Barátságos racionalitás – Kisbalázs Bölcsőde, Gödöllő

Új önkormányzati bölcsőde épült Gödöllőn, nem éppen varázslatos helyen, közvetlenül a vasútvonal mellett, a vasútállomás túloldalán. A kapuján belépve azonban mintha Narniába érkeztünk volna, egy másik világba csöppenünk. Ebben az egyértelmű építészeti eszközökkel létrehozott univerzumban a láthatatlan centrum a kicsik elemi igénye, a védett és biztonságos létezés vágya. A gödöllői Kisbalázs Bölcsődét Zöldi Anna mutatja be.

Ideális esetben a kisgyermek anyja /apja öléből, hátáról, hasára kötve szemléli a világot, és merít bátorságot ahhoz, hogy egyre intenzívebb kapcsolatba kerüljön az ismeretlennel, egyre távolabb merészkedjék. Manapság azonban nem ez a gyakorlat, mind többen kezdik az életüket intézményes keretek között. Nyilván nem feladatunk ennek megítélése, pszichológiai elemzése, de a buktatókat, csapdákat minden szülő érzi, megtapasztalja a maga bőrén. Boldog, ha a gyerek nem beteg kéthetente, és mosolyogva meséli az ismerősöknek, hogy a kicsi egyszerűen imád a bölcsiben lenni. Ebben vagy van némi csúsztatás, vagy csupán én nem voltam ilyen szerencsés, a bölcsi szóba se jött, az ovit viszont csendes szorongással, illetve hangos bőgéssel vészeltük át. Építészként aligha létezik szebb feladat, mint ezt a szorongást enyhíteni. A bölcsőde-tervezés azonban nem szimplán mosolygós lelki munka, nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelni, komplett technológia vonatkozik az apró emberkék befogadásának, ellátásának és hazabocsátásának folyamatára.

A gödöllői Kisbalázs bölcsődét a Vikár és Lukács Építész stúdió tervezte, amelynek vezető tervezői, akárhogy forgatjuk is, meglett férfiak. A végeredmény mégis minden ízében a kiszolgáltatott kisgyermeklét érzésének megértéséről tanúskodik, ami ebben a felállásban mindenképp plusz pontot érdemel.  Nem mennék most bele a divatos női-férfi építészet problémájába, de azt azért lelkifurdalás nélkül ki merem jelenteni, hogy a bölcsőde műfaja inkább jin, mint jang karakterű. A göldöllői bölcsi építészeti bravúrja, hogy a befogadást, az anyaöl, a kuckó, barlang ősi pszichológiai igényét kizárólag az építészet elemi eszközeivel, a tér, a fény és a taktilis felületek átgondolt formálásával elégíti ki. Nincs erőltetett narráció, még csak erőteljes színek sem, nincsenek ívek és hajlatok, az épület mégis átöleli az érkezőket, akár kicsik, akár nagyok. Ugyanakkor hiányzik a divatosan komponált minimalizmus is, minden elem értelemszerűen került a helyére, és nem esztétikai kompozíciós elvek mentén.

Az új bölcsőde elődje telkén épült fel, családi házas környezetben. A korábbi bölcsi is egy családi ház méretű épületben működött, szűkös körülmények között, amelyet a gondozók kreatív és szeretetteli megoldásokkal igyekeztek kompenzálni. A korábbi négy csoport helyett az új létesítményben hat csoport funkcionál, két-két csoportszobához közös mosdóhelyiség tartozik. A foglakoztatók, melyeknek saját öltözőjük és fogadóterük van, kettesével kapcsolódnak össze, így sorakoznak az épület lelke, az átriumszerűen elhelyezett, körben üvegezett központi tér, a Ringató körül. A házba két bejárat vezet, de bármelyiken érkezünk, a nagy üvegfelületen keresztül azonnal feltárul a tér fizikai és eszmei centruma, a gondoskodás tere. A térképlet amennyire szimbolikus, éppolyan racionális, jin és jang harmóniája áraszt nyugalmat a meleg fával, illetve festett parafával burkolt falak között.

A Ringató körüli kerengőről közelíthetők meg a csoportszobák, melyek mindegyike egy-egy önálló, fémlemezzel fedett, magastetős házikót birtokol az összetett épülettömegben. Ez a rendszer tette lehetővé, hogy a csoportszobák barátságos barlangként viselkedjenek. A belülről is látszó magastető fehér sátorként borul a faburkolatos falak fölé, középen nyitható felülvilágító teremt kapcsolatot az éggel, a kinti világgal. A pavilonos rendszernek köszönhetően ezen felül minden szoba két irányból is ablakkal rendelkezik, és a belső helyiségek – a mosdók, folyosók mennyezetét is megtöri itt-ott egy-egy kisebb felülvilágító. A technológia megköveteli, hogy a picik minden helyiségből szemmel tarthatóak legyenek, ez nagy felületű üvegezéseket követelt meg a helyiségek között is, így a belső helyiségek is természetes fényt kapnak. A fény keresztül kasul járja az épületet, amely a kicsik igényeihez illeszkedő ritmusban és léptékben zárt, védelmező és nyitott, átlátható egyszerre. Minden derékszögű, a homlokzatokon csak a legszükségesebb, funkcionális osztású nagy üvegfelületű ablakok nyílnak, a kézzel vetett téglafelület, az osztott, pavilonos tömeg, a szürke fémlemez fedés skandináv hangulatot idéz.

A gyerekekhez illeszkedő lépték megtalálása mellett ugyanolyan fontos volt a környezet léptékéhez illeszkedő beépítés, a kis, önálló házikókból szerkesztett tömeg ezt is tudja. A homlokzatok világos színű, kézi megmunkálást idéző felületű téglaburkolatot kaptak, mely ugyan lapburkolat, de a sarokelemek szellemes, átforduló kialakítása révén valódi téglahomlokzat illúzióját kelti. A telek lejtését kiegyenlítették, a telekhatárok mentén látszóbeton támfalak készültek. A bölcsődei technológia követelménye, hogy az épületből szintben lehet csak az udvarra kiérkezni, ebből adódott, hogy az udvaron meghagyott két nagyobb fa kisebb dombon állva vészelte túl az építkezést. Minden csoportszobának van saját játszóterasza, melyek a változatos tereptárgyakkal, motorpályával, homokozóval kialakított közös udvarhoz csatlakoznak. Az udvar kialakításában már a hullámos vonalak dominálnak, kellemes kontrasztot képezve a házikók építészeti kialakításával.

Bár nem elég szakszerű kritikai terminus, a házra jó jelző az, hogy egyszerre okos és kellemes. Racionális és következetes alaprajzi és térbeli szerkesztés, ősképeket idéző, archetipikus tömegek, sok fény, amely olykor váratlan helyről érkezik, tágas nyílások, melyeken át a tekintet messzire kalandozhat, meleg tapintású anyagok, és mindez egyértelműen kortárs kompozícióban – a tiszta építészet eredményezi, hogy a kiegyensúlyozott fejlődéshez szükséges mindkét feltétel, a biztonság és a kíváncsiság igénye egyaránt kielégül. A gödöllői Kisbalázs bölcsőde hiteles érv amellett, hogy a kortárs építészet díszítmények nélkül, az anyag, a forma, a fény nyelvén is képes a lélekhez szólni. Joggal remélhető, hogy azok a gyerekek, akik ilyen vizuális környezetben cseperednek, fogékonyak lesznek a minőségi környezetkultúra iránt.

Zöldi Anna