Az azulejo árnyéka – Konferencia-központ terve, Sevilla

Balaskó Miklós diplomamunkájának története 2010 tavaszára nyúlik vissza, amikor egy fél évet Sevillában tölthetett ösztöndíjjal. Az egyik akkori feladatát továbbfejlesztve, már itthon készítette el a konferencia-központ tervét, mely izgalmas bepillantást enged a más éghajlat, más életvitel és mentalitás támasztotta követelményrendszerbe, valamint az arra adható adekvát válaszokba.

Konferencia-központ, Sevilla

A diplomaterv története 2010 tavaszára nyúlik vissza, mikor egy kint töltött Erasmus-félévre utaztam ki Sevillába. A szemeszter végén úgy gondoltam, hogy ez az 5 hónap önmagában nem nyújtott eleget, így több mint fél év erejéig gyakornokként maradtam egy építész irodában, hogy a tanuláson túl a hétköznapi élet, a munka színterén is megtapasztaljam, milyen kint az élet. Mikor hazajöttem, úgy éreztem, hogy az ott eltöltött idő lezárásaként tartozom a városnak azzal, hogy diplomatervem helyszínéül Sevillát válasszam. A munka témája egy kinti egyetemi terv folytatása. Ennek keretében két andalúz hallgatóval, Ana Rodriguezzel és Noelia Rodriguezzel dolgoztuk ki egy három épületből álló épületegyüttes beépítését, majd a félév második felében az elhelyezett épületeket a kialakított közterek kontextusában vizsgáltuk. A diplomafélév alatt ezt a beépítést gondoltam át, valamint saját épületemmel, a konferencia-központtal foglalkoztam részletesebben.

 

 

A tervezési helyszín

Sevilla, Andalúzia közigazgatási, oktatási és kulturális centruma műemlékekben gazdag, nagy történelmi múltra visszatekintő város. Építészetével, klímájával, kultúrájával, az emberek mentalitásával és életstílusával az andalúzok szerint a legsztereotipabb spanyol város. Sevilla i.e. VI. századtól fogva lakott település, területén feküdt Hispalis és Italica városa. A római kort követően vizigót, majd mór fennhatóság alá került. A córdobai kalifátus kora mindmáig meghatározó a térség kultúrájában. A tartomány lakosai félig arab, félig keresztény, alkalmanként cigány felmenőkkel rendelkezőknek tartják magukat, az építészetben a historizálás pedig nem klasszikus, hanem arab formavilággal köszön vissza.

 

 

Amerika felfedezésével a város felvirágzott, és az ország gazdasági központjává vált. Az új kontinensről beérkező hajók egészen Sevilla kikötőjéig felhajóztak a Guadalquiviren – a kincsek Európa ezen pontján áramlottak be. A folyami hajózás azonban különösen a nyári időszakban problémásnak bizonyult, így a kikötőt a XVII. században a tengerparti Cádiz városába helyezték át. Innentől kezdve Sevilla hanyatlásnak indult. A XX. század első felében a város gazdasága ismét fellendült. Az 1929-es latin-amerikai expó során nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre. Az ekkor tervezett épületek meglepő módon historizáló stílusúak.

Franco korszakát Sevilla építészetében a tömeges, minőségileg színvonalas, építészetileg fantáziátlan lakásépítés jellemezte. A korszakban a beépítéseket csupán önmagában vizsgálták, az urbanisztikai kontextusra nem szenteltek figyelmet. Így a rendszerváltás idején a város közlekedéshálózata működésképtelen volt, a folyóparton tíz vasútvágány futott végig, valamint egy másik vonal négy vágánya húzódott keresztül a városon mintegy 2 km-rel keletebbre. A város életében mindig is fontos szerepet játszó folyót az áradások elkerülése végett 1950-ben új ágba terelték, a várost átszelő szakaszt északon betapasztották, az így létrejövő holtágat pedig a szabályozhatóság végett zsilippel zárták el. Az 1992-ben rendezett expó főbb célja a szokásos beruházásokon túl ezen állapotok rendbetétele volt. A város vasúthálózatát radikálisan átszabták: a folyóparti vágányokat felszámolták, a másik vasútvonalat föld alá helyezték. A létrejövő új sugárút mellé új épületeket emeltek. A folyópartot ismét a közösségi élet egyik súlypontjává tették, sétányt és szabadidős tevékenységek befogadására alkalmas tereket alakítottak ki.

 

 

Napjainkban, a spanyol építőipari buborék kipukkanásával visszaszorultak a beruházások. Az építkezések túlnyomó többsége állami forrásokból történik, a krízis miatt a magánbefektetők már nem érdekeltek a fejlesztésekben. A megvalósuló kevés projektről elmondható, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a közterek kialakításának, hiszen az enyhe időjárás miatt az emberek jóval többet vannak az utcán, mint Európa más városaiban. Egy ilyen környezetben megvalósuló terv megkerülhetetlen alapkérdése tehát az, hogy hogyan tudunk kialakítani egy olyan térstruktúrát, mely vonzóvá teszi a területet arra, hogy az emberek élettel töltsék meg az épületeket és a beépítés által közrezárt teret.

A helyszín és a feladat

Sevilla térképének meghatározó eleme a várost keresztülszelő folyó. A városvezetés urbanisztikai koncepciója erre kíván egy merőleges, kulturális tengelyt létrehozni, melynek a végében, Macarena negyedében helyezkedik el a tervezett épületegyüttes: a várostörténeti múzeum, a képzőművészeti iskola, és a diplomamunkám kidolgozott részét jelentő konferencia-központ.

Az építési telek egy belvárosi háztömb belsejében fekszik, mely felé a szomszéd épületek tűzfallal vagy légudvarral néznek. Keleti oldala középkori városfallal határolt, túloldalán a Jardines del Valle nevű (dísz)kert található. A városfal jelenleg elhanyagolt, összegraffitizett, a park felé nyíló áttöréseket befalazták vagy ráccsal zárták le. A mögötte lévő sikátor bejáratához falat emeltek, a mögötte keletkező zsákutca elhagyatott, piszkos, szemetes.

A telek köztérrendszerébe bevonandó templom, az Antiguo Convento del Valle is látott már szebb napokat. Az épület a XV. században épült, azóta többször átalakították (régebben jóval nagyobb volt). A nagy lisszaboni földrengésben teljesen megsemmisült, ám újjáépítették. A liberális diktatúra idején a templomot elhagyatták, majd később teljesen leégett. 1992-ben építették újjá, azóta a templom a del Valle örökség részét képezi. A felújítás során a hosszházas elrendezésű templom oldalába új bejáratot nyitottak, ugyanis a templom főbejárata egy tőle 10 m-re húzódó tűzfalra néz. Semana Santa (Nagyhét) idején ebből a templomból indul az egyik legjelentősebb körmenet, a Cigányok Körmenete. Ennek a körmenetnek a méltó fogadása jelenleg egyáltalán nem biztosított.

 

 

A beépítés

A létrehozott közterek kialakításakor a városszövettől idegennek éreztük, hogy nagy, nyílt tereket nyissunk, vagy azt, hogy ortogonális rendszerű beépítést hozzunk létre. Meg kívántuk hagyni a város egyik legfőbb jellemzőjét: az érkezés meglepetését. Sevilla szűk, keskeny sikátoraiban soha nem tudhatjuk, mi következik a sarok után: nyüzsgő találkozási pont, intim terecske vagy egy ugyanolyan csendes utcácska jön-e.

A tömbbe kizárólag gyalogos forgalmat engedtünk be, mely praktikus módon Y-alakban feszül ki. Ezzel elkerüljük a zsákszerűen viselkedő holtterek létrejöttét. A három épülettel három, egymástól eltérő karakterű tér láncolatát hoztuk létre, melyek intimitása a legnagyobbtól a legkisebb irányába változik. Így mindhárom ház saját térrel bír. A beépítés koncepcionálása során a csapattársaimmal egy a tömb belseje felé forduló, folyamatos homlokzatot kívántunk létrehozni, mely eltakarja a tűzfalakat – így nem hagyunk kontrollálatlan területeket. Különös figyelmet szenteltünk annak, hogy a templom főbejáratát újra használhatóvá tegyük, ezért a tűzfalra egy pengefallal takartunk rá.

Az egyes épületek bejáratának kijelölése az építési hagyományok figyelembe vételével történt. Andalúziában nagy jelentőséggel bírnak az átmeneti terek. A helyi építészetben az utcáról való belépés egy fedett előtéren át az udvaron áthaladva történik, ezzel mintegy lenyugtatva, felkészítve az embert a belépésre. Az előteret az udvartól ráccsal zárják el és azt kerámiával gazdagon díszítik. Az utca felőli ajtót nappalra tárva nyitva hagyják, éjszakára bezárják. Ezt a helyiséget zaguán-nak nevezik, ami igazi andalúz szó. Az ország más tartományaiból érkezők nem értik jelentését, a szótárban pedig tévesen tornácként szerepel. Az egyes terek közötti átjárást, az épületek megközelítését ez a hagyomány ihlette. Két tér közötti átmenet során mindig egy fedett-nyitott tér, egy híd alatt haladunk át. A bejáratnál nem egyből az épületbe érkezünk, hanem egy négyszögletes alaprajzú udvaron átsétálva jutunk be. Az érkezés alatt lenyugszunk, ráhangolódunk a házba lépésbe, nem egyszerűen beesünk a bejáraton.

 

 

A belső udvarok rendszere és a fedett-nyitott terek létrehozása egyben válasz a város legnagyobb problémájára, a szélsőségesen meleg nyári időjárásra is. Az átjárható belső udvarok szabályosan klimatizálják az épületegyüttest. Nap közben a napsugaraknak az épület kevésbé van kitéve, éjszaka pedig lentről felfelé induló légáramlat indul be, mely lehűti a nappal felforrósodott homlokzatot. A belső udvarokba növényzetet és vízforrásokat telepítettünk, ezáltal mikroklímát kreáltunk.

A diplomafélévem egyik első észrevétele az volt, hogy a közlekedést kifeszítő Y-t rossz irányban húztuk meg. A keskeny sikátornak, mely a tömbbe vezet, a Calle Sol után nincsen folytatása, ezért az átmenő forgalom nem itt fog kibontakozni. Ezt az utcát inkább a múzeum részeként kell kezelni, az épület és a városfal között pedig jóval szorosabb kapcsolat alakítandó ki. Az Y ehelyett a park irányában kell, hogy kifejlődjön, ami eddig nem kapott kitüntetett szerepet az együttes térszervezésében.

 

 

A városfal befalazott nyílásait megnyitjuk, a rácsokat elbontjuk. Úgy érzem, ez a gesztus önmagában elég ahhoz, hogy a parkot helyén kezeljük. A városfalra nem akartam ráépíteni, sem aláfúrni, úgy gondolom, hogy a fal áttörtsége szép bejárást biztosít a kertbe, és megőrzi annak intimitását. Átjárható, ám mégis zárt, az embert a kíváncsiság szinte csalogatja, hogy megtudja: mi van a túloldalon? A legnagyobb változáson így logikusan a fallal határos terület ment át. Az épületegyüttessel, a templommal és a városfallal is határos tér a legnyilvánosabb térként kell, hogy működjön. Reagálnia kell mindegyik épületre, rendezvények befogadására is alkalmas kell, hogy legyen, valamint átmenetet kell, hogy képezzen a park nyugodt világa és a nyüzsgő városi élet között.

 

 

Az eltérő építészeti elemek összekötésére a narancsliget szolgál. A mór hagyományokban gyökerező, a templom kerengőjébe ültetett narancsliget máig közkedvelt eleme a helyi templomépítészetnek. A facsoportot két, eltérő raszterben ültetett liget határozza meg: az egyik a templom, a másik az új épület raszterére van szerkesztve. A városfal felé bezárulnak, a teresedés irányában megnyílnak. A telek súlypontja felé a burkolat enyhén lejt, így a legmélyebb pont rendezvény esetén kitűnő hely egy színpad felállítására. A párakifúvó dombokat ilyenkor elzárják, hogy azok lelátóként szolgáljanak.

A konferencia-központ

A konferencia-központ a tömb belseje felé forduló, zárt, belső életet élő együttes Calle Sol felőli kapuja. Egy multifunkcionális épület, mely ha éppen nincsen rendezvény, szállodaként is üzemképes, valamint a földszintjén a közterületnek életet adó kereskedelmi funkciók kapnak helyet: egy üzlethelyiség, egy bár és egy étterem, valamint a földszinti előadó önmagában is kiadható.

 

 

Az épülethez tartozó köztér a legkisebb, legintimebb. Zártságát fokozza, hogy teljes egészében a ház belsejébe kerül. Nem fogad be nagy tömegeket, inkább arra szolgál, hogy a nyári hőségben leüljön az arra járó egy facsoport árnyékába, a szökőkút mellé. Tagolja az épületet, a tértől nyugatra kap helyet az elsődleges konferencia rendeltetés, a másik felén pedig a szállás funkció. A konferenciák térfele nagyobb belmagasságot igényel, így a két épületrész között félszinteltolás található: a szállás funkcióból fél szintet le-, illetve felmenve egy forgóvillán át jutunk be. A beléptető mágneskártyáját a látogatók bejelentkezésükkor, a portán kapják meg, így a két funkció nem keveredik egymással.

A konferencia-központ részén a két, egyenként száz fős előadó mellett helyet kapnak kisebb tárgyalók is, melyeknek célja, hogy az előadások mellett lehetőség nyíljon egy-egy kisebb értekezlet, beszélgetés, üzlet lebonyolítására. A termekhez hozzá tartozik az előttük elhelyezkedő fogadótér, ahol két beszéd közötti szünetben a jelenlévők leülhetnek, nyugodtan elővehetik a laptopjukat, megbeszélhetik az elhangzottakat. A konferenciák utáni fogadások helyszíne, a szalon a tető szintjére került, és nagy méretű, pergolás tetőterasszal egészült ki. A szalonba és a földszinti étterembe az étel étellift segítségével jut fel az első pinceszinti konyhából.

 

 

Energiatudatosság

Az épület nagy méretű – több, mint 8 000 m² az alapterülete. Az ekkora házak tervezésekor a tervezők gyakran szeretnek elsiklani az energiatudatosság témaköre felett, holott ennek pont fordítva kellene lennie: minél nagyobb az épületünk, annál nagyobb felelősség terheli vállunkat, hogy mennyi energiát használunk fel a ház üzemeltetésére.

Andalúzia Európa vezető területe a napsütéses órák számát illetően, a nap magasabb állásának köszönhetően pedig a hazai energiamennyiség többszöröse nyerhető a napenergia hasznosításából. Ironikus módon ebben Spanyolország a sereghajtók között kullog. A tetőre napelemeket és napkollektorokat telepítettem, melyből a létesítmény teljes használati melegvízigénye, és áramellátásának mintegy 15%-a biztosított. A már említett mikroklimatizálás is jelentősen visszafogja a fenntartási költségeket, valamint nem elhanyagolandó a homlokzat árnyékolása által megtakarított energia sem.

Homlokzati többrétegűség

Sevillában a homlokzatok interaktívan változnak – ha szeretnénk, ha nem. Az épületek közé köteleket feszítenek ki, ezekre teregetik a mosott ruhát. Ha eső van vagy ha nagyon erősen süt a nap, ezek lekerülnek a szárítókötélről. Nyárra az utcák és egyes udvarok fölé fehér vásznat feszítenek ki, mely védi az alatta lévő teret a napfénytől, éjszaka és a szieszta idején pedig az összes ablak redőnye lehúzott állapotban van. Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy a homlokzat árnyékolását a műanyag redőnytoknál igényesebb megoldással is meg lehet oldani.

A homlokzaton a környezethez alkalmazkodó zárt, kevés áttöréssel megjelenő architektúrát alkalmaztam. Ez az utca felé mindenféle külső árnyékoló nélkül jelenik meg. Ezen az oldalon a homlokzatot két, egyszerű beavatkozással 3 részre osztottam, hogy a homlokzat aránya az utcaképbe illeszkedő legyen. Egyéb külső beavatkozást az északi tájolás miatt nem alkalmaztam. Azt szerettem volna elérni, hogy kívülről ne egy utcaképet elnyomó, hanem egy alkalmazkodó épület jelenjen meg, ami a tömb belseje, az udvarok világa felé nyílik meg.

A homlokzat előtti első réteget a szerelt kerámia vázszerkezet adja, melyet nyári- illetve téli napállásra szerkesztettem. Így nyáron leárnyékolja az ablakokat, télen pedig benapozottak maradnak a szobák. A második réteget az oxidált fémháló anyagú függönyök jelentik, melyeket elektronika vezérel. A hőmérséklet emelkedésével a homlokzat életre kel: a textúrájukkal a mór szövetre utaló árnyékolók kigördülnek a kerámia házukból, így csökkentik a falak felmelegedését. Az oxidált fém, mint az épület legjellemzőbb anyaga, több helyen visszatér a ház belsőépítészetében, és ez határozza meg a rozsda színű árnyékoló függönyök színét is – mely a homlokzat harmadik elemét jelöli ki.

Az épületek bejáratait egy-egy transzparens falfelület jelöli ki az egész együttesben. Különös figyelmet érdemel a templommal szemközti fal, mely a templom bejáratát mutatja. Ez a fal fotochor üvegezéssel valósult meg, oly módon, hogy a mintát a külső üvegrétegre gyártáskor viszik fel, működése pedig a fényérzékeny szemüveglencsékkel analóg. Az üvegen a fény hatására előtűnő azulejo motívum (http://hu.wikipedia.org/wiki/Azulejo) változtat az üveg fizikai tulajdonságain, árnyékolja a mögötte lévő teret, finom textúrájával változatossá téve a falfelületet.

Balaskó Miklós

---

építészet: Balaskó Miklós (Ana Ma Rodriguez-Prat Gómez, Noelia Rodriguez Abadía)

építész konzulens: Radványi György, Antonio Cruz, Marta Pelegrini, Teresa Cruz
épületszerkezettan: Páricsy Zoltán
statika: Bodnár Miklós
kivitel: Tőkés Balázs
épületgépészet: Palócz Miklós
épületvillamosság: Filetóth Levente
opponencia: Terbe Rita