építészet : környezet : innováció

E, mint Goldfinger

Mr. Erno Goldfinger magyar származású építész, akit a MÉSZ méltón választott meg tiszteletbeli tagjának, kerek száz éve született. Borvendég Béla írása.

Nincsen róla fényképem. Huszonkilenc évesen még nem tellett kamerára. Apámét magammal vihettem volna. Ha - unfortunately - nem zabrálja el egy ferdeszemű ruszki negyvenöt februárjában.

Mi voltunk az első csoport. A londoni reptéren ő fog ránk várni. Amire igencsak szükség is lesz. Engedélyt és útlevelet a Hivatal adott. Repülőjegyet a MÉSZ vásárolt. De melléjük senki egy lyukas pennyt sem tett. Még bizisten kölcsönbe sem. Hogy legalább Heathraw-ból beevickélhessünk a városba. Igaz, oda hiába is mentünk volna. Nem volt ugyanis hová.

Szóval Ernő bácsi a vám kijáratánál várt. Néhány harsány üdvözlő mondatot kiabált - mindenki felénk fordult (Angliában, legalább is akkor - attól tartok - még nem volt szokás in public kajabálni), s mi zavartan vigyorogtunk. Aztán besöpört a Roverjébe. Ami kilőve a parkolóból, zümmögve fúrta bele magát az ólomszürke esőfüggönybe, abba az angol esőbe, ami aztán még egy hétig fog esni rendíthetetlen egykedvűséggel. 1960. augusztusa volt. Alig két héttel a berlini fal világpremierje előtt. Ez a két hét példátlan szerencsének bizonyult. A horror-dráma színrevitele után alighanem jóideig leshettük volna, mikor lesz, sőt lesz-e mégegyszer engedékeny a kesztyűs vagy inkább vaskezű Rendező?

 

Goldfinger saját háza a Willow Roadon, Hampstead, London
Goldfinger saját háza a Willow Roadon, Hampstead, London

 

Hampstead Heath, Willow Road
Az utca túloldalán már nincsenek házak. A lankás domboldalon sűrű talányos pára ül. (Titkát talán csak Turner volt képes megfejteni.) A ház kívülről szikár. Afféle understatement. Belépve és a lépcsőn felkapaszkodva azonban hamar kinyílik nagyon is rafinált, modern térszervezése. (Jóval később mindig büszkén fog majd hivatkozni arra, hogy az épületet még életében műemlékké nyilvánították.) A bejárati szint alatt van az igazi földszint, mely a kertre nyílik. Lent a fia lakik, de szerencsénkre most éppen Skóciában múlatja a Bank Holiday hosszú week end-jét. Amíg haza nem jön, ott megalhatunk. Mi hálákodunk, ő futólag legyint.

Az étkező-konyhába tessékel. A széles ablak egy része üvegbeton hátfalú szekrény. A polcokon jótucat különféle márkájú whiskey. S kíséretként hozzá egy sereg más, látványos palackban várakozó elő- és utó-pia is. Gint kérek. Azt "boróka pálinka"-ként otthonról ismerem. A whiskeyben még nem bízom. Arról csak annyit tudtam, amit a szeminárium-vezetők szajkóztak. Hogy tudniillik ettől bűzlik az egész rothadó kapitalizmus. Amit persze csakúgy nem hittem el, mint a többi zagyvaságot. De azt azért megtanultam, hogy az ember legyen óvatos. Abban az időben '56-ra hivatkozva stikában még akasztgattak.

 

Goldfinger saját háza a Willow Roadon, Hampstead, London
Goldfinger saját háza a Willow Roadon, Hampstead, London
 

 

"Oh, Mr Golfinger? " kérdeztek vissza a kollégák az LCC (London Megye Tanácsa) tervezőirodában, - úgy december táján -, amikor a délelőtti teaszünetben arról faggatóztak, miként, kinek a révén keveredtem Londonba. Nem disszidensként. (Ők alkalmasint menekültet mondtak.) Láttam, közben jelentőségteljesen egymásra néznek. Tekintetükben egyszerre volt elismerés, meg valami más is. Mindenestre három és fél inch-nyivel kihúztam magam. Hogy azt mondhattam, nekem ez az ismert építész a jótevőm. (Ilyen státusszimbólumra már nagyon is szükségem volt. Öntudatomat már a második munkanapon tönkre silányították ugyanis. A velem szemben dolgozó, amúgy szintén bagós Mr. Hampson felajánlotta, hogy inkább vesz nekem egy doboz cigit, de az "Ötéves terv" márkát semmi estre se szívjam a County Hall 8301 melléken elérhető rajzteremben.) - Oh well, az a Mr.Goldfinger, aki ordítozni szokott a pincérekkel? - Önbizalmam három inch-nyit zuhant. Fél inch emelkedés azért megmaradt. A megjegyzés ugyanis nem volt sem elítélő, sem megbotránkozó. Inkább csak olyan, amit akkor mond az ánglius, amikor először lát életében törött poharat nyelő cirkuszi művészt. Teljességgel hihetetlen, de úgy látszik mégis csak van ilyen a valóságban.

Ma is látom, amint kifogástalanul szabott, tojáshéj színű zakójában, tengerészkék ingben áll az épülő Elephant and Castel irodatömb előtt. Díszzsebéből olyan méretű vörös festői díszzsebkendő omlik alá, mint amekkorával gyerekkorom bakterjai tisztelegtek az elrobogó gyorsvonatnak. Festői lazasággal kibuggyantva. Lehet, hogy ezt az exhibicionista attitűdöt még Párizsban sajátította el? Most mindenestre itt áll az épülő háztömb előtt, és esernyőjével hadonászva harsányan magyaráz. Kinyúló tartása mintha a struccéra emlékeztetne.

Brjeska Pista talán szeptember elején - alig néhány napra rá, hogy irodájába belépett - önálló feladatot kapott. Főnöke egy laza vázlatot lökött az asztalára, azzal, hogy próbálja meg öregjeiből felszerkeszteni, míg odalesz. Párizsba megy egy hónapra ugyanis. Bricsesz addigra már túljutván a láb-hüvelyk konverzió első traumáján, nagy lendülettel vágott bele a munkába. Éjt nappallá téve bütykölt, az angol kollégák legnagyobb csodálatára. Ők ugyanis szívósan és céltudatosan dolgoztak. A nálunk szokásos hajtást viszont nem ismerték. Úgy esett, hogy mire a boss előkerült, Pista teljesen kész volt a szerkesztéssel, - etetésként tán még perspektívát is rittyentett hozzá. "Nos mi van?" - kérdezi, amint letelepedik az asztala mellé. Pista sorban teregeti ki lapokat. (az ő skiccpauszuk olyan kemény volt, mint a mi normálunk) és topogva várta a bírálatot. Ami nem is soká váratott magára. "Well, Stephan, maga nem is olyan hülye, mint amilyennek gondoltam." - szólt. Aztán belső zsebéből elvette a Barclays Bank csekkfüzetét és kiállított a nevére egy cetlit. Tán huszonöt fontról. (Én az LCC-ben egy hétre 15-öt kaptam.)

 

Lakóházegyüttes a Rowlet Streeten, London
Az Egészségügyi Minisztérium épülete az Elephant and Castel-en London (1962-1967)

 

Nos, hangsúlyozottan nem mutatkozott angolnak. És végképp nem akart annak még látszani sem. Ki tudja, miért nem? A nyelvet folyékonyan beszélte ugyan, de gyalázatos kiejtéssel. - "A múltkor felhívott egy ismertelen pasas. Mondja, Mr. Goldfinger, maga nem erdélyi? De igen, mondom. De honnan gondolja. Felismertem az akcentusáról." - hahotázott teli szájjal. A living roomjában ültünk. Párkányi Misi, egy eredeti Breuer fotelben, Pista egy Alvar Aalto széken. Nekem egy tevenyereg jutott, ami - mitagadás - így fix formában is elég kegyetlen ülőalkalmatosság. De az álldogálásnál azért kényelmesebb. Kiss Dini nincs velünk. Őt Coventrybe szerződtette el Mr. Arthur Linghez, az ottani főépítészhez. (A Blitz a belvárost a földig lerombolta. Az újjáépítésén dolgoznak. Újjáépítés? Teljesen új terv készült. Irgalmatlanul funkcionális, forgalommentes, levegős, emberi léptékű.) A nem túl nagyméretű helyiségből a kertre látni. Mellette kis könyvtárszoba. A falakon képek, a polcokon kis plasztikák. Henry Moore, Klee, Barbara Hepworth, egy Corbu skicc... Ilyesmik. Fejem felett a konnektorba dugható mobil szobor. Ugyan nem Calder, de mégis valmilyen francia nagyágyú a szerző. Az alacsony asztalon teáskanna, rajta tarka tea-cosy, hogy melegen tartsa az illatos folyadékot, amit már én is tejjel szörcsölgetek. A szelencében barna cukor, az óangol porcelán tányéron aprósütemény. A szőnyegen Bouncer, a nagytestű lusta kutya ásítozik. Beszélgetünk. Az akkoriban divatos, idetelepült Lubetkinről, Párizsról, Corburől, meg Pierre Vagoról, akivel együtt csinálták meg az UIA-t a háboru után. És persze a másik (nem királyi) angol építész szervezetről, az AA-ről. Ahol befolyásosként mindannyiunk számára kijárta az ideiglenes tagságot.

Szűk utca a valahol a Regent Street környékén. A járda szegélyén végig sárga csík. Parkolni tilos! Az irodája valamilyen avitt épület tetőterében van. Keskeny, meredek lépcsőn kell felkapaszkodni, amíg az ember eléri az ütött kopott padlásajtót. Ami a stúdió bejárata. Az effajta rájátszott snasszság abban az időben még divat volt. Az építészt még az RIBA etikai kódexe is olyan gentleman-ként definiálta, akitől távol áll mindenféle üzleties gondolkodás. A flanc pedig magas tiszteletdíjat üzenne a lehetséges kliensnek. Az iroda közelében (szemben, vagy a szomszéd utcában, már nem emlékszem) áll egy általa tervezett irodaház, amit büszkén mutat meg, miután a tervét, sőt a részletterveket is rendre még fent megnéztük. Fegyelmezett, szófukar ház. Látható vasbeton váz, nyersbeton felületek, gondosan kimunkált ablakpanelok. A néhány dobozként kihúzott cella az egyetlen plasztika. A bejárat közelében geometrikus színes üvegablak. Nem csinál titkot belőle: saját modulrendszerben kidolgozott sztenderd részletterveket alkalmaz, melyeket a felhasználás során nyert tapasztalatokra támaszkodva folyamatosan finomít. Látszik, sokat tanult Le Corbusier-től, de ő racionálisabban, bauhausosabban gondolkodik.

Ezt még inkább tanúsította az Elephant and Castel akkoriban épülő irodatömbje. A párhuzamos épülethasábok végfala nézett a komplexum előtti térségre. Köztük a kapcsolatot légies hídak biztosították. A homlokzatot itt is az egységes raszter jellemzi, amit ugyancsak a jellegzetes dobozok tagolnak. A cellás, alulbordás födémeket erre a célra gyártatott, azonos méretű műanyag teknőelemekkel alakították ki. Ahol nincs álmennyezet, a bordázat szabadon látható, csupán festést kap. A melléklépcső acélcső rugókra függesztett korlátja egyben a fűtőtest is. "Látják, ezt is, csakúgy mint a födémrendszert, én találtam ki." - kiáltozza hátra a nyomában loholóknak. (Később a ház elé még egy mozi is épült. Abba már Pista is beledolgozott.)

Előbb az utóbbit bontották le. Egy jó éve aztán azt olvasom, hogy az egész komplexum veszélybe került. Valamilyen városvédő nagykutya csúfnak és bontandónak bélyegzte. A szakma visított, kardot rántott a RIBA is, mégsem tudom, hogy túlélte-e a szépítési dühöt (amit Károly herceg oly szenvedéllyel támogat). Ami mögött ez esetben - behunyt szemmel mondom - alighanem a telekspekuláció állhatott. A környék az elmúlt negyven évben ugyanis látványosan felértékelődött.

Hatvankettő késő őszén tértem haza. De akkor már kint volt a következő négy építész. És ez még tán ötször vagy hatszor azután is megismétlődött .Egészen addig, míg a politika orrát nem kezdte facsarni ez az anglomán burzsoá elhajlás. De persze - mint majd' mindig - akkor már késő volt. Negyedszáz fiatal magyar építésznek adatott meg, hogy beleszippantson Anglia, és ezen keresztül Európa tüdőt tágító és elmét bizsergető levegőjébe. Nem titkolom, építészként nagyon sokat tanultam odakint. De emberként és magyarként még ennél is sokkalta többet.

Mr. Erno Goldfinger magyar származású építész, akit a MÉSZ méltón választott meg tiszteletbeli tagjának, kerek száz éve született.

Borvendég Béla

 

 
Goldfinger Ernő

Goldfinger Ernő portréja az Architektúra könyvsorozatból, 1973.

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »