építészet : környezet : innováció

Bontásra ítélték a váci vasútállomás több épületét

Rainer Péter örökségvédő, volt MÁVTI-s tervező, Vác március elején lemondott főépítésze egyedül küzd a vasútállomás területén még álló, történeti értéket képviselő építmények megmentéséért és hasznosításáért, amelyeket a tervezett fejlesztés eltüntetne a föld színéről. A város vezetése és a NIF elzárkózik bármilyen módosítástól, az építész több nyílt levelet írt a témában, amelyeket most az Építészfórumon is közzéteszünk.

Kultúránk megőrzése és/vagy modernizáció 3.

A váci vasútállomás bontásra ítélt épületeinek sorsa továbbra is kétséges

Előző két írásomban minden magyar segítségét kértem a váci vasútállomás történelmi épületeinek megmentéséhez – továbbra is ezt kérem, míg nem késő, míg még állnak az épületek. Nem tudom pontosan, kikhez jutottak el korábbi felhívásaim, de úgy tűnik, akiknek szívügye és/vagy megértik, mi a tét, azok nemigen tudnak érdemben segíteni, akiknek meg nem, azok amúgy sem segítenek és vannak még a közömbösök, illetve akiknek más, fontosabb dolguk (is) van.

Viszont dr. Szaló Péter helyettes államtitkár, Nagy Ervin országos főépítész, dr. Orosz Bálint főosztályvezető és Sarkadi Márton építész uraknak a BM-be hetekkel ezelőtt külön-külön tájékoztató anyagokat küldtem, többükkel beszéltem is, eddig minden eredmény nélkül, legalábbis nem tájékoztattak róla (no comment).

A NIF projektje: az állomás épületeit – a helyi védett felvételi-, pályafenntartási- és laktanyaépület kivételével – bontásra ítélték, a ~300 férőhelyes P+R parkolós, perontetős, le-följárós, liftes új állomás kialakítása érdekében, és épül egy új nagy üzemépület. (Megjegyzés: a meglévő épületekben simán elhelyezhetők az új üzemi funkciók.)

A NIF álláspontja: jogerős építési és bontási engedéllyel rendelkeznek, a projekt pályáztatás alatt van, és bárminemű változtatás, módosítás költséget emel, határidőt tol és akadályozza, gátolja a beruházást. Ezért tulajdonképpen semmiféle kompromisszumra nem hajlandók. (Megjegyzés: egyszerűbb, olcsóbb tervet módosítani, mint elbontott épületek helyett új(ak)at építeni, a nemzetvagyon herdálásáról és egyebekről nem is szólva.)

Az 1895-ben épült áruraktár belső tere, fotó: Rainer Péter

Javaslatom: minimális tervmódosítással – ésszerű kompromisszummal – megmenthetők az épületek. Az áruraktárba metsző új perontető visszahelyezendő az eredeti helyére. A váltótornyot elkerülné az új sínpálya. A többi épület csak parkolót érint, így minimális módosítással menthető. A mozdonyszín kiegészítve helyi vasúttörténeti kiállítás lenne, méltó emléket állítva a magyar vasúttörténetnek (az állomáson álló gőzmozdonyt is megmentve). Az épületek állagvédelme kitelne a megsemmisítésükre szánt összegből. Hasznosításukra, helyreállításukra pályázatot lehetne kiírni.

A Szentendrei Skanzen munkatársaival egy hónapja bejártuk az állomás megmentendő épületeit. Nekik a nagy áruraktár kellene csarnoknak, amennyiben aláférnek a vasúti szerelvények. Sajnos azóta nem jelentkeztek.

A polgármester úr – nem tudom, milyen meggondolásból, vagy ráhatásra – kihátrált az ügyből (az első írásom lekerült, a második meg fel sem került a város honlapjára). Ezért március elsejével lemondtam főépítészi hivatalomról. Így a mentési akciót magánzóként folytatom.

Úgy tűnik, a bontásban érdekeltek, és akiknek módjukban állna megakadályozni a bontást, egyaránt kivárnak, elvégre az idő nekik dolgozik… „A múltat végképp eltörölni.” jelmondat és hatása pedig tovább pusztít.

Budapest, 2013. 03. 11.    

Rainer Péter építész, volt MÁVTI-s tervező        


Előzmények

Kultúránk megőrzése és/vagy modernizáció 2.

A váci vasútállomás bontásra ítélt épületeiről tartott helyszíni egyeztetés és bejárás

Előző írásomban minden magyar segítségét kértem a váci vasútállomás történelmi épületeinek megmentéséhez – továbbra is ezt kérem, míg még nem késő. Nem tudom, kikhez jutott el e felhívás, mindenesetre 2013. 02. 07-én 10 órára kisebb csapat jött össze a kezdődő NIF, MÁV és Önkormányzat képviselői közti helyszíni egyeztetésre. Kicsit akadozva indult a megbeszélés. Kiss Csaba úr (MÁV) egyből letámadott, hogy zártkörű egyeztetésről volt szó, nem lakossági fórumról. Kérdeztem, titkos-e a téma? Válasz: nem. Akkor, mi akadálya az egyeztetésnek? Válasz: MÁV területre csak láthatósági mellényben lehet belépni és sajnos, csak kettő van. Mondtam, érdekes a tavalyi bejáráson ez nem volt akadály. Következő probléma, hogy bejárással, vagy megbeszéléssel kezdjünk. Mondtam, nekem mindegy. Végül a PFT irodába vonultunk, először egy nyílt ismertetésre, majd egy zártkörű megbeszélésre, egyeztetésre.

Győrik Balázs úr (NIF) röviden ismertette a projektet: az állomás épületei – a helyi védett felvételi-, pálya-fenntartási- és laktanyaépület kivételével – bontásra kerülnek, a 300 férőhelyes P+R parkolós, perontetős, le-följárós, liftes új állomás kialakítása érdekében. Majd kijelentette: jogerős építési és bontási engedéllyel rendelkeznek, a projekt pályáztatás alatt van, és bárminemű változtatás, módosítás költséget emel, határidőt tol és akadályozza, gátolja a beruházást. Ezért tulajdonképpen semmiféle kompromisszumra nem hajlandók.

Rövid, közbeszólásokkal megszakított ismertetésem: Vác állomás 1846-os épületeiből sajnos ma már egy sincs, de 1909-ből még több épület áll; a HÉV váróhelyiségei, a mozdonyszín egy része, a műhelyépület, a fachwerkes és az épített raktár (bizonyíték: egykori helyszínrajz). De ez még nem minden. A Váci Levéltár birtokában lévő tervlap szerint 1895-ben tervezték a ma is álló, részben favázas, nyitott fedélszékes nagy áruraktárat és a gabonaszínt. Említésre méltó az 1930-as évekbeli még üzemelő váltótorony. Az épületek többsége ma raktárként vegetál, állaguk természetesen erősen avult, de korukhoz és az évszázados elhanyagoltsághoz képest elfogadható állapotúak – nem úgy, mint az istvántelki főműhely jó ideje leégett, beszakadt tetejű téglaarchitektúrás műemléképületei.

Mozdonyszín és váltótorony, fotó: Rainer Péter

Az 1895-ös áruraktárba belemetsz az új perontető, mely áthelyezhető lenne. A váltótornyot elgázolja az új sínpálya, mely kis módosítással menthető lenne. A többi épület csak parkolót érint, de ezek minimális módosításától is mereven elzárkóztak. A mozdonyszín kiegészítve helyi vasúttörténeti kiállításnak adhatna helyet, méltó emléket állítva a magyar vasúttörténetnek (annál inkább, mivel az állomáson ma még álló mozdonyt is törli a terv). A szín nem áll útjában semminek, de a bontásra ítélt épületek a MÁV-nak vasútüzemi szempontból nem kellenek, azokat sem használni, sem felújítani, sem megtartani nem akarja. Más funkcióra pedig nem lehet használni, mivel MÁV területen vannak (ennek ellentmond a napi gyakorlat). Érveimet szinte meg sem hallgatták, azokra választ nem adtak.

Kiss úr kérdése: ez az egész a főépítész úr magánakciója? Válasz: a polgármester úrral egyeztettem, ő azt javasolta, helyezzük helyi védelem alá az épületeket (Az önkormányzat honlapján hogyan szerepelhetne magánakció?). Kiss úr: ha ezt megteszik, ezzel nemcsak gátolják, hanem teljesen ellehetetlenítik a nagyberuházást. Széll Gabriella, a NIF vezető építésze felajánlotta, beszél a Szentendrei Skanzennel, hátha befogadják valamelyik épületet. Ez messze nem a legjobb megoldás, de a semminél mégiscsak több.

Érzékelve, hogy a legkisebb kompromisszumra sem hajlandók, felajánlottam – egyrészt mivel úgy látom, én vagyok e nagyberuházás szinte egyedüli „kerékkötője”, másrészt pedig semmiképp sem vagyok hajlandó részt venni „a múltat végképp eltörölni” programban – lemondok főépítészi hivatalomról.

Végül – a NIF és a MÁV képviselői egyéb sürgős dolgukra hivatkozva (talán máshol is kell bontani) – sietve távoztak, így elmaradt a megbeszélt bejárás (nemigen érdekelték őket a megmentendő épületek) és az ígért tervdokumentáció sem került átadásra.

Egyesek (sokan) még most sem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy nem „egy őrült főépítész rögeszméjéről” van szó, hanem a magyar vasúttörténet bölcsőjének még meglévő elemeinek megmentéséről, melyek a nemzetvagyon részei, múltunk emlékei, fogyó identitástudatunk erősítői. És ilyen emberek dönthetnek, döntenek (el és le), holott egy kis jóakarattal, kompromisszumkészséggel még most is megmenthetők lennének az épületek. Érthetetlen, hogy ez ma Magyarországon a 21. században minden további nélkül megtehető. Patthelyzet alakult ki; nem védhetjük meg értékeinket, mert ezzel akadályozzuk a nagyberuházást, a fejlődést!

A Szentendrei Skanzen képviselőjével felvettem a kapcsolatot, esetleg már hétfőn kijönnek egy bejárásra, talán valami elindul…

A polgármester úr nem fogadta el a lemondásom, kérte gondoljam át. A mentési akciót, akár főépítészként, akár magánzóként, de folytatom.

Budapest-Vác, 2013. 02. 08-11.                     

Rainer Péter még mb. főépítész, volt MÁVTI-s tervező        


Kultúránk megőrzése és/vagy modernizáció 

a váci vasútállomás épületeinek bontása és elsivárosítása kapcsán

Talán minden magyar hallott már róla, ha nem, most tudat(osít)om, hogy az első hazai gőzüzemű vasútvonal 1846-ban létesült Vác és Pest között, az első villamosított vasútvonal pedig 1911-ben Vác és Gödöllő között. Ezek ipartörténeti események és alkotások, melyekre minden magyar büszke lehet(ne). A vasútvonalak és állomások ránk maradt jeles tárgyi emlékeit, épületállományát megőrizni, védeni, továbbhagyományozni kötelességünk. Miért? Mert történelmünk, kultúránk jeles tárgyi emlékei, melyek nélkül szegényebbek lennénk, nemcsak szellemileg, anyagilag is. Ezen építmények nemzetvagyonunk részei. Ezeket károsítani, tönkretenni, megsemmisíteni őrültség, egyben nemzetellenes tett.

Gondolkozzunk! A súlyos beteget meggyógyítjuk – legalábbis mindent elkövetünk ennek érdekében – és nem megöljük! Építményeinket, örökségünket miért pusztítjuk el?! A több mint másfél évszázados vasúttörténetünk kezdeti időszakából nem sok maradt ránk, de százévesnél régebbi épületek még akadnak. Ezek állapota – a múlt és a jelen rendszernek is köszönhetően – erősen avult, leromlott. Ha a rendszeres karbantartásokat, esetenkénti nagyjavításokat elvégeztük volna, most nem itt tartanánk. De ezek még most is menthetők, helyreállíthatók, használhatók, hasznosíthatók. Nem igaz, hogy a helyreállításuk nem rentábilis. Ez az épületállomány rendbe hozva még legalább további száz évet bír. Új épületeinkről vajon elmondhatjuk-e ezt?

De az alapkérdés az, hogy kötelességünket hajlandók vagyunk-e teljesíteni, kultúránk jelentős tárgyi emlékeit – elpusztításuk helyett – megmenteni, megőrizni, továbbörökíteni. Elpusztítani valamit természetesen egyszerűbb, könnyebb, olcsóbb, mint megmenteni, helyreállítani. De a pusztítás végleges, nem lehet visszacsinálni, meg nem történtté tenni!  

Fachwerk szerkezetű épület 1910 tájáról, fotó: Rainer Péter

Hazánk régi, történelmi épületállományának szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlan. A bontásban anyagilag érdekelt a tulajdonos – legyen az állam, önkormányzat vagy magánszemély –, az építésztervező, aki a várható munka reményében szó nélkül kiszolgálja a megbízót, és a hatóság is, aki minderre áldását adja – lásd a bontási engedélyek tömegét.

Minden valamirevaló építésznek, de laikusnak is tudnia kell(ene), hogy alap nélkül nincs felépítmény, még szájbarágósabban: múlt nélkül nincs jövő, csak jelen. Nem értem, hogy a büszke magyar miért szégyelli múltját, miért írtja, pusztítja kultúrája még meglévő épített örökségét, nap mint nap, ma is (csak nem a pénzért, feledve, hogy magyar?). Ezt tenni, ebben részt venni öngyilkosság. Az a nép, nemzet melynek nincs identitástudata, fogytán épített öröksége, múltjának emlékei, sőt írtja azokat, halálra van ítélve.

Visszatérve Váchoz, azt a tájékoztatást kaptam a MÁV vezérigazgatóságán, hogy az állomás épületei – az állomás-, a pályafenntartás- és laktanyaépület kivételével – bontásra kerülnek az új, „racionális”, P+R parkolós, modernizált állomás kialakítása érdekében. Látványában egy letarolt, 2-300 parkolós, sivár terület lenne, bár eddig – kérésem ellenére – semmiféle tervet nem mutattak, nem láttam.

Nem értem, hogy ezen épületek eddig miért nem kaptak kellő figyelmet, odafigyelést; országos műemléki, vasúti vagy legalább helyi védettséget. Nem modernizálás-, fejlődés-ellenes vagyok, hanem örökségvédő. A modernizálás, a fejlesztés és az örökségvédelem nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Ésszerű kompromisszumra, megoldásra kell(ene) törekednünk és nem „A múltat végképp eltörölni.”

Ehhez kérem támogatásukat, segítségüket, Magyarország és Vác érdekében.

Budapest-Vác, 2013. január 26.

Tisztelettel,
Rainer Péter, Vác mb. főépítésze    

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »