építészet : környezet : innováció

Co-evolution / a kína-jelenség a velencei dán pavilonban

Interjú a Velencei Építészeti Biennále dán pavilonjának kurátorával, Henrik Valeur-rel
Henrik Valeur a képen jobbra
Interjú a Velencei Építészeti Biennále dán pavilonjának kurátorával, Henrik Valeur-rel (a képen jobbra)

 

A Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjától nem messze helyezkedik el Dánia kiállítóhelye. Dánia kiállítása 2006-ban – hasonlóan a magyar bemutatóhoz – Kína növekvő jelenlétének hatásával foglalkozott, azonban ezt Kína területén, a nagyvárosokban vizsgálta. Ezért is tűnt érdekesnek megkérdezni a dán pavilon kurátorát, Henrik Valeur-t, hogyan gondolták ők végig a kiállításukat, és milyen megoldásokat találtak a problémákra.


epiteszforum.hu: Mikor kezdtetek el dolgozni ezen a projekten, és hogyan fogalmazódott meg az ötlet?


Henrik Valeur: Pont egy évvel ezelőtt kezdtem el azon gondolkozni, hogyan lehetne Kínával kapcsolatban egy projektet összehozni. Végül fél éve kezdtünk bele. Számunkra fontos volt a kínaiakkal való közös munka és együttműködés, de ennek megszervezése igen nehéz volt, különösen azért, mert nekünk Kína egészen új területnek számít. Először azt szerettük volna felderíteni, milyen lehetőségeket rejt ez az ország a fiatal dán építészek számára, jelenleg ugyanis ott folyik a világ építkezéseinek csaknem fele.

Tavaly szeptemberben érkeztünk először Kínába. A kínaiak nagyon nyitottak és kíváncsiak a nyugati építészetre, és alapvetően két dolog érdekli őket: egyrészt a nagy és híres építészek, úgymond az építészeti védjegynek számító sztárok, másrészt a nagy cégek, komoly portfolióval, know-how-val. Érdekes volt a helyzet, mivel a fiatal dán építészek természetesen egyikkel sem rendelkeznek.

ef.: Hogyan léptetek tovább?

Henrik Valeur: Megtudtuk, hogy a kínai egyetemek többek között abban különböznek az európaiaktól, hogy sokkal szorosabban és közvetlenebbül kapcsolódnak az építészeti gyakorlathoz, az egyetemen kívüli valós élethez. Ennek hosszú történelmi előzménye van, de a lényeg, hogy az egyetemeknek saját építészirodáik vannak, és egymással is nagyon szoros a kapcsolatuk. Úgy gondoltuk, ez talán egy járható útja annak, hogy a dán építészek valamilyen szerepet kaphassanak a kínai építési piacon. Miközben dolgoztunk, rá kellett döbbenünk, hogy valójában ez a projekt sokkal többről is szólhat, mint a fiatal dán építészekről.

ef.: Mi volt a munkamódszeretek? Mi alapján indultatok el a kutatásban, és mik voltak a pontos célok?

Henrik Valeur: Tavaly szeptemberben egy hivatalos delegáció tagjaként jártunk Shanghaiban és Pekingben. Már akkor a biennále foglalkoztatott bennünket, és alapvetően arra voltunk kíváncsiak, mi történik Kínában. Aztán ettől teljesen függetlenül meghívtak egy nemzetközi egyetemi pályázat zsűrijébe is, amelynek helyszíne dél-Kínában volt. A pályázaton néhány kínai és néhány külföldi egyetem vett részt. Ennek köszönhetően kerültem kapcsolatba kínai egyetemekkel. Körbeutaztam Kína nagyvárosait, nem csak azért, hogy az egyetemeket meglátogassam, hanem hogy találkozni tudjak döntéshozókkal. Természetesen azokat a lehetőségeket kerestem, hogy hogyan lehetne megvalósítani az együttműködést, és mitől válhatna mindez a kínaiak számára is érdekessé. Fontos volt, hogy kiderüljön, melyek a legalapvetőbb problémák Kínában. Ezek alapján végül kiválasztottunk négy nagyvárost, és összeállítottuk az együttműködésünk programját.

ef.: A munka ezek szerint úgy zajlott, hogy kínai egyetemekkel dolgoztak együtt.

Henrik Valeur: Az alapötlet az volt, hogy egy-egy fiatal dán építészekből álló csapat egy-egy kínai egyetemmel közösen dolgoz ki egy tervet a kiszemelt négy nagyváros egyikébe. A tervek azokat lehetőségeket boncolják, hogy hogyan lehet ezekben a rohamosan növekvő városokban új, élhető lakókörnyezetet teremteni. A négy nagyváros: Peking, Shanghai, Chongqing és Xi’an. Mi vezettük és szerveztük az együttműködést, ezen kívül egy kiterjedt kutatási projektet is végeztünk, amely Kínában a városi fejlődés következtében megjelenő problémákat és az ebből kivezető utakat vizsgálta. Tulajdonképpen ennyi a kiállítás háttértörténete, és ezek voltak azok a kihívások, amelyekre a négy tervezőcsapatnak választ kellett találnia. Ezek után meg kellett terveznünk a kiállítást, és elkészítenünk az összes anyagot, mindezt Shanghaiban.

ef.: A projekt előkészítése közben tehát végig kint tartózkodtatok.

Henrik Valeur: Igen, hat hónapig kint éltünk, alapvetően azért, hogy megszervezzük és megvalósítsuk a projektet.

ef.: Hogyan finanszíroztátok mindezt? Az elmondásod szerint elég komoly hátteret kellett mindehhez biztosítani.

Henrik Valeur: Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel a Kulturális Minisztérium és néhány magánvállalat volt olyan bátor, hogy fantáziát lásson a programban, és komolyan támogasson minket.

ef.: Hogyan fogadták kint az ötletet?

Henrik Valeur: Az első benyomásunk az volt, hogy a kínaiak nagyon nyitottak és kíváncsiak a nyugati építészetre, ugyanakkor nagyon optimisták is. Ha az ember Nyugat-Európából érkezik, akkor újdonságnak számít. De azt hiszem, ugyanannyira szeretnének ők tőlünk tanulni, mint amennyire mi tőlük. Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy amíg például Európában lassú folyamat árán ébredtek rá a környezetvédelem fontosságára, addig ez Kínában nagyon gyorsan ment végbe, mint sok minden más is. Mert mi is történik valójában? Általában amikor egy nyugati építésziroda Kínába megy és tervez, elkészíti a koncepciót és a designt, ami alapjában véve olcsóbb verziója annak, mint amit itthon készített volna. Egyfajta „made in china” terv. A kínai építészek aztán ezt feldolgozzák, de nem profitálnak belőle igazán, hiszen nem vettek részt a tervezés innovatív részében. Ugyanakkor a kínaiak a nyugati építészetet másolják, anélkül, hogy valójában értenék, miről is van szó. Így a végeredmény szintén nem igazán szerencsés.

De az sem biztos, hogy szabad a nyugati várostervezésből kiindulni, ha Kínáról beszélünk, hiszen azok buta másolata, vagy egy olcsó változat megvalósítása egy olyan ország esetében, ahol a városi lakosság száma az elkövetkező húsz évben 400 millióra nőhet, katasztrofális következményekkel járhat. Igaz, nem csak Kína, de az egész világ számára is. Kína fejlődését és urbanizálódását már most is érezzük, nem kell mást említenem, csak a benzinárak mozgását és emelkedését.

ef.: A kint szerzett tapasztalatok alapján a kiállításon mikre helyeztetek hangsúlyt?

Henrik Valeur: Ezt a projektet az teszi igazán fontossá, hogy olyan kihívásokra próbál megoldásokat találni, mint az erőforrások kimerülése, a fogyasztás, a környezetszennyezés, a társadalmi egyenlőtlenségek Kínában, de ezek a problémák valójában globális kihívások is, amelyek minket is érintenek. Rájöttünk, hogy az egyetlen járható út ezeknek a problémáknak a megoldására az együttműködés, a közös munka (cooperation), vagyis hogy megtaláljuk a módját a tudás, az információ, és az ötletek hatékony cseréjének. Ezért adtuk a kiállításunknak a „co-evolution” (közös fejlődés) címet. Csak nemzetközi, és természetesen szakterületek közötti együttműködés során lehet szembenézni az említett a kihívásokkal, és közösen alakítani azokat.

ef.: Ez az együttműködés ezek szerint a biennálés projekten túl egy hosszabbtávú együttműködés kialakításáról is szól?

Henrik Valeur: Azt hiszem ez az, ami igazán érdekes. Úgy indult, hogy ezt a projektet a biennáléra hozzuk létre, de elég hamar fel kellett ismernünk, hogy sokkal több komoly tartalom rejlik benne, mint ami egy kiállításhoz szükséges. Jelenleg azokat a lehetőségeket keressük, hogy hogyan lehetne ezt az együttműködést továbbvinni különféle szinteken, például az egyetemek között. Dániában komolyan támogatják a kezdeményezésünket, mert felismerték, hogy ez a terv nem Kína megnyitásáról szól, hanem legalább ennyire önmagunk kitárulkozásáról is. Ki kell mennünk a világba, és szembesülnünk kell a világ nagy problémáival. Ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődhessünk. Egy dán építész jövője már nem képzelhető el csak Dánián belül.

ef.: Egy utolsó, technikai kérdés: hogyan működik Dániában a biennále kurátorának kiválasztása?

D: A Kulturális Minisztérium kijelöl egy intézményt, amelyik általában a Dán Építészeti Központ, és ez az intézmény nevezi meg a kurátort. A kurátor kiválasztása az adott intézmény felelőssége, tehát nem pályáztatják a programot, hanem kijelölik azt a személyt, akivel együtt szeretnének dolgozni.



 

interjú + kép: Sz. Szilágyi Gábor és Gaul Cicelle


UID Henrik Valeur, igazgató
DAC Danish Architecture Center

A rovat támogatója: a Graniti Fiandre

vélemény írásához jelentkezzen be »