Fenntarthatóság

Ertsey Attila: Autonóm Ház

1/3

?>
?>
?>
1/3

Ertsey Attila: Autonóm Ház
Fenntarthatóság

Ertsey Attila: Autonóm Ház

2007.04.11. 12:13

Cikkinfó

A Fenntarthatóság rovatot támogatja az 

Építészek, alkotók:
Ertsey Attila

Az Autonóm Ház kapcsán egy reális jövőkép rajzolható fel, mely országos településfejlesztési, energiagazdálkodási és vízügyi koncepciók alapjául szolgálhat – egyetlen óriási hátránnyal: e koncepció senkinek a hatalmi érdekeit nem szolgálja.

Az Autonóm Ház kapcsán egy reális jövőkép rajzolható fel, mely országos településfejlesztési, energiagazdálkodási és vízügyi koncepciók alapjául szolgálhat – egyetlen óriási hátránnyal: e koncepció senkinek a hatalmi érdekeit nem szolgálja.

 

Az 1996-os nyári NATUREXPÓ-n, a környezetvédőként tündöklő fő kiállítók: a Paksi Atomerőmű, a Tiszai Vegyi Kombinát, a Mol Rt, a TV-Shop és a mobiltelefontársaságok közt a civil szervezetek egyikeként jelen lévő Szelíd Technológia Alapítvány mutatta be az Autonóm Házat, a szabadban felállított, teljesen önellátó lakóházat, melyet akár „nullarezsi-háznak" is nevezhetnénk. Igen eldugott helyen állt, a fő pavilontól távolabb, amerikai sportpályák, Landrover-bemutatópálya és egy reggeltől estig acidzenét ordító BMX-bemutató szomszédságában. A helyzet körülbelül megfelelt a megújuló energiák és a környezetvédelem mai hazai helyzetével.

Anélkül, hogy túlzottan a technikai részletekbe bonyolódnánk, érdemes röviden átfutni, mik is voltak láthatóak ebben a házban. A működő berendezések, tárgyak öt funkció köré csoportosultak:

  • fűtés, melegvízkészítés
  • áramellátás
  • vízháztartás, szennyvízkezelés
  • hulladékgazdálkodás
  • természetes anyagok használata.

Az épület egy kicsi, de önállóan már teljes egységet képező 50 m2-es lakóház. Fűtését főképp napkollektor látja el, melegvizét is a Nap adja, kisegítőként egy faelgázosító kazán szerepel, másik alternatívaként egy biobrikett-kandalló. A Nap az éves hőigény háromnegyedét fedezi, a fafűtés a további egynegyedét. Ez a fűtésköltség 75 százalékos mérséklését jelenti. A fa újranő, ezért más kiegészítő fűtőanyag (gáz, villany, olaj) nemigen jöhet szóba, mivel nem megújuló energiaforrások. Ma is a fa a legolcsóbb tüzelő – az idén a gáz kb. 30 százalékkal kerül többe, jövőre a gáz a fa árának kétszerese is lehet. A szolárfűtés-fafűtés kombináció beruházási költségei közel tíz év alatt térülnek meg. Jövőre a megtérülés öt évre prognosztizálható – a gázfűtéssel összevetve. Ha kevés fát kell is venni – egy régebbi kazánhoz képest az egyhatodát –, mitől nullarezsis a ház? Erre később, a ház áramellátásánál kapunk magyarázatot.
A konyhában a nagymama sparherdjének modernebb változata látható. Fafűtéses üvegajtós sütő (halálosztó mikrohullám helyett), a kerámialapos főzőfelület alatt az élő tüzet nézheted, nem az atomáram izzította fűtőszálat, vagy az indukciós főzőlap elektromágneses erőterével melegre indukált, kissé elektroszmog-illatú ételt. Romantikus? Az lenne, ha nem életről-halálról szólna.
A ház áramellátását a tetőn lévő napelemek és szélmotor biztosítják, először csak 12 Voltról. A kisfeszültség tévét, rádiót, lámpát, hűtőszekrényt, vízszivattyút működtet. Tölti az akkumulátort. A többi fogyasztóhoz már 220 Voltos váltóáram kell. Ez egy inverter alakítja át a 12 Voltból. Ha pedig felesleged van, és van a közelben hálózat, rákapcsolódsz és visszatáplálod, miközben villanyórád visszafelé pörög és méri mennyit fogsz hó elején kiszámlázni az áramszolgáltatónak. Majd ebből a bevételből jön be a minimális, de szükséges tüzelő ára.

Az áramellátás még a luxuskategóriába tartozik. A 1,5-2 millió forintos beruházás nem térül meg egyhamar. A napelemek ára viszont folyamatosan süllyed. Ma még csak azok számára éri meg ez az áramtermelési mód, akiknek háza 1 km-nél messzebb van a hálózattól, illetve akik kis hétvégi házuk világítását, tévéjét és hűtőgépét csak szombat-vasárnap használják. Ez utóbbi esetben már kb. 250 ezer forintból megoldható az autonóm áramellátás. Lakókocsik és vitorláshajók esetében pedig nincs más alternatíva (kivéve a pöfögő agregátot és az akku-töltögetést).

Az épület vízháztartása is elejétől végéig átgondol, ellentétben hétköznapi vízhasználatunkkal. Különböző intézkedésekkel (víztakarékos csaptelepek, 3 liter vízzel öblítő WC, avagy vízöblítést teljesen nélkülöző komposztáló toalett, a mosógép használt vizének WC-öblítésre való újrahasznosítása, esővízgyűjtés és többek közt az esővíz mosásra való használata) elérhető, hogy az ivóvízfogyasztás felére csökkenthető – mivel nem kell mindenhez ivóvíz. Valójában csak ivásra, ételkészítéshez és egészségügyi okokból a fürdéshez van ivóvízre szükség. Ha van kút vagy forrás, az ivóvíz onnan nyerhető; ha nincs, választhatunk: kútra járunk ismét, vagy rákapcsolódunk a hálózatra.
Az esővíz lágyvíz – a hagyományos mosószappan is jól habzik benne, mindez foszfát vagy zeolit nélkül. A kibocsátott szennyvíz nádgyökérzónás tisztítóba jut. A nád átvállalja a szennyvíztisztító telepek levegőztető berendezéseinek szerepét: szárán át oxigént visz a gyökerei közé, ahol az aerob tisztítás, a nád, a Föld és a Nap ereje eleven vizet ad vissza a környezetnek.

Ha alaposan odafigyelünk a hulladékra, nem nagyon marad szemét. A mosogatóval egybeépített szelektív hulladékgyűjtő konténerek egyikében gyűlik a szerves hulladék – ez rögtön meg a komposztáló toalettbe. Az éghető hulladék a sparherdben végzi, a többi a gyűjtőhelyre kerül. Ha mégis marad újra nem hasznosítható szemét, a hulladékprés egynegyedére tömöríti. A háztartási szemét mennyisége – a legrosszabb esetben is – a felére, térfogata az egynyolcad-egytizedére csökken – ezzel a szemétdíj is, a depóniák pedig lassabban telnek.

A ház – a megújuló anyagokra is figyelemmel – anyagait a lehetőségekhez mérten e szempontok szerint válogatták össze: Fa és vályog, parafa és linóleum, reciklált műanyag, növényi olajokból-gyantákból és méhviaszból készült favédőszerek.
Ha rövid summázatot készíthetünk, merőben gazdaságossági szempontból: a 20-30 százalékos többletberuházás (egy közepes autó ára) kevesebb, mint tíz év alatt behozza az árát (az autó nem biztos, hogy behozza). A hétköznapi környezetvédelem szempontjait pedig messzemenően kielégíti a ház. Nem növeli az üvegházhatást (sőt a csökkentéséhez járul hozzá), még a fatüzeléssel sem, mert a fa életében annyi széndioxidot köt meg, amennyi égésekor felszabadul. A fát pedig jobb elégetni, mert az elkorhadó fa az erdőben ugyanúgy széndioxiddá alakul, további haszon nélkül.

Tovább is sorolhatnánk az ökológiai előnyöket, azonban ezt a termékeket előállító cégek bőven megteszik brosúráikban. Mi az, ami mégis e nyilvánvaló és praktikus, netán ökológiai előnyökön túl valami mást, minőségben újat mutat az Autonóm Házban?
Ezek a strukturális következmények, melyek lényege valahol az „autonómia" és a „szelíd technológia" fogalmain alapul.

Mit jelent a „szelíd technológia"?
Ez a fogalom a hetvenes években a nyugatnémet zöldek színrelépésével született meg. A környezeti katasztrófák sorozata ekkor tette első ízben nyilvánvalóvá, hogy a nyersanyagok gátlástalan kifosztásán alapuló növekedésorientált gazdaság, mely a technika mindenhatóságának talaján áll, a pusztulásba rohan. A technokrata szemlélet, mely minden problémát a technikai fejlődés által előbb-utóbb megoldhatónak vél – Bős és Csernobil után különösen – tarthatatlanná vált. Sokan a teljes tagadásba, a Rousseau-i „vissza a természethez" jegyében a kivonulásba menekültek. Ez utóbbi alternatíva nem volt követhető a nagyvárosokban lakó millióknak, többek közt azért, mert nem volt többé hova kivonulni: a savas vagy radioaktív eső, az ózonlyuk mindenütt utolér, a lakatlan szigetek elkeltek.
A szelíd technológia más célt tűz ki: a technikát nem száműzi, csupán átalakítja. Ahol a technika megjelenik, ott valamilyen módon a pusztulás is jelen van – hasonlóan a gondolkodáshoz, ahol a gondolkodás folyamata az agysejtek folyamatos leépülésével jár. Ezzel a szervezet felépítő tevékenységei ellentétes irányban dolgoznak és a pusztulást fékezik, de nem állíthatják meg. A fizikai leépülés során azonban megcsillan valami új, az anyag fölötti gondolat, a szellem. A szelíd technológia az emberi tevékenység és a technika pusztító erejét arra a szintre kívánja visszaszorítani, ameddig az előidézett pusztulást a természet megújuló képessége be tudja gyógyítani.
Érzékeny ez a határ. A pusztulás ugyanis elkerülhetetlen („Ég és Föld elmúlnak...", azonban ennek nem szabad túl hamar bekövetkeznie. A mai démoni erejűvé vált metatermészet azonban hihetetlen sebességgel rohan a pusztulás felé. Fejlődésről beszélünk, miközben egyre több körülöttünk a gép és egyre kevesebb az ember. A személytelen intelligencia társadalomszervező erővé vált. Gyönyörű bestiaként még kelleti magát, de apró lépésekkel már bekerített. Az Internetről nem tudjuk még igazán, mi is valójában, azonban megnyilvánulásait megfigyelhetjük: növekszik, feladatokat vesz át tőlünk (más szóval: akaratunktól foszt meg), mint miden GÉP, formálja életünket, egészen olyan, mint egy élőlény – vagy annak karikatúrája – lényszerű, intelligens – és személytelen.

Ahogy a technológia uralma egyre jobban körülvesz, elfelejtjük föltenni az alapkérdést: mi a technika? Áldás vagy átok? Mi történi itt?
A szelíd technológia újra felteszi ezt a kérdést. Választ nem ad, csak időt. Időt a gondolkodásra a technika mibenlétéről. A sebesség kultuszával szemben fékezni kíván. Áttekinthető és uralható technológiákat keres, vissza kívánja szerezni elvesztett pozíciónkat a gép felett.
Mik ezek a technikák? Az Autonóm Ház csupa ilyet sorakoztat fel. Mindegyik berendezés (vagyis GÉP) alkalmazása esetén újra életösszefüggések közé kerülünk: A napenergia használata – melynek környezeti előnyeiről éppen eleget tudunk – együttlélegzésre késztet minket a Nappal. Akinek ilyen fűtési rendszere van, már-már rabjává válik annak az örömérzésnek, amikor kisüt a nap – gyűlik a meleg a házban, kúszik föl a hőmérő a víztartályon. Sokan minden alkalmat megragadnak arra, hogy a hőmérőket nézegessék – csak úgy, mint a fűtő a dohogó kályhát. A konnektorokból jövő áramot sem úgy „folytatja" a használója, mint a vízcsapot – tudja, hogy honnan jön, mennyi van belőle. A komposztáló toalettbe sem szórhatsz bele akármilyen szemetet – a következmények a kertben növő növényekből azonnal visszaütnek. A nádgyökérzónás tisztító élővizeinkkel való kapcsolatunkat építi újjá. A vályogtégla-prés, a fafűtésű tűzhely, sőt még a repceolaj-dízelmotor is átélhető, áttekinthető összefüggésekbe helyez.
Fontos azonban az egyensúly megtartása. Az idillbe merevedés a szellemi jelenlét eltűnésével, elalvással jár, a földi Paradicsom illúzióját vetítve elénk.

 

Fék és ébresztés: ez a szelíd technológia
Az Autonóm Ház azonban a technikák bemutatásán túl további következményeket is felvet – ezek pedig az autonómia fogalmához kapcsolódnak. Az Autonóm Ház önellátó ugyan, de az autonómia nem önellátást, hanem önállóságot jelent. Amibe beleérthető az együttműködésre való hajlandóság, csakis kényszer nélkül, szabad akaratból. E technikák ugyanis egytől-egyig decentralizáltak. Ezen túlmenően azonban nagyobb méretben is működnek és alkalmasak a kooperációra.
A kooperáció és az egész országra kiterjedő decentralizált energiaellátó-és közműrendszer felvázolása nem szerepelt a kiállításon, csupán az ismertető szórólap utalt rá. Figyelemreméltó az áttekintés ama teljes hiánya, mely e területeket illetően a közvéleményt jellemzi. A bolsevizmus bukásával esély nyílt az önigazgatás formáinak megerősödésére. Történtek ugyan bizonyos változások – a jelenlegi visszarendeződés mellett is –, azonban az említett területek valahogy kikerültek a látókörből. Az eddig főleg a Szovjetuniótól függő, centralizált energiarendszer néhány nagy központi erőműre épült. A függőség most – az európai integráció jelszavainak álcája alatt – lassan a nyugati monopóliumoktól való függőségre váltódik. Biztonsági garanciaként az európai energiarendszerre történő csatlakozást magasztalják, mely csak kiszolgáltatottságunk irányát változtatja meg.
A decentralizált – ezáltal kevésbé sebezhető –, megújuló – tehát hazai előállítású – energiákra épülő ellátórendszer csak mint komolytalan utópia fut az energialobby által uralt országos koncepciókban, miközben a hozzánk hasonló klímájú Ausztria és Németország súlyos pénzeket invesztál e területbe.
Magyarországon a már Nyugaton is korszerűtlennek tekintett centrális energiarendszerek további kiépítése és fenntartása folyik, hol liberális, hol nemzeti köntösbe bújtatott kísérőszöveggel – ahogy a lobby érdekei megkívánják. Nem különbözik a helyzet a szennyvíztisztítás terén sem.
Regionális szennyvíztisztító-monstrumok koncepciója az uralkodó, ahol a szennyvíz 10-20 kilométereket utazik a gyűjtőcsatornákon és átemelőkön át, míg megérkezik az energiafaló tisztítótelepre, mely utóbbit egyetlen érintett önkormányzat sem látja szívesen a saját területén. A jelenlegi politikai garnitúra pedig a korábbi kormány idején megszerezhető kistelepülési szennyvíztisztítási támogatásokat is felszámolta. Az indokok – ha vannak egyáltalán – a következő ismert szövegben foglalhatók össze: „nincs más alternatíva".

 

Az Autonóm Házban felvonultatott technológiák azonban rendelkezésre állnak a családi háztól az önellátó intézményeken keresztül az önellátó településig. A helyesbítés ismét szükséges: önellátás helyett autonómiáról és kooperációról van szó. Hogyan fest ez a valóságban?
A hozzánk közel eső Burgenlandban sorozatban épülnek azok a falusi fűtőművek, melyek egy-egy teljes kistelepülést látnak el központi fűtéssel és melegvízzel. E fűtőművek napenergia és faelgázosító kazán kombinációjával működnek. A fát, illetve az egyéb energiatartalmú biomasszát helyi vállalkozók a település közigazgatási területén gyűjtik össze. Egyes helyeken a fűtőművet repcedízellel hajtott generátorral egészítik ki, így a település teljes energiaszükségletét – a benzint kivéve – saját forrásaiból fedezi. Megdöbbentő perspektíva. Burgenlandban a megújuló energiatermelés népmozgalommá vált, melyet a tartományi és központi politika egyaránt támogat, az akarat azonban a polgároktól ered. A helyi lakosság ellenáll a gáztársaságok ingyenes (!) gázbekötési ajánlatainak és ajándékainak.
A kooperáció elsősorban az áramtermelés területén lényeges: a családiház-méretű, illetve az annál nagyobb decentralizált erőművek feleslegüket a hálózatba táplálják. Ezzel tehermentesítik az igen gyatra (20-30 %) hatásfokú központi erőműveket, amelyek a termelt áramot kb. 10 százalékos szállítási veszteséggel juttatják a fogyasztókhoz. Az áram árának felét teszik ki a szállítás és a hálózatfenntartás költségei. A helyi erőmű minimum 40 százalékos hatásfokát a hulladékhő hasznosítása tovább javítja. A helyben felhasznált áramnak elhanyagolható a szállítási vesztesége, és ugyanazt a hálózatot tudja használni, amelyen eddig az áramot kapta, csak az irányát változtatja meg. A néhány nagy alaperőmű helyett sok-sok kicsi, 100 kW nagyságrendű erőmű hálózatává alakulhatna az energiarendszer, ha csak részben is. Egy-egy kisebb erőmű hibája esetén a kooperatív rendszer annak helyére lép, nincs szükség óriási méretű nem üzemelő tartalék-kapacitásokra. A helyi energiatermelés városon belül is, akár egy társasházban is megvalósítható.

A praktikus előnyökön túlmenően a rendszer a viszonyokat változtatja meg: mennyire más érzés az áramszolgáltatóval szemben egyenrangú szerződő félként szerepelni, mint kiszolgáltatott fogyasztóként!
Nyugat-Berlinben a nyolcvanas években a város ökológiai átépítését célzó programot indítottak egy Eckart Hahn nevű építész vezetésével. A város közműkapacitásai kimerülőfélben voltak; új erőmű, vízmű, szennyvíztisztító építése vált szükségessé. A program bebizonyította, hogy ez elkerülhető. A kreuzbergi 6-os tömb (zárt sorú, négyemeletes társasházakról van szó) házainak szennyvizét a tömbbelsőben elhelyezett nádgyökérzónás tisztítóval kezelik. Különböző megoldásokkal elérték, hogy a tömb vízmegtakarítása a 70 százalékot is eléri.
A decentralizált energiatermelés és társai azonban veszélyesek. Megjelenésükkel a monopóliumok hatalma visszaszorul. Működtetésük felnőtt, „civil" társadalmat feltételez, a hatalom felszámolását és az önigazgatás erősödését jelenti. Talán ezzel magyarázható jelenlegi hiánya – az alattvalói tudatban tartott tömegeken történő hatalomgyakorlás egyik módjaként.

Az Autonóm Ház kapcsán egy reális jövőkép rajzolható fel, mely országos településfejlesztési, energiagazdálkodási és vízügyi koncepciók alapjául szolgálhat – egyetlen óriási hátránnyal: e koncepció senkinek a hatalmi érdekeit nem szolgálja.
A decentralizált rendszerek a szelíd technológiák következményeit magasabb szintre emelik. Az Autonóm Ház használata során esélyünk van a természeti-kozmikus összefüggésekbe való visszahelyezkedésre; e technikák nagyobb léptékű megvalósítása során átfogóbb összefüggésekre derül fény: az energiát helyben termelik, a vizet helyben gyűjtik, itt is tisztítják és használják stb. A folyamatok összekapcsolnak a gazdálkodással, a tájjal, melytől a közvetettség elszakított bennünket. Az újból megtalált összefüggések révén arányok sejlenek föl: egy élhető világ körvonalai. A zabhegyező idillbe visszasüllyedő nosztalgia és jelenlétvesztés helyett egy globális tudattal újrateremtett harmóniáé. A Pólus Centerek és Duna Plazák által fémjelzett új hatalmi rend helyett egy autonóm ország ködképe, autonóm polgárokkal. Ahol nem utópia Hamvas Béla állítása: tízezer fősnél nagyobb városokat nem lenne szabad építeni.

Ertsey Attila írása az Ökotáj magazinban jelent meg korábban

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk