Elhunyt Richard Rogers, korunk egyik legjelentősebb építésze

Richard Rogers, többek között a párizsi Pompidou Központ, a londoni Lloyd-palota és a Madrid-Barajasi repülőtér 4-es termináljának tervezője, a high-tech építészet úttörője 88 éves korában távozott közülünk.

December 18-án, szombat éjjel elhunyt Richard Rogers, olaszországi születésű brit építész a késő modern építészet egyik legnagyobb hatású tervezője. Ahogy arról mi is hírt adtunk, Rogers tavaly ősszel, több mint 50 évnyi tervezői praxissal a háta mögött köszönt le az általa alapított Rogers Stirk Harbour + Partners éléről.

Az 1991-ben lovaggá ütött, 2007-ben Pritzker-díjjal, két alkalommal Stirling-díjjal, és 1985-ben a RIBA (Brit Építészek Királyi Szövetsége) Arany Medáljával kitüntetett építész életművében számos világhírű épületet találunk. Mind közül a legjelentősebb az 1977-ben átadott, építése alatt nagy port kavaró, párizsi Pompidou kulturális központ (tervezőtárs: Renzo Piano), amely a 20. századi építészettörténet egyik legnagyobb hatású épülete. Ezen felül sokan ismerhetik a londoni Lloyd-palota, a szintén londoni Heathrow-i repülőtér 5-ös vagy épp a madridi Barajas repülőtér 4-es termináljának épületeit. Ezeken túl még érdemes megemlíteni az Emberi Jogok Európai Bíróságának Strasbourg-i épületét, a Millenmium Dome-ot (ma O2 Aréna) és a jóval kisebb léptékű Maggie´s Center gondozási központot.

Rogers hosszú, termékeny és sikeres karrierjéből még számos épületet ki lehetne emelni, azonban életútja sem kevésbé izgalmas. 1933-ban született Firenzében, egy angliai származású, felső középosztálybeli család gyermekeként. 6 éves korában, Mussolini hatalomra kerülését követően, szüleivel együtt Londonba költöztek. A változás megviselte Rogerst, aki – részben később diagnosztizált diszlexiája miatt – az iskolában rosszul teljesített. Az építészet azonban segített visszaszerezni önbizalmát. 1954-től 1962-ig először a világ egyik leghíresebb építészeti képzésén, az Architectural Association diákjaként, majd az amerikai Yale Egyetemen diplomázott.

A tengerentúlon ismerkedett meg a később szintén világhírűvé vált Norman Fosterrel, és első feleségével, Su Brumwellel is. Az Egyesült Királyságba visszatérve közösen alapították a kérészéletű, de így is a ´60-as évek egyik kiemelkedő irodájának számító Team 4-t. Ehhez a korszakhoz kötődik a Brumwell szülei számára tervezett Creek Vean nyaraló, a Stanley Kubrick Mechanikus narancs című filmjében is látható Skybreak House és a tervezőasztalon maradt, de sokakat inspiráló Surrey-i 120 lakásos lakótelep.

Az iroda 1967-es feloszlása után Rogers-t az előregyártás, a gyors és költséghatékony, standardizált építés, a különböző tartószerkezeti megoldások és a modern ipari technológiák felhasználása foglalkoztatta. Renzo Piano olasz építész személyében hamar értő társra lelt; a kettejük által jegyzett munkák közül több is a késő modern építészet kiemelkedő alkotásai közé tartozik.

Rogers és Piano (Su Rogers-szel, Gianfranco Franchinivel és Peter Rice szerkezettervezővel egyetemben) 1971-ben, közel 700 pályázat közül kiválasztva nyerték el a párizsi Pompidou Központ tervezési megbízását. A nyertes terv a később bowellizmusként elnevezett építészeti stílus első nagy léptékű példája volt.

A bowellizmus lényege az épület „kifordítása", azaz strukturális és gépészeti elemeinek a homlokzatokon kívüli elhelyezése. Ez a Pompidou Központ esetén különösen jól látható, hiszen a különböző funkciójú csövek (vízvezetékek, fűtéscsövek, elektromos és tűzvédelmi vezetékek) eltérő színezést kaptak. Ez a megoldás azon túl, hogy a tervezők szerint jól tükrözte a késő modernitás technocentrizmusát, a kulturális központ belső tereinek minél változatosabb kihasználását teszi lehetővé.

A nemzetközi zsűri és az építész szakma hamar felismerte az épület korszakos jelentőségét, azonban a párizsiak zöme és a sajtó ki nem állhatta a terveket. Az épület 1977-es átadásáig tartó időszakra Rogers így emlékszik vissza egy 2017-es The Guardiannek adott interjúban: 

A Pompidou Központ végül minden várakozást felülmúlóan sikeres lett. 20 év alatt több, mint 145 millióan látogatták meg, ami közel hatszorosa volt a várt számoknak. Viharos kezdeti fogadtatása ellenére mára Párizs egyik legnépszerűbb nevezetességévé vált. Az épületet 2023-ban, előreláthatólag 4 éven keresztül renoválják majd, hogy 2027-ben, átadásának 50. évfordulóján ismét megnyílhasson a közönségnek. 

Piano és Rogers életre szóló barátságot kötöttek, de később mindketten megalapították saját, különálló tervezőirodájukat. A The Richard Rogers Partnershiphez, majd 2007-től Rogers Stirk Harbour + Partnershez világszerte számos jelentős projekt kötődik. A fent említetteken kívül jól ismert a Channel 4 csatorna székháza, a Leadenhall utcai üveg felhőkarcoló, amelyet sokan egyszerűen csak sajtreszelőként emlegetnek vagy éppen a New York-i 3 World Trade Center torony, amely a terrortámadások utáni újjáépítések egyik kiemelt épülete.

Az építészeti tervezésen túl Rogers sokat foglalkozott modern nagyvárosok urbanisztikai regenerációjával, többek között a barnamezős területek újrafelhasználása mellett érvelve. Ennek következtében 2001 és 2008 között, 6 éven keresztül London főpolgármesterének (Ken Livingstone) építészeti és urbanisztikai tanácsadója volt, de hasonló tisztséget töltött be Barcelona városában is. 

Rogers nevéhez a Pompidou Központon túl más ellentmondásos, sok vitát generáló épületek is kötődnek. Ilyen például a Millennium Dome, mely bár jelenleg stadionként üzemel, eredetileg a Tony Blair vezette New Labour kormány hatalmas költségvetésű, propagandisztikus kiállításának adott otthont. Nem beszélve az átadása óta nagyrészt lakatlanul álló One Hyde Park luxustársasházról, mely a lakhatás elmúlt évtizedekben bekövetkező financializációjának jelképévé vált. 

Bár életműve túlnyomó részt nagy léptékű presztízsberuházásokból áll, Rogers gyakran beszélt az építészeti tervezés társadalmi felelősségéről. Renzo Piano péládul így fogalmazott: "Richard mindig négy lépéssel előttem járt. A kezdetektől fogva olyan építészetről szónokolt, amely képes jobbá tenni a világot. Mindig is volt egyfajta polgári elkötelezettsége." (Forrás: The New York Times). Elvei irodájának vezetésében is megjelentek, ahol a több mint 160 dolgozóból mindenki részesedik a cég nyereségéből, és a felső vezetők fizetése maximum kilcencszerese lehet a legalacsonyabban fizetett alkalmazottakénak.  

Álljon hozzánk közel vagy sem munkáinak lehengerlő monumentalitása, az acélt és az üveget egyedi módon ötvöző, high-tech esztétikája és saját építészetével gyakran ellentmondásba kerülő gondolkodásmódja, vitathatatlan, hogy Richard Rogers a 20. század második felének egyik legegyedibb és leginnovatívabb tervezőjeként távozott közülünk. Nyugodjék békében!

Winkler Márk