Barlangos esetek

130 millió forintos projekt keretében korszerűsítik a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépületét és rendezik a felszíni környezetét. A beruházás kapcsán megvizsgáltuk, hogyan viszonyul egymáshoz építészet és barlangászat.

130 millió forintos projekt keretében korszerűsítik a Szemlő-hegyi-barlang 1980-as években létesült fogadóépületét és rendezik a felszíni környezetét. A beruházás kapcsán megvizsgáltuk, hogyan viszonyul egymáshoz építészet és barlangászat.

 

 

A Szemlő-hegyi projekt
A barlangot kezelő Duna-Ipoly Nemzeti Park 500 ezer eurónak (Európai Regionális Fejlesztési Alap: 85%, Kormányzati társfinanszírozás: 15%) megfelelő támogatást nyert a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési program részeként. A pénzből látogatóbaráttá szeretnék alakítani az 1986-ban átadott Pusztaszeri úti fogadóépületet és környezetét. A föld alá helyezett „komor hangulatú és elavult" építmény „korszerű, modern földtani-barlangtani kiállítótérré" fog változni. A már jelenleg is zegzugos, oldaltermes barlangrendszer-szerű vetítőtermet multimédiás és megfogható kiállítási elemekben gazdag interaktív élményt ígérő kiállítótérrel gazdagítanák. A tudomány mellett a barlangi mentés témáját is feldolgozzák. A mostani kiállítás helyét pedig önműködő 3 dimenziós vetítőtér váltaná fel, ahol a látogató választja ki az érdeklődésének megfelelő ismeretterjesztő filmet. A földfelszínen tanösvény teszi majd teljessé a szolgáltatást. Magát a barlangot egyetlen elemében érinti a beruházás: lépcsőlifteket szerelnek fel az akadálymentesítés fokozására. A projekt egyik célja, hogy egész napos, átfogó élményt nyújtson az idelátogatóknak, fokozza a barlang látogatottságát (jelenleg 25 ezer fő/év) és csökkentse annak szezonalitását. Az együttműködési program másik törekvése a magyar-szlovák határ menti barlangturisztikai útvonal kialakításának szakmai előkészítése. Tágabb értelemben a Szemlő-hegyi-barlang környezetének megújulása nem más, mint a Budai Termálkarszt világörökségi rangjáért folyó lobbitevékenység újabb állomása.

Adamkó Péter barlangkutató, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat képviselője megkeresésünkre árnyalta a hivatalos közleményt. „Jobban átgondolt felújításra volna szükség, amihez megkérdezik a barlangász szakmát is. Elköltik a pénzt és gyakorlatilag nem csinálnak semmit" – mondta a kutató. A mostani átalakítást értelmetlennek gondolja, és lépéseket is tesz annak érdekében, hogy ilyen formában ne valósulhasson meg.

 

 

Barlang és építészet találkozása
Milyen esetekben találkozik barlang és építészet? Alapvetően három lehetőséget különböztethetünk meg, melyek közül mindegyikre találunk közelmúltbeli példát a fővárosból. Az első alapeset, amikor az építészet a természetvédelmet szolgálja, tehát úgy kell bemutatnia egy természeti kincset, hogy azt a lehető legkevesebb külső hatás érje. A másik példa, amikor egy építkezés kapcsán fedeznek fel egy barlangot. A harmadik eset pedig, amikor az építészet egyéb funkciókat is telepít a föld alá.

 

 

Minden barlang felfedezésétől fogva az állam tulajdonában és védelmében áll, így közkinccsé válik, ami sokféle következménnyel jár. Egyrészt ha a körülmények és a szakmai megfontolások engedik, bemutatható a közönség számára. Ha netán arra nem alkalmas, mert túl értékes, érzékeny vagy balesetveszélyes, az államnak meg kell védenie egymástól embert és barlangot. A telek tulajdonosának biztosítania kell a mindenkori szabad bejárást a barlangba. Külön bonyolítja a helyzetet, hogy vízbázisok – vagyis sok esetben barlangok – védőövezetében csak szigorú korlátozásokkal lehet építkezni a felszínen. A „barlangi építészet" kapcsán mindenképp helytálló a frázis: a kevesebb több!

 

 

Pálvölgy és Szemlőhegy
A fővárosban két kiépített „idegenforgalmi" barlang várja a látogatókat: a Pál-völgyi- és a Szemlő-hegyi-barlang. Az előbbit 1902-ben fedezték fel és 1904-ben már meglátogatta az első turistacsoport, amivel el is indult a barlang kiépítési folyamata. 1927-ben lezárult a karbid-lámpás korszak: egy barlangkutató kongresszus alkalmával felgyúltak az első európai barlangi villanyvilágítás fényei a Pál-völgyiben. A sok kiépítési és felújítási szakaszból álló történet utolsó fejezetét 2001-es év 87 millió forintos beruházása jelentette: felújították a barlangtúra útvonalát és rendezték a bányaudvart. 2002-ben a felszín gazdagodott egy új fogadóépülettel. A Pál-völgyi-barlang 19 km hosszan feltárt részéből - amellyel második az országban az aggteleki Baradla-barlangot követően - 550 métert tesz ki a túraútvonal. A Szemlő-hegyi-barlangra 1930-ban bukkantak kőfejtés közben. Már ekkor felmerült a barlang kiépítése, de a kivitelezés a tervek 1974-es elkészülte után kezdődött csak meg. A folyamat 1986-ban zárult a barlang és kapcsolódó létesítményeinek hivatalos megnyitásával. A Szemlő-hegyi kapott egy 4,5 méter átmérőjű és 45 m mély liftaknát, amely két mesterséges táróval kapcsolódik a természetes járatokhoz. Lift azonban nem üzemel benne. A földbe süllyesztett fogadóépület felől 60 méter hosszú lejtős folyosót vájtak a földalatti járatrendszer megközelítéséhez. 2003-ban teljes felújításon esett át a 300 méteres földalatti útvonal.

 

 

Mélyépítés természetvédelmi közegben
A felújításokat az építési szektor speciális és szűk szegmensében egyedülálló referenciákkal rendelkező Nova-Alpin Kft. vezette. A vállalkozás több más céggel karöltve 2006-ban Építőipari Nívódíjban részesült az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartozó Vöröstói Látogatóépület és a Baradla-barlang rekonstrukciójában vállalt szerepéért. (Európában ez volt a legnagyobb ilyen jellegű beruházás.) Az Építészfórumnak Berczik Pál ügyvezető foglalta össze a „barlangi építészet" sajátosságait. Egy kiépített barlangi túraútvonal alapvető elemei a betonjárdák, beton- és fémlépcsők, a fémkorlátok és a világítás – ez a „körömcipős" változat. A másik véglet az „overálos" túrákra kiképzett barlang, amely a lehető legkevesebb épített elemet tartalmazza.

A tervezési-kivitelezési folyamat összeolvad, mivel minden barlang olyan egyedi adottságokkal rendelkezik, amely nem teszi lehetővé a kizárólag tervezőasztalnál született tervek szerinti kiépítést. (Gyakorlatilag a munka végére készül el a kiviteli terv, amit addig csak előirányzatként használnak.) A 90-es évek előtti időszakban tervezés-centrikus, bányászati módszerek domináltak, amelyek rendkívül drasztikus beavatkozásokhoz vezettek: bányának tekintették a barlangot. Manapság a földalatti kiépítések és felújítások célja, hogy minél kevesebb beavatkozással minél látványosabban tudja bemutatni-feltárni a természeti kincset – eredeti formájában. Mindezt úgy, hogy eleget tegyen a biztonságos közlekedésnek és a használt anyagok és technológiák sokáig szolgáljanak a különleges barlangi klímában. A szűk terek, a nagy magasságkülönbségek, és a minél kevesebb rombolásra való törekvés sokszor kizárja a hagyományos építésügyi előírások és szabványok használatát.

 

 

A barlangi levegő páratartalma 100 százalék körül mozog, így nagyon erős korróziós folyamatok zajlanak a szabad levegőn tapasztaltakhoz képest. A fémszerkezetek kizárólag korrózióálló acélból készülhetnek. A korlátokat helyben hajlítják, követve a barlang falának illetve a járda szélének ívét. A villamos berendezések esetében a nagy nedvesség miatt különös gondot fordítanak a biztonságra: törpefeszültség, fűtött készülékházak, extraerős lámpatestek. A világítás még egy következménnyel jár, amennyiben túlzott mértékű: kialakul az úgynevezett lámpaflóra, tehát növényesedik a barlang, ami szintén károsítja a képződményeket. A jelenség elkerülésére szakaszolják a világítást, a lehető legkevesebb használati idő és még élményt nyújtó fényintenzitás mellett.

Budai anomáliák
Az utóbbi időben három fokozottan védett budai barlang nyújt vissza-visszatérő témát a sajtó számára. (Mindnél az építészet és a természetvédelem konfrontációjaként írható le a konfliktus.) A Molnár-János-barlang az öt nagy rózsadombi barlangrendszer közül az egyetlen aktív. Az 1860-as évek óta ismert üregrendszer legnagyobb termének 2002-es megtalálása, majd 2008-as bemutatása a nagyközönség számára világszenzációt keltett, ugyanis ez a legnagyobb aktív termálvizes barlangterem a világon – ráadásul egy főváros kellős közepén. A leghíresebb hazai barlangászról, Kessler Hubertről elnevezett földalatti üreg és a 6 kilométer terjedelemben felfedezett barlangrendszer nagy része víz alatt van, így csak barlangi búvárok kutathatják. A földalatti helyiség egy 1977-ben létesített tárón keresztül közelíthető meg a Frankel Leó útról. A Lukács Fürdővel szemközti ingatlanon ma egy 1895-ből származó „törökös", kupolás torzót láthatunk, mely az egykor itt állt népgőzfürdő maradványa. Műemlékként maradhatott ránk: ez az ország első vasbeton kupolája. A 19. századi fürdőzés előtt már a rómaiak is használták a terület gyógyvizeit, később pedig malmok hajtására duzzasztották fel a vizet, aminek eredménye az itt található Malom-tó.

A Dakar raliról ismert Szalay Balázs cége 2006-ban építési engedélyt kapott egy szálloda építésére a területen. A kutatási engedéllyel rendelkező barlangászok megtorpedózták az engedélyt. Az eredmény: azóta is tartó jogi huzavona. Közben a fővárosi vezetőség Rajk László építésszel terveket készíttetett az ingatlan hasznosításáról: helyreállítanák a fürdőépületet, függőhíd vezetne a barlangterembe és fürdőmúzeum épülne a területen. 2010-ig a Szalay-féle cég érvényes koncesszióval rendelkezik, tehát addig nem történhet semmi egyéb fejlesztés. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint évekig nem lesz semmiféle beruházás a helyszínen.

 

 

A Vár-hegy belsejében rejtőző Várbarlang egy több bejárattal rendelkező 200 különböző méretű teremből álló labirintusrendszer, 5-10 méterrel a Várnegyed utcái, épületei alatt. A természetes üregek a dombot borító mészkő és márga határán alakultak ki forrásvizek feltörésével. Az eredetileg száznál is több barlangot már a XIII. században is használta az ember, mígnem folyamatos munkával napjainkra mintegy 3,5 kilométeres barlangrendszerré alakította. A főváros legérdekesebb látnivalói közé sorolt látványosság nem látogatható, mert repedések és vizesedések keletkeztek több helyen és az aládúcolások is elkorhadtak. Volt már példa utca beszakadására is a kerületben, de egy Bécsi kapu téri épület repedései is a földalatti állapotok miatt alakultak ki.

Az 1990-es évek óta a Várbarlang egy részén Budavári Labirintus néven turisztikai vállalkozás működik. Adamkó Péter képtelenségnek tartja, hogy egy világörökségi helyszínen valaki engedély nélkül működtessen egy ilyen „vurstlit". A barlangkutató elmondása alapján a tevékenység 15 éve illegálisan működik, sőt egy ízben tetten érték a vállalkozót, amint engedély nélkül terjeszkedett a föld alatt, mégsem lett semmiféle következménye. Adamkó szerint az illető vállalkozó egy fillért nem fizet az államnak, miközben a barlang többi része omladozik. A 80-as években működő panoptikumnak volt barlanghasznosítási engedélye, majd tönkrement és az ő helyét foglalta el a mostani rendezvényeket is tartó üzemeltető. A budavári önkormányzat Barlangbizottságot hozott létre a helyzet rendezésére. A barlangász szerint - aki tagja a bizottságnak -, csak a kezelő Duna-Ipoly Nemzeti Parktól kapacitás hiányában ez nem várható el.

Adamkó Péter csapata fedezte fel a Citadella-kristálybarlangot az első kerületi Bérc utcában egy építési területen 2006. december 28-án. Az illetékes környezetvédelmi hatóság kötelezte az építtetőt a barlangtani szakvélemény elkészíttetésére, amely megállapította: a 60,1 méter hosszan és 17,6 méter mélységben feltárt barlang kiemelkedő természetvédelmi értéket képvisel. Az építkezés csak abban az esetben volt folytatható, ha az nem veszélyezteti a természeti kincset és biztosítja a hozzáférést. Egy 2007-es szemlén kiderült: az építtető eltömedékelte a bejáratot, amit később hatósági nyomásra eltűntetett, de büntetést nem kapott érte. Adamkó szerint az építtető azóta is folyamatosan húzza az időt és nem tesz eleget a jogszabályokban foglaltaknak. Nem épít tárót, sőt természetkárosítást is elkövet, mivel saját részre létrehozott egy kutatásra alkalmatlan alagutat és talajjal fedte be a barlang tetejét, ami oda bejutva ártani fog a természeti értékeknek. 2008-ban fokozottan védetté nyilvánították a kristálybarlangot. A táró nem készült el, így bár folytatódott az építkezés, használatbavételi engedélyt nem kaphat a ház.

Tompos Viktor

---

Budai Termálkarszt
„Budapest a termálvizek fővárosa!" Az ismert szlogen helyett bátran mondhatnánk: Budapest a barlangok fővárosa. A kettő között nyilvánvaló az összefüggés. A Budai-hegység jórészt olyan karsztosodásra hajlamos kőzetekből áll, amelyekben könnyen alakulnak ki barlangok: mészkő, dolomit, márga.  Ráadásul a Duna jobb partján található egy termális törésvonal. A budai karszt mélyére beszivárgó csapadékvíz elközlekedik a Duna alatt a Pesti oldal vízzáró rétegei alá. Az ott uralkodó nyomás miatt visszafordul és a felszínt közelítve ismét eléri a törésvonalat, ahol találkozik és keveredik a termálvizekkel.  A vegyülés csak fokozza a mészkőoldó képességet. A víz tehát évezredek óta közlekedik az említett kőzetekben és létrehozta azt a járatrendszert, amelyre a fél főváros és főként annak elitebb környékei épültek. A Budai-hegységben 50 kilométernyi barlangot tártak fel eddig. Ebből nyolc jelentősebb méretű, melyek megtalálásuk sorrendjében az alábbiak: Solymári (4,5 km), Harcsaszájú- (2 km), Pál-völgyi- (14km), Szemlő-hegyi- (2,5 km), Ferenc-hegyi- (6 km), Mátyás-hegyi- (5 km), József-hegyi- (6 km), Molnár János-barlang (5,5 km). Országos viszonylatban 4077 barlangot fedeztek fel eddig. Budapest területére 180 esik. 147 fokozottan védett, míg 302 megkülönböztetett védelmet kapott. Kilenc az idegenforgalmi barlang besorolás alá esik, további kilencben pedig kalandturizmus folytatható.