit lehet kezdeni a régi épületek energiahatékony felújításával, hogyan mentsük meg az épületdíszeket, tagozatokat, miközben szigetelni is kellene? Nagyon fontos a komplex, holisztikus szemlélet, mely magába foglalja az épületgépészetet és épületenergetikát is. Az építész mellett az épületgépész, az energetikus és a kivitelező sem hibázhat, az energia el fog szökni, ha megtalálja a leggyengébb láncszemet, legyen az egy tervezési hiba (pl. hőhíd), vagy egy rosszul beépített nyílászáró, rosszul beszabályozott rendszer, vagy kivitelezési hanyagság, pontatlanság. A számítógépes modellezési módszerek, a dinamikus épület-szimuláció, a PHPP-számítás, légtömörség-mérés, infra-kamera alkalmazása, az utólagos monitoring, életciklus-modellezés stb. megannyi új eszköz a tervező kezében, melyeket a fenntartható építészethez használhat.

Az épületeknek (legalább) három fő követelménynek meg kell felelnie, ezt tudjuk már Vitruvius óta. A tartósság, hasznosság, szépség (firmitas, utilitas, és venustas) alapelvei ma is érvényesek, de már nem úgy, ahogy Vitruvius idejében gyakorolták. Az esztétika tekintetében például már nem a szimmetria az egyedüli üdvözítő alapelv, bár az arányosság követelménye ma is érvényes. A tartósság és hasznosság fogalmát ma inkább az életciklus és gazdaságosság fogalmaival értelmezzük. A hagyományos tapasztalati tudást felváltja a tudomány, technika és technológia, a mérések és számítások, már nem a természetben építkezünk, hanem a rozsdazónát keltjük új életre, új fogalmaink vannak: környezeti lábnyom, a biodiverzitás, a környezeti energiák hasznosítása, és hasonlók. Az építőanyagokat illetően teljesen más választék áll rendelkezésünkre, mint Vitruvius idejében. Az acél lehetővé teszi a húzott, a konzolos és feszített, függesztett szerkezeteket. Az üveg révén transzparens szerkezeteket építhetünk, melyekkel a napenergiát hasznosíthatjuk, a nanotechnológiás hőszigetelő anyagokkal tökéletesen szigetelni tudunk. Bár már Vitruvius-nál is főképp a technikai szempontok domináltak, azért fontos szempont maradt az esztétika. A díszítés kérdése is más értelmet kap. A statikus szemlélést felváltja a dinamikus, áramló terek és áramvonalas formák születnek. Az állandóság ma a változás állandóságát jelenti, a tér-idő fogalmat Einstein óta másként szemléljük, a tér negyedik dimenziója az idő lett. Az állandóságot és tartósságot is dinamikus szituációkban várjuk el. Statikus, materiális képek helyett dinamikus, interaktív és virtuális modellekkel dolgozunk. A zéróenergiás (nulla fűtésköltségű) épület ideája korunk kihívása, egy tegnap még utópiának tűnő, ma pedig reálisan megvalósítható koncepció, mely létrehozza a saját eszköztárát, terminológiáját és formanyelvét.

Szekér László

 

6 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »