építészet : környezet : innováció

"Én az építészet eszközeivel próbálom fölszámolni a szegénységet"

Váradi Balázs ifjú építészt az infrastruktúra nélküli, mélyszegény települések érdeklik. Ő is egy ilyen faluból származik, és tudja milyen az, amikor nagyon nehéz sorból kell felküzdenie magát az embernek, s nincs más mozgatórugó, mint a vágy meg az ambíció. Legfőbb célja épp ezért az, hogy visszaadjon valamit ennek a közegnek. Láng Judit írása.

Azt hittem hirtelen, a Megváltó áll előttem és csak bámulok az áttetsző bőrű, vékony alkatú, hosszú haját copfban viselő nyílt tekintetű, szakállas fiúra, amikor találkoztunk egy presszóban. Kérdésemre, hogy fiatal építészként miért fordult a mélyszegények felé, előbb a motivációit említi.

„Nagyapám Dömsödön, a tókerti cigánytelep mellett lakott és gátőrként dolgozott. Úgy hívták az ottani cigányok, hogy Csácsi bácsi. Csácso, igazat jelent cigányul, a csácsi ennek a becézett formája. A cigányok megbecsülték a nagyapámat. Örököltem is tőle ezt a becenevet, néhányan még Kiscsácsinak hívnak.”

Váradi Balázs szegény családba született Ráckevén. Egy istállóból átalakított szoba-konyhában nőtt fel — a kis ház vezetékes víz és csatornázás nélkül áll a kisvárosban —, vízért az utcai kútra jártak. Egyedüli gyerekként sokat járt építkezésekre építészeti kivitelező édesapjával, ez meghatározó volt a pályaválasztása során. Hét-nyolc éves volt, amikor a szülei elváltak, ő könyvtáros édesanyjával maradt. Mindennapos volt a nélkülözés: segélyekből, baráti-családi kölcsönökből éltek. Tizenöt évesen költözött el az apjához, de itt sem volt külön szobája: a saját élettér sajnos nem adatott meg neki gyerekkorban.   

A frissdiplomás építész olyan infrastruktúra nélküli mélyszegény kistelepülésekre kezdett figyelni, mint az alig négyszáz fős, többségében romák lakta Heves megyei Szúcs is, ahol hivatása segítségével kereshette a lehetőségeket a szegénység felszámolására. Méghozzá nem a legkézenfekvőbb módon: az egyes házak felújítása helyett inkább közösségi terekre fókuszált. Erről készítette a diplomamunkáját is. A község két, egymástól három kilométerre fekvő településrészből áll: a korábbi bányásztelep Bagoly-lyukból és a falu központjából. Szúcson az ingatlanok nagy része alacsony komfortfokozatú, Bagoly-lyukban pedig nincs kiépített szennyvízcsatorna hálózat.

Balázs kereste azokat a tipikus szegregátumi településjellemzőket, amelyeket ha tüzetesen elemez és feltár, máshol is felhasználhatóak, hiszen ilyen településből akad bőven, főleg az ország észak-keleti régióiban. A rendszerváltás után kevéssel megszűnt a szénbányászat és az ipar: a kistelepülések pedig jórészt emiatt szegregálódtak. A szúcsi Bagoly-lyukban az Autonómia Alapítvánnyal — és sok nem építész szakértővel együttműködve — meg is tervezett egy tanoda - közösségi ház - színtér épületkomplexumot, valamint felvázolt urbanisztikai megoldásokat.

Az érettségi után a Szegedi Tudományegyetem fizika szakán hallgatott három évet, eközben gitározott egy igényes zenét játszó blues-rock együttesben, majd egy másikban. Bulizós volt, mégis úgy döntött, harmadév után visszajön Budapestre és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán tanul tovább, ahol építészmérnökként diplomázott.

A fővárosi egyetemi évek során csatlakozott a százhárom éves Népi Építészeti Tudományos Diákkörhöz (NTDK), amely egyrészt a Kárpát-medence magyarságának népi építészeti értékeivel, azok felkutatásával, rögzítésével, dokumentálásával foglalkozik, másrészt pedig hagyományos építőmesterségekhez kapcsolható építőtáborokkal hozza közelebb népi gyökereihez az érdeklődőket. Velük jutott el a nyugat-bácskai Doroszlóra és Gombosra felméréseket végezni, a két kis szerbiai faluba a Vajdaságban.

Doroszló és Gombos azért volt érdekes számára, mert a török uralom utáni újjáépítés, illetve a településrendezési szokások nagyjából hasonló utcaképet adnak a két faluban, ahogy a környéken máshol is. A településeket itt hosszú, általában több ütemben épült egytraktusú, vert falú házak jellemzik, amelyek egykor náddal, ma cseréppel vannak fedve. A Duna árterülete jó termőföldet nyújt a térségnek, így fejlett a mezőgazdaság is arrafelé. Balázs az egyetemi évei alatt több építőtáborban is részt vett, volt, ahol szervezőként is. Diploma után néhány hónapig vándorépítőként járta Európát, elsősorban Franciaországban adta el építő tudását koszt-kvártély fejében.

Aztán elvégezte a Pécsi Tudományegyetem tervező építészmérnök mesterszakát is, mert foglalkoztatta az építészet szociális (szolidáris) területe, ezen belül a szegregált települések. A hajléktalanság mellett ezek azok a helyzetek, amelyek a lehető legszegényebb rétegeket sújtják. Építészként szerinte itt feltétlenül be kell avatkozni. A telepeken többségében cigányok laknak, így a rengeteg negatív sztereotípia miatt nem csak fizikailag különülnek el a többségi társadalomtól. Balázs szerint sokan nem a hasonlóságokat keresik velük, hanem a különbségeket: ezért általános az előítélet irányukban.

Az építész egyik célja, hogy visszaadjon valamit annak a közegnek, ahonnan ő is jött, hiszen ő maga is mélyszegénységben nőtt fel, még ha nem is pontosan szegregátumi körülmények között. “Mióta a saját lábamon állok, igyekszem  segíteni valamilyen formában.”

"Ez a munka — pláne terv állapotában — még nem orvosolja a telepen élők valódi szükségleteit. A kistelepüléseken szükség van olyan többfunkciós térre, ami akár baba-mama házként és játszótérként is üzemelhet nem csak télen, hanem bármilyen évszakban. Kell olyan tér is, ahol meg lehet rendezni például egy esküvőt. Fontos, hogy legyen olyan helyiség, ahol összejöhetnek az emberek. Kell olyan tárolónak is lennie, ahol lehet tüzelőt gyűjteni, vagy beérkezett adományokat, például bútorokat, amelyeket nem lehet azonnal elosztani, mert mérlegelnie kell a közösségnek, hová, kihez kerüljenek. Ezeket a finom egyensúlyokat muszáj betartani, különben feszültség adódik. Égetően fontos például, hogy a túlzsúfolt lakásokban élő gyerekeknek komfortos, tanulásra, elmélyülésre alkalmas helyük legyen, legalább sétatávolságban. Sok kistelepülésen ezek a hétköznapi gondok nem megoldottak.”

A tanulás évei alatt Balázs ingázott Budapest, Pécs, Bácska és Németország között, de kedvesével együtt sokat utaztak szerte a világban. Szabadidejében zenél, de verseket is illusztrált már. Számára az alkotás a szabadságot jelenti, az életet, az áramlást.

Az őszinteség tetszik neki, a gőg nem. A kezdő építészhallgatóknak szívesen elmondaná, hogy noha emberek számára terveznek, a földön élőlények élnek, flóra és fauna, s köztük lakik az ember. És ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Láng Judit

 

 

 

 

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »