AJKA – iparvárosi identitás (I. rész)

Magyarország városain jelentős nyomokat hagyott a 20. század második felének rohamos tempójú ipari átalakulása. Ajka pár évtized leforgása alatt regionálisan meghatározó iparvárossá alakult, mely során történeti városszövetének nagy részét elvesztette. Fonyódi Mariann és Fenes Tamás kétrészes cikkéből most részletesen megismerhetjük a Veszprém megyei város fejlődésének történetét.

Egy város folyamatosan változik, nem befejezett műalkotás, mint amilyen egy szobor vagy festmény. Folyamatok alakítják, lakóinak élete, a gazdaság, de akár még a klíma is hatással lehet rá. Ha átépül néhány ház, új utcákat nyitnak, attól még ugyanaz a város marad.

De mi történik akkor, ha nem egy, hanem szinte az összes épületet lecserélik? Ha eltűnnek a régi utak és teljesen új szerkezet jön létre? És főként, mi történik lakóival, identitásukkal és az emlékezettel? Ki emlékszik majd arra, ami volt, ha már nem maradnak meg a régi helyek? Ha hirtelen többszörösére nő a lakossága és a régiek helyett újak érkeznek? Vajon mennyi az, ami cserélhető? 

Ajka évszázados múltra visszatekintő ipari település, azonban a 60-as és 70-es években a szocialista iparosítás következtében léptéket váltott, álmos bányászközségből iparváros lett. A város lakosságszámával párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt a lakásigény és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló funkciók száma. A kiemelt településhálózati szerepkörből adódóan fejlesztések indultak: új kórház és iskolák épültek, majd ezt követte a településközpont teljes átalakulása. 

A jelentős térbeli változások nem egyszerre jöttek létre, így a különböző korszakokon végigtekintve vizsgálhatjuk, azok hogyan módosították a korábbi lakók mentális térképét, a lakosságszám változása hogyan hatott a települési identitás és a közösség kérdéseire. Az egyes korszakokat az aktuális modernizáció jellemző épített környezete kísérte, így a több gondolati síkon megjelenő változáson keresztül az is vizsgálhatjuk, mikor távolodott el a város saját múltjától.

Joggal tekinthetjük Gulyás Attila korábbi képsorozatában bemutatott középületeket az ajkai modernizáció jelképeinek. Nem csak stiláris megjelenésük révén kapcsolhatóak a korszakhoz: létrejöttük körülményei és a település életében beállt változások is meghatározóak voltak. A szocialista-modern épületek mellett megmaradt három templom láttán ma egyszerre keresünk valami olyat, ami térileg és az emberi kapcsolatok szintjén már alig érzékelhető, és keressük azt, hogy mi jött létre a változások hatására.

1.1 Ipari identitás

Ajka karakterét az ipari termelés a XIX. századi megjelenésétől kezdve alakította, nemcsak a településen, de annak környezetében is meddőhányókkal és füstölgő kéményekkel változtatva meg a táj képét. A lakók életét mindmáig rendkívül megterhelő, szennyezett környezet az iparvárosi miliő része, a salakdombok a városba mélyébe is benyúlnak.

A településen az ipar fejlődését alapvetően három nagy korszakba sorolhatjuk, amivel párhuzamosan egy-egy új bánya, üzem vagy technológia megjelenésével a lakosságszám is időről-időre változáson ment át. 

A háború előtti időszakot jellemzi, hogy az 1910-es feljegyzések 2862 főt számolnak a településen. Később, a nehézipar erőltetett fejlesztésével a lakosságszám a hatvanas évekre 15 ezer fölé növekszik, majd az üzemek nagyobb körének megjelenésével számuk a hetvenes évek végére 34 ezer fő körül tetőzik.

A munkaerőigény jelentős növekedését kisebb-nagyobb késéssel követte a lakások növekvő száma is. Ez eleinte csak kisebb léptékű, úgynevezett kolóniákat jelentett az erre jellemző egyszintes épületcsoportokkal, majd egyre nagyobb, összefüggő területeken épültek lakótelepek is, mígnem a fejlődési „kényszer" végül a település régi magját is felemésztette.

Az egyes korszakok a területi növekedés, a modernizáció és a meglévő települési környezet viszonyával jellemezhetőek, melyen keresztül egyben a mögöttes gondolkodási háttér is megmutatkozik, feltárva a kor ideológiai szemlélete mellett a növekvő számú lakók városhoz való kapcsolatát is.

Az egyes időszakokhoz kapcsolható telepek eltérő identitást hordoznak, mely a korszellem formaiés térhasználati változásai mellett a társas életet meghatározó közösségi épületekben is tetten érhető.

A továbbiakban a modernizációt az iparosítás három korszakán keresztül, a városhoz és lakói identitásához való viszonyában vizsgáljuk.

1.2 Kolóniák a város szélén

A környező dombságban elterülő, a településhez kapcsolódó nyersanyaglelőhelyek a fejlődés ütemét és irányait is befolyásolták. A szén iparszerű kitermelése Csingervölgyben az 1870-es évektől, a vasút átadását követően indult el, ez pedig az olcsó energiaforrás és a jó közlekedés segítségével kedvező feltételeket teremtett más üzemek letelepedéséhez is. Az 1878-ban Neumann Bernát alapította üveggyár belterületen, míg Edelmann Adolf téglagyára 1910-től a település keleti határán, de a vasút mentén üzemelt. Igazi különlegességként, Bródy Imre szabadalma alapján 1935-ben épült fel a világ első kriptongyára. 

Ajka 1926-ban alakult nagyközséggé, azonban várossá fejlődésének anyagi-technikai alapjait az 1930-as években rakták le, amikor döntés született a szénbányászat és a bauxitbányászat jelentős mértékű fejlesztéséről. Ezt követően 1941-ben kezdték meg az alumíniumkohó és timföldgyár, valamint az ehhez szükséges erőmű építését. 

Az ipari üzemekbe kezdetben külföldről érkezett a szaktudás, azonban a két világháború közötti időszakra a cseh-német-osztrák szakmunkás dinasztiák már beilleszkedtek, „elmagyarosodtak". (A folyamat gyakran a nevek megváltoztatásával is járt, az üvegfúvó Fuchs család a nevét Fonyódira magyarosította.) Felmerült az üzemekbe érkező munkások elhelyezésének problémája, azonban a korábban földműveléssel foglalkozó, képzetlen ipari segédszemélyzet a környező településekről járt be,így a településen elsősorban a tisztviselők és a szakmunkás réteg lakhatásának megoldása jelentett kihívást.

Az 1870-es évektől egészen az 1960-as évekig az egy gyár – egy kolónia, majd lakótelep elv érvényesült, ami nemcsak azt jelentette, hogy a bányászokat, munkásokat a bányák, üzemek közelében, egy helyre telepítették le, hanem ez a csoportok összetartozásában, identitásában is meghatározó volt, amit mi sem jelez jobban, hogy a Bányásznap a településen hagyományosan egybeesett a csékúti búcsúval. A bányatársaság 1878-ban alapította első bányászkolóniáját Csingervölgyben, 1885-ig összesen 144 lakást, 60 tanuló befogadására alkalmas elemi iskolát, kocsmát épített a bánya dolgozóinak és családjaiknak, később pedig Viktortelepen többlakásos villák épültek a vállalat mérnökeinek és egyéb vezető tisztviselőinek. A helyben legendás Fekete Gyémánt Kisvendéglő 1926-ban nyílt meg. A bányászkolóniától nem messze, 1937-ben épült meg a kriptongyári házsor is. Csingervölgy kolóniái festői környezetben, teraszosan egymás fölé épített kertekkel épültek meg, az épületek historikus téglaarchitektúrája ma a település épített örökségének fontos értékét képezi.

A bányákhoz hasonlóan, az üveggyár is a gyár közelében telepítette le munkásait. A tisztviselők kétszintes, a helyiek által „üveggyári kastélynak" nevezett lakóházát a gyár bejárata elé építették, míg a kolóniát az üveggyártól nem messze, a Hunyadi utca és a Torna patak közé telepítették 1922 es 1925 között. A telken saját, kapuval zárható utca mentén, két sorban helyezték el a hat-hat kétlakásos lakóépületet. Homlokzataikat téglaarchitektúra díszítette, a téglafelületek közötti mezők vakolást kaptak. A telepet sajnos a mai vásárcsarnok építése miatt lebontották, a kastély pedig mára felismerhetetlenné alakítva, jellegtelen, lapostetős épületként árválkodik kontextus nélküli pozíciójában.

A kolóniák általában szigetszerűen, az üzemek közelében, gyakran a településtől távolabb vagy annak perifériáján jöttek létre, olyan helyzetben, mely az eredeti település-struktúrát jelentősen nem befolyásolta. Igaz ez az iparosodás második hullámában, 1941-ben létesített timföldgyári és erőmű készenléti lakótelepre is, ahol a 11 lakóház 35 lakásában a cég értelmiségi dolgozói – műmesterek, mérnökök, tisztviselők – kaptak szállást. A timföldgyári lakótelep beépítése újszerű morfológiai elemként eltért a település kialakult beépítési módjától, azonban nem jelentett léptékváltást az épületek hagyományos formálása, visszafogott tömege és alacsony szintszáma miatt. A szabadonálló, hangulatos lakóépületeken magyaros, népies formák, boltíves tornácok, zsalugáteres ablakok jelentek meg. A központi elemként álló Kaszinóval átellenben a lakótelep részeként, de már a háború után, 1948-ban épültek fel Ajka belvárosának első lapos tetejű épületei, a két pillangótetejű, húszlakásos lakóépület. Szintszám váltásaik, H alakot formázó alaprajzi kontúrjaik új stílust, a modernizmust hozták nemcsak a lakótelepre, de Ajkára is.

1.3 Szocialista iparváros születik

A háború után az ipar és a munkásosztály a propaganda kiemelt tematikájaként jelent meg, és az ipari ország imázsának erősítése érdekében már az ötvenes évek elejétől, az első ötéves tervtől igyekeztek Budapest ipari túlsúlya ellenében az ipari termelést decentralizálni, új, vidéki ipari központokat létrehozni. Az I. ötéves terv (1950-54) idején megjelent propaganda füzet szerint „kicsiny vagy közepes lakosságszámú, elmaradt faluból, bányásztelepülésből, mondhatni egy csapásra, 20-30 ezer munkás lakta, korszerű, mindennel felszerelt szocialista várost teremtünk". Ajka ipari múltja miatt különösen alkalmas volt a háborút követően egy szocialista iparváros létrehozására. Adott volt az olcsó energia, a szállítási kapacitás és a hadiiparban különösen fontos alumíniumgyártás bővítésének alapjait is lefektették.

1951-re országosan kilenc általános rendezési terv készült el, köztük Ajkáé is, mely dokumentáció a bakonyi bánya-és iparvidék központjaként jelölte meg a települést. Ajka 1959-ben falvak és üzemi lakótelepek egymással nem összefüggő, laza füzéréből alakult várossá: a hirtelen területi növekedés a közeli szomszédos falvak beolvadását és az egykori falvak közötti üres területek beépítését hozta magával.

A szocialista városok a kor településpolitikájának kedvezményezettjei voltak, mert ideális terepet kínáltak a szocialista városeszmény megvalósításához és többszörösét költötték a más településcsoportokra fordított összegnek, ami nemcsak egyes régiók között, de akár az iparvárosok közvetlen közelében is feszültséget teremtett. Ebben az időszakban a város fejlődésének minden eleme – lakásépítés, infrastruktúra-fejlesztés – a nehézipari fejlesztésekhez kötődött.

Az ipari termelés növekedése a munkaerőigényt is jelentősen növelte, ami már jelentősen túlnőtt a környező falvakból érkezők számán, így halaszthatatlan lett a városban a lakásépítés, immár nemcsak a tisztviselők és szakmunkások számára, de a tömegek igényeinek kielégítésére is. 1960-ban a szocialista városok helyben lakó népességéből az 1949 előtt születettek átlagosan 52%-a lakott előzőleg máshol, Ajka esetében a legtöbben (43%) a megyén belülről érkeztek.

A háború után, 1953-ig a „sztálini modell" volt a szocialista építkezések egyedül engedélyezett útja az iparvárosokban. A korszak tervezett városai között reprezentatív helyet töltöttek be a bányásztelepülések, melyek fejlesztése elsősorban az 1950-es évek elejére esett, kialakításuk pedig az erős politikai elvárások és szempontrendszer alapján zajlott, egészen a formai részletekre kiterjedően, a szocialista realizmus stílusában. Ajka ötvenes években épült szocreál lakótelepei emberi léptékű méreteikkel tűntek ki, egyben nagyon kellemes városias környezetet létrehozva. A zárt utcaképet a keretes beépítés és a sarokszekció alkalmazásával érték el.

„A szocreál lakótelepek makroszerkezetének két jellegzetes változata alakult ki. Az egyik merev, hangsúlyosan szimmetrikus kompozíciós rendszerű: a ´palotahomlokzatok´ között hosszú, egyenes út vezet a település hangsúlyos részére. A másik fajtát a törtvonalú utcák, aszimmetrikus terek, és oldottabb beépítés jellemzi." (Körner - Nagy 2006: 200.)

Ajkán mindkét változat megjelent a település két szocreál lakótelepén: klasszikus városszerkezeti gesztusok a fő tengelyeken és kedves, barátságos udvarok a tömbökben – mindez kiegészítve hagyományos építészeti anyaghasználattal, részletképzésekkel (magastető, tégla falak, ablak/fal architektúra), jól használható, takarékos alaprajzú lakásokkal.

Mindezen új telepek jól tudtak illeszkedni a meglévő ajkai településszövetbe, illetve a helyi közösség életébe. A karakteren, és a térbeli viselkedésan felül ez annak is köszönhető, hogy a betelepülők száma minden esetben jelentősen alacsonyabb volt a település teljes lélekszámánál. A hatvanas évekig egyfajta arányosság jellemezte még a kényszerű iparosodást is. A meglévő viselkedési mintázatok, és hagyományok folyamatossága így nem szakadt meg a városban bekövetkező jelentős változások ellenére sem.  

Fonyódi Mariann, Fenes Tamás

Szerk.: Winkler Márk