Elzárt sziget a Ferencvárosban - a Humán Tudományok Háza

Az MTA legújabb kutatóközpontja, a Humán Tudományok Háza a várbeli csendes, elmélkedő környezetből egy dinamikus, gyorsan modernizálódó negyedbe került. Noha a Noll Tamás, Madzin Attila és Golda János tervezte központ funkciójában egyelőre elzárt szigetként "árválkodik" a Ferencvárosban, építészeti megoldásaival igyekszik felpezsdíteni az akadémiai légkört. Bán Dávid írása.

Nem kívánok az alapkoncepcióba mélyebben beleásni, hiszen régóta eldöntött tény volt, hogy az MTA várbeli kutatóműhelyeinek sürgős határidővel költözniük kell, így az új helyen kellett megfelelő építménnyel előállni. Azt, hogy a Várnegyed – amely a turizmus mellett eddig a tudománynak és a kultúrának adott otthont, földrajzilag összekapcsolva egymással kutatóműhelyeket, a nemzeti főkönyvtárat és számos múzeumot – mit fog veszíteni eddigi hangulatából, dinamikájából, még nem tudjuk megmondani. Mint ahogy azt sem, hogy az egyébként fiatalos lendülettel fejlődő Ferencváros, amely befogadta az MTA e nagy kutatóműhelyét, konkrétan mit nyer majd a költözés révén. A gesztus megtörtént, viszont egy lényeges elem hiányzik, és úgy tűnik, még sokáig hiányozni is fog: a közeg. Ugyan a szomszédban jelenleg is lázas építkezés folyik, de ott nem újabb tudományos központ, hanem egy irodakomplexum épül.

A Soroksári út mentén elterülő egykori Ferencvárosi Malom területén kialakított új ingatlanegyüttesre eredetileg lakó- és irodaházakat szántak, erre is kaptak a befektetők építési engedélyt. Mindez jól illett a negyed fejlődésének logikájába, ahol az említett két funkció uralkodik a volt ipari negyed rehabilitációjában a Soroksári út mindkét oldalán, ez alól a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája jelentik az egyetlen kivételt. Ebbe a dinamikusan változó közegbe került az MTA új kutatóbázisa, amelynek közelségében sajnos sem társintézmény, sem könyvtár, sem egyetem nem található. A belvárosból való kiköltözés nem példa nélküli, gondoljunk csak Párizsra, ahol a hosszú távon, tudatosan fejlesztett Rive Gauche projekt egyik első és mindmáig domináns épületeként avatták fel 1996-ban a Dominique Perrault tervezte, méretét tekintve akkor világelső Francia Nemzeti Könyvtárat, amelynek szomszédságába idővel számos jelentős oktatási és tudományos intézet települt. A ferencvárosi példához hasonlóan itt is a város éléskamrájának – malmok, raktárak, magtárak – elvándorlása miatt maradt árván a folyó és a vasúti pályák szegélyezte ipari zóna, melynek rehabilitált területén alakították ki az új szellemi központot.

A Soroksári út, Tóth Kálmán utca, Vaskapu utca által határolt területet, a magtárak elbontása után tulajdonosa kettévágta, majd mindkettőre beépítési tervet készíttetett az M-Teampannon Építész Irodával. Később az MTA megvásárolta a telekpár Soroksári úttól távolabb eső részét, az előzetes tervekkel együtt. A humántudományi kutatóközpont jól definiált igénye miatt ezeken jelentősen módosítani kellett, de az eredeti paraméterek, tömegek megmaradtak. Az új tömb homlokzatát az utcától pár méterrel visszahúzták, hogy a fokozatosan kiépülő út mentén egyfajta sétányt is létre lehessen hozni, növelve a zöldfelületet és a szellősebb térérzetet.

A Noll Tamás, Madzin Attila és Golda János tervezte kutatóközpont elsődleges célja a két nagy műhely, a bölcsészettudományi és a társadalomtudományi kutatócsoport mellett, egy szakkönyvtár és a megfelelő kiszolgáló helyiségek létrehozása volt, beleértve egy nagyobb és több kisebb előadótermet, egy éttermet és közösségi helyiségeket is. A tervezők célja egy olyan épület megteremtése volt, amely a megszokott akadémiai közeghez képest nyitottabb, átláthatóbb, lendületesebb. A határozottan elkülönített, egymással mégis szorosan összefüggő funkciót három különböző méretű és magasságú tömbben rendezték el.

Az utcasarkon álló domináns szárnyban kapott helyet a könyvtár, mögötte emelkedik ki a nyolcemeletes bölcsészettudományi, s ezekhez csatlakozik a négyemeletes társadalomtudományi szárny. A szárnyak a nagy belmagasságú, sok természetes fényt beengedő, szellős és elegáns aula köré rendeződnek, a közvetlen átjárást az épületegyüttes különböző részei és a tudományágak között pedig az aula felett húzódó hidakkal teremtették meg. Az épülettömegek metszése a dinamizmust segíti, a tömbök között és a különböző magasságokban elhelyezett tetőteraszok zöld felületei jól oldják a belső irodaterek szelvényezettségét, munka közben kikapcsolódást, felüdülést nyújtanak a dolgozóknak.

A kerttel körbevett épület – amely alatt kétszintes mélygarázs és a könyvtár tömörraktára húzódik – főbejáratához néhány, szintén a tömb metszéspontja felé orientáló lépcsőfokon jutunk fel, amelynek betonjába a Fibonacci-számsort öntötték. A tervezők egy dinamikus, befogadó, nyitott szellemiségű központot szerettek volna megalkotni, ami a jelek szerint nem mindenben egyezett az Akadémia elképzeléseivel. Így az eredeti tervek szerint nagyvonalú, szellős, kellemes aulába az MTA beléptető kaput álmodott, ami végül nem készült el, helyette szalagkordon határolja le a belépő mozgásterét. Ott jártunkkor az aulában semmilyen ülőhely nem fogadta az oda érkező látogatót, de reméljük, ez a folyamatban levő bútortender lezárásával megváltozik.

Az aula kellemes érzetű terébe a nagy üvegfelületeken és a felülvilágítókon át jut napfény, a tér színvilága és anyaghasználata az otthonos, meleg hatásra törekszik. Az aljzatot természetes fapadló borítja, a falakon nagytáblás printelt, szálcsiszolt alulemezek rajzolnak ki változatos, a zöld árnyalataiban játszó felületet, amelynek amorf mintázatát Lovas Ilona képzőművész installációja alapján tervezte Csavarga Rózsa és Major György belsőépítész. Az épületre egyébként jellemző, hogy a közösségi tereket iparművészeti alkotásokkal frissítették fel. Az aulából juthatunk el a három szárnyba, illetve a bejárattal szemben lévő konferenciaterembe. Utóbbi egy fakockában kapott helyet, magas szintű akusztikai tervezéssel, az üvegfelületeken egyedileg kialakított, forgatható falamellákkal, bordóra festett, meleg hatású belső fallal, ami egy tolmácsfülkét, illetve egy szépen kiképzett kabátakasztó fülkét rejt magában. A tartópillérek, akárcsak az egész épületben, itt is megőrizték a beton nyersségét. Az előadóterem két üvegezett bejárati ajtaját úgy pozícionálták, hogy ne akadályozzák az épületen való teljes átlátást. A földszint vizesblokkjait is kimagasló igényességgel építették meg, a folyosókat bordó üvegfelületű falakkal borították. Idekerült egy önkiszolgáló étterem, megfelelő ipari konyhával, illetve közvetlen teraszkapcsolattal. A közösségi terekben felbukkanó natúr színek és a sok fafelület barátságossá teszik az épülettömb összhatását.

Az előadóterem fölött nagy területű és pontosan tervezett akusztikájú térséget hoztak létre a tervezők, ahová adott esetben fogadások, kamarakoncertek is szervezhetők. Az emeleteken alapvetően a különböző méretű irodák, kutatóhelyek – a régészek számára például jól felszerelt labor – találhatók. A párhuzamos belső folyosókról nyíló irodák mind világosak, a nagy ablakfelületek miatt jó benapozást kapnak, a mesterséges fényt a direkt és indirekt világítás nyújtja. A folyosók közötti terekben alakították ki a vizesblokkokat, fénymásolókat és egyéb technikai helyiségeket, valamint a végekben elhelyezett kisebb közösségi és társalgó terekre nyitott teakonyhákat. Noha az Akadémia elképzeléseiben nem szerepeltek közösségi helyiségek a kutatói szinteken, a tervezők úgy érezték, azoknak létjogosultságuk van, hiszen így a szobájukból kijövő dolgozók kötetlenebbül oszthatják meg egymással gondolataikat. Ez a megközelítés a használatbevétel után beigazolódni látszott, hiszen nemcsak a kreatíviparnak, de a tudományos életnek is szüksége van kötetlenebb találkozási helyekre, amelyek itt praktikus módon a konyha köré szerveződtek. A folyosók színvilága mindenhol különbözik, de az összhatást tekintve a tervezők melegségre, barátságosságra törekedtek, ezzel oldva a high-tech épületszerkezetet.

A felsőbb emeleteken elhelyezkedő könyvtár több szintjét szellős belső lépcső köti össze, s az irodaiaknál nagyobb ablakfelületek teszik világossá a teret, amelyből az épület sarkára kiszögellő teraszra kilépve lehet kicsit megpihenni. A megszokott ódon hangulathoz képest most egy teljesen mai környezet várja a kutatókat: míg korábban az ablakból kinézve a Várnegyed hangulatos utcácskái vagy a Budai hegyvidék panorámája tárult eléjük, addig most a Ferencváros elhagyott iparvidékével vagy a környék gomba mód szaporodó modern tömbjeivel találkozhatnak. Az MTA Humán Tudományok Háza a várbeli csendes, elmélkedő környezetből egy valóban dinamikus, gyorsan modernizálódó negyedbe került, de funkciójában egyelőre – és még belátható ideig – elzárt sziget marad.

Bán Dávid

Többek között a Humán Tudományok Háza is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.