Emberek/Praxis

„Az építész egy hatvanéves csodagyerek” – interjú Ferencz Marcellel

1/3

Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel

Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel
Ferencz Marcel
Néprajzi Múzeum - építész: Ferencz Marcel
Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel
Ferencz Marcel
Néprajzi Múzeum - építész: Ferencz Marcel
1/3

Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel

„Az építész egy hatvanéves csodagyerek” – interjú Ferencz Marcellel
Emberek/Praxis

„Az építész egy hatvanéves csodagyerek” – interjú Ferencz Marcellel

2016.10.28. 14:30

Cikkinfó

Szerzők:
Bán Dávid

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Ferencz Marcel DLA

Vélemények:
3

Kevesebb, de mindenképpen belülről jövő munkákra törekszik Ferencz Marcel építész, aki tervezőművész édesapjával, Ferencz Istvánnal és Détári Györggyel közösen vezeti a NAPUR Architect irodát. Nevük mostanában leginkább a Dagály Úszóaréna építése és a Néprajzi Múzeum tervezése kapcsán került előtérbe. Ferencz Marcellel Bán Dávid beszélgetett.

Bán Dávid: Építészcsaládból származol. Ez mennyire befolyásolta a pályaválasztásodat? Mennyire volt egyértelmű, hogy te is édesapád nyomdokaiba lépsz?

Ferencz Marcel: Gyakorlatilag ebben nőttem fel, de már apám is ebben nevelkedett – ha nem is vér szerinti vonalon –, az ő mestere Plesz Antal volt. Plesz mestere Kiss Ferenc, az övé pedig még Nyíri István és Lauber László, így egy olyan építészi családfába nőttem bele, amelynek komoly rendszabályai voltak. Plesz Antal megírta a műhely 12 pontját, ami voltaképpen az eszmei épület 12 pillére, lefekteti azt, hogy egy embernek miként kell viselkednie ahhoz, hogy építésszé válhasson. Édesapám és Plesz Antal között 40 évig tartott a mester-tanítvány viszony, én pedig apámtól is ezt kaptam. 25 évig, párhuzamosan édesapámmal, még engem is tanított a Mester, és ennek a két nagy alaknak a szellemi tanításaiban kellett nekem valahogy önmagamat megmutatni. Úgy érzem, hogy ez nagyjából 40 éves koromra sikerült, akkor tudtam valahogy e fölé kerekedni.

BD: A sok segítség mellett azért ez egy elég nehéz örökség is lehetett.

FM: Valóban az volt, mert ők mindig nagyon magasra tették a lécet, aki megugrotta, annak sikerült, aki viszont nem, az elmenekült. Sokan menekültek el, kevesen maradtak. Én maradtam, mert nekem nem volt más választásom. Amikor linkeskedtem az egyetemen, akkor édesapám azt mondta, hogy vagy abbahagyod, vagy pedig ne a könnyebbik utat járd, ne a pénzkeresési irányt fogd meg, hanem ragadd meg ennek a csodáját. A mesterek nyilván segítenek kijelölni az utat, ugyanakkor sok kritika is éri az embert emiatt, mondván, ha 21 évesen nem kezd saját praxist, önálló gondolkodást, hanem 40 éves koráig követ egy gondolkodásmódot, akkor mennyire lehet önmaga. Ez viszont nem így van, mert az ember sosem tud más lenni, csak önmaga. Plesz abban volt nagyon jó, hogy ő mindig azt kérte, legyek olyan, amilyen leges legbelül vagyok. Egyébként mindenkitől ezt kérte, és érdekes módon azok véreztek el, akik nem tudták magukról, hogy kicsodák. Plesz annyit kért, hogy keressük meg, mi az, amiben önmagunk vagyunk, mi a szellemi kozmoszunk, nem is építészként, hanem emberként. Amikor ez megvan, ezt az érzést lehet aztán házzá formálni, térbe adni.

BD: Meg tudod fogalmazni, hogy mi a te kozmoszod, amiből építkezel?

FM: Nyilván az exhibicionizmus munkál mindenkiben, az, hogy megmutassa önmagát. De az építészet nem versforma, így itt láttatni kell. Ahhoz, hogy az ember meg tudjon jelenni az épületben, kell egy nagyon magas fokú szakmai felkészültség: rajzkészség, arányérzék, és talán a legfontosabb: megérző képesség, ahogy egy feladatot meg tud ragadni valaki. Kérdésedre válaszolva viszont azt kell mondanom, nincs olyan, ami meghatározná a házaimat. Inkább a technikát kellett nagy mélységben, alaposan, szisztematikusan elsajátítanom.

Az egyetem után sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az ember úgy tudjon a helyszín, a hely és a feladat által inspirálódni, hogy ezzel meglepje saját alkotói világát. Az így megszülető kép, épület pedig az alkotó számára is új kell hogy legyen, különben ismétlődéssé válna. Szerintem az ember nem változik, hanem az idő előrehaladtával egyre erőteljesebben érzi azokat az energiákat, amik ahhoz kellenek, hogy megteremtődjön az alkotás. Az alkotó pedig saját magának ad egyre intenzívebb válaszokat, ami összeköti a világegyetemmel. Olyan módon, ahogy a lelkén keresztül minden embert összeköti valami a világegyetemmel.

Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel
1/3
Dagály Úszóaréna - építész: Ferencz Marcel

BD: Nehéz is valamiféle közös vonást találni a munkáidban, ha megnézzük a kedvencednek mondott Hun fürdőtől a jelenleg épülő Dagály Úszóarénáig tartó ívet. Számodra az építészet inkább erről a lelki kapcsolatról szól, vagy magáról az épületteremtésről?

FM: Nagyon kevés kísérlet vált valósággá azok közül, amiket az elmúlt 25 évben letettem az asztalra, de ezt a pár munkát mind szeretem. Mindegyik egy-egy állomás, és amelyik nem hozza meg számomra a megfelelő érzéseket, azokat inkább nem készítem el. Nem célom, hogy minden munkából ház legyen. Annak idején, a rendszerváltás előtt az emberek valahogy ráértek gondolkodni, nagyokat cigarettázni, társaságban beszélgetni. Én még jelen lehettem ezeken a beszélgetéseken, ahol nem volt kérdés, hogy az építész egy elhivatott lény, aki éjjel-nappal ezzel foglalkozik.

BD: Többször írtál, beszéltél a rajz fontosságáról. Szabadkézzel alkotsz?

FM: Eredetileg ács szerettem volna lenni, de apám, aki úgy tűnt ugyan, hogy ezt nem ellenzi, finoman mégis az építészet irányába terelt. Az anyagok szeretete azonban megmaradt. Ami a rajzot illeti, valóban sokat foglalkozom vele, Wesselényi Garay Andorral közösen elkészítettük a Borderline Architecture című kutatást. Ezt megelőzően már legalább 20 éve foglalkoztam rajzolással, sokat kutattam és olvastam róla, Andor pedig az alkotófolyamatok filozófiáját vizsgálta. Nagyon sokat beszélgettünk és rájöttünk, hogy a rajzoláson keresztül is bele lehet látni az illető személyiségébe, mindenkit meg lehet fejteni a rajz által. Az egyvonalas rajz arra készteti az embert, hogy döntéseket hozzon és nagyon koncentráltan a lényeg irányába gondolkodjon.

Van azonban egy másik típusú építész, aki nagyon sok vonallal dolgozik, tónusozik, rajzi segédelemeket használ, ebben nagyon könnyű eltévelyedni, és ez elfedheti a lényegi meglátásokat. A sokvonalas rajz eltakarja a valóságot, az egyvonalas pedig kiemeli a lényeget. Az egy vonalban egy darab energia összpontosul, maga az ember, a lélek, amit nem lehet feldarabolni, mert akkor elaprózódik ez a dimenzió. Ennek a vonalnak vannak belső szálai, ami több rétegre bomlik, ami maga az építészet. Energiákból és nem előképekből tervezek, nem abból, hogy mások mit csinálnak a nagyvilágban. Fontosabbnak tartom, hogy az ember szigorúan és következetesen magát keresse folyamatosan.

BD: Azonban te is gyakorló építész vagy, irodátok nagy volumenű terveket valósít meg, akár igen szűkös határidővel. Önmagad keresését miként tudod "lefordítani" a nagyon racionális elvárások talajára?

FM: A tervezés nem egyszemélyes műfaj, ezzel sok újdonságot nem árulok el. Van egy kiváló kollégám, Détári György, édesapám mellett ő a harmadik társunk az irodában, és ő nagyon jó társ, aki engem sok mindenben felülmúl. Nagyon racionális gondolkodású, 15 éve dolgozunk együtt, ezért félszavakból megértjük, remekül kiegészítjük egymást. Úgy gondolom viszont, hogy bármilyen építkezést, legyen az akár egy ilyen rohamtempóban készülő is, mint a Dagály, nem lehet máshogy megvalósítani, csak ezzel a fajta elmélyültséggel.

Az ember csak úgy tud gyorsan válaszolni a kérdésekre, döntéseket hozni a felmerülő problémákban, ha egy nagyon mély, folyamatos, kizökkenthetetlen alkotói állapotban van, máskülönben nem tudja tartani a karmesteri pálcát és szétesik az épület.

BD: Mondják, hogy a hazai építész szakma nincs kellően megbecsülve, hiszen az anyagár általában adott, az építész szellemi munkája viszont sokszor alkuképes. Ezt te hogy látod?

FM: Ez egy olyan szakma, ami abszolút nem objektív, hanem szubjektív, az építész pedig valamelyest be van csapva, mert alkot, és az alkotó ember ingyen is odaadná az alkotását. Sőt, nekem a Mesterem azt mondta, hogy teneked kellene fizetni azért, hogy megépítsék, amit megálmodsz. Az alkotás egy isteni adottság, amiért nem kér pénzt az ember. Persze ez így viccesen hangzik, mert közben egy projekt kapcsán egy csomó embert el kell tartani, akiknek ezt nem tudom mondani. Viszont azért nehéz az építésznek az anyagiak miatt kardoskodnia, mert ha valójában alkotó erőről beszélünk, az nem az övé. Ez pedig nem egy objektív dolog, hanem megfoghatatlan, amiért pedig hogy kérsz pénzt? Ez mindig így lesz, mert az építész már 500 éve is kiszolgáltatott ember volt.

Azt mondom, hogy mindenki ahhoz kezdjen, amihez ért, és ha az építész nem ért a pénzhez, akkor ne ő tárgyaljon. Külföldön a tehetséges építészek mögött áll egy tehetséges pénzügyi szakértő, aki megtárgyalja az anyagiakat, az építész pedig alkot. Persze a karizmának is kulcsjelentősége van egy ilyen megbeszélés során, de az épület maga legyen a karizma, és ne az építész személye. Úgy gondolom, hogy az építész ne tárgyaljon pénzről.

BD: Miként találnak meg téged a megbízások?

FM: Nekem nincs sok házam. De az öregek is azt mondják, hogy nem kell túl sok, nem kell kapkodni, néhány ház bőven elég. Ugyan ha a munkalistát megnézzük, életemben vagy 300 projekten már túlestem, de ezekből nem mind lett ház. Nincs rá általános praktikánk, nem megyünk megbízók után. Aki úgy érzi, hogy velünk szeretne dolgoztatni, az általában kitartó. Hasonló a hasonlót vonzza, tehát azzal az emberrel, akivel elmélyülten lehet gondolkozni, lehet házat csinálni. A minőségi építészethez elengedhetetlen a bizalom. Ha az ember ura tud maradni a szellemi súlypontjának, akkor természetes, hogy mindig lesz mit csinálnia.

BD: Így gondolsz a jövőre?

FM: Nem gondolok a jövőre. Nem foglalkozom vele. Csak a feladattal foglalkozom és akkor is csak eggyel. Egyszerre csak egy épülettel szeretek foglalkozni. Nem lehet egyszerre több projektre koncentrálni.

Néprajzi Múzeum - építész: Ferencz Marcel
3/3
Néprajzi Múzeum - építész: Ferencz Marcel

BD: 15 évig rendszeresen tanítottál, de most is adsz órákat. Hogy lehet az építészetet vagy akár a vizuális kultúrát egyáltalán átadni?

FM: Azt gondolom, hogy erre nem lehet megtanítani az embert, erre ugyanúgy születni kell, mint a zenére. Annak ellenére, hogy szerintem nem lehet megtanítani valakinek a vizuális kultúrát, ha az nem belülről jön, mégis célom, hogy legalább egy szintig eljuttassam az illetőt. A nagyon szorgalmas emberek, akikről úgy látszik, hogy nem alkalmasak rá, nagyon kemény munkával mégis célt tudnak érni. Legalább három fázison kell átmennie egy alkotónak, hogy használható színvonalú munkát készítsen. Ehhez háromszor nyolc évre van szüksége. Tehát amit az egyetemen megkap, az a diploma után nyolc évvel fog kivirágozni, akkorra tudatosodik benne. Az egyetem után ötször öt évet kellene tanulnia, hogy vizuális kultúrában jártas lénnyé váljon. Ehhez képest az, amit a főiskolán vagy az egyetemen megkap, az semmi.

Valójában az építész egy hatvanéves csodagyerek, akkor éri el azt a kort, amikor már valóban alkothat. Tehát nem kell türelmetlennek lenni, nem kell mindent az egyetem évei alatt megoldani, nem kell már az óvodás korban fejleszteni a vizualitást, az nagyon káros tud lenni. Mert ha beavatkozunk a természet tiszta folyamataiba, abba, hogy az elme maga találja meg a saját esztétikai hangsúlyait, nagyon nagy károkat tudunk okozni. Ha egy gyereknek a vizuális kultúrával azt tanítod meg, hogy mi a szép és mi a csúnya, akkor nem hagyod meg neki, hogy a saját szellemével találja meg az értékrendjét. Apám tudatosan sohasem tanított rajzolni. Azt mondta, ha nem vesznek fel idén az egyetemre, akkor majd jövőre. Igaz, ő ötször próbálkozott, mire felvették.

BD: Úgy gondolom, hogy az építésznek mégis meghatározó szerepe van a vizuális kultúra kialakításában. Nem mindegy, milyen nyomot hagy egy utca, egy város, egy ország képében.

FM: Igen, de ne felejtsük el, hogy azok a mecénások, akik korszakalkotó épületeket engedtek megvalósulni, olyan kifinomult elmék voltak, hogy nem volt szükségük vizuális nevelésre. Ez egy kivételes adottság. Ha van egy nagyon felkészült megrendelő és adott egy szerencsés csillagzat, akkor megszületik egy minőségi épület. De a világon nagyon kevés a minőségi épület. Nem a sztárépítészetről beszélek, mert az terjed, ragályos és sznobizmusból megépítik, nem kell hozzá semmilyen vizuális kultúra. Viszont aki a sztárépítész első házát megépítette és bízott benne, az biztos, hogy valaki volt. Aki például Hadid első házát engedte megvalósulni, az biztos rendelkezett a megfelelő látásmóddal, egyfajta merészséggel.

Vannak emberek, akikben az építészet iránti odaadás óriási, de önmaguk nem tudják létrehozni azt – ők biztosíthatják a legjobb táptalajt a kiemelkedő alkotásokhoz. Ezért van nagyon kevés olyan épület, amire azt mondhatjuk, hogy a világ csodája. Sokan keseregnek, hogy kevés a jó épület, de ha az építészt 25-30 év alatt tudjuk csak felkészíteni, miért hisszük, hogy nem ugyanez érvényes a megrendelői oldalra is? Ezért teljesen természetesnek gondolom, hogy van egyfajta nívó, ami fölé nem lehet emelkedni. Vannak, akik azt mondják, hogy mondjuk egy nyugat-európai főutca mennyivel nívósabb, mennyivel szebbek ott az épületek. Ez tévedés. Egy érzékenyebb látásmóddal kiderül, hogy ez csak egy máz, és a máz alatt ugyanolyan érték van minden egyes településen. Gondolj bele, mennyire nyomasztó lenne, ha minden épület szép lenne: nem pihenhetne az agy. Nem véletlen, hogy a művészlelkű emberek például a rozsdaövezetbe járnak pihenni, de amint rekreációs parkot csinálnak belőle, megszűnik számukra pihenőhely lenni. Az épített környezet elmúlása ugyanolyan csoda, mint maga az építés. Ha épül valami és utána elbomlik, az ugyanolyan érték. Mennyire fontosak Budapesten a tűzfalak, a lehullott vakolatdarabok, a szmogtól megfeketült mészkőhomlokzatok. Amikor pedig felújítasz mindent, elvész az identitás.

BD: Amikor nem építész vagy, mivel tudsz kikapcsolni?

FM: A természet szeretete mindig is megmaradt: kenuzás a gyerekekkel, a víz szeretete. Ezzel kapcsolok ki, de nagyon nem is kell kikapcsolnom, mert az építészet egy annyira szórakoztató szakma, hogy az maga a kikapcsolódás. Annyira csodálatos dolog ebben létezni, hogy amikor az ember abbahagyja, leteszi, akkor sokkal rosszabb.

Bán Dávid

 

 

Vélemények (3)
amervihakim
2016.11.22.
15:12

A Hun fürdővel a híres Janáky-cikkben (http://epiteszforum.hu/levelek-arkadiabol) találkoztam először. Sehol nem találtam meg, hogy ennek az épületnek pontosan mi a funkciója. Fürdő, ahogy a neve sugallja? Vagy egy ház?

Pákozdi Imre
2016.10.28.
14:55

Kifejezetten kéretik az Árpád hídon Pest felé haladva, balra rápillantani az épülő uszodára. Egyelőre ijesztő. Nagy, ormótlan, tagolatlan, szürke - borzasztó az egész. Reméljük, csak az építésközi állapot ilyen.

És akkor két, távolságtartó komment:

1. Az egész uszodaépületet, annak tömegét, hatását, valamint a létrehozását megelőző fairtást érdemes összevetni egy alig három évvel ezelőtt készült "Budapest Duna-menti területeinek fejlesztési tanulmányterve" című anyaggal, pontosabban az annak 74-79. oldalán, az észak-pesti Dunapartról írottakkal. Minek, ismétlem, mi a fenének írnak jobb sorsra érdemes, becsületes várostervezők ilyen zsolozsmákat és beszélik meg napokon át, ünnepélyesen a BMC-ben, ha szinte azonnal, ennyire farbarúgható az egész.

2. A vallomásos interjúhoz: 

Ferencz Marcel így írt Bachmann Zoltán és Borsos Ágnes bűnrossz hétvégi házáról 2013-ban, amikor ő maga Ybl-díjas lett, a ház pedig (a friss Ybl-díjasok szavazataival, köztük a néhai Bachmann Zoltán fiáéval), elnyerte az Év épülete pályázaton az egyik különdíjat. "Az építészek költői párbeszédet kezdeményeztek a tájba illesztés hagyományos és modern építészeti eszközeinek formai és tartalmi elemeivel. A végletekig absztrahált kortárs gondolati és formai vágyat az archaikus képlet egymásba-születés morfózisában, szinte annak keletkező pillanatában szemlélik, és emelik térbe sajátos őszinteséggel a gyökerekbe még-még megkapaszkodó XXI. századi létformát. Az egyedi kísérletező szuggesztív hatás képes mai, múltbéli és még ki nem mondott gondolatokat azonos időben közölni. A finom eleganciával lehelet könnyedén megtestesülő alkotás a pályázati mezőny legizgalmasabb jelensége.”

Nos, aki a fentieket, erről ( http://epiteszforum.hu/nyaraloepulet-kovagoszoloson ), és így írja, az nagyobb hibákra is képes.

zsuppanandras
2016.10.29.
21:36

@Pákozdi Imre: érdemes összevetni az uszodát azokkal a látványtervekkel is amelyeket a beruházás indulásakor hivatalosan bemutattak. a rajtuk látszó izgalmas, karakteres épület köszönőviszonyban sincs a gigászi dobozzal amely ma - ahogy Imre is írja - az Árpád híd felől meghatározza, és sajnos ki kell mondani, elrontja a Duna-part képét. nem tudni - mivel teljesen átláthatatlan folyamat volt - hogy milyen beavatkozások, megrendelői igények hatására alakult át ilyen mértékben az eredeti terv, és az interjúban sem merik az építésztől ezt megkérdezni. (ez újságírói szakmai szempontból sajnos nonszensz hiszen Ferencz Marcellel kapcsolatban jelenleg ez a leginkább aktuális kérdés. vajon nem érdekli az interviewert? vagy ez volt az interjú előfeltétele az építész részéről?) a tervező nem felelős az uszoda helyszínének kiválasztásáért de mégis csak ez volt az ősbűn amiből minden egyéb következett: a strandpark egyharmadának elvétele, a Dagály megcsonkítása, ami most folytatódik a FINA Market miatt a megmaradt rész szétverésével, a gyakorlatilag visszhang nélkül maradt brutális fairtás a parton a sétányra való hivatkozással, és a folyóparti panoráma eltorzulása. a tervező erről nem tehet de még a problémára sem reflektál az interjúban sehol.

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk