Emberek/Praxis

”Az épített környezet alakítása ma már nem csak a szakma felelőssége”

1/10

Budapest School - építészet: Pozna Anna - belsőépítészet: GUBAHÁMORI, Ginkgo Architects - 2016

Budapest School - építészet: Pozna Anna - belsőépítészet: GUBAHÁMORI, Ginkgo Architects - 2016
Bugyi Beleznay-kastély bővítése, színház- és rendezvényközpont - 2017-2018
Gellérthegy városépítészeti ötletpályázat - Bokányi Imrével és Tarr Hajnalkával közösen - 2016
Ház és műterem a Budai hegyek lábánál - 2018
House of Fairytails, múzeum és városépítészet, nemzetközi ötletpályázat megvételt nyert terve, Odense, Dánia. Bodonyi Panni illusztrátorral közösen - 2013
Lampyris nocticula / Kelenföldi ELMŰ állomás homlokzata - 2018-2021
Plan-less house, nemzetközi ötletpályázat, Shinkenchiku Residential Design Competition - 2006
Kisoldali tér (Malostranske namesti) újjáépítése, Prága - Esterházy Marcell képzőművésszel közösen - 2014
Springfield, lakás belsőépítészete - 2016-2017
Velencei Építészeti Biennále 2020 Magyar Pavilon terv - GUBAHÁMORI, FILIP (Bodonyi Panni (illusztrátor), Budha Tamás (képzőművész)) + Demeter László (ökológus)
Budapest School - építészet: Pozna Anna - belsőépítészet: GUBAHÁMORI, Ginkgo Architects - 2016
Bugyi Beleznay-kastély bővítése, színház- és rendezvényközpont - 2017-2018
Gellérthegy városépítészeti ötletpályázat - Bokányi Imrével és Tarr Hajnalkával közösen - 2016
Ház és műterem a Budai hegyek lábánál - 2018
House of Fairytails, múzeum és városépítészet, nemzetközi ötletpályázat megvételt nyert terve, Odense, Dánia. Bodonyi Panni illusztrátorral közösen - 2013
Lampyris nocticula / Kelenföldi ELMŰ állomás homlokzata - 2018-2021
Plan-less house, nemzetközi ötletpályázat, Shinkenchiku Residential Design Competition - 2006
Kisoldali tér (Malostranske namesti) újjáépítése, Prága - Esterházy Marcell képzőművésszel közösen - 2014
Springfield, lakás belsőépítészete - 2016-2017
Velencei Építészeti Biennále 2020 Magyar Pavilon terv - GUBAHÁMORI, FILIP (Bodonyi Panni (illusztrátor), Budha Tamás (képzőművész)) + Demeter László (ökológus)
1/10

Budapest School - építészet: Pozna Anna - belsőépítészet: GUBAHÁMORI, Ginkgo Architects - 2016

”Az épített környezet alakítása ma már nem csak a szakma felelőssége”
Emberek/Praxis

”Az épített környezet alakítása ma már nem csak a szakma felelőssége”

2019.08.20. 05:37

Cikkinfó

Szerzők:
Fürdős Zsanett

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Guba Sándor, Hámori Péter

Vélemények:
1

Folytonos kísérletezés, a kontextus keresése és fontossága, a határok lebontása - ezek jellemzik leginkább a GUBAHÁMORI-t. Guba Sándorral és Hámori Péterrel beszélgettünk munkamódszerről, a szakmákon átívelő közös gondolkodás fontosságáról és arról, hogy az épületek tervezésén túl mi ma az építész feladata.

2015 óta működik az irodátok itthon, milyenek voltak a kezdetek? Ennyi év és tapasztalat távlatából hogy látjátok, hogyan lehet ma viszonylag sikeresen fenntartani egy építészirodát?

Hámori Péter: Már 2015 előtt is dolgoztunk közösen több pályázaton. Amikor hazajöttünk külföldről, az ismerősi körben összeállt egy 10-15 fős, velünk egykorú építész csapat, akik mind akkor kezdték a praxist. Adódott a lehetőség, hogy egy közösségi irodát alapítsunk mindannyian, melynek azóta is a részesei vagyunk. Ez a Pálma. Itt több kisebb iroda van, kialakult közöttünk egy hálózat, ha akarunk vagy szükség van rá, akkor akár egy nagy irodaként is meg tudunk jelenni, de a legtöbb esetben mindenki csinálja a saját munkáit. Abban, hogy az elmúlt három évben a GUBAHÁMORI fennmaradt és működik, a Pálmának nagy szerepe volt. A hálózatosodás miatt nem maradtunk magunkra, hanem egy közösség részesei lettünk.

Guba Sándor: Ez azért is jó, mert nemcsak egy teret osztunk meg, hanem a tudást is. Itt hasonló helyzetben lévő irodák vannak, akik esetenként besegítenek egymásnak. A fiatal irodák még nem feltétlenül tudnak alkalmazottakat felvenni, vagy van, amikor csak egy projekt erejéig lenne rá lehetőségük, ilyen helyzetben ennek a közösségnek köszönhetően irodán belül tudunk csoportosulni, és akár nagyobb pályázatokat, munkákat is végig tudunk vinni.

Ma, amikor egy hallgató megszerzi a diplomáját, legyen szó akár építészről, akár egészen más szakmáról, viszonylag nehezen helyezkedik el az elején, sok esetben nem is talál a hivatásában szabad pozíciót. Ti ezt hogy látjátok? Milyen lehetőségek vannak az egyetem után?

GS: A mi helyzetünk speciális volt. Péter Kis Péter építész irodájában dolgozott egy ideje, amikor egy pályázat kapcsán engem is megkerestek. Végül az egyetem után is ott maradtunk, így nem volt gond az elhelyezkedéssel. Majd mindketten külföldre kerültünk: Péter Tokióba ment tanulni és dolgozni, én pedig Bécsbe.

HP: Ez pont az az időszak volt, amikor itthon nem nagyon volt munka. Más országokban azt láttuk, hogy a 24-25 évesek, ha elég aktívak, saját irodát nyithatnak, de Magyarországon erre nem volt lehetőség. Nem azt mondom, hogy szerencsések voltunk, de pont akkor jöttünk haza, amikor újra beindult az építőipar. Így már az elején, a kapcsolati tőkén keresztül minket is megtaláltak a megbízások. Ma már simán megvan rá a lehetőség, hogy az egyetem után saját praxisba kezdjenek a fiatalok.
 


 

A fiatal építész irodák és a már ismert, nagy presztizsű, de idősebb generáció alkotta irodák között létezik valamiféle verseny? Hogyan lehet kinyitni azt az ajtót, ami sok esetben a fentebbi generációnál a fiatalabbak felé még zárva van?

GS: Igazából ilyen fajta verseny az én fejemben nincs, nem is nagyon kerülünk velük versenyhelyzetbe. Inkább arról van szó, hogy a saját utunkat szeretnénk járni és fejlődni.

HP: Ami inkább zavaró, hogy sokszor egy-egy terv elkészítéséhez fiatalnak néznek minket. Erre nagyon jó példa a prágai új Žižkov városközpont megformálására kiírt tervpályázat (a BIVAK és Soóki-Tóth Gábor városfejlesztési szakértővel közös koncepció - a szerk.). Itt bejutottunk a második fordulóba, ahol a prezentáció alkalmával a zsűrielnök első megjegyzése az volt, hogy túl fiatalok vagyunk, nem is foglalkozott velünk tovább. Főépítészi konzultációk során jellemzően srácoknak, fiúknak hívnak minket, ami már azelőtt kialakít egy hierarchiát, hogy leülnénk az asztalhoz. De kaptunk már olyan kérdést is, hogy Sándor felesége készíti-e a rajzokat, mert csak nők tudnak így dolgozni. Szóval van egy macsós, szexista vonás ebben a szakmában, jó lenne már túl lenni ezen.

A külföldi lét, a munkatapasztalat, hogyan formálta vagy formálja most is a gondolkodásotokat?

GS: Én még azt a rengeteg pályázatot is idesorolnám, amiket az egyetem alatt készítettünk. Ezek a külföldi tapasztalatokkal együtt folyamatosan alakítottak, alakítanak minket. Nekem ez egy nagyon fontos pont volt, egyfajta szabadság, amiben megtaláltam azt, hogy milyen közösen gondolkodni valakivel. Egészen más dolgokat lehetett így felfedezni, mint amiket az egyetem adott.

HP: Nem vettük át teljesen a hazai oktatásban megszerezhető tudást, nem a kánon mentén gondolkoztunk - és talán azóta sem -, hanem beépült a látásmódunkba 2-3 másik ország tudása. Hamar leomlott bennünk az a gát, ami esetenként visszatartja a máshonnan érkező impulzusokat. Ha azt kapjuk észrevételként, hogy kicsit mások a munkáink, mint ami itthon megszokott, akkor az részben ezért van.

Az egyetem alatt is többször tanultatok, dolgoztatok a nagyvilágban, de több nemzetközi pályázaton is túl vagytok, ezáltal egészen máshogy láttok rá az itthoni helyzetre. Külföldhöz képest hol tart most a magyar építészet?

HP: Talán egy picit belterjes, nincsen benne külső inspiráció.

GS: Volt egy időszak, amikor a magyar építészetben hangsúlyosan jelen volt a kísérletezés. Ez ma hiányzik, helyette biztonságos utakon jár. Nemrég jártam a szombathelyi csillagvizsgálóban (építész: Zalotay Elemér - a szerk.), ami egy olyan épület, amin látszik, hogy van benne kísérlet, nem öncélú, hanem a keresés és a funkciónak való megfelelés nagyon jó elegye. Jó érzés volt ott lenni. Jó lenne ma is több ilyen épületet látni. A nagy irodáknál ma kevésbé érzem ezt a fajta kísérletezést, míg a fiataloknál talán újra elindult valami. Ugyanakkor mindig van bennem egy félelem, hogy van egy pont, ahol sokan feladják és elmennek a biztonság irányába, én nem szeretném, ha mi is ebbe a helyzetbe kerülnénk.
 

House of Fairytails, múzeum és városépítészet, nemzetközi ötletpályázat megvételt nyert terve, Odense, Dánia. Bodonyi Panni illusztrátorral közösen - 2013
5/10
House of Fairytails, múzeum és városépítészet, nemzetközi ötletpályázat megvételt nyert terve, Odense, Dánia. Bodonyi Panni illusztrátorral közösen - 2013


 

Akkor mondhatjuk azt, hogy ez a kísérletezés jellemez titeket is? Van már tipikusan GUBAHÁMORI vonás a munkáitokban?

GS: Annyira szerteágazó most a munkánk, annyi léptékben és annyiféle feladat típussal foglalkozunk, hogy nincsen olyan specializált terület, amiben mi nagyon otthonosan mozognánk vagy rá lehetne mondani, hogy na, ez a GUBAHÁMORI. Ez most még előny is.

HP: Még igazából nincsenek konkrét válaszaink. Úgy látjuk, hogy míg Magyarországon inkább a geometrikus és térbeli gondolkodás jellemző, minket érdekel az is, hogy van-e az adott feladatnak időbeli, anyagbeli vagy használatbeli kontextusa, vagy hogy kifejthető-e egy építészeti gondolat akár egy szimbólumrendszer mentén. A különböző terveinken ez a keresés jelenik meg. Az Andersen-múzeum teljes egészében Hans Christian Andersen meséinek komplex szimbólumrendszerére épül: a formák, térkapcsolatok a meséiben és meséléstechnikájában fellelhető elemek szerint alakultak.

A Bugyi Színháztervnél egy barokk kúria bővítése volt a feladat. Tervezhettünk volna egy historizáló vagy geometriailag passzoló bővítést, de fontosabbnak éreztük a használatbeli folyamatosság megteremtését. Falun az emberek még nem félnek a külső terek használatától, a tevékenységek zöme a kinti és átmeneti terekben történik. Ez adott számunkra egy lehetőséget arra, hogy a Beleznay-kastély bővítése ne egy zárt, belső közlekedőkkel terhelt épület legyen, hanem egy olyan térhálózat, amiben ugyanolyan fontos az átmeneti és esőáztatta tér is, mint a belső színházterem. Ebben a tervben benne van a falu működése, az, hogy hogy használják az ott élők a saját kertjüket, az utcát és a főteret. Akkor működik az épület, ha ezt eltaláljuk.

A prágai kisoldali tervünknél az anyag került előtérbe: mit tudunk csinálni a bazalt macskakövekkel. Itt nem az lett a megoldás, hogy pakolgattuk a macskaköveket, hanem lereszeltük, hogy bazaltbetonként újrahasználva alapja legyen egy 21. századi használhatósággal rendelkezó térnek. Szóval a keresés megvan, amihez pár év múlva lehet, hogy már válaszok is társulnak, amiket majd többször elő tudunk venni.
 

Kisoldali tér (Malostranske namesti) újjáépítése, Prága - Esterházy Marcell képzőművésszel közösen - 2014
8/10
Kisoldali tér (Malostranske namesti) újjáépítése, Prága - Esterházy Marcell képzőművésszel közösen - 2014


 

GS: Az építészet nem feltétlen épületcentrikus. Mi mindig egy sokkal tágabb értelmezési kontextust keresünk. Jellemzően olyan feladatok érdekelnek, amelyek ezt a tágítást tudják, vagy ennek a vizsgálatát jelentik. Részt vettünk egy olyan pályázaton is, amit azért írtak ki, mert a francia Barentin városnak azzal a problémával kellett szembesülnie, hogy a regionális szinten kiírtott erdők helyett mezőgazdasági területek létesültek, ami miatt megnövekedett az éves áradások száma a településen. Ebben a környezetben kellett építészeti válaszokat találni. Szeretjük az ilyen kihívásokat, és mivel jellemzően nem csak építészeti problémákról van szó, ezért nem is feltétlenül csak építészekkel dolgozunk együtt, hanem más szakmák képviselőit is bevonjuk: képzőművészt, városfejlesztési szakértőt, közlekedésmérnököt, akár ökológust is. Kifejezetten érdekel, hogy milyen más szakmákkal együtt gondolkodni.

Mit szerettek ebben?

GS: Az a jó, hogy nem úgy tekintünk egymásra, hogy te építész vagy, te majd megrajzolod az alaprajzokat, én meg képzőművészként majd kitalálok valamit, hanem a folyamat legelső pontjától kezdve ez egy közös beszélgetés. A tervezés összes fázisában együtt vagyunk, noha mindenki másban veszi ki jobban a részét, de mégis egy közös gondolkodás az egész. Ez felemelő érzés.

HP: Ebben az a felismerés van, hogy az építész nem tud mindent. Jól esik gondolkodó emberekkel egy csapatot alkotni, ez hosszú távon frissen tart.

GS: Ez katalizátor is, annyira jó ilyen sokrétű tudással találkozni, hogy belőlünk is mást hoz ki, mint amire alapesetben gondolnánk. Kiszakít minket a saját gondolatmenetünkből.
 

Plan-less house, nemzetközi ötletpályázat, Shinkenchiku Residential Design Competition - 2006
7/10
Plan-less house, nemzetközi ötletpályázat, Shinkenchiku Residential Design Competition - 2006


 

Mit jelent számotokra az építészet?

GS: A kísérletezést mindenképp, ez az első közös munkánk óta jelen van. 2006-ban készítettünk egy tervet a Shinkenchiku Residential Design ötletpályázatra, egy alaprajz nélküli ház volt a feladat (Plan-less House). Ekkor kezdtünk el pörögni azon, hogy milyen olyan tényezők vannak, amik befolyásolják a tervezést azon túl, hogy pusztán fizikai tereket alkotunk falakkal, födémekkel. A kérdés az volt, hogy milyen más, érzékszervekkel is érzékelhető hatások hatnak az emberre, amik személyes vagy közösségi tereket tudnak alkotni. Ezen az úton haladva folyamatosan foglalkozunk azzal, hogy milyen vizualitáson túli érzékeléseket tudunk bevonni a tervezésbe.

HP: Ezért is szeretjük a városépítészeti léptéket, mert ott sokkal láthatóbbak ezek a felvetések. Az ilyen térkísérleteknél az a cél, hogy lássuk, hogy a vizualitáson alapuló érzékelésen túl pl. a tapintás, az illatok vagy a hőérzet hogyan befolyásolják a térképzést, milyen térélményt adnak és végül, hogy tudjuk ezeket a tereket általuk épített struktúrává összeállítani. A városépítészeti munkáinkon már látható ez a gondolkodás. A Bugyi Színház az első olyan projekt, ahol ez a városépítészeti szemlélet elkezdett találkozni az építészettel.
 




Említettétek, hogy nincsenek még konkrét válaszaitok. Feltétlenül kell, hogy ez meglegyen?

GS: Nem kellenek mindig, de vannak olyan feladatok, amiket nem lehet válasz nélkül hagyni. Viszont sok esetben jó, ha nyitva marad a történet, vagy egy kérdés lesz a válasz.

HP: Ez utóbbiak jellemzően koncepcionális feladatok. De érdekes szabadsági fokok vannak megépült struktúrákban is. A Budapest School Pozsonyi úti iskolájának belsőépítészete kapcsán (Ginkgo Architects-cel közösen - a szerk.) terveztünk egy mászótornyot. Volt a fejünkben egy válasz, hogy szerintünk hogyan kell majd használni ezt a tornyot, de a gyerekek sokkal kreatívabban kezdték el használni a szerkezetet. A lényeg talán annyi, hogy felemelő átélni azokat a pillanatokat, amikor látod, hogy igazán boldogok a szerkezetet használók – ez az egész túlmutat rajtad.

Mondtad, hogy itthon nem feltétlenül vannak külső impulzusok. Mi az, ami titeket inspirál?

HP: Külső inspiráció alatt értek minden olyan tudást, amely építészeten kívülről jön. Engem kifejezetten inspirált, amikor a Tokyo Insitute of Technology-ban olyan trendekkel ismerkedtem meg, amikről Magyarországon soha nem hallottam, például a testkultúrával és annak építészeti vonatkozásaival, ami azért Dániában vagy Hollandiában már beépült az építészeti és városépítészeti gondolkodásba. Ez olyan mély hatással volt rám, hogy több tervünk is építkezik rá.

Keveset hallani itthon ember és táj kapcsolatáról, miközben jelenleg ez a legrelevánsabb téma, már ami az előttünk álló globális változást érinti. Az ember és táj kapcsolatának vizsgálatakor szerintem szakítani kell az emberközpontú gondolkodással. Több ezer éve, amióta az ember folyamatirányító szerepben van jelen a tájban, romboljuk a körülöttünk lévő természetes élőhelyeket, saját, önös érdekek mentén. Nagyon érdekes azt látni például, hogy az Alföld hogy lett az elmúlt háromszáz év alatt egy őserdős, ártéri gazdálkodást folytató területből egy hatalmas puszta, az ország éléskamrája csikósokkal és gulyásromantikával. Ez mind annak köszönhető, hogy az ember kiemelte magát a vele együtt élő fajok szimbiózisrendszeréből.

Most hasonló kérdésekkel foglalkozunk. Egyrészt a 2020 Velencei Biennálé magyar pavilon pályázatára beadott anyagunk (közösen Demeter László erdőökológussal, Bodonyi Panni illusztrátorral és Budha Tamás képzőművésszel) ezt járja körül, másrészt ősszel tervezünk elindítani egy social media sorozatot, amivel egy szemléletváltást akarunk feszegetni: milyen juttatásokat kapnak azok a várostól, akik nem részei az egészséges fehér férfiak által alkotott modellcsoportnak (nők, öregek, autizmussal élők, vakok vagy akár a városi állatfajok), vagy jó-e nekünk az, hogy míg az építőipar maximumra van járatva és a sóderbányák leterheltebbek mint valaha, addig a bányák környezetében elszáradnak a fontos lápos, turjános élőhelyek.

És amikor építészetről van szó, akkor felmerül az a kérdés, amit a Biennále anyagban is boncolgatunk, hogy vajon még mindig az az építész elsődleges feladata, hogy épületeket tervezzen és építsen, amikor az előttünk álló válságnak épp ez a gondolkozás az egyik okozója?
 

Velencei Építészeti Biennále 2020 Magyar Pavilon terv - GUBAHÁMORI, FILIP (Bodonyi Panni (illusztrátor), Budha Tamás (képzőművész)) + Demeter László (ökológus)
10/10
Velencei Építészeti Biennále 2020 Magyar Pavilon terv - GUBAHÁMORI, FILIP (Bodonyi Panni (illusztrátor), Budha Tamás (képzőművész)) + Demeter László (ökológus)


 

Mi más lehetne inkább a feladata?

GS: Erre nincs konkrét válaszunk, de már az is fontos, hogy körülírjuk azt a kérdést, hogy az építészet kizárólagosan épületről szól-e? Ilyen szempontból pozitív, hogy a múlt feldolgozása, az építészettörténet ma már jelen van az építészeti párbeszédben, de én azt érzem, hogy ez egy jelenben kevésbé élő, a jövőre kevésbé odafigyelő diskurzus. Fontos, hogy az építész ma már ne kizárólagosan csak egy épület megtervezésén, átadásán és a funkciónak való megfelelésen gondolkodjon, hanem egy sokkal nagyobb, tágabb környezeti és társadalmi beágyazódásban.

Sikerként éljük meg azt az eredményt, bár végül nem lett sok tervezési feladatunk belőle, amikor egy hosszú folyamat végére meggyőztük a megrendelőt arról, hogy ne bővítse a családi házát 100 m2 új épülettömeggel, hanem hasznosítsa helyette a kihasználatlan padlásteret. Fenntarthatósági szempontból egy felelős döntés született. Néha az az építész feladata, hogy segítsen meghozni ezeket a döntéseket.

HP: Az biztos, hogy az építész meg kell szűnjön egónak lenni. Észre kell vegye azt, hogy olyan gondolkodó csoportokra van szükség, amik több szakma közös tudásán alapulnak, mert az épített környezet alakítása ma már nem csak a szakma felelőssége.
 

Fürdős Zsanett

 

Vélemények (1)
Mizsei Anett
2019.08.20.
10:24

Klassz riport és izgalmas gondolatok a tervezőktől! Köszönet érte! Az a fajta hálózatszerű működés, amit a Pálma képvisel, nem egyedülálló. Sok fiatal számára ez a struktúra adja meg a vágyott szabadságot és függetlenséget, olyan együttműködő légkört létrehozva, ami szerintem könnyen az építész szakma egyik nagyon fontos tényezőjévé válhat. Magam is hasonló rendszerben dolgozom egy könnyen mozgósítható és organikusan szerveződő csapatban, ahol nem jelennek meg klasszikus főnök-beosztott viszonyok, csak a csapaton belül eltérő "funkciók". Az emberi viszonyok ezért horizontálisak tudnak maradni - ez kivon egy csomó konfliktust és stresszfaktort a munkából. Több energia marad arra, ami fontos: a munkára magára.Jó látni, hogy az ÉF a legnagyobb augusztusi kánikula idején képes egyre emelkedő színvonalú cikkekkel, izgalmas anyagokkal ismét a tájékozódást, sokszínű szakmaiságot, közös gondolkodást szolgálni. Csak tovább!

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk