Építőipari várakozások a nemzetközi trendek tükrében
Veronica Squinzi a Mapei Csoport stratégiai igazgatója nemrégiben Magyarországon járt, amikor értékelte az építőipar nemzetközi helyzetét, valamint beszélt a Mapei Kft. kilátásairól.
„A világ nagyon nehéz helyzettel néz szembe ezekben az időkben: gondoljuk csak a gazdasági válságra, a politikai instabilitásra és az erőszakra, amely oly sok ártatlan áldozatot követel. Mindez kihatással van a gazdaság helyzetére és a várakozásokra, de ezekben az időkben is a Mapei nagyon sok lehetőséget lát a globális beruházások terén. Az építkezések múlt évben 3%-kal növekedtek Ázsiai, Kelet Európai és Afrikai országok által vezetve. A Mapei Csoport 4,6%-kal nőtt ami nagyobb, mint a piaci növekedés volumene. Ez igen figyelemre méltó eredmény, ha azt nézzük, hogy a Mapei Csoport 2,3 milliárd Eurós árbevételt ért el.
Soha nem hagyjuk abba az új termékek fejlesztését (köszönhetően a K+F központjainknak); és a terjeszkedésünket továbbra is fenntartjuk az akvizíciók bővítésén és új leányvállalatok megnyitásán keresztül, vagy csak egyszerűen úgy, hogy átszervezzük a helyi szervezeteket, vagy azzal, hogy új gyárakat építünk. Ily módon közel lehetünk a piachoz és a partnereink igényeihez, amely a sikerünk kulcsa.
Nagyon erős csapattal rendelkezünk. Erős műszaki tudással és szakértelemmel tudjuk támogatni partnereinket, és ennek köszönhetően segítünk nekik megnyerni számos jelentős projektet.
Mindig is hosszú távú stratégiát folytattunk, és ezt folytatjuk most is, ami fényes jövőt biztosít számunkra, mert a piaci részesedések megszerzésébe invesztálunk, hogy ezáltal sikeresek lehessünk. Ezt tartjuk a fő célunknak!
Másrészről az egyértelműen látható, hogy a gazdaságot a rövid távú szemléletek formálják, és ez a pénzügyi megközelítés rövidlátó hozzáállása miatt van.
2008-ban kezdődött a válság, de a Mapei Kft folyamatosan növekedett. Ezzel szemben sok versenytárs kénytelen volt csökkenteni a beruházásokat, és ennek következtében piaci részesedést vesztettek. Ezért azt mondhatom, hogy a piaci helyzetünk nagyon pozitív és teljes mértékben elkötelezettek vagyunk, hogy folytassuk ezt a stratégiát, amely hűséges partnereket és munkavállalókat eredményez" – fejtette ki Veronica Squinzi.
Magyar piac kilátásai nemzetközi szemszögből
A Központi Statisztikai Hivataltól kapott adatok alapján a magyar építőipar a teljesítménye 2014-ben azt mutatja, hogy a szektorok egyértelműen fellendültek az előző év folyamatos csökkenésével szemben. A KSH szerint a növekedés 14,2% volt 2013-hoz viszonyítva, amely elsősorban a szokatlanul enyhe időjárásnak, valamint a kormány EU által finanszírozott infrastruktúra-fejlesztési programoknak volt köszönhető.
Azonban ebben az esetben is a Mapei Kft. jobb teljesítményt nyújtott, mint a piac, több mint 28% -ot nőtt tavaly, ami igen kiemelkedő eredmény. A válság alatt is folyamatosan befektettünk a marketingbe és számos új terméket vezettünk be a magyar piacra, különösen a vízszigetelés terén, mint például a szintetikus és bitumenes lemezek, de új rendszermegoldásokat is indítottunk a műgyanta padló- és a hőszigetelés piacon is.
Nagyon büszke vagyok a Magyarországi cég pozíciójára, ami a hidegburkolási piacot illeti, ahol tavaly 24%-os növekedés volt. Ebben az esetben is már számos olyan új terméket vezettünk be, amelyeket kifejezetten a magyar piacra fejlesztettünk.
A magyarországi vezetőink, mindenekelőtt Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője nagy erőfeszítéssel egy erős és tapasztalt értékesítési - és műszaki csapatot épített fel, - hogy ezzel az országot sújtó válsággal szembenézzen, - és akik képesek voltak a piaci igények szerint dolgozni. Amint láthatjuk, az eredmények nem maguktól jönnek" – jellemezte a magyar piaci helyzetet Veronica Squinzi a Mapei csoport stratégiai igazgatója.
forrás: Mapei