építészet : környezet : innováció

Architecture possible here? HOME - FOR - ALL - Japán

Rácz Anna építész hallgató (BME Urbanisztika) a 13. Velencei Építészeti Biennálé Arany Oroszlán díjjal jutalmazott nemzeti pavilonját mutatja be. Az ismertetést a szerző és Bálint Cili (epiteszforum.hu) - a pavilon megnyitóján készült - fotói egészítik ki.

 „Vajon miért lehetett a legjobbnak kikiáltani a japánok nemzeti pavilonját?”

Ez a kérdés egyértelműen felmerül, ha valaki háttér-információ nélkül lép a japán pavilonba. A belső ugyanis nem, hogy nem látványos, de abszolút unalmas. Fatörzsek és farönkök fogadnak. A rönkökön makettek. Eddig semmi egyedi. A falon panoráma fotó. Szürkés, mosott színeivel alig figyelemfelkeltő. Pedig a fotó egy városról készült, amit 2011-ben egy 9,0-es erősségű rengést követő szökőár elmosott a föld színéről. Rikuzentakata városából nem maradt más, csak pár rom és rengeteg törmelék. Az alapszituáció tehát körülöleli a pavilon egész belső terét. A túlélők ideiglenes otthonai új városszövetet építettek. Egy szövetet, amit apró lakások alkotnak, egy szövetet, amiből eltűntek a közösségeknek teret adó helyek. A „Home - for - all” nem csak a kiállítás neve, hanem egy aktuális projekté is, ami erre a problémára próbál reflektálni. Félrevezető neve ellenére, elsősorban nem a katasztrófa sújtotta területek lakásproblémáira koncentrál, hanem a kialakult szituációt próbálja építészeti szemmel kezelni.

Velencei Építészeti Biennálé, Japán pavilon

Itt kezdődik a pavilon sikere. Tökéletesen illeszkedik a „Common Ground” tematikához, és a felvetett probléma aktualitása kétséget kizárólag igazolja helyét a kiállításon. Kialakulhat-e építészet a tákolt, ideiglenes lakások között? Ha igen, milyen az? Milyen építészet legyen alapja a fokozatosan újjá épülő, megújuló városnak... és már értelmet is nyert a rengeteg makett a térben. Egytől-egyig válaszok. Egy egyedülálló tervezési folyamat eredményei, amelyben nem csak a közösségnek, hanem a közösséggel együtt terveztek az építészek. Itt válik igazán lehengerlővé ez a projekt. Napjainkban, amikor néha már nem eldönthető, hogy az építészek kinek is terveznek. Amikor sokszor inkább problémaképzőkké, semmint problémamegoldókká válnak. Amikor az építészet használók felé mutatott érzékenysége jóformán eltűnik, szükség van olyan kezdeményezésekre, amik megmutatják, hogy olyan nagy nevek mellett mint a pavilon kurátora, Toyo Ito, egészen nyugodtan figyelembe lehet venni az embereket is. Felvállalni, hogy a bevonásukkal olyan építészet születhessen, amelynek építményeit nem csak szépnek találják, hanem használni is tudják. Tehát keresni kell egy közös alapot, ahol az építészeti és a használói igények együtt érvényesülnek, hogy végre feloldódhasson az az ellenérzés, amit a társadalom a ma építészetével szemben táplál.

Rácz Anna, BME Urbanisztika Tanszék

vélemény írásához jelentkezzen be »