Beszélgetés Sugár Péter építésszel

Vannak elveim, természetesen, és ezekhez ragaszkodom is, de hajlékonyabb vagyok. Egyrészt azt gondolom, hogy nem magamnak tervezem a házat, a megrendelő akarata az elsődleges...

(a cikkben olvasható idézetek forrása: Sugár Péter Építész (Íves Könyvek, 1996, Nyomdacoop kiadás)

1956-ban született Sárospatakon. A Budapesti Műszaki Egyetemen Farkasdy Zoltántól tanult, 1980-ban diplomázott. Az Általános Épülettervező Vállalatnál, Varga Levente műtermében kezdte pályáját (1981-88). Társain kívűl (Karácsony Tamás, Janisch Péter, Balázs Mihály) nagy hatással voltak rá munkatársai: Cságoly Ferenc, Turányi Gábor, Tomay Tamás, U. Nagy Gábor, szerencsésnek érzi magát, hogy tőlük tanulhatott, együtt dolgozhatott velük. A Mesteriskolán (VIII. ciklus, 1984-86) Janáky István inspirálta leginkább. A kilencvenes évektől a MATERV-ben, Reimholz Péter műtermében (1988-90), ezután magánműtermekben: Varga Levente Atlant irodájában dolgozott (1990-92), majd a 3 társával (Szerényi Győzővel, Csernyánszky Gáborral, Karácsony Tamással ) együtt létrehozott RADIUS nevű saját cégében (1993-2001), később az abból kinövő irodában tevékenykedik (RADIUS B+S).

Fontosabb munkák:

KZs: Milyen emlékeket őrzöl első munkahelyedről?

SP: Rimanóczy Jenő ÁÉTV-s főmérnöksége alatt nagyon jó építészeket csábított oda. Például Mónus Jánosnak is volt ott egy kiváló műterme. Nagyon jó csapat jött össze Levente műtermében, igazi szellemi műhely és iskola volt ez, itt lettem építész. Somogyi Soma Katival és U. Nagy Gáborral egyszerre kerültünk a műteremből a Mesteriskolára. Az utánunk következő generáció Jancsó Miklós, Keller Feri volt. Aztán a válság jelei egyre erőteljesebben megmutatkoztak, és az iroda lassan fölbomlott. Ekkor 2 évre szabadságoltam magam és építkeztem, majd 2 évet Reimholz Péternél dolgoztam, akit szintén mesteremnek tekintek. Ezután Varga Levente meghívott cégéhez, az Atlanthoz, amely elsősorban kórházakat tervezett. Itt dolgoztam két évig, végül létrehoztam saját cégemet RADIUS néven.

KZs: Miért váltatok szét? Nem volt elég munkátok?

SP: Az ÁÉTV-nek egyszerűen nem volt már helye a piacon. A Munkásőrségtől és a párttól származó megbízások elfogytak, a házgyárakat is bezárták, amelyek korábban szintén sok munkát adtak. A fénykorában 500 fős céget egyszerűen felszámolták: volt - nincs.

KZs: Büszke most egy építész arra, hogy lakótelepeket tervezett?

SP: Nem hinném. Egyébként én is benne voltam egyben: Kiskunhalason terveztünk egy kisebbet, inkább lakónegyednek nevezném. Típus panelházakat adaptáltunk, és sikerült egy zárt sorú, keretes beépítést kihozni belőle. A panelházak általában egyenként állnak ablak nélküli tűzfalakkal, itt pedig utcaszerűen egymásnak építettük őket. Egyszerű geometriával próbáltunk tereket meghatározni. Másik érdekessége az volt, hogy a földszintet lábakra állítottuk, és elkezdtünk téglával játszani: kis túlzással azt lehetne mondani, hogy Le Courbusier mintájára. Örültünk volna, ha tetőfelépítményeket is tervezhetünk, de mivel nem fogadtuk el az egyszerű sátor- vagy nyeregtetőt, ez már nem valósulhatott meg.

2/2
4-lakásos társasház, (1999-2000), Budapest XII. Gaál József utca

1/2
Metszet - 4-lakásos társasház, (1999-2000), Budapest XII. Gaál József utca

KZs: Most kikkel dolgozol együtt? Csak a gazdaságossági szempontok indokolják, hogy több irodával közösen béreltek egy műtermet, vagy valamiféle stratégiai szövetség is van köztetek?

SP: A RADIUS a volt munkatársak által alapított cégekkel közösen bérel egy irodát. Eredetileg négyen hoztuk létre a vállalkozást. Amikor az Atlanttól eljöttem, megosztva megnyertük a Budafok központjának rendezési tervére kiírt meghívásos tervpályázatot (Csernyánszky Gáborral és Szerényi Győzővel). Ebből lett a Nagytétény műemléki központjára szóló megbízás (RRT). A Lauder iskola tervpályázata is - amin Karácsony Tamással közösen dolgoztunk - abban az időben zajlott (Győző mindkét munkában résztvett), és úgy gondoltuk, hogy érdemes ebből egy céget összehozni. Így alakult ki a RADIUS csapata. Az adminisztratív kényszer, a működés kényszere úgy hozta, hogy megmaradt az iroda, bár az eredetinek most már én sem vagyok a tagja.

KZs: Hol dolgozol most?

SP: Ugyanott, sőt, Radiusnak hívják most is, csak két betűt biggyesztettem mellé. Az említett munkákon együtt dolgoztunk, majd Csepel belvárosának rendezési tervén is. Később Győző és Gábor inkább a városrendezési vonalra állt rá, Tamás már az elején kiszállt. A történethez tartozik még, hogy két fiatal építész, Sebők Ildikó és Selényi György, még a Radius Kft.-be jöttek dolgozni, és a tolcsvai épület első változatának tervezésében is mind a ketten részt vettek, sőt a Kékgolyó utcai ház egyik verziójában is. Később azonban nem tudtunk folyamatosan munkát adni nekik. Ők is önállósodni akartak, így saját irodát alapítottak, de maradtak a műteremben. Voltak még változások a csapat összetételében (pl. Selényi Gyuri mesteriskolás társaival bővült a társaság). Végül is azt lehet mondani, hogy kilenc-tíz fő dolgozik itt folyamatosan, körülbelül négy cég keretei között. Együtt is tudunk dolgozni, de inkább az a jellemző, hogy mindenki saját maga szerzi a munkáit, és saját maga valósítja meg. Bonyolult történet, és tulajdonképpen sajnálom, hogy nem sikerült egy jól működő nagyobb céget létrehoznom egy-két meghatározó személyiség vezetésével.

KZs: Nincs kedved menedzserkedni?

SP: Nekem ehhez nincs igazán kedvem meg tehetségem. Mostanában munkát is nehezebben találok. Például megmutattam a házaimat néhány potenciális megrendelőnek, de nem tetszett nekik.

KZs: Melyek voltak kedvenc munkáid?

SP: Kedvenc munkák? Nagyon szerettem a Honvéd kórház bejárati épületével foglalkozni, Tardos Tiborral akkor sülve-főve együtt voltunk, és végig élveztük az egész tervezést. Majdnem meg is épült, az alapozása megvan, aztán jött a kórház krachja. Persze a Lauder iskola jelentős pillanat volt az életemben, fontos időszak. Több késztetés, indíttatás találkozott akkor. A másik a tolcsvai ház, mert az megépült. Talán még a Kékgolyó utcai ház is érdekes lehet, csak ez nem sikerült annyira. Nem úgy valósult meg, ahogy elképzeltem, ami inkább a megrendelő számlájára írandó, de persze én sem voltam elég erőszakos.

KZs: Nem ragaszkodhatsz ahhoz, hogy terv szerint építsék meg a házad?

SP: Nem vagyok ennyire erőszakos egyéniség, és úgy gondolom, hogy nem az építészet a fontos...

KZs: Ez egy kicsit furán hangzik...

SP: Igen, bár erre tettem föl az életemet, de túl sok minden függ az építtetőtől, és amit csinálok, az nem igazán kanonikus.

KZs: Nincsenek elveid?

SP: Vannak elveim, természetesen, és ezekhez ragaszkodom is, de hajlékonyabb vagyok. Egyrészt azt gondolom, hogy nem magamnak tervezem a házat, a megrendelő akarata az elsődleges. A kisebb nézeteltéréseket sok esetben nem nehéz kezelni. A tolcsvai épületnél például a megrendelő elképzelése szerint a háznak úgy kellett volna kinéznie, mintha a középkorban épült volna, boltozatokkal stb. Ez hátborzongató egy építész számára. Én viszont tudtam, hogyha nem teljesítem ezt a kérést, akkor más fogja megtervezni. Végül is épültek boltozatok: vasbetonból. Nem olyan lett, mintha középkori lenne, látszik, hogy új ház, de mivel visszakereshető elemeket alkalmaztunk, ezért kapcsolatot teremt történeti korokkal. Éreztem, hogy képes vagyok a megrendelői igények összebékítésére oly módon, hogy a végén jó ház születik. (Az épület 2001-ben Betonépítészeti Díjat kapott. A szerk.) A Kékgolyónál ez nem sikerült. Az eredeti elképzelés csorbát szenvedett: elmaradtak a szalagablakok, az összefüggő terek; végül, szerettem volna kontextualista épületet tervezni: a lényeg az volt, hogy az utcából nyíló udvarban olyan közterület alakuljon ki, ahova be lehet sétálni, és amelynek középpontjában egy valódi barokk kapu áll. De a gépesített parkoló kocsiemelői - melyről a megbízót nem lehetett lebeszélni - eltorlaszolták a bejáratot. Így az udvarivá vált üzlethelyiségeket nem is tudták eladni. Úgy látszik, ami építészetileg nem jó, az üzletileg sem az.

KZs: Mit jelent a kontextualizmus?

SP: Egyetemista voltam, amikor a posztmodern és belőle kinövően a kontextualizmus kezdett népszerűvé válni az építészek körében. A modernizmus válsága irányította a figyelmet a történeti városépítés felé, előtérbe kerültek azok az összefüggések, amelyek az idők folyamán megépült városokat, településformákat jellemezték, melyek létjogosultságát a modernizmus tagadta. A diplomatervem is ennek a szellemében készült. A Mesteriskolán enyhe túlzással azt állítottuk barátommal, U. Nagy Gáborral, hogy m = 1:1000 léptékben el lehet dönteni valamiről, hogy jó-e a beépítése. Ha nem jó, akkor nem lesz jó a ház sem. Egy ideig feltétel nélkül hittünk ebben a tételben, ezzel kísérleteztünk pályázataink során. De aztán, ahogy múlt az idő, és konkrét házakat terveztünk, kiderült, hogy ez nem elégséges, nem jelenti feltétlenül az igazságot. Valamint a mostani városépítési és általában vett építési gyakorlat is azt mutatja, hogy ezek az igazságok, amelyeket mi társadalmi, történeti, szociológiai ismeretekkel is megpróbáltunk alátámasztani, nem léteznek vagy nem hatnak elég erősen. Számomra Makoveczék tevékenysége is ezt bizonyítja: ők nem nagyon törődnek azzal, hogy egy adott településbe - utálom ezt a szót - beleilleszkedik-e, amit terveznek, azzal, hogy "ott legyen", "a helyén legyen" az épület. Nem ez érdekli őket, és mégis érdekes, amit csinálnak. Persze ennek a fajta kontextuális kísérletnek is megvannak a tanulságai, és én ma is fontosnak tartom ezt a problémakört, de ezek sokszor inkább csak verbálisan hatnak, nem válnak az építészet részévé, mivel az építészet és az élet a saját törvényei szerint működik.

"(...)minden probléma más és mindegyiknek egyedi megoldása van. A módszer viszont lehet általánosítható: alapja a komplex történeti kutatás. Régi térképeken tanulmányoztuk a város utca- és térszerkezetének változásait a történelem, az idő folyamán. Vizsgáltuk a városrész lakóinak életét egy szociológiai felmérés segítségével; minden egyes ház, telek sorsát végigkövettük. És egyszer csak a rejtett összefüggések megmutatkoztak. Az építészet olyan komplex szemléletet képes nyújtani, amely alkalmas a valóság megismerésére. A valóságban felismerhető az elveszett rend." (6. old)

KZs: Miért fontos számodra a Lauder?

(A Lauder iskola végül nem Sugár Péter, hanem Virág Csaba tervei alapján épült meg. A szerző megjegyzése.)

SP: Az identitás építészeti megfogalmazása foglalkoztatott minket az épület tervezésekor, hogy konkrétan pl. a zsidó identitás megragadható-e a térszervezés eszközeivel. Az iskola alaprajzát utcás-teres rendszerben képzeltük el: nem egy nagy házként terveztük meg, hanem kis településként. Koncepciója a tengelyes, szimmetrikus szervezés helyett labirintus-rendszerű volt.

"Elsősorban az foglalkoztatott, mitől "zsidó" egy épület, van-e egyáltalán olyan, hogy "zsidó szellemiségű építészet"? A romantika keleties-móros stílépítészetét, a szecesszió burjánzó ornamentikáját nem tartottam követhetőnek. Azt gondoltam, le kell ásni az Ószövetségig, az archetípusokig. Így jelentek meg a tervben az olyan ősi motívumok, formák, mint pl. a "Fal", a "Labirintus", a fölfelé spirálvonalban emelkedő torony, a "Zikkurat"."(15. o.)

KZs: Hogyan fejezi ki ez a zsidó identitást?

SP: Összefügg a zsidó filozófiával, a strukturalista gondolkozással. Egy katolikus iskolának mások az építészeti szervezési keretei, például Golda János szegedi piarista gimnáziuma zárt beépítésű, keretes épület, teljesen más gondolati világot tükröz. Számomra fontos volt az identitás kifejezése, és az is, hogy az elképzelt pedagógiai elveknek is megfeleljen az épület kialakítása. Az oktatás alapját a "részek autonómiájának" gondolata írta le a legpontosabban, ami már-már építészeti megfogalmazás volt. Minden építészeti tevékenység mögött kell lennie egy térfilozófiának, enélkül nélkül nincs értelme.

A Lauder egyébként azért is lényeges pillanata életemnek, mert egy fontos felismerésre jutottam a munka során. Amikor megpróbáltuk lerajzolni a házat, a kertésztervező, aki az épület mögötti szabadtéri színpadot tervezte, mindenáron íves vonalakat használt. Ez Karácsony Tamást, aki szögletes vonalakkal rajzolt, rettentő módon idegesítette. Miközben kívülállóként néztem ezt a birkózást, fokozatosan rájöttem, hogy a kontextuális építészet, amit eddig történeti-szociológiai oldalról próbáltunk levezetni, igazából grafikai kérdés. Azt mondanám, hogy ornamentális probléma: a vonalhálózat, a szőnyegminta kérdése. Tudom, ez egy kissé cinikusan hangzik. Valójában arról van szó, hogy a korábban érvényes filozófiai vagy építészeti összefüggések ma már nem igazak. Egyszerűen nem lehet az épületet a környezetből levezetni, kell lennie kontextusnak, de éppen az épület teremti meg saját kontextusát.

"Az ornamentika, bár összefügg a stílussal, valójában nem történelem- és időfüggő, mint például a térszervezés. Utóbbi, a stílussal együtt sokkal inkább az, és ilyen értelemben internacionális. Az ornamentika viszont inkább földrajzi, etnikai, karakterbeli jellemzőkkel függ össze. A leginkább alkalmas a népi, nemzeti jegyek hordozására, és ezeket egészen a kezdeti, originális időszakig is képes visszakódolni, stílusoktól függetlenül. Tehát az ornamentika motívumkincse viszonylag állandó, a történeti változásoktól független és alkalmas a stílusok internacionális keretein belül az egyéni karakter megjelenítésére, hangsúlyozására." (3. o.)

Az ornamentika lényege a véges méretű anyagok összefonódása és végtelenné válása. Ahogy kis méretű téglákból kilométer hosszú falat tudunk építeni valamilyen szövési, anyagfűzési technikával, ugyanúgy igaz ez nagyobb méretekben is. Az épület mint egy elem, a környezetébe kell, hogy szövődjön. Ettől függetlenül én csak úgy tudok egy házat lerajzolni, ha történeti, kulturális környezetének a feltárásából indulok ki. Ez is kontextualitás és ennek is meglehet a maga ornamentalitása. Másrészt ez így szórakoztatóbb, és ettől lesz hiteles, ebből merítek inspirációt.

KZs: Építészeten kívüli dolgokat kell megértened, mielőtt tervezel? Másodlagos, hogy mi az, de fontos, hogy legyen az épületnek filozófiája?

SP: Igen, először nem építészként közelítek a feladathoz, nem rajzolom le rögtön a házat. Az, hogy mi az épületet meghatározó gondolat, szinte mindegy. A házaim, nem attól lesznek felismerhetőek, hogy egységes filozófia áll mögöttük. De, és végül is ez a legfontosabb, hogy valamilyen inspiráció nyomán ki kell hogy alakuljon egy kép, egy képzet, amit elő kell csalogatni, amit be kell cserkészni, egyre pontosabbá tenni és megragadni.

"(...) végül is a végeredmény mindig PUSZTÁN építészet, aminek a saját lábán kell megállnia. Az etnikai, szociológiai stb. kérdésfelvetések csak az inspirációt szolgáltatják ahhoz, hogy egy sajátos és egyéni építészeti világot vagy térszemléletet hozzunk létre. Lehet, hogy nem tűnik korrektnek, de építészeti szempontból szinte mindegy, honnan kezdi el az ember a problémát föltárni. Így is, úgy is van benne egy beállítódás, egy képzet, amihez el akar jutni. A hozzávezető út végigjárása rituálé, készülődés, erőgyűjtés ahhoz, hogy végül le merje-tudja rajzolni azt, amit már az elején is sejtett vagy tudott." (20. o.)