építészet : környezet : innováció

Buszgarázsból boltgarázs

Kell mellé új lakópark? Vargha Mihály írása a zuglói Récsei garázs átalakításáról.

fotó: Hajdú József
Récsei garázs, Zugló: a tömzsi-tornyos, egyemeletes üzemépület mögött szinte diszkréten húzódik meg a nagy csarnok, ami előtt ott van még a nélkülözhetetlen kapuépület, a busz-porta. Több mint hetven évig nap mint nap buszok hajtottak át rajta, sokáig nem csak sofőrrel, hanem kalauzzal is. Ki tudja, hány ki- és behajtást jegyeztek itt fel az ügyeletes kapuőrök az ezerkilencszázharmincas évek elejétől egészen a 20. század végéig. Hány fürkésző szem, főleg gyerekeké, tűnődhetett el azon, hogy milyen is belülről a garázs, a nagy, nyeregtetős ház, ahová - micsoda kegy - begurulhatnak e furcsa, pöfögő, gumikerekes, dinoszaurusz-szerű lények, az autóbuszok. Miközben egy néni vagy bácsi ott elöl ide-oda forgatja azt a furcsa ötödik kereket. Az évtizedek alatt nagyon sokan láthatták egész közelről a telepet, hiszen közvetlenül a csarnok előtt vezet el az Istvánmezei út a Dózsa György úti sarok felől. Amelyen gyakran tömegek vonulnak a sport egyik budapesti fellegvárához. A Puskás Stadion (Népstadion) és intézményeibe, innen felől főképp a Nemzeti Sportcsarnokba, a Kisstadionba - az első balhés, kuka-borogatós beat-hangversenyek színhelyére, ahol mostanság szinte kizárólag rock-koncerteket rendeznek -, leghátul a Millenáris bicikli-arénába.

Metamorfózis: egy rejtély hirtelen megoldódik, a titok most elröppen, olyan időszak következik, amikor be lehet lépni a csarnokba! A hatalmas, enyhe lejtésű tetővel fedett, 100 méter hosszú térbe, amelynek különlegessége, hogy nincs benne közbenső oszlop vagy más letámasztás, és amely nappal meglepően világos. Nem csak északi és déli végfalának üvegtábláin keresztül hatol be a napfény, hanem a csarnok teljes szélességén átfutó, 72 méteres, alulról drótüveggel burkolt felülvilágító sávokon is, mint hatalmas hernyókon, melyek középen 15 méter magasra emelkednek. Néhány évig üresen állt az impozáns terem, legfeljebb az Ybl Miklós Műszaki Főiskola által szervezett nemzetközi műhely-gyakorlaton résztvevő építészhallgatók és tanáraik zarándokoltak el ide a közeli, Thököly úti iskolaépületből. Ők hittek benne, hogy lesz akarat és összefogás az évekig üresen, tetszhalottként álló csarnok újrahasznosítására. Igaz, szerintük inkább szabadidőközpontot, sportcentrumot, gyerekeket és felnőtteket egyaránt fogadó hatalmas játszóteret, internet-termet kellett volna benne kialakítani.

 

fotó: Hajdú József
fotó: Hajdú József
fotó: Hajdú József
fotó: Hajdú József
fotó: Hajdú József
fotó: Hajdú József
 

 

A műemlékként védett és ipartörténetileg is jegyzett Récsei garázsból most bevásárló-központ lett. Szerencsére nem olyan, amit főleg hétvégi dömpingre szerveznek, hanem ahhoz hasonló, amit az újpesti remizből vagy a Damjanich utcai troligarázsból alakítottak ki. Külsejét felújították, kicsinosították, belül pedig egy új világ fogadja a belépőt. Nem túl látványos, nem erőszakoltan hivalkodó, inkább racionális rend, célszerűség jellemzi. Üzletek a földszinten, vendéglátó helyek és testformáló-megmozgató központ (fitness-wellness-center), meg egy gyerek-foglalkoztató/megőrző a tér felében újonnan kialakított galérián, amelynek építésével a hasznos területet 50%-kal növelték meg, összesen 9000 négyzetméterre.

A fő feltáró sétány körülbelül a csarnok hossztengelyében fut végig, és keresztirányban középen is kialakítottak egy aránylag széles utcát, kétoldalt bolt-füzérrel. Ez a kereszttengely a térben teljesen új fejlemény, kvázi kijelöli a csarnok középpontját, amit valamilyen építészeti-téralakítási hozzáadással akár még erőteljesebben lehetett volna hangsúlyozni. Például lehetne itt középen is egy lépcső, ami - a két folyosóvégi lépcsőn és két liften túl - fölvisz a galériára, sőt ráadásként talán még kicsit följebb, olyan kilátópontot adva, ahonnan áttekinthető az egész csarnok. Így kicsit önkényesnek tűnik, nem vehető észre eléggé ez a centrum.

A térkialakítás ezzel együtt az új funkciónak láthatóan megfelel, és anyaghasználatban, részletformálásban is ahhoz igyekszik igazodni. Nem kívánja extra ötletekkel, színezéssel vagy a ma egyre inkább divatba jövő ferdítésekkel megerőszakolni a látványt. Csak remélni lehet, hogy ez a visszafogottság jellemzi majd az egyes boltok belsőépítészeti kialakítását is, bár erre - mint az általános helyzetet ismerjük -, semmi garancia nincs. El kell tehát viselnünk, akár közvetlenül egymás mellett, a giccsbe hajló forma-nosztalgiázást és a már említett ferdítés-divatot is. Viszont tudjuk, hogy az ilyen belső turbó-extrák hamar elhasználódnak, és akkor visszatérhet a megfontoltság, józanság, keverve némi valódi látvány-ízzel.

A külső erre igazán jó példát mutat. Elég akár a 23 méter magas toronyra tekinteni, melyen - nagyon magától értetődő szellemességgel - nem középen vannak az órák, és nem is mind a négy oldalon, hanem csak a dél-nyugati élhez közeli kettőn. A már említett porta-áthajtó előtt pedig, az egyik műkőoszlop tetején van egy sokkal kisebb, négyoldalú óra, melynél még a kicsit barokkizáló vaskocka-láb sem zavaró. Inkább kellemesen kokettál a többi oszlopot majd mindenütt díszítő kőgolyókkal. Mindezen díszek még az eredetiből vannak, és Hültl Dezső építész (1870-1946) fantáziáját dícsérik, aki a késői újbarokktól jutott el ahhoz a modern stílushoz, ami a Récsei-garázst jellemzi, és megmutatkozik két sokkal többet emlegetett munkáján, a Péterfi Sándor utcai kórházon (1934) és az Astoria szállóval átlósan szemben, a Rákóczi út legelején álló MTA bérházon (1935). Hültl Dezső 1913-tól 1940-ig a Műegyetem mű- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, s e pozíciójában is az építészképzés megreformálását szorgalmazta.

fotó: Hajdú József
A garázs megalkotásában kiváló tervezőtársai voltak a szerkezettervező Mihailich Győző és az épületgépészeti tervező Bánó László és fia tervezőiroda, akikkel a garázs tervezése alkalmából berlini és hamburgi tanulmányúton vett részt. Mihailich Győző tulajdonképpen hídépítész volt, a Műszaki Egyetem Hídépítési tanszékét vezette, ő tervezte a szolnoki Tisza-hidat és a temesvári Ligeti úti vasbeton hidat is. S meg kell emlékezni egy művész-alkotótársról is, Bory Jenő szobrászról, aki öt egészalakos figura-díszt helyezett el a csarnok szabad hosszhomlokzatán, ezek: Nőutas, Kalauz, Szerelő, Gépkocsivezető és Közrendőr. A II. világháborúban az épület sok találatot kapott, ezért újjáépítésére 1947-ben nagy erőket koncentráltak. A garázst 1948. április 20-ával a Budapest ostromakor mártírhalált halt Récsei Ernőről nevezték el. Ötvenkét évvel később, 2000-ben a BKV kiköltöztette buszait az épületből. Nagy eredmény, hogy négy évvel később az épületbe új funkcióval lehelnek életet további évtizedekre.

Az már kevésbé örömteli viszont, ha a Thököly út felé eső terület házait a tervezett ingatlanfejlesztés második ütemeként tényleg földig rombolják, hogy nyolcszáz lakásos lakóparkot létesítsenek. Nem csak az úgynevezett műemlékek esetében kéne sokkal megfontoltabban bánni a bontással, a pusztítással - amihez a technika és a pénztőke ma már óriási erőket tud összpontosítani, de a városlakó emberek érdeke valójában ezzel szöges ellentétben áll.

Vargha Mihály

Fotó: Hajdú József

Az írás nyomtatásban megjelent a Budapest folyóirat májusi számában.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »