Építő energiák - Építőtábor Bernecebarátiban, 2011, BME Urbanisztika Tanszék

Bernecebaráti egy észak-magyarországi kistelepülés Szob és Parassapuszta között félúton a szlovák határ közelében. Magára hagyott kistérség az Ipoly-völgye, ahol nehéz a megélhetés és nagy az elvándorlás. De vannak még emberek, akik kezdeményeznek, küzdenek, mert valamiért fontos nekik ez a vidék. Velük társult a faluba szervezett építőtábor közössége, a tanulságos történetet pedig három nézőpontból ismerhetjük meg -  Garay Márton, Kéthely Zsuzsanna és Wettstein Domonkos beszámolója.

Építőtábor Bernecebarátiban, 2011, BME Urbanisztika Tanszék
Bernecebaráti egy észak-magyarországi kistelepülés Szob és Parassapuszta között félúton a szlovák határ közelében. Magára hagyott kistérség az Ipoly-völgye, ahol nehéz a megélhetés és nagy az elvándorlás. De vannak még emberek, akik kezdeményeznek, küzdenek, mert valamiért fontos nekik ez a vidék. Velük társultunk, amikor építőtábort szerveztünk a faluba, a tanulságos történetet három nézőpontból ismerhetik meg a kedves olvasók.

 

 

Fikcióból valóság
Építészhallgatóként nyári alkotótáborban részt venni már-már hagyománynak számít. Azzal viszont kevesen büszkélkedhetnek, hogy van olyan tervük, amely felépült még a komplex- vagy diplomatervezés megkezdése előtt. Nem pusztán a megépült saját munka ténye fontos és irigylésre méltó, hanem az is, hogy az építés során a hallgató személyesen tapasztalhatja meg terve valósággá válásának folyamatát. A papírra lerajzolt, szárnyaló gondolat és az anyag megmunkálhatóságának korlátai között feszülő ellentét olyasvalami, melynek alapos kiismeréséhez sokszor egy életút sem elegendő, nemhogy az egyetemen eltöltött 5-6 év. S bár egy megálmodott alkotás megvalósítása messze áll még a tapasztalattól, mégis fontos lépés az
építészetnek nevezett úton.  

 

 

Az Urbanisztika Tanszék februárban kis létszámú tervezési kurzust indított, melynek témája egy tanösvény megtervezése, majd egy nyári tábor keretében annak kivitelezése volt.  A csoportokban dolgozó hallgatók olyan terveket készítettek, ahol a tanösvény nem csupán egy történet megismerését, hanem az átélést, a gyermekek számára az interaktív élményszerzést is lehetővé teszi. Az útvonal témája közös döntés alapján Sisa Pista, a helyi betyár életét dolgozta fel. A kiviteli tervekre vonatkozó megkötés pusztán annyi volt, hogy az építményeknek keményfából kell készülniük, és egy hét alatt fel lehessen építeni azokat. Az igazi kihívást mégis az jelentette, hogy miként lehet olyan kortárs építészeti alkotásokat létrehozni, amit a Bernecebarátiban megforduló kirándulók és táborozók használni tudnak, illetve amivel a falu gazdagodhat, sajátjának tekinthet.

 

 

A terv valósággá válásának nehézségei már az első napokban jelentkeztek a helyszínen.  Egy korábban nem tisztázott területvita miatt az eredeti nyomvonalat – másfél napi munka után –át kellett helyezni a patakpartról a falu peremén, a dombháton futó egykori kéktúra ösvényére. Az állomások új helyszínre történő adaptációja nem mindenhol ment gördülékenyen. Néhány helyen „mindösszesen" pár méret módosult, de volt olyan állomás, amit teljesen újra kellett tervezni – fél nap alatt. Látva az egyre szorosabb befejezési határidőt, valamint emberi erőforrásainkat, végül két állomás elhagyásával, 5 helyszínen kezdtük meg a munkát.

 

 

A következő kihívást az építőanyaggal való találkozás jelentette.  A terveken az egyenes rönkfaként megrajzolt építőanyag a valóságban göcsörtös, ferde, nehezen megmunkálható és nem úgy viselkedik, ahogy azt tervezőasztal mellől elvárnánk tőle.  A fa nehézkességével – megmunkálással szembeni makacsságával – még nagyobb tiszteletet, alázatot és sok esetben az egyes kapcsolatok újra gondolását követeli a tervezőktől. Túljutva az anyaggal kapcsolatban megélt kihívásokon, az öt állomás (Startpont, Lépegető, Labirintus, Hinta, Hangszer) a hét második felére már kezdte felvenni a tervrajzokból jól ismert alakját, és fáradtságot nem tűrve – és egyre nagyobb lelkesedéssel tapasztaltuk a következő akadályt: a határidőt. Az épített valóság utolsó és egyben legnagyobb próbatétele az elkészült építmények fogadtatása. A tervezők és építők egy hét után megváltak a munkájuktól és átadták a mindenkori használóknak: a helybéli embereknek, a Bernecebarátiban táborozó gyerekeknek valamint az itt kirándulóknak. Remélhetőleg még sok éven át a falu büszkesége lesz a felépült tanösvény.

Garay Márton

 

 

Hallgatói szemmel: Bernece, barátok
Minden alkotó ember életében eljön a pillanat, amikor felismeri, mekkora különbség van terv és valóság között. Az ismert frázis, hogy „a papír mindent elbír" hirtelen ordító tény lesz. A valóság ezerszer problémásabb, de gazdagabb is, ahogy megtelik élettel. Én ezzel az alapigazsággal idén júliusban szembesültem, az BME Urbanisztika Tanszék által szervezett nyári építőtáborban. Vidám és nagyon tanulságos hetet töltöttünk el Bernecebarátiban, a Börzsöny lábánál. Harminc építészpalánta állt neki négy tanár és a helyi erők lelkes segítségével megvalósítani a félév során megálmodott terveit, Sisa Pista, a börzsönyi betyár életéhez kapcsolódó tanösvény öt állomását. A falu biztosította a szállást, ellátást, építőanyagot, szerszámokat és a megvalósításhoz nélkülözhetetlen szaktudást.

 

 

A kivitelezés persze nem ment zökkenőmentesen, változott a helyszín, ezzel együtt a tervek is módosultak, később az anyagellátás vagy éppen az emberhiány okozott gondot. Viszont a lelkesedés töretlen volt, az alkotás, a megvalósulás szépsége, izgalma mindenkit magával ragadott. A rönkfákból lassan tábla, mászóka, a gerendákból útvesztő, hangszer, hinta lett. Hihetetlen volt látni, hogyan változik a mű napról-napra, és minden köztes állapot új rácsodálkozást jelentett a kibontakozó végeredményre. A megvalósulást kísérte megannyi el sem képzelt lépés, felmerülő probléma, és pont ezek által lettek egyre igazibbak és értékesebbek számunkra ezek a tárgyak. Sokan közülünk most találkoztak először szemtől-szembe szerszámmal, anyaggal, és ami eddig csak elméleti kapcsolat volt, verejtékké és fűrészporrá változott. A falutól sok segítséget, kedvességet és építő kritikát kaptunk az ott töltött idő alatt. Izgalmas élmény volt tanulni tőlük praktikus, egyszerű megoldásokat, hallani a véleményüket, megtalálni a közös nyelvet és kicsit másképp ránézni a dolgokra. Végül minden elkészült időben, és az átadó ünnepségen mindannyiunk legnagyobb örömére Bernecebaráti aprónépe birtokba vette az új játékokat. Mi pedig, akik ott voltunk barátokként váltunk el, ennek a hétnek az emléke összeköt minket.

Kéthely Zsuzsanna

 

 

Építő energiák
Kora tavasszal láttuk először a helyszínt, a patakpartot még hó borította, a tanösvény nyomvonala sok helyen megközelíthetetlen volt. Gyenes Zoltán, a polgármester lelkesen vezetett minket végig a falun, a környék minden apró szegletének ismerte a történetét, emlékezetét. Szavaiból kitűnt a tenni akarás, hogy ez a világtól elszakított falu ha kis lépésekkel is, de valahogy megpróbáljon fejlődni.

Az egész helyzetnek valóság szaga volt, éreztük, itt nem lehet kívülállóként viselkedni és az elképzeléseinket a körülmények figyelembevétele nélkül a helyszínre erőszakolni, azaz a tervezés során felmerülő akadályok, nehézségek nem feltétlen kerékkötői az építészetnek, sőt ezek a korlátok akár fogódzók is lehetnek. Hátrányból előnyt kell kovácsolni, már ha egyáltalán hátrány az, hogy nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségű anyag és erőforrás, valamint hogy van egy megbízó, egy befogadó közösség, akivel ha szót értünk, hihetetlen energiák szabadulhatnak fel.

 

 

A falu részéről megvolt a fogadókészség és a támogatás, de nem határoztak meg konkrét építési programot. Első lépésként megpróbáltuk feltárni és figyelembe venni a lehetőségeket, azaz hogy mit, miből és hogyan? Adott a fa, amit az erdészet felajánlott, az idő korlátos, mindössze egy hét, a hallgatók szaktudása változó, de lelkesek és kreatívak. Végül a polgármesterrel egyeztetve a tanösvényre esett a választásunk, ahol összehangoltan több önálló projektet is megtervezhettek a hallgatók és a szerkezeti részletek sem ígérkeztek bonyolultnak, valamint a helyszíni adottságokat is rugalmasan kezelhettük.

 

 

Az indulás nehéz volt, az első két nap teljes kudarc; szakadó esőben szembesülünk, hogy a tavaszi áradás átrendezte a télen bejárt patakpartot, majd amikor már döntöttünk a helyszínekről és az útvonal egyes állomásain már másfél napja csákányoznak a hallgatók, megérkezik a szomszédos eperföld tulajdonosa és ezeken a hasábokon szó szerint nem idézhető módon vezeti elő jogi aggályait a területhasználatot illetően. A fenyegetőzés után éreztük, az építmények hosszú távú fennmaradása végett jobb ha új helyszínt keresünk. A polgármester felveti, mi lenne ha a turisták által amúgy is kedveltebb dombhátra telepítenénk a tanösvényt, a hallgatókban ekkorra már óriási a tenni akarás a folyamatosan szakadó eső és a helyszín bizonytalansága miatt, végül egyöntetűen az új nyomvonal mellett döntenek, csak építhessenek már valamit!

 

 

Fél éven át a patakpartra terveztük az állomásokat, ezeket most fél nap alatt kell a hegyhátra adaptálni, a változás leginkább az átkelőket érinti érzékenyen, a hegyhátakra ugyanis nem jellemző a vízfolyás. Mindezzel együtt – és főleg utólag – az „epres bácsi" mentőövnek bizonyul; a nehezen megközelíthető mocsaras területtel szemben az új helyszínen eleve kitaposott az útvonal, sőt a gerincen teherautókkal is lehet közlekedni, nagyban megkönnyítve ezzel az óriási farönkök, gépek szállítását. Mindeközben a nap is kisüt; az idő egyre jobb lesz, a munka felpörög és kezdjük elhinni, hogy nem is olyan lehetetlen ez a küldetés.

 

 

Szerencsés helyzet, hogy a polgármester szakmáját tekintve asztalos, saját műhellyel, bár ő szégyenkezve nem nevezi azt műhelynek csak a „vidéki ember túlélésére" berendezett kis fészernek. Akárhogy is nézzük, számunkra nagy segítséget ad az a hely, persze Gyenes Zoltán és munkatársainak nélkülözhetetlen tapasztalatával együtt. A polgármester egyébként kistérségi elnök, de egy percig sem jön zavarba, amikor a létrán állva stílfűrésszel a kezében kell ügyintéznie, nála amúgy is folyamatosan csöng a telefon, néha tárgyalásra rohan, hazafele pedig útba ejti a tüzépet és hozza a már megígért csavarokat, deszkákat.

 

 

Hívó szavára megmozdul a falu; nyugdíjas hétköznapjaiból reaktivizálja magát Zsolti bácsi, aki a „hangszer" állomás patronálását vállalja a műhelyben, a kivitelező Major Laci, és - az egyébként vízilabdázó - Balázs fia látványos erőfölényben vannak velünk szemben, el is kél a segítség, főleg amikor a lehántolt szálfákat fél kézzel állítják a helyükre. Az egyik legbonyolultabb szerkezetet, a „hintát" Ligeti Ferenc fogadja asztalosműhelyébe, ahol munkatársaival szakszerű és gondos segítséget nyújt a kivitelezésben. Végül két tervezőcsoport alkotását nem tudjuk megvalósítani a helyszínváltás és az idő szűkössége miatt, ők önként becsatlakoznak más csapatok munkájába és önfeláldozó segítséget nyújtanak a közös munkában.

 

 

Az építmények a kivitelezés során is még folyamatosan alakulnak, figyelembe véve az anyag tulajdonságait, az építés lehetőségeit. A tervek nincsenek kőbe vésve, a helyi szakemberekkel folyamatos a párbeszéd, ettől ők is sajátjuknak érzik a projektet. Végül a falunapokra sikerül befejezni a tanösvényt, az átadás megható pillanataiban Gyenes Zoltán bevallja, hogy bár ezt nem mutatta ki, voltak kétségei a tervek fogadtatását illetően, de mindvégig bízott bennünk.

Wettstein Domonkos
fotók: Deigner Ágnes és Wettstein Domonkos

A Falufejlesztő Egyesület elismerésben részesítette a tanösvényt.

 

 

A tanösvény tervezésében és építésében résztvevő hallgatók:
Balotai Zsuzsanna, Bardóczi Alexandra, Csillik Barbara, Danyi Veronika, Falussy Bence, Farkas Zsolt, Hanzelik Károly, Ivicsics Júlia, Jauernik Zsófia, Kéthely Zsuzsanna, Latkóczy Dóra, Ligeti Máté, Makai István, Nagy Zoltán, Novák Fruzsina, Novák Zsófia, Nusszer Dia, Odry Szilvia, Orosz Dóra, Vereb-Dér Anna, Visy Bálint, Kovács Adrián, Balogh Anna, Balogh Edit, Sarbak Klára, Bagi Borbála, valamint  Elina Kilpeläinen, Kaisa Kauppila (Hamina városából, Finnországból, a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület finn partnermegállapodása alapján)

A tárgy oktatói: Deigner Ágnes, Gál Borbála, Garay Márton, Varga Imre, Wettstein Domonkos

Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik elősegítették a munkálatokat és lehetővé tették a tábor létrejöttét:
Bernecebaráti Önkormányzat, Gyenes Zoltán polgármester úr
Ipoly Erdő Zrt., Kiss László vezérigazgató, Varga Zoltán erdészetvezető (Kemence)
Pálfy Sándor DLA, tanszékvezető, BME Urbanisztika Tanszék

Egy hétig segítséget nyújtottak a munkában: Bartus Ernő, Ligeti Ferenc, Major László és Major Balázs, Szőnyi Zsolt, Téglás Miklós, valamint Orosz Károly, György Gábor, Kiss Róbert, id. Bezeczky Árpád, if. Bezeczky Árpád