Közélet, hírek

Csatlakozz a Budapest100 önkéntes csapatához

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Csatlakozz a Budapest100 önkéntes csapatához
Közélet, hírek

Csatlakozz a Budapest100 önkéntes csapatához

2016.01.04. 10:00

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében hatodik alkalommal rendezik meg a Budapest100-at, amelyhez most lelkes segíteni vágyók jelentkezését várják. 

Amint azt az elmúlt években már tapasztalhattátok, a Budapest100 rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indult, mára pedig egy civil ünneppé vált.

2016 áprilisában a nyitott hétvége témája és helyszíne a 120 éves Nagykörút lesz. Fontos újítás, hogy az épületek életkortól függetlenül csatlakozhatnak, illetve a szakmai programok is hangsúlyosabbá válnak. Több feladatkörre keresünk olyan önkénteseket, akikre számítunk az alakuló találkozóktól egészen a rendezvény megvalósításáig.

Téged keresünk, ha:

  • szeretnéd a Budapest100-zal együtt ünnepelni a 120 éves Nagykörutat,
  • részt vennél egy egészt várost megmozgató program szervezésében
  • szereted Budapestet és jobban megismernéd a Nagykörút rejtett szépségeit
  • szeretnél egy vidám csapat tagja lenni

Amiben számítunk rád: kutatás, cikkírás, lakókkal való kapcsolattartás, programszervezés a csatlakozó épületekben, szakmai programszervezés,

Mit nyújt a Budapest100 cserébe?
kiváló kapcsolatépítési lehetőség, publikációs és megjelenési lehetőség, egy vidám csapat tagja lehetsz, jó ügyet szolgálhatsz, igazolható önkéntesség és szakmai gyakorlati lehetőség

Ha a fentiekkel felkeltettük az érdeklődésed és szeretnéd munkáddal a Budapest100 szervezését segíteni, jelentkezz az itt található kérdőív kitöltésével. A kérdőív célja, hogy minél jobban megismerjünk téged és segíthessünk testhezálló feladatot találni a Budapest100 projektben.

Jelentkezési határidő: 2016. január 14.

Ne feledd, jelentkezésedet csak a kitöltött kérdőív alapján tudjuk elfogadni!

Reméljük, hogy 2016-ban már a csapatunkban üdvözölhetünk, de addig is keresd a Budapest100 honlapját, és facebook oldalát, ha pedig kérdésed van írj a budapest100@kek.org.hu email címre.

Kortárs Építészeti Központ

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk