Egy terv, egy történet: Nagykálló régi-új művelődési háza

A személyes építész-archívumok fiókjainak mélyén kotorászó sorozatunk, az Egy terv, egy történet számára Kulcsár Attila egy nem túl régi, mondhatni, még fájóan élő történetet küldött. Az esély arra, hogy a Nagykálló modern művelődési házának felújítására készült koncepció megvalósuljon, vajmi kevés: a megváltozott társadalmi körülmények, a város tervei, sőt, az elnyerhető támogatások is ellene dolgoznak.

Nagykálló egy 3480 fős Szabolcs megyei település, Nyíregyházától 14 kilométerre. Volt már fent is, lent is: történelme egy hullámvasút. Fontos útvonalak metszésvonalában fekszik, ez a helyzet   fejlődést biztosított számára. Bocskai hajdúkkal népesítette be, ez városszerkezetén ma is látszik, de Báthory Gábor Hajdúböszörménybe telepítette át egy részüket. Rákóczi bevette földvárát, majd   leromboltatta, később a Kállaiak birtokolták földjeit, 1747-től Szabolcs vármegye székhelye lett.  A kiegyezés után elvesztette ezt a rangját, Nyíregyháza vette át minden szerepkörét, 1983-ban pedig járási központ funkcióját is elvesztette. 

1989 óta a település ismét városi rangot kapott, és a rendszerváltás után igyekszik újrapozícionálni magát karakteres városközpont kialakításával is, a meglévő épületei bázisán. 2005-ben tervpályázatot írtak ki a városközpont kialakítására, a régi műemlék Megyeháza és Járásbíróság épületeinek felhasználásával, a szintén védett templomok közötti főtér centrumával. A program az azóta elmegyógyintézetté vált Megyeházát továbbfejlesztve a volt Járásbíróság épületének hasznosítását, valamint a tiszti kaszinóból lett könyvtár, majd egészségház helyén új Városháza létesítését kérte. A buszpályaudvar és a heti piac áthelyezésére is javaslatot várt, és az akkor már műszakilag leépült, használaton kívül lévő művelődési házat a nyírbátori és mátészalkai példa szerint kívánta újólag megvalósítani. A tervpályázatot a Pláne és Plánum Kft nyerte, és az elmúlt 15 évben tervjavaslatai szerint átépült a központ.  

A rekonstrukció egyetlen neuralgikus pontja maradt függőben: a „Kultúrház", amely pedig a térszerkezet hangsúlyos eleme.  Az 1970-ben épült művelődési ház mára funkcióját elvesztette, beázások miatt szerkezeti és gépészeti rendszerei elavultak, most a garázdák elő elzárva, körbetapétázva, „díszletként" áll a város főterén. 

A városvezetők szeme előtt Debrecen Művelődési Központja vagy a nyíregyházi példa lebegett: elbontani és újat építeni helyette, vagy felújítani és átalakítani a mai igények szerint. A szakvélemények és a megváltozott politikai környezet, valamint a támogatások rendszere a lebontást erősítik. A művelődési házak népszórakoztató, kultúrát közvetítő szerepe is az egyéb rendezvények irányába mozdult el. Kevésbé van szükség ma már szakkörökre, klubokra, színtársulatra, könyvtárra, kiállító termekre, Ratkó József olvasó-táborára. A kisváros az agilis Nyíregyháza közelségében a haknizó zenekarok, társulatok, együttesek, kulturális rendezvények konkurenciáját nem tudja elviselni. A könyvtár már helyet talált máshol magának, és az okostelefonok is a farzsebben. Most egy kisebb rendezvényház körül folyik a városi polémia, amely lakodalmaknak, báloknak, konferenciáknak adna otthont. 

Vagyis ez a ház is a „kultúr-történelem" szemétdombjára került, mint Mikolás Tibor művelődési háza és Pintér Béla nyíregyházi mozija – de talán ez a terv is megérdemel egy főhajtást, mint egy városközpont rekonstrukció fontos eleme.  Köszönjük – ennyi volt, kedves Kulcsár Úr és társulata. Függöny.

Kulcsár Attila DLA