Budaörsi Városháza, 2005

Generál tervező: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem

A középület, mint példakép
A régi világban a középületek szépek voltak. A turista meg is nézi ezeket, mind a mai napig. De szép!- kiált fel az Országházat, a Csarnokot, vagy az Operaházat megpillantva. Aztán jöttek az újabb idők, fölépültek a Népszínházak, a Nemzeti Sportcsarnokok, még később a Spenótházak, a Nemzeti Színház és legutóbb a Művészetek Palotája. A turisták nem igen állnak meg ezek mellett - nem régiek, nem szépek.

A világ házat néző emberei turistákból és építészekből állnak. Ezért essen szó az építészekről is! Ők ritkán ámulnak el az Országházat látva, kevesük lelkesedik a Nemzeti Színház iránt. Sokszor fanyalognak.

Aztán vannak azok az emberek, akik csak úgy élnek. Mint itt is Budaörsön. Jönnek-mennek, vásárolnak az osanban, vasárnap templom, tudjuk. A házaik elborítják a környék összes hegyét-völgyét. Se nem szépek, se nem jók. Pont olyanok, mint a régi városháza.

A hatalom errefelé nem sokat törődik az építészettel. Nézzük meg bármelyik minisztériumot! A Környezetvédelmi vicces türkizszínű bejáratot emelt a Dúl Dezső-féle bronzelox elé. Tujácskák díszlenek erre-arra. Vagy itt van a Külügyminisztérium. Udvarainak látványa hadüzenettel ér fel.

A véletlen, mint érték
Összerakva a kettőt: csak a véletlen segíthet! Ez esetben a véletlent tervpályázati zsűrinek hívták. Jómagam úgy vagyok ezzel, mint a fent említett budaörsi emberek; ők a sporttal kezdik az újságolvasást, én meg a zsűrit nézem meg először a tervpályázatoknál. Nem csak azért, mert alig van olyan építész, akinek ízlésében "bízni lehet", hanem az erőviszonyokra legalább ennyire figyelni kell. (1) A mi esetünkben mindkét tényező rendben volt.

Az Építészfórumon közzétett terveket, most, hogy elkészült a ház, újra elővettem. Rámtört az a régi érzés, ami a pályázati ismertetőn fogott el: a terveket látva az ember azt hiszi, hogy mégiscsak lehet megint 6:3. Aztán - ez alkalommal utoljára említve a zsűrit - újfent megerősödött bennem az a hit, hogy jól, legjobban döntött a tisztes grémium.

A távolság, mint üveggolyó
A budaörsi városháza tervezői hasonlítanak a helyi emberekre: két lábbal járnak a földön. Most, az elején szögezzük le: elmúltak azok az idők, amikor az avantgard és az akadémikus, a korszerű és a régimódi, a kozmopolita és a regionalista egymás értékalapú ellentéte volt. Ez a ház nem az egeket ostromolja, és ez nagyon jó dolog. Nem is az építészeket dicsérem elsőként, hanem a város döntéshozó vezetőit. A pályázatnyertes tervek sorsáról annyi mindent mesélhetnénk! A megépült ház egy szinttel alacsonyabb a győztes tervnél. A program csökkentése mögött nyilván fiskális okok rejlenek, és rövidesen bizonyára kicsi lesz ez a ház is. A döntést én, aki nemigen fogok itt dolgozni, örömmel konstatálom: a ház most pont akkora, mint ami ide elfér. A festői hátteret biztosító távoli sziklatető és a ház beszédes arányosságban áll egymással. A közvetlen környezet reménytelenségét egy ilyen "rendes" ház, ha kezelni nem is, de elviselni képes. Nem lett ufó, és nem lett csendőr sem. Egy ház, amelyre igaz Jánossy György híres intelme: "Csak egy lépéssel szabad az emberek előtt járni! Aki messzebbre megy, az nem építész, hanem fantaszta!" (2)

A helyszín, mint építész
A városháza eredetileg sem valami fényes helyre került, de milyen is lehetne két fontos út találkozási pontja. A városháza előtti városi térnek esélye sem volt: az autózó polgárok prédájává vált; amúgy teljesen érthető okokból körforgalomi csomópont készült ide.

Az építészek erre a méltatlan helyzetre oszlopsorral megszűrt saját előudvarral reagáltak. Láttunk már ilyesmit - itt azonban e nélkül egy egyszerű irodaház állna csupán, mint eddig. Feltehetjük azt a kérdést, hogy tényleg itt megy-e majd be a város népe, és hogy kihasználja-e ezt a jó zajos udvart, de az világos kell legyen: nem praktikus okokból született az előudvar - egyszerűen szükség van rá. Ha valaki félreértené - nem a tervezőknek, hanem a városnak.

A ház, mint céltárgy
Jön majd ide gyalogos, autós, mindenféle ember. Végül mindenki a járdán közelít, mivel a mélygarázs a hivatalé lesz. A honfi választhat: bejöhet az előudvaron át, a főbejáraton (gyönyörű, metszett betűk hirdetik: városháza - rathaus), vagy a hátsó park felől a belső udvaron keresztülhaladva. Ezen az oldalon nincs felirat - világos beszéd: a betűk szerepe megegyezik a kolonnádéval.

A terv lelke a különböző minőségű terek érzelmes sorba fűzése: előudvar - előcsarnok - belső udvar - árkád - külső udvar - kert. Szép is, jó is. Egy dolog azonban sokat ront ezen: a manierizmust idéző érzékenységgel kieszelt kőburkolatok - falak és padlók - közé hogyan kerülhetett az előcsarnokba porcelánkerámia burkolat?

Az előcsarnok számomra az egyetlen problémás hely, amúgy is. Az az ellenállhatatlan báj, ami átlengi a házasságkötő termet, az a monumentalitás, ami a szikáran szerkesztett, földig üvegezett nagyterem sajátja, vagy az a profizmus, amivel az univázas régi ház földszintje lakosságszolgálati terekké változhatott át, az előcsarnokból - nekem - hiányzik. A galéria nem hat meg: nem gazdagít, hanem ront a térkapcsolódásokon. A recepció fölötti látványliftnyi üveg-halom meg egyenesen vicces ebben a kedvemre való, nagyon feszes világban.

A ház ott a legjobb persze, ahol a külseje és a belseje között nincs határvonal. A réteges ablakzóna, a már emlegetett travertin és normál vágású kövek finom szövete, a kiosztások harmóniája nem mindennapi látványt nyújt kívülről is, belülről is. Ahol ennél több van jelen, azonnal elborul az ég: a műanyag ablakokat takaró, mészkő faktúrájú, síkba tett üvegszemek. folytassam? Ez egy másik ház.

A Zsuffa, mint Kalmár
Nagyon tetszik nekem az, hogy mint azokban a régi szép időkben, két jó építész közös irodát nyitott. Nagyon tetszik nekem az, hogy ez a házuk megépülhetett a mai magyar közállapotok ellenére. Nagyon tetszik nekem.

szerző: Dévényi Tamás (szöveg), Zsuffa és Kalmár Építész Műterem (kép)

(1) Azért csak az építészekről beszélek, mert a többiek ebből a szempontból kezelhetetlenek, csak "nevek".
(2) Aki nem ismeri, magára vessen!

Városháza (Budaörs)
(Országos tervpályázat, 2003 / I. Díj
tervezés: 2003-2004, kivitelezés: 2004-2005)

Generál tervező: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem
Építész tervező: Kalmár László, Zsuffa Zsolt
Építész munkatárs: Nagy Gábor, Nyéki Anikó, Rehus Szilvia, Szőke Mariann, Vermes Dániel, Villányi Norbert
Belsőépítészet: Göde András, Kéri Balázs, Wehner Viktória, Frank György (Kroki Stúdió)
Arculat, Grafikai tervezés: Szüts Miklós, Szüts Eszter (AD Stúdió)
Statika: Szőnyi László (Geon Kft)
Épületszerkezeti szakértő: Becker Gábor, Handa Péter, Wehner Péter
Kertészet: Bán Karolin
Gépészet: Szalóky László, Fejes Tamás (Kristály Klíma Kft)
Elektromos: Balázs Judit, Balázs Péter (Artvill Kft)
Tűzvédelem: Mészáros János (Mebart Bt)
Akusztika: Juhariné Koronkay Ágnes
Parkolástechnológia: Bagdi István
Kivitelező: Európai Építő Rt (Sóti Ernő, Sámson András, Besnyői Györgyné)