Dunabogdányi Kőfaragó - Kőszobrász Központ és Alkotótábor

Stágel Soma diplomaterve 2007-ben MÉSZ-MÉK Diplomadíjban részesült

Stágel Soma diplomaterve 2007-ben MÉSZ-MÉK Diplomadíjban részesült

részlet a diplomamunkából 

A terv szerint e csodálatos hely adna otthont egy kőfaragó központnak, ami egyfelől a dunabogdányi hagyományos kőfaragó mesterség továbbélését segítené, másfelől helyet biztosítana a szakma különböző rendezvényeinek, illetve ismeretterjesztő jelleggel bemutatná azt a nagyközönségnek. Így amellett, hogy az érdeklődő laikusoknak betekintést enged a szakma világába, a mestereknek, művészeknek is ideális helyet teremt az alkotásra, továbbtanulásra, találkozásra.

Maga az épület a katlan déli hasítékába beékelődve, figyelemfelkeltő alakjával, szigorú anyaghasználatával, egyenes vonalvezetésével határozott tömeget képez a keleti erősen megtördelt sziklafalak előtt. A látvány lentről a katlan fenekéről a még működő bányák hatalmas kőosztályozó építményeit, vagy akár a hagyományos kőfaragó szerszámok felnagyított mását idézi. Ellenben, ha az ember a tetején végigmenve az andezitlapokon körbetekint az alatta elterülő tájon, úgy érezheti, mintha a régi terepszinten, vagyis a hegy egy keskeny visszaépített sávján sétálna.

 

Dunabogdány (régebbi nevén Bogdány) Pest megyében Budapesttől 32 km-re északra, a festői Szentendrei-Dunaág jobb partján fekszik. A falucska a 11-es út mentén Visegrád előtt található. Szemben a Szentendrei-szigeten lévő Kisorosziba komppal lehet átjutni. A falu területéhez tartozó hegyek a Len-hegy, a Nagy-Homlóc, az Őr-hegy, a Csódi-hegy, a Róka-hegy, stb. a Pilis-hegység részeként csaknem a Duna-partig húzódnak.

25 km² területű Dunabogdány községnek 2770 fő állandó lakosa van. Nyáron azonban az idelátogató túrázók és a hévégi házaikba érkező családok révén ez a szám bőven 3000 fölé duzzad.

 

 

Bogdány nevezetességei közé tartozik régi, széparányú parasztházai mellett, a római katolikus kőtemplom, a fákkal körülölelt Bergman halastó, illetve a Bogonhát-major is. De sokan idelátogatnak a lovarda miatt, illetve az augusztus 20-án megrendezendő fáklyaúsztatásra. A figyelmesebb szemlélő felfigyelhet a faluban mindenfelé megtalálható faragott kő építészeti részletekre. Ezek lehetnek kapukeretezések, oszlopfejezetek, sírkövek vagy akár egyszerű padok, de csaknem mind a Csódi-hegyen lévő kőbányából származnak és feltehetően a bogdányi kőfaragók munkáját dicsérik.

A falu már az ókorban is lakott volt, az ásatások során feltárták itt egy római őrtorony maradványait. A középkorban a falu nagy része a törökök elől kénytelen volt a szigetre menekülni. A török uralom alatt elesett áldozatok emlékére épült a Szent Rókus kápolna. A török idők után elnéptelenedett faluba a 18-ik század elején svábokat telepítettek. A II. világháború után azonban a német származású családok nemkívánatossá váltak és el kellett hagyniuk otthonaikat.

Bogdány nagy szőlő és gyümölcstermelő falu volt, egészen a környéket megtizedelő filoxéra járványig. Nevezetes szőlőfajtájuk volt a Bogdányi dinka. A 19-ik század közepétől a fő megélhetési forrást már a Csódi-hegyen lévő kőbánya jelentette. Kőzetváltozatait több mint 150 éve bányásszák és feldolgozatlanul, illetve feldolgozva, a Duna közelségét kihasználva szállították és szállítják Budapestre és távoli vidékekre is.

 

A követ kitermelő munkásokat riccereknek, azaz kőfejtőknek nevezték. Négy-nyolc fős csoportokban, partikban dolgoztak; a csapat vezetője a partifirel volt; a ranglétra tetején a bányamester, a pallér állt. A meddő eltakarításában és a vízhordásban a nők és a gyerekek is részt vettek. A mesterség a kézi szerszámokkal együtt apáról fiúra szállt. Kezdetben kézi erővel termelték a köveket. Ennek háromféle módja az ékeléses, a pörölyös és a feszítővasas fejtés volt. A kőtömb hangja alapján állapították meg, hogy elrepedt-e a kőzet. A közös munkaritmus érdekében munkadalokat énekeltek. A 19-ik század után kétemberes kézifúrót, majd légkalapácsot alkalmaztak. A lőpor megjelenésével a robbantás is szokásos eszközzé vált.
A Csódi-hegyen lévő andezit 14,8 millió éve a középső miocén korban jött létre vulkáni tevékenység folytán. A magma az üledékes kőzetrétegen nem tudott áthatolni, így a felszín alatt cipó alakban szilárdult meg, ezzel úgynevezett lakkolitot (rejtett követ) képezve. A Csódi-hegy lakkolitja északkelet-délnyugat irányban megnyúlt, ellipszis alakú. Fő alkotó kőzete a gránátos-amfibol-biotit-andezit, ami a mélységi magmás diorit kiömlési formája. Kőzetalkotó ásványai a plagioklászföldpátok, a biotit és az amfibol. A gránátszemcsék csak ritkábban fordulnak elő. Az andezit szerkezeténél fogva szálirányban könnyen hasad. A lehűlő lakkolitban jellegzetes koncentrikus-héjas elválások, illetve erre merőlegesen, sugárirányú hasadékok vannak.

A hagyomány szerint Schmidt Borbála fedezte fel, hogy a Csódi-hegyet alkotó kő bányászatra, építésre alkalmas. A bányát 1860-ban nyitották meg. 400 kőfejtő, 300 riccer, 180 fuvarozó dolgozott a Stágel és Spáth kőbánya vállalatnál, valamint a Wallenfeld és a Meyer család bányáiban. A mesterséget a riccerek olasz szakemberektől tanulták. Kezdetben kézi módszerekkel dolgoztak, később mind a kitermelést, mind a szállítást gépesítették. Megjelentek a csillék, a kisvasút és a dunaparti kőrakodóban az uszályok.

A jó minőségű vulkáni kőzeteknek köszönhetően a nagyipari kőbányászattal egy időben népi kőipar is kialakult. Az egykori mesterek kőfaragványai fejlett kőfaragóipar meglétéről tanúskodnak, és bár a faragványok közül már sok elpusztult, ma is sajátos arculatot adnak a falunak. A múlt századi kőfaragókról már alig tudhatunk meg valamit, csupán három kőfaragó neve él még az idősebb bogdányiak emlékezetében.
Dunabogdányban a XIX-XX. században tíz kőbánya működött, ebből kilenc a Csódi-hegyen (Alsó, Felső, Bán, Új, Mély, Hátsó, Meyer bányák illetve a Flóris és a Zeller-féle bányák; utóbbiak mára eltűntek). A vízépítési terméskő, az építőkő és a különféle útburkolati kövek kitermelése és készítése ma is folyik, de már csak az Alsó és a Felső bányákban látni munkagépeket. A hátsó bányákat közben visszahódította a természet; most a Pilisi parkerdőhöz tartoznak.

 

 

Az építés helyszíne a Hátsó bánya aprócska tengerszemével talán a legszebb mind közül. A szoroson belépve egy egész más, zárt világba csöppenünk. Mogorva szikláival és gazdag élővilágával egy különös, elvarázsolt hely.

A helyi adottságok és hagyományokból kifolyólag egy kőfaragó központ tervezése kézenfekvő volt. A tervezett létesítmény a falu határában, egy termeléssel már régen felhagyott bánya katlanába igyekszik új életet vinni azáltal, hogy odacsábítja mindazokat, akik vonzódnak a kőfaragáshoz, kőszobrászathoz, vagy akár szívesen megismerkednének a kőfejtés különböző módszereivel. A kőfaragó szó maga, arra az emberre utal, aki az épületek külső és belső kőfelületeinek díszítését végzi. A kőszobrász ezzel szemben az, aki kézi és gépi eszközökkel hoz létre kőből készülő figurális alakzatokat, művészi plasztikákat.

A kőszobrász szakma nagyobb eseményei gyakran választanak helyszínül régi kőbányákat. 2004-ben például a Fertőrákosi kőfejtőben rendezték meg a Nemzetközi Kőfaragó Fesztivált és Versenyt. Nagyharsány termeléssel felhagyott bányája pedig minden nyáron egy kőszobrász alkotótábornak ad otthont. A dunabogdányi kőbányát eddig még nem érték el ezek a rendezvények, ide rendszeresen kalapálni csak az ifjú geológus tanoncok látogatnak el. A tervezett épület ezeket a funkciókat összefogva, illetve kiegészülve az oktatással, az ismeretterjesztéssel, illetve a kőkonferenciák rendezésével egy összetett, multifunkcionális tércsoportként szolgálja ki ezen igényeket.

De nem csak nálunk veszik birtokba, népesítik be az emberek a lenyűgöző látványt nyújtó elhagyott bányákat vagy természetes sziklafalakat, barlangokat. Ezek a helyek éppúgy megihlették az ősi korok építkező népeit, mint a mai modern építészeket. Sok nemzetközi, híres építész tervein, házain vizsgálhatjuk az épület és a sziklafalak viszonyát. Példaként említem Massimiliano Fuksas a Niaux-i barlangból kibújó épületét, mely amellett, hogy kihangsúlyozza a barlang bejáratát, finoman a sziklafalhoz húzódva teret enged a barlang feltárulásának, a bányából kifutó csillékre emlékeztető könnyed tömege nem zavarja, inkább fokozza a látogatót fogadó látványt. Eduardo Souto De Moura már egész másként áll a kérdéshez. Bragai stadionja dinamikus formákkal ellensúlyozza a fenséges sziklafalak mozdulatlanságát. A szikla itt nem csak díszlet, sokkal inkább az épülettel szerves egységet alkotva a csarnok egy térfala. Emellett a szabadon szervezett lépcsők elegáns játékossággal kapcsolják össze a szinteket.

 

A bogdányi bányába tervezett épület formailag a hajdan volt hegy egy szeletét építi vissza. A tető a régi terepszint magasságában helyezkedik el, annak egykor volt lejtését követi. Az épület tengelye a hegyet alkotó lakkolit jellemző irányával esik egybe. Pontos helyzetét a katlan hátsó bejárata határozta meg; az épület a hasadékból bújik elő, így kialakítva maga mögött egy zártabb, védettebb belső udvart is.

A létesítmény acél anyagú, vázas szerkezetű. Az ipari jelleg, a fémes megjelenés a kőbánya belsejében érződő keménységet sugározza. Az épület látványa az anyaghasználatnak köszönhetően erősen elválik a katlan robosztus kőfalaitól, így sem tömegében, sem anyagában nem próbál beleolvadni a környezetébe. Ehelyett sokkal inkább figyelemfelkeltő, erőt sugárzó. Az épület két oldalfala, mint egy-egy penge hasítja ki, ugyanakkor építi vissza a hegy egy szeletét, tömege belevésődik a katlan délkeleti bejárati hasítékába.

 

 

A ház a hosszan elnyúló emelkedő tömbben egybenyíló terek, galériák, külső teraszok, illetve a különböző funkcióknak megfelelő szintenként elválasztott helyiségek sorozatából és szerves kapcsolódásaiból épül fel. Főbb funkcionális egységei lentről a fölsőbb szintek felé a műhely, az előadóterem, a kiállítótér, a könyvtár és szociális ellátást, lakhatást szolgáló épületrészek. A speciális homlokzati árnyékoló rendszer, galériák közötti átlátások illetve az ablakokon keresztül kitáruló sziklafalak látványa adják a belső tér különleges atmoszféráját. Cél egy olyan új épület létrehozása volt, mely kellemes környezetben egyaránt alkalmas munkára, pihenésre, kikapcsolódásra, tanulásra és művelődésre.

---

Stágel Soma: Dunabogdány, Kőfaragó központ
Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar
Konzulens: Radványi György DLA