építészet : környezet : innováció

Csavarga Rózsa: stílustisztaság, minőség, idő és az anyagok ismerete

Csavarga Rózsa idén másodszorra nyerte el „Az Év Belsőépítésze” díjat a MOM Kulturális Központ rekonstrukciójával. A díj kapcsán beszélgettünk vele a MOM apró részleteiről, saját stílusáról és a belsőépítész szakma lényegéről. Pók Enikő interjúja.

Pók Enikő: 2002-ben már elnyerted Az év belsőépítésze díjat, a 2011-es a második. Ezt követően csak most próbálkoztál újra, vagy minden évben adtál be pályázati anyagot?

Csavarga Rózsa
Csavarga Rózsa: Minden évben csináltam tablót, mert ezzel zártam le egy-egy munkát. Azt is fontosnak tartom, hogy akikkel együtt dolgozom, azok is úgy érezzék, hogy valami lezárult és kerek egész lett. Örülök ennek a díjnak, mert nem sok olyan magán díjat ismerek, amely támogatná a formatervezést, designt, belsőépítészetet. Jó lenne, ha Laki úr kezdeményezése egy követendő példává válna és ösztönözné az építő- és a szakipart.

 

P. E.: Kevésnek tartod az elismeréseket?

Cs. R.: Igen, a tervezőnek és a művésznek mindig szüksége van biztatásra és inspirációra. Különösen a belsőépítészetnek van szüksége elismerésre, hiszen nálunk lassan eltűnik. Pedig ez egy összefoglaló szakma, egy olyan foglalkozás, mint a karmesteré, aki a szólamokat összehangolja.

 

A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

P. E.: A MOM Kulturális Központ rekonstrukciójának belsőépítészetével nyerted el a díjat. Milyen stílusban tervezted, milyen hangulatot szerettél volna közvetíteni?

Cs. R.: Az ötvenes évek modernizmusának mai felfogását. Az ötvenes évek nem volt egy kedves időszak senki számára sem, viszont volt akkor egy fegyelmezettség és egy elég erős összetartó erő az emberek között. Szeretem azokat a formákat, amik az ötvenes évek modernista építészetében megjelentek: a leegyszerűsített anyaghasználatot - a fém-üveg párosítást, a tiszta színeket, a fehér, piros, fekete alkalmazását. Érdemes volt ezeket megőrizni, hiszen ne felejtsük el: gyakorlatilag ez a ház felépítése óta mindig meg van töltve élettel. A büfénél egy kis lágyítást alkalmaztam, mivel elég kicsi a tér. Nagyon kötött az épület szerkesztési elve - a kör alakú térből átmegyünk a nyaktagon keresztül két szárnyba, és a nyaktag kis hullámos formái oldják fel a geometrikus szárnyakat. Az építész tervezők, ifj. Dávid Károly és Vági elég jó iskolából jött, Dávid Károly Le Corbusier stúdiójában is dolgozott. Ö tervezte a Ferihegyi repülőtér 1. terminálját is. Hasonlóság is van az épületarányok között, ami a színházteremet illeti, ugyanaz a beton rácsszerkezet van a mennyezeten, amit ugyanolyan magas, kővel borított pillérek tartanak.

P. E.: Mik voltak azok az építészeti stíluselemek, amiket megtartottál, vagy amiket ki szerettél volna hangsúlyozni?

Cs. R.: A fő formátumokhoz nem lehetett hozzányúlni. A korlátokat, nyílászáró rendszereket kicseréltük, és leszedtük róluk a hetvenes-nyolcvanas években rárakódott stílusjegyeket.

P. E.: Mi volt a színházteremben az a stílusjegy, amit belevittél?

Cs. R.: A színháztermet eredetileg Kaesz Gyula tervezte, aki vasbeton bordákra ülő, festett díszítést akart és az oldalfalakra színes vásznat, melyek aztán nem készültek el. A székeket Hornicsek László tervezte, ezeket meg kellett őrizni. Bonthatóvá kellett tenni, hogy a padlózat emelésével illetve süllyesztésével, a széksorokat eltávolítva rendezvényteremmé alakulhasson át a terem. A tiszta térbe diófa furnérozást és oldalfali lamellákat, gipszkarton bordákat helyeztünk, akusztikai burkolatként. A Simplon moziról készült fényképen láttam egy hasonló oldalfali bordázatot, mely mintául szolgált. A mennyezetben acélhálók vannak, melyeket üveggel borítottunk, ebből lóg le a hangulatfényt adó lámpatest. Ezen kívül sok mindent szerettünk volna, de nagyon sok ember, nagyon sok szándék és ehhez képest egy adott összegű pénz állt rendelkezésre, így a galéria mellvédje például már nem lett bordázatos. A modernizmus egy tiszta, világos, szerkesztett stílus, ezért egy kicsit idegenek benne ezek a székek. Ezért az oldalfalakkal próbáltam a szék színvilágát visszahozni, tehát a dió  világos barna - sötét barna csíkosságát. A falak tagoltsága inkább az épülethez passzol, mert a térnek akkor is egységesnek kell lennie, amikor nincsenek ott a székek. El kellett dönteni, hogy mihez igazodunk, és én inkább az épület geometriájához igazodtam.

P. E.: Hogyan kerülnek ki a székek a térből?

Cs. R.: Hármasával, kettesével szét kell szedni és kivinni, majd egy emelő – süllyesztő szerkezettel berakják a pincébe az összes széket. Nem egyszerű a feladat, mert nemcsak a székek nehezek, de gyorsan is kell teljesíteni a feladatot, anélkül, hogy a padló és a környezet károsodna. A padlót ferde állásából egyenesbe állítják, és így jön létre egy egyenes padló.

 

A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

P. E.: Milyen lett a kupolatér?

Cs. R.: A kupolatérbe is akusztikus burkolatot szerettem volna, mely a kupolának erőt adott volna, de mivel ez a magas költségek miatt nem jöhetett létre, egyszerű fehér festést kapott. A terem mobilizálhatóságát a pillérközök egységesítésével értem el. Mivel a termet körben nagyon sok napfény éri, ezért többféle árnyékoló rendszert használtam, hogy napközben is lehessen itt előadásokat tartani.

P. E.: Mit kell tudni a foglalkoztatókról?

Cs. R.: A MOM két szárnya közül az egyik a színházépület, a másik a foglalkoztatók épülete. A foglalkoztatók közül van kisebb, van nagyobb helyiség, összenyitásra is alkalmasak, mivel gyerekfoglalkozások, nyelvi laborok, táncóráknak adnak helyt. Az eredeti kő nyíláskeretezést helyreállítottuk, szekrényekkel láttuk el a helyiségeket és körbefutó függesztett világítással.

P. E.: Milyen grafika jelenik meg a folyosók mentén?

Cs. R.: A középfolyosós szárny egyik felén üvegfalak választják le az  irodateret, melynek a mintázatát az ötvenes évek mintázatával, a korra jellemző, stencil nyomott betűk textúrája adja. Így az üvegmintázat fényáteresztő, de át nem látható funkciót tölt be, hogy a folyosóra is beszűrődjön az irodák fénye.

P. E.: Valami konkrét szöveg is kiolvasható a grafikából?

Cs. R.: Nem, csak a korszakban írt jelentéseket szerettem volna visszaidézni. Erre utal a faliújság sor is, ami a szemközti falon van.

P. E.: Itt különleges, egyedi lámpákat is láthatunk. Kik tervezték ezeket és a grafikát?

Cs. R.Szentgyörgyi Szandra és Kálmán László formatervezők voltak a felelősek a lámpákért és a külső vitrinért, a grafikát Szilasi Gábor készítette.

P. E.: Mitől különleges ez a megvilágított üvegfal?

Cs. R.: Ez egy ónix üvegfal. Az ónix olyan nemes kő, ami átvilágítható, így a bejárat két oldalán, két nagy kőtábla formájában helyeztük el, hogy a nyomottabb előtér hangulatát feloldjuk. Sokat gondolkoztunk, hogy milyen műalkotást tegyünk itt a térbe. De sajnos erre végül nem volt lehetőség, ezért csak közvetlenül az épülethez kapcsolódó, szükséges lámpatesteket és tárgyakat terveztettük meg. Nagyon szeretem a köveket. A nemes kövek mindig értékek maradnak.

A pultok és az emeleten látható ülőbútorok megtervezése mellett az épület stílusegységének megőrzését tartottam szem előtt. A legnehezebb feladat a kerek, mindenfelől nyitott előcsarnok kialakítása volt. Az egyszerre hatszáz ember befogadására alkalmas épület előcsarnokában el kellett helyezni egy ruhatárat, egy portaszolgálatot, információs pultot, és sok minden mást is, ami segíti a tájékozódást. Ezért ide olyan paravánok készültek, melyek kiállítási installációként és ruhaakasztóként is működhetnek. Sajnos, a régen jellemző komplex gyártmánytervek eltűntek, mivel már nagyon nehéz képzett szakmunkás csapatot találni. Míg az építészeti tervekben a nagy cégek által közreadott csomópontok segítik az összeépítést, addig nálunk a csomóponti design tervezés nagyon  sok esetben csak egy álom marad.

A Firka Építész Stúdió volt a projekt generáltervezője, Bikki István és Sonkoly Antónia a felelős építész tervező. Ők tervezték a környező tereket is, melyben van biopiac és mélygarázs is. A Market volt a projekt kivitelezője, és ők nagyon jól álltak a feladathoz. Az ötvenes évek hangulata az apró részletekben rejlik: a nyíláslezárásokban, a lábazatokban, a fények megoldásában. Ahogy egy ruhánál sem látszik egyből, hogy mitől olyan a stílusa amilyen, ez itt is igaz: az apró részletektől. Az előcsarnokba nagy-táblás, mintás kőburkolatot szerettem volna, de ennek csak a nagy-táblás része valósult meg.

P. E.: Hogy ment az együttműködés?

Cs. R.: Nagyon jól. Ha az építész irodák igényszintje találkozik az enyémmel, nem szokott probléma lenni. Bár én mindig mindennel elégedetlen vagyok, itt az önkormányzattal és a megrendelővel is jó volt az együttműködés, a beruházók is részt vettek a munkában. A munka legnehezebb része a kommunikáció, az állandó levelezés, és azok a jogi ismeretek, amik lehetővé teszik, hogy amiről beszélünk, az meg is valósuljon. Ugyanis nem mindegy, hogy mit hova irkál az ember és kinek mit mond. Minden építkezés egy hűbéri viszonyrendszer, amelyben adott, hogy ki kinek, hova tartozik felelősséggel, illetve elszámolással. Ez az ügymenet külön foglalkozás, olyan szervezési, rendszerezési feladatokat jelent, amit már nagyon nehéz volt a végén követni. Nehéz betartani az ilyen útvonalakat, és utólag bármiből lehetnek garanciális ügyek. De remélem, hogy nem lesznek ilyen problémák.

 

A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

P. E.: Mi az egész munka tanulsága?

Cs. R.: A fiataloknak mondom, tanulságképpen. Van egy szándék - ami egy ötlet -, és van a terv - ami elvileg az utasítás -, és aztán van a végrehajtás. Ez a megvalósító, végrehajtó erő, ez szokott a tervezés végére elveszni. Tehát amikor jönnek a különböző kívánságok, akadályok és megoldandó ügyek, akkor őrizni kell az eredeti gondolatot vagy szándékot. És ezt nehéz, mert mindenkinek van közben érdeke, véleménye, másik szándéka. Úgyhogy ezért minden építkezés egy tanulságos folyamat. De ha ebben társakra talál az ember, vagy inkább támogatókra, akkor könnyű dolga van.

P. E.: Van kedvenc részleted, kiemelt helyiséged?

Cs. R.: Nincsen. (Nevet). Én inkább a térszervezésre szoktam a hangsúlyt fektetni. Nincsenek kiemelt helyiségek, mert akkor egy ünnepélyes térsort kellett volna tervezni, bár az épület eredeti szándéka ez volt, demonstrációkat, nagygyűléseket rendeztek itt. De a mai igények mások, a nyugdíjas kör, a néptánc és a kerületi önkormányzati ülések igencsak egymástól távol eső funkciók.

P. E.: A kültéri részt is te tervezted?

Cs. R.: A kültéri részt a Firka Építész Stúdió tervezte, én annyit csináltam, hogy megnyitottam a színház oldalfalát, és ezt a sátras külső oldalszínpadot készítettük hozzá.

P. E.: Az eredeti tört karú lépcsőn milyen változtatás történt?

Cs. R.: Oda is lámpákat készítettünk, illetve helyre kellett hozni a lépcső kapaszkodóját, melyhez egy nagy, fekete, kő gömböt terveztem. A lépcső eredeti hangulatát azzal tudtam visszaállítani, hogy fekete-fehér a lépcső, azaz a homloklap és a fellépő színe eltér.  Ez a fekete - fehér színkombináció a modernista épületeknél teljesen szokványos volt, tehát ezt nem én találtam ki, hanem ezt a stílust inkább átvettem, majd próbáltam ezt a hangulatot következetesen végigvinni.

P. E.: Mitől különleges a szélfogó bejárati üvegfalainak kialakítása?

Cs. R.: Az egyik egy információs tábla lett volna, a másik egy hangulati kép a régi időkről. Ez szélfogó funkciót tölt be, a térszervezésnek egy eleme, mivel nem jó érzés úgy belépni egy kör alakú térbe, hogy ott paravánok, ruhatári állványok vannak. Ez a sugárirányba beállított két pengefal ad egy kis menedéket az embernek.

P. E.: Mitől más egy rekonstrukció?

Cs. R.:. A rekonstrukciónál bizonyos alázattal kell lenni az épülettel, illetve az adott korral szemben, össze kell passzítani azt a mostani igényekkel. Ebben az esetben nem önmegvalósításról van szó, hanem inkább az alkalmazkodásról. Ha az ember, aki belép, azt mondja, hogy a tér harmonikus, jó érzéseket kelt benne, tehát nincsenek rossz, oda nem illő színek, formák vagy zavaró körülmények, akkor én is elégedett vagyok.

P. E.: Miért érdemes ma belsőépítésznek tanulni? Én úgy látom, hogy a belsőépítészet egy nagy felelősséggel járó szakma, melynek a lényege az, hogy milyen érzéseket kelt majd a tér a felhasználóban, és többek között ettől függ, hogy jól, kiegyensúlyozottan érzi-e magát a térben. Azaz összességében a belsőépítészet célja, hogy hasson az emberre.

Cs. R.: Hát ezt nagyon jól mondtad… És az a legfontosabb, hogy az ember nem az épületen kívül tartózkodik - mert hiszen azért megy be egy házba, hogy benne legyen -  és akkor a körülvevő tér  elsődleges információt ad a méreteivel, fényviszonyaival arról, hogy az ember milyen helyen van. De ez a tér átöltöztethető, megváltoztatható, ha változnak az igények, a kor, vagy bármi. Nehéz megcsinálni, hogy olyan épület szülessen, ami elbírja ezt az idő közben bekövetkező változást, de azt is nehéz elérni, hogy a belső tér ne legyen ambivalens a külsővel.

P.E.: Mit szeretsz jobban, ha adott a stílus, vagy ha neked kell kitalálnod?

Cs. R.: Azt gondolom, hogy kicsit talán könnyebb úgy dolgozni, ha vannak kötöttségek.

P.E.: Miben különbözik a belsőépítészet az építészettől?

Cs. R.: A belsőépítészet szó helyett a térművészet szót használnám. A térművészetben benne van a tárgytól, tehát a finomtól a nagy mértékig minden, azaz amikhez közel kerülünk, míg egy épület más szempontból hat - az inkább a környezettel és a szövettel van kapcsolatban, amibe beépül. Tehát itt egy léptékváltásról van szó. Bár ezt sokan női munkának érzik, én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon is férfias pálya. A belsőépítész szereti a szép tárgyakat, szép formákat, harmonikus dolgokat, vagy teljesen mindegy, hogy harmóniáról, diszharmóniáról, káoszról vagy valami másról beszélünk – de a térművészet mindenképp egy képzőművészeti szándék. A belsőépítészetben hangulat vagy élmény közvetítése, átadására van lehetőség, ebben a léptékben sokkal inkább a kompozíció részesévé tudom tenni az embert, mint egy monumentális épület esetében. 

P. E.: Melyik volt pályafutásodat tekintve a legkedvesebb tervezésed?

Cs. R.: Hát sok volt, de amire a 2002-es Év Belsőépítésze díjat kaptam, a Volán Tefu székháza és a Karády villa mindenképp, illetve legutóbb a SOTE egyetem is. Azért rossz kiemelni valamit, mert amikor benne vagyok, nagyon szeretem, amikor meg már túlléptem rajta, akkor nagyon szeretném újra csinálni és elölről kezdeni. Remélem, hogy előbb-utóbb ez a munka is a szívem csücske lesz. De ezt az idő dönti el és a felhasználók.

 

A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
A MOM Kulturális Központ rekonstrukciója - tervező: Csavarga Rózsa, fotó: Bujnovszky Tamás
 

 

P.E.: Mi történik akkor, amikor nincs megadva egy stílus, amihez alkalmazkodni kell?

Cs. R.: Kellenek támpontok, de van, amikor ezért bízzák meg az embert, hogy ő adja a stílust, és az ő magabiztossága adja meg az egységet. Ilyenkor a megrendelő vagy nem akar foglalkozni a hangulattal, vagy azt mondja, hogy rábízom magam egy olyanra, aki jobban tudja, - mert nem érdekli a tárgyi környezet, vagy csak szeretné magát jól érezni, és szeretné, ha az ő habitusát eltalálnák. Valamikor azért bíznak meg egy tervezőt, mert az ő habitusát megfelelőnek tartják ahhoz, hogy egy vállalható szinten legyen megoldva a környezet. Tehát sok ember nem bizonyos a stílusirányzatokban, vagy tudja, hogy az ízlése nem pont naprakész, akkor bizony fel kell vállalni az embernek, hogy ő mondja meg, hogy ez pedig ilyen és ilyen lesz.

P. E.: Milyen az, amikor magadat adod, és nem kell megfelelned egy hangulatnak? Milyen a Te stílusod?

Cs. R.: Az én stílusomat még nem sikerült megfejtenem. Jobban szeretem a jól megmunkált dolgokat, tehát nem a cizellált, vagy mintázott dolgokat, hanem az egységet. Azért is mondom a szakmám térművészetnek, mert minden lehet önmagában csúf is, meg szép is, de ha bekerül egy közegbe, akkor teljesen megváltozik a mondanivalója a tárgynak, színnek vagy anyagnak. Ezért inkább az egységet tartom fontosnak, nem az önmagam szándékait. Úgy gondolom, hogy ha tud valaki gordonkán játszani – én gordonkáztam -, akkor teljesen mindegy, hogy egy Bach művet játszik vagy egy Bartókot, mert ha tud játszani a hangszeren, akkor tud játszani. A stílustisztaság a lényeg. Valljuk be őszintén, az ízlést nem tanítják iskolában, stílustörténetet is egyre kevesebb helyen. Én stíluson az anyagok minőségi összeillesztését értem, a minőség pedig az időt jelenti. Az idő alatt azt értem, hogy mennyi időt és energiát zár magába egy anyag – ezt ránézésre meg kell tudni állapítani. Azt látom, hogy vannak olyan emberek, akik ránéznek egy anyagra és tudják, hogy az mennyit ér. Ezeket a megrendelőket nem lehet átverni. A belsőépítészet tehát az anyagok ismeretéről szól.

Pók Enikő

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »