Apokalip-tech a Pilis szélén

"Az épület szó szerint vaskos megjelenése, kompakt formája, anyaghasználata maga a brutális modernitás zord emlékműve." - írja Hatvani Ádám Kosik Péter diplomatervéről. Az egyszerre utópisztikus és realista látogatóközpont az ember és természet bűntudattal terhelt viszonyához nyúlik vissza.

Gyerekkoromtól kezdve olyan nevelést kaptam családomtól, tanáraimtól, melyben arra tanítottak, hogyan kell elsajátítani a környezettudatosságot, a környezetünk és a természet tiszteletét, a vele való harmonikus együttélést. Felnőtté válásom során egyre inkább rá kellett döbbennem, hogy a legtöbb ember ezeket az elveket figyelmen kívül hagyja, egyáltalán nem bánik tisztelettel a természeti értékeinkkel, sőt, a saját lakókörnyezetével sem. Az ipari forradalomtól számítva olyan világot kezdtünk kiépíteni, amely mindennél fontosabbnak tartja a technika fejlődését és szemet huny a körülöttünk élő természet pusztítása felett. Benépesítjük, műveljük, uralmunk alá vesszük a földet, kibányásszuk kincseit, tartós nyomot hagyunk magunk után. Ez voltaképpen az emberi természetünk. Mindaddig, míg nem felejtjük el, hogy a természet is él, hogy minden erőfeszítésünk ellenére hatalmasabb és erősebb marad nálunk, addig ez a technikai forradalmi folyamat működőképes, fenntartható. Azonban amint ezekről megfeledkezünk, szembesülnünk kell a ténnyel, hogy amit ma elpusztítunk, az a jövőben minket vagy a következő generációkat pusztít(hat)ja el.

Diplomám egy olyan hozzám közel álló témát jár körül, amely folyamatosan foglalkoztat és nagyon is aktuális. Célja, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmaim, disztópikus félelmeim az építészet határain belül is kifejezhessem. Ha nem változtatunk jelenlegi hozzáállásunkon, és továbbra is a mértéktelen pazarlást, a meggondolatlan fogyasztási szokásainkat folytatjuk, a növekvő populációnk mellett egyszerűen képtelenek leszünk a harmonikus egymás mellett élésre, újabb háborúk és a természetünk károsításából következő természeti katasztrófák következhetnek be. Diplomatervem egy olyan épületet mutat be, amely az általunk tönkretett világban, kihasználatlanságból, a természet visszafoglalásából fakadóan elhagyatottságot, ember alkotta örök lenyomatot tükröz.

Környezeti nevelés

"A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember megtanulhatja, hogy a világnak van értelme, a természettel való közvetlen kapcsolat."
Konrad Lorenz

"A környezeti nevelés olyan folyamat, melynek célja, hogy a világ népessége környezettudatosan gondolkodjék, figyeljen oda a környezetre és minden azzal kapcsolatos problémára. Rendelkezzen az ehhez szükséges tudással, beállítódással, képességekkel, motivációval, valamint mind egyéni, mind közösségi téren eltökélten törekedjék a jelenlegi problémák megoldására és az újabbak megelőzésére."
Victor András

Építészként fontos szerepünk van az épített környezetünk és az azt körülvevő környezet kapcsolatának megteremtésében, ezért választottam egy olyan épület tervezését, mely funkciójával a környezeti nevelési oktatás terét képes létrehozni. Így esett a választásom egy látogatóközpont megtervezésére.

Tervezési program

A tervezési program fő egységeiként a kiállító-, alkotó- és fogyasztó tereket, és az üzemelésüket kiszolgáló helyiségeket tartalmazza. A látogatóközpont hozzávetőleges tervek szerint 100 főt képes befogadni, bárki számára nyitott. A központ látogatóit alapvetően 2 csoportra osztjuk: egyéni és szervezett csoportokban érkezők. Utóbbi programja a kiállítás megtekintésén túl különböző alkotó tevékenységeket és tanösvényes terepszemlét is tartalmaz. A terv egy olyan látogatóközpont létrehozására tesz kísérletet, amely közepes méretű csoportokat úgy képes befogadni, hogy a látogatók természetes, élményszerű tapasztalatot szerezzenek a környezetről, s az ahhoz viszonyuló helyes magatartásról.

Helyszín

A tervezés helyszínéül Pomáz északnyugati határán lévő Lugi-dűlőt választottam, közvetlenül az erdő "bejáratában", a pilisi zöld kereszt turistaútvonal kezdeténél. A terület jelenleg farmgazdasági általános mezőgazdasági övezetben van, a környéken üdülő- és mezőgazdasági épületekkel. A városrendezési tervek szerint a közeljövőben ez is lakóterületté változik, mivel a város létszáma növekvő tendenciát mutatott az utóbbi években.

A választott telek délkeleti tájolású, szép kilátás nyílik a közeli Mesélő-hegy nyugati-északnyugati lejtőjére, Pomáz városára és a háttérben fekvő Megyeri hídra. A telek szomszédságában jelenleg romos, a földből helyenként fél méter magasságban kiálló római kori villa falmaradványai állnak, éppen ezért a Lugi-dűlő területének nagy része védetté nyilvánított régészeti terület, műemlékvédelem alatt áll.

Koncepció

A Pilisi erdők előtti utolsó tisztás Pomáz utolsó erdőmentes része. Határ a mesterséges és a természetes környezet között. A tervezett épület a tisztáson átmenő zöld kereszt jelzésű túraútvonal mellékágára kíván "rátelepedni". A tisztás elviselné a pavilonos beépíthetőséget, azonban széttelepedő épületekkel csökken az útvonal folyamatossága. Éppen ezért, az útvonal olyan térbeli elrendezést kell mutasson, ahol az egyes funkciók nem önálló épületekbe, hanem egy komplex épületegyüttesbe szerveződnek, részben vertikális, részben horizontális folyamatos közlekedőrendszerrel.

A lineáris térszervezés helyett a "csomó készítés" analógiáját használva, a túraútvonal az épület tömege alatt lép be. Függőleges közlekedők segítségével az emeleten önmaga felett 360°-os hurkot tesz meg, mielőtt a földszinten, az épület átellenes oldalán kijutva lép rá újra az önmagát folytató túraútvonalra. A 360°-os fordulás a látogatót térbeli megállásra, gondolkodásra kényszeríti, így készítve fel a városból érkezőt a természet csodáira, élményeire.

Az épülettömeg az útvonal törésmentességét jól lekövető ovális alaprajzra szerveződik, a belépési pont vízszintes síkjával belehasítva a földtömegbe. A kétszintességnek, a belépési pont felett az emelet lábakra állításának köszönhetően kialakulhat egyfajta rejtett kapu motívum, mely jól jellemzi Pomáz Pilishez viszonyuló helyzetét (ld. "Pilis kapuja", mely inspirációt adott a diplomaterv névadásához).

Funkcionális térkialakítások

Az emeletre előcsarnok, recepció, ruhatár, valamint a látogatói kiállító tér kerül, míg a földszintre alkotó, iroda és fogyasztó tér, az épület működését kiszolgáló (büfé, mosdó, gépészeti, tároló) terek. Az emeleteket az épületen belül lépcső és akadálymentes lift köti össze a fogyasztótér-előcsarnok kétszintes terében. A látogatóközpont fenntartása és üzemeltetése szempontjából fontos, hogy olyan téralakítás jöjjön létre, mely a kisebb társaságok, cégek rendezvényeinek és az egyre nagyobb trendnek örvendő "esküvő a természetben" stílusú esküvőknek is helyet adhasson, anélkül, hogy fő funkciója (múzeum) akadályozottan működjön. Ezért a földszinti fogyasztó- és (multifunkcinális) alkotótér nyitható felületekkel és teljes felületű kiüvegezéssel kíván kapcsolatot teremteni az épülettömeg alatt szétterülő fedett tér és a belső udvar nyitott, mesterséges vízi elővilágával, természetes felületeivel, megteremtve a természetes élmény hangulatát.

Anyaghasználat

Szakítva az öko központok hagyományos anyaghasználatával, az ökologikus gondolkodásmód nem a környezetbarát, természetes anyagok alkalmazásában nyilvánul meg, hanem a mesterséges, ember alkotta, ipari gyártású anyagok (ld. Corten, vasbeton) provokáló, túlzott használatával tud megvalósulni. Mindenfajta épített beavatkozásnál kellő felelősséggel tartozunk a természetnek, az emberiség jövőjének, éppen ezért nem mindegy, milyen mértékben és milyen tartós nyomot hagyunk a természetben magunk után. A rozsdás felületek, a telepített, vad, burjánzó növényekkel a terv disztópikus hatást kíván létrehozni, megmutatva, milyen sors vár az elhanyagolt, nem kellően karbantartott vagy nem újrahasznosított alkotásokkal és azok környezetével, melyet a természet ígyis-úgyis mindig azonnal visszafoglal. (ld. autótemetők, elhagyott épületek, vidámparkok, városok).

Kosik Péter

Apokalip-tech: Posztapokaliptikus ökoközpont a Pilisben

Ha minden igaz, Kosik Péter diplomaterv témája a szemem előtt született, úgyhogy a körülmények szerencsés összejátszása kezemre adja ezt az opponenciát. Tavaly nyáron, dániai tanulmányutunk során véletlenül becsöppentünk egy koppenhágai természetvédelmi terület kis öko-bio oktatócentrumába. A szokásos hardcore 0-24 órás építészeti ámokfutásunk közben elkapott valami hangulat, nem is tudom miért engedélyeztem egy félórás kitérőt, holott rettenet sok volt még hátra.

A terület a város és a tengerpart között fekszik, a város utolsó háza a BIG iroda 8-as lakóprojektje, tulajdonképpen a tetőteraszáról szúrtuk ki, hogy lehet valami érdekes arra. Az egész rendkívül bukolikusnak, könnyednek, természetesnek tűnt, engem a táj valahogy a Hortobágyra emlékeztetett, (kivéve talán a szélkerekeket a háttérben) gyerekcsoportok, családok lófráltak hal- vagy lepkehálókkal, fényképezőgépekkel a város és a természet határán. Mindez idillinek és - sajnos - tökéletesen távolinak tűnt tőlünk (csakúgy mint egész Dánia, tokkal-vonóval). Az ember agya persze beindul, milyen jó lenne, ha nálunk otthon is, ha a mi gyerekeink is, kimehetnének egy ilyen helyre a sulival vagy utána, vagy a nagyszülőkkel hétvégén. Miért ne lehetne? Vagy legalább képzeljük el, aztán egyszer majd elmúlik a fociláz (bár focizni mindenhol lehet).

A kis kitérő úgy tűnik hasznos volt, Péter kolléga megtalálta diplomája témáját. Az utazás óta nem láttam a tervet, a koncepciót, örömmel tapasztalom az opponencia kapcsán, hogy egy bátor és izgalmas egyéni megközelítés született az öko oktatócentrum témakörében.

A természetes és mesterséges anyagok, hulladék, fenntarthatóság, jövő, természetes környezet kontra ipari környezet, mind olyan hívószavak, melyek könnyű, sablonos megoldások felé vonzanak. Nagy a kísértés, hogy a legtermészetesebb helyben talált anyagokból, természetes módon kreáljuk meg a legtermészetesebb öko oktatóközpontot, zéro karbon rendszerekkel és nullához közelítő ökológiai lábnyommal. Ez a terv nem ilyen, szándékosan nem, itt egészen másról van szó.

A modernitás kontra természet, utópia és disztrópia, ipari társadalom és az ember mint a természet része olyan ellentétpárok, amelyek az ipari forradalom óta meghatározzák a művészi gondolkodást, az ember és a természet bűntudattal terhelt viszonyát. Többé-kevésbbé a modernitás születésétől, a romantika óta rossz a lekiismeretünk a természettel kapcsolatban, de ettől még vígan csináljuk tovább a dolgunkat, ki tudja meddig még. Péter ide, ehhez az ősi lelkifurdaláshoz nyúlt vissza koncepciójával, a ház, amit tervezett, innen érthető meg. ("Emberi, nagyon is emberi." - Nietzsche)

A koncepció messze túlmutat egy átlagosan tálalt ökosuli naív báján. Az épület szó szerint vaskos megjelenése, kompakt formája, anyaghasználata maga a brutális modernitás zord emlékműve. Tulajdonképpen egy elhagyott, lerohadó gyárépület is megtette volna a Pilis tövében, de ilyet nem talált, hát készített egyet. A ház a tájban, akár egy romantikus műrom a tájképi kertben. Valóban: a romantika korában sem volt mindenkinek autentikus római vagy görög épületmaradványa, most sincsen mindenütt Detroit vagy Domino Sugar Factory. Ez a fajta neoromantikus attitűd különbözik a Mad Max világától, attól profibb, és tudatosabb. Nem egy modern társadalom utáni világ túlélési ösztönéről szól, nem maradványokból tákolt valóság, nem az ökológikus gondolkodás logikus következménye, hanem valahogyan ezek eszenciájából újragyúrt figyelemfelhívó szobor. (Apropó Detroit, a Studio Gangnak van egy meg nem épült, jelen tervvel rokonságot mutató öko madármegfigyelője arrafelé.)

A szép az, hogy nincs eltúlozva. Az épület működik, utópisztikus és realista egyszerre. Nyilván lehetne foglalkozni még az arányokkal, lehettet volna még a gondolatot a római villa felé továbbfűzni, elgondolkodni valami madmaxesen viccesen komoly anyaghasználaton, de a koncepció működik. A tárgyi tudás profizmusra vall, az épszerk, a gépészet zakatol, mind az építészeti szándéknak megfelelően muzsikál.

Az anyaghasználat ellenére, vagyis éppen amiatt, a fenntarthatóság is más megvilágításba kerülhet. A beton és a corten nem azért fenntartható anyagok, mert könnyű őket előállítani és kevés energiába kerül őket lebontani, pont ellenkezőleg. Azért lehetnek fenntartható anyagok, mert nem kell őket fenntartani, örökre nyomot hagynak. Lehet, hogy a corten valóban "korunk márványa"? A "romot" persze előbb utóbb visszaveszi a természet, legalábbis a tudomány mai állása szerint, így majd igazi rom válhat belőle.

Apokalip-tech ökocentrum a Pilis szélén, Kosik Péter diplomaterve, képzeljük el. 

Budapest, 2017. január

Hatvani Ádám