Építészeti leírás egy családi házról és egy volt bőrgyári épület átalakításáról

A Csernyus utcai ház az első olyan családi ház az életemben, amit kiviteli tervek alapján, az én elképzeléseim szerint megépítettek, sőt, még a bútorozás, a belsőépítészet is kiviteli tervek alapján készült, illetve a lámpák, mobíliák, szaniterek, stb. is tervezői közreműködéssel lettek kiválasztva (tervező munkatársam Mayer Brigitta volt). Sugár Péter DLA írása

A palatetős, 60-as évekbeli családi ház Zugló egy csendes lakóutcájában állt, egy mindössze 13 m széles, vékony, hosszú telken; erre a házra kellett volna ráépíteni egy szintet. Miután sikerült rábeszélni az építtető fiatal házaspárt, hogy az egyébként lakható, de teljesen jellegtelen házat bontsuk el, 2002 tavaszán megkezdődött az új ház tervezése, nyáron az építkezés, és következő év nyarán a család már beköltözhetett új otthonába.

C.-nek egy ismerősöm ajánlott; egy péntek délelőtt hívott telefonon, minden előzmény nékül. Családi házat akar építeni és el akarja dönteni, hogy ki legyen a tervezője, azt kérte, hogy most azonnal menjek ki a helyszínre, nézzem meg, és mondjam el a benyomásaimat. Se időm, se kedvem nem volt a gyors kiránduláshoz, majd a jövő héten, válaszoltam. Ha most nem, akkor odaadja a munkát másnak, rögtön dönteni akar - sürgetett. Így mentem el megnézni a telket.

A Csernyus utcai ház az első olyan családi ház az életemben, amit kiviteli tervek alapján, az én elképzeléseim szerint megépítettek, sőt, még a bútorozás, a belsőépítészet is kiviteli tervek alapján készült, illetve a lámpák, mobíliák, szaniterek, stb. is tervezői közreműködéssel lettek kiválasztva (tervező munkatársam Mayer Brigitta volt). A műszaki ellenőri teendőket is én láttam el, így az első kapavágástól az utolsóig végigkísértem a ház építésének drámáját. A fokozott tervezői jelenlétre azért is szükség volt, mert a háznak nem volt fővállalkozója, az építkezést C. bonyolította, közgazdász létére. Mint a marketing szakmában dolgozó lendületes fiatalember, úgy képzelte, hogy a tervezés egy, a kivitelezés négy-öt hónap alatt levezényelhető, és nem nagyon akarta érteni az ellenvetéseimet. Aztán az építkezés első harmadában drámai körülmények között kivitelezőváltás történt; a kritikus helyzetet egy általunk ajánlott kivitelező belépése oldotta fel, aki aztán gondos és minőségi munkával kijavította a hibákat, és felépítette a házat, most már terv szerint és egy év alatt.

A ház 1:100 léptékű tervvázlatait egy hétvégén rajzoltam fel, szélsebesen - teljesen egyértelműnek tűnt számomra a helyzet. Hétfőn este megmutattam nekik: teljesen meg voltak lepődve, a gyorsaságon is, az elképzelés komplettségén is (valahogy összejött - van ilyen), meg főként a házon - teljesen mást, valami hagyományosabb ügyet vártak. Ez pedig egy lapostetős, tetőteraszos "modern" ház rajza volt, tégla- és faburkolattal. Bár C. némi iróniával közölte, fogadott volna rá, hogy "valami lapostetős dologgal" fogok előrukkolni (vagyis valami nem szokásos - nem "normális" dologgal) - nyilván látszott rajtam, hogy nem vagyok egyszerű eset - igaz, ezt az első találkozás alkalmával ki is nyilvánítottam.

Gondolkodási időt kértek. Aztán, azt hiszem, már másnap felhívtak, hogy ugyan nem ezt várták, de annyira megtetszett nekik, hogy ezt akarják, változtatás nélkül, így, ahogy le van rajzolva. Aztán ez is lett, nem változott a terv, csak apróságokban. Közben derült ki például, hogy C. buddhista, és egyik álma, hogy legyen egy hely, ahol hajnalonként meditálhat - ez lett a tetőterasz. Vagy jött egy ingás ember is és közölte, hogy nem lehet majd francia ágyat elhelyezni, olyan sűrű a Hartmann-háló - aztán azt mondtam, jöjjön el egy fél év múlva és mérjen megint, hátha megváltozik a helyzet - és megváltozott. Olyan is volt, hogy a feng-shui miatt kerekítsük le a téglapillérek sarkait - aztán maradtak szögletesek, mert a tégla szögletes.

Olyan volt az egész, mint a mesében. És építkezés közben jó volt érezni a jóindulatot és a teljes bizalmat - ami a mai napig megmaradt. Örülnek a háznak, és szeretnek benne lakni. Az építkezés vége felé, szintén Zuglóban, közel C. családi házához, megvásárolták a feltehetően az 1900-as évek elején épült volt bőrgyári épületet, amit digitális nyomda és irodák részére akartak átalakítani. C. ennek a tervezésével is engem bízott meg.

Minden nagyon gyorsan történt, a tervezésre kb. egy hónap volt, aztán intenzív tervezői művezetés közben alakultak ki a részletek. Három hónap alatt elkészült minden. Az ablakok konszignációja például úgy, hogy C. este kilenckor beült az irodámba, és közölte, hogy addig el nem megy, amíg le nem rajzolom és el nem faxolom az ózdi asztalos üzemnek a fa nyílászárók terveit. A pokolba kívántam akkor, de éjfélre aztán ez is elkészült.

A nagyméretű téglából rakott fafödémes gyárépület szerencsére jól volt megépítve, és a téglafelületek lepucolásával és a belső terek eléggé vad színekre való befestésével sikerült valami vidámságot és frissességet behozni az öreg falak közé. A fiatal építtető a beköltözés óta az irodák tereit kiváló ízléssel összeválogatott kortárs képzőművészeti alkotásokkal gazdagítja.

Persze, az embernek nincs mindig ilyen szerencséje, és az egész történet ezzel a családi házzal, meg ezzel a kis irodaházzal kivételes helyzetnek tűnik. Olvasva például a két háború között működő építészek életrajzát, akkor az volt a normális, hogy az építészek tervezték egyik házat a másik után, azok meg épültek, egyik a másik után. Végül is, velem is csak annyi történt, hogy egy rövid ideig normális módon voltam építész, nem úgy, ahogy egyébként hozzászoktam, hogy az ember tervez (ha éppen van mit), a házak meg mégsem épülnek, vagy biztosan nem úgy, ahogy azt megtervezte.

Az építtető házaspár gyűjti néhány fiatal képzőművész alkotását, többek között egy ma már nemzetközi hírű örmény szobrász kisplasztikáit. Nem sokkal a beköltözés után ellátogattam új otthonukba, és mikor búcsúztam, egy reklámszatyrot nyomtak a kezembe, aminek elég nagy súlya volt. Kibontottam a csomagot: az örmény szobrász egyik remek kis szobra volt benne.

Sugár Péter építész