Egy korszak építészetének újjáélesztése?

Kádár-kocka hetünk keretében már több izgalmas kockaház felújítást mutattunk be, ám a munkálatokban rejlő kihívásokról eddig kevés szó esett. A BME Épületszerkezettani Tanszékének mesteroktatójától, Páricsy Zoltántól most megtudhatjuk, mire érdemes oodafigyelni, ha "kockarenoválásra" vállalkozunk. 

Kádár-kocka. Úgy hangzik, mint egy „békebeli" sütemény neve. Ismerjük, láttuk, sokan bele is kóstoltak. A XX. század hazai építészetének része, mindennapjaink épített eleme. Rengeteg van belőle, nagyjából nyolcszázezer csak Magyarországon. A szigorúan (majdnem) négyzetes alaprajzú, többnyire részben alápincézett, kiemelt földszintes, padlásteres ház mint egy tömegtermék lepte el az országot. Mára megöregedtek, részben elavultak és kell valamit velük tenni. Az igazi meglepetés akkor ér minket, ha jobban szemügyre vesszük ezt a sokszor lenézett épülettípust és rájövünk, hogy a korából eredő fogyatékosságok, hibák, szinte már stílustalannak nevezhető külleme ellenére értéket képvisel. Építészeti, műszaki, „megkockáztatom", kulturális értéket. Rendkívül racionális, praktikus ház. Tömör, mint egy békebeli cukrászdában a mignon, néha fojtogatóan émelygős, negédes, néha száraz, de van. És a miénk. A benne lakók szeretik és kezdeni akarnak vele valamit. A Kádár-kockákkal kapcsolatos elképzelések, igények, vágyak megkövetelik, hogy foglalkozzunk ezen épületek továbbélésének kérdésével. Tehát felújításukkal, átalakításukkal és bővíthetőségükkel.

A Kádár-kockával kapcsolatban nagyon sok írás, cikk, tanulmány, néhány könyv jelent meg az elmúlt években. Ez is jelzi a fent említett igényeket, a típus érdekességét és azt is, hogy – már csak mennyiségi alapon is – óriási potenciál rejlik ezen épületek felújításában. Nyilván erre sokan „ugranak", a piaci réseket be akarják tölteni. Az építőipar egyik fontos területévé válhat, különösen, ha az állami támogatások, vagy a – valóságtól teljesen függetlenül – egyszerűnek nevezett eljárások ezt segítik.

A Kádár-kockával kapcsolatban is felmerül az alapkérdés: bontsuk el, és helyén új házat emeljünk, vagy alakítsuk át, bővítsük, erősítsük meg, úgymond gyógyítgassuk. A kérdés rendkívül összetett, nagyon sok építészeti, műszaki és emberi, érzelmi szempont is felmerül a válasz megfogalmazásakor. És persze mindvégig jelen van a szorongató szempont: a pénz. Melyik változat mibe kerül?

Jelen írásban nem vállalkozom arra, hogy valamennyi szempontot elemezzem. Többek között nem mondom meg, mi mibe kerül. Részben azért, mert mire befejeznék egy ezzel kapcsolatos mondatot, már tudnám, hogy a mondat elején leírtak nem állják meg a helyüket, hiszen olyan ütemben drágulnak az építőipari árak, hogy az manapság még szakmai körökben is követhetetlen. A fenti alapkérdéshez is csak annyit teszek hozzá, hogy vannak szempontok, melyek ide-oda billenthetik a mérleg nyelvét, de a helyes választ kizárólag a konkrét épület és a benne lakók ismeretében tudnám megfogalmazni. [A szerző kockaházak felújításával kapcsoaltos írásait itt találják. a szerk.]

Ilyen szempont például a ház műszaki állapota, a szerkezetek úgynevezett „erkölcsi tartaléka", a benne élők igényszintje, kívánságainak sora, a helyi építési szabályok, az épített és természetes környezethez való illeszkedés kérdése és szükségessége, vagy éppen a környezeti terhelés. Amennyiben a témát összetetten vizsgáljuk, tehát nem egyetlen szempont szerint döntünk, akkor az elemzésnek és a döntésnek – ha tetszik a tervnek – biztosan fontos eleme lesz a mértéktartás. Tehát lehet „dózerolni", vagy lehet illeszkedően viselkedni. Lehet önmegvalósítani és lehet finoman, intelligensen, persze határozottan, de valamennyire alkalmazkodóan tervezni, építeni. Ebből – számomra – az következik, hogy a szóban forgó épülettípus esetében is nagyon komoly jelentősége van a felújításnak.

A Kádár-kocka egy praktikus épület. Nincs mellébeszélés, nincs felesleges gesztus, nincsenek feleslegesen túlméretezett szerkezetek. Pont annyit ad, amennyit az adott korban az adott feladat megkívánt. Ésszel épített házak ezek. Néha pince nélkül, de ha a talajvíz-viszonyok megengedték, akkor részben – vagy ritkán teljesen – alápincézve épültek. Az egyetlen lakószint a csatlakozó tereptől kissé elemelt földszint. Felette kizárólag nem beépített padlástér.

Maga a ház beton, vasbeton alapokkal, pincefalakkal, kevéslyukú vagy tömör égetett kerámia téglákból falazott falakkal, jellemzően vasbeton gerendás, béléstestes vagy tálcás födémmel épült. Nagyon sok ilyen ház jelent meg a településeken, és az építési korszak elnyúlt, ezért az építőipari termékek egész tárháza jelen van a Kádár-kockákban. Nagyon ritkán előfordulnak fafödémes változatok is. A fentiek miatt logikusan a pince és a földszint is külön lépcsőn közelíthető meg. A padlásra a zárófödémen át, egy kisebb padlásfeljárón jutunk. A Kádár-kocka – bár alapvetően négyzetes alaprajzú – néha „L"-alakú is lehet.

Két olyan elem van a kockaházakban, melyek „egyedivé varázsolták" őket: a tető formája és a homlokzatburkolat. A fa fedélszékkel kialakított tető leginkább sátortető, ritkábban nyereg- vagy összetett tető volt. Cseréppel vagy palával fedett, egyéb anyagok csak a későbbi átalakítások során jelentek meg. A lábazat az építési helytől függően gyakran festett cementes vagy terméskő burkolat volt. A fröcskölt vagy dörzsölt, simított, festett vakolat sokféle színben pompázott. A faszerkezetű ablakok, ajtók körül igen gyakran megjelentek vakolatkeretek, melyek színben, méretükben, kontúrjukat tekintve minden képzeletet felülmúló változatosságot mutattak. A Kádár-kocka „egyenarcát" az utca felé néző két szoba ablakai erősítették.

Idővel persze az igények, a generációk változó ízlése különböző ráaggatott elemekkel „díszítette" az alapművet. A hullámpala szürke, vagy a műanyag hullámlemez zöldes, sárgás színe, az elkoszolódott „drótüveg" látványa beégett az agyunkba. Egy-egy – ki tudja milyen elgondolásból – a homlokzat „majdnem" közepére ragasztott csempe- vagy tükörbetét borzolhatta a településen élők kedélyét. Mondjuk így, ezek az additív elemek hol jól, hol kevésbé jól sikerült beavatkozások voltak.

A felújítás során első lépésként mindenképpen vizsgáljuk meg az épületet. Készítsünk diagnosztikát, ha kell, tárjuk fel a szerkezeteket, próbáljunk minél több valódi információt szerezni az alapozásról, a vízszigetelésről, a falakról, a födémekről és a tetőszerkezetről. Meg kell tudnunk, hogy milyen mértékben terhelhetők, továbbá hogy az elmúlt évtizedekben milyen gyakorisággal, milyen mértékben és milyen részeken nedvesedett a ház, hol vannak víznek jobban kitett szerkezetek. Ez a két olyan alapvető kérdéscsoport, melyre feltétlenül válaszolnunk kell, hogy egyáltalán beszélni lehessen a továbblépésről.

A szerkezeti többletterhelés igénye magától értetődő, hiszen ezen épületek felújítása legtöbbször a tetőtér beépítésével együtt értelmezhető. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki ne akarja kihasználni az addig csak padlásként szolgáló felső teret. Abban az esetben, amikor felköltözik valaki a tetőtérbe, mind szerkezeti, mind használati többlet terhek jelentkeznek. A jó hír az, hogy legtöbbször ez az alapozásnak és a falaknak nem okoz gondot. A zárófödémmel viszont szokott baj lenni. Ezen födémek nagyon kevés tartalékkal bírnak, hiszen a teherbírásuk általában teljesen ki volt használva. Olyan esetekben, amikor a szilárd födém felett valamilyen egyéb réteg (agyagfeltöltés, homok, sovány beton) is van, lehetőségünk van a terhekkel „játszani", tehát a mindenképpen adódó többlet ellensúlyozása érdekében valamit levehetünk a födémről.

A vizesedés önmagában is igen összetett kérdés. A felszíni vizekkel most nem foglalkozom, álljon itt csak annyi, hogy értelemszerűen azokat a háztól el kell vezetni, és ha van rá mód, a későbbi felhasználás reményében gyűjteni érdemes. A felszíni víz kezelése a ház körüli kertre, az épület körüli – többnyire – megsüllyedt és a háztól rég elvált, elrepedt beton járdákra, a pincébe, szuterénbe vezető beton lépcsőre is vonatkozik.

A vizesedés másik forrása a tető. A tetőfedés néha hiányos, a tető beázik, az ereszcsatorna sokszor deformálódott, lelóg, nem vezeti el rendesen a csapadékot, ami nemegyszer áztatja a falat, a pincét. E probléma egy kis gondossággal megoldható.

Nehezebb kérdés a talaj felőli ázás. A felszínről beszivárgó vagy változó magasságban észlelt talajvíz sokszor okoz gondot. Nagyon sok ilyen épületnél vizes a pince, valamint a tereptől kiemelt földszint lábazata, vagy belső faltöve. Feltételezhetjük, hogy – jó esetben – a ház építésekor a falak alatt vízszintes vízszigetelést készítettek, mely korrekt módon csatlakozik a talajon fekvő padló vízszigeteléséhez. Ha ez így van, akkor is felmerül, hogy az anno beépített szigetelő lemez (pl. korhadóbetétes bitumenes lemez) milyen állapotban van. Ha nem számíthatunk arra, hogy a szigetelés valóban védi a házat, az olyan, mintha egyáltalán nem is lenne vízszigetelés.

Ma persze nem ijedünk meg, ha utólagos vízszigetelésre van szükség, hiszen erre technológiák, technikák, anyagok, tervezők és kivitelezők sora áll rendelkezésre. Az utólagos vízszigetelés a Kádár-kockák esetében minden esetben kiterjed a pinceszinti épületrészek, a talajon fekvő szerkezetek (falak, padlók), a falak és a lábazati zóna szigetelésére. Összefüggő védelmi réteget kell kialakítanunk, amihez lemezes vagy bevonati szigeteléseket, valamint injektálással, acél vagy műanyag lemezek besajtolásával működő rendszereket használhatunk. Az épület geometriájának függvényében tudunk tervezni.

Sokszor gondot jelent, hogy a felújítás során a tulajdonos bent lakik a házban, azaz úgy kell mindent bontanunk, építenünk, hogy ez a legkevésbé legyen zavaró. Ez akkor a legnehezebb, ha elbontunk falakat vagy új nyílásokat alakítunk ki, ha belső lépcsőt építünk, melyhez nagy födémáttörésre lesz szükség, ha a födémet megerősítjük vagy éppen cseréljük.

A kockaházakban jellemzően a külső falak és még egy belső fal szokott teherbíró lenni. Tapasztalatom szerint legtöbbször ez a belső teherhordó fal van útban a tulajdonos szerint, tehát nem ritka, hogy olyan mértékű átalakítást kérnek, aminek realitása megkérdőjelezhető. De maradjunk most annál az esetnél, amikor ilyen igény nincs, a falak nagyjából épen maradhatnak, legfeljebb a födémmel kell foglalkoznunk. A vizsgálat és a számítások után derül ki a megerősítés, a kiváltások és a bontás szükségessége. Vasbeton födémek esetében többféle megerősítés képzelhető el, amit az új lépcsővel összefüggésben érdemes kezelni. Ezek az épület külső kontúrja mentén vagy a belső tér „közepén" jelennek meg. És itt érkezünk el egy újabb izgalmas kérdéshez: mi legyen a tetővel?

A tető formája, méretei alapvetően befolyásolják a tetőtér beépítését. Ha a tető eredeti méretében kell megmaradjon, akkor legtöbbször annak szerkezete is megmarad, persze megerősítve, gondosan kezelve (tűz-, gomba-, rovar elleni védelem), új rétegrenddel (új termikus burok), új tetőfedéssel. Amennyiben a régi tetőszerkezetet bontanunk kell, mert az igények vagy a szerkezet állapota ezt diktálja, lehetőségünk van más tetőforma, tetőméret tervezésére. Jellemzően az építési előírások, a tető alatti szerkezetek műszaki tartaléka nem engedi meg, hogy ez az átalakítás nagymértékű legyen, így a tetőterek tervezésekor sokszor kompromisszumot kell kötni.

Az energetika kérdéskörével is mindenképp foglalkoznunk kell. Két oldalról közelítem meg a kérdést: a passzív védelem felől és az aktív rendszerek beépítése felől. Amit ezzel kapcsolatban ma mindenki álmából felriadva is azonnal kijelent, hogy hőszigetelni kell. Sokféle anyagú, tulajdonságú, teljesítményű hőszigetelő anyagot ismerünk. Beépítésük módja egymástól eltérő: többnyire ragaszthatók és mechanikailag rögzíthetők, más esetben befújhatók. Vizes közegben vagy csak száraz körülmények között használhatók. Nagymértékben vagy kevésbé terhelhetők. A legfontosabb, hogy az újonnan kialakított termikus burok folyamatos és mindenhol (közel) azonos teljesítményű legyen. Másképp fogalmazva: ne legyen hiányos, ne legyenek a házban relatív hőhidak. Figyelünk kell rá, hogy a terepszint alatt, a lábazatnál, a falakon, a födémen vagy a tetőben, erkélyek esetében mások az elvárások, mások a beépítési lehetőségek, a méretek, de a követelmény is különböző.

A hideg elleni védelem mellett feltétlenül foglalkoznunk kell a túlmelegedés elleni védelemmel is. Az árnyékolás és tetőrétegek kiszellőztetése fontos feladat. A hőszigetelés elsősorban a külső, lehűlő oldalra kerül. Ez épületfizikai értelemben a kézenfekvő, helyes megoldás. A belső oldali hőszigetelés kizárólag kényszerhelyzetben javasolt, de jó hír, hogy korrekt kialakításra van anyag, technika, megoldás. A hőszigetelés nem pusztán hőtechnikai kérdés, szorosan együtt kell kezelni a páratechnikával. Célszerű megengedni a szabad páragazdálkodást, a burokként bennünket körülvevő szerkezetek „bőrként" való működését. Tehát olyan szerkezeti rétegrendeket kell kialakítanunk, melyek nem hermetikusan zárnak el bennünket a külvilágtól, hanem úgy védenek a külső behatásoktól (pl. hideg, meleg, csapadék, szél), hogy a belső terek egészséges légkörét is engedik megteremteni. Lélegeznek, gazdálkodnak a párával.

Az energetikai felújítás egyik fontos eleme a nyílászáró. A külső szerkezetek hőszigetelése nem valósítható meg értelmesen, eredményesen anélkül, hogy a hőszigetelő burkot megszakító ablakokkal, ajtókkal ne foglalkoznánk. És ez az állítás fordítva is igaz, tehát aki csak a nyílászárókat cseréli ki, de nem gondoskodik (rövid időn belül) a külső szerkezetek kellő mértékű hőszigeteléséről, nagyon nagy kárt okozhat a házban és így magának is.

Az energetikai felújítás aktív elemei a gépészeti berendezések. Fontos a gondos tervezés, mely nem csupán az egyes gépészeti elemek teljesítményével foglalkozik, hanem rendszerben gondolja át a gépészeti hálózatot és az egész épületet. Ennek a rendszernek része a megújuló energiák használata. A ma már előírások által szabályozott használat kikényszeríti a tulajdonosokból azt, amit elődjeink egyébként józan paraszti ésszel is kitaláltak, miszerint minden olyan „elemet", megújuló energiaforrást, ami körülöttünk van, fel kellene használni mindennapi életünkben, így az épületeink működtetésében is. Tehát amikor a Kádár-kockák felújításáról beszélünk, elengedhetetlen, hogy a szoláris energia, a földhő, vagy a szélenergia is szóba kerüljön.

A kockaházak felújításának realitását az épület állapota, a használó igénye és az a tervezői felelősség alapozza vagy cáfolja meg, ami a fent sorolt feladatok összességéből következik. A mértéktartóan kezelt beavatkozások, az elemzéseken alapuló döntések többnyire helyes válaszokhoz vezetnek. A Kádár-kockának nemcsak múltja, hanem jövője is van. Kérdés, hogy mit kezd a mai építész társadalom ezzel a rendkívül nagy számban jelen lévő háztípussal.

Szerk.: Winkler Márk, Paár Eszter Szilvia