építészet : környezet : innováció

Finn nyomokon, avagy tradíció a finn építészetben

Finnország természeti környezete ma is alapvetően meghatározza az ott élők világképét, amelynek egyik fontos vonása a természettel küzdő és azt meghódító, alkotó ember mítosza. Kovács Péter DLA írásában az ősi finn hagyományokat megtestesítő Kalevala, a belőle merítő műalkotások, valamint a kortárs építészet közötti kapcsolatokat és ezek mély gyökereit tárja fel. Az elmúlt évtizedekben épült finn templomok és könyvtárak felvillantott példái erről a szívósan tovább élő hagyományról, a természet erejének felemelő építészeti megjelenítéséről tanúskodnak.

In memoriam Vargha Mihály
Mihállyal 2010. március 6-án találkoztam utoljára az Építészkongresszuson. Tudta, hogy ott leszek. Kezében gyűrött műanyag tasak volt, abban Vikár Béla első, eredeti Kalevala fordítása és a hozzá fűzött magyarázat. Akik könyveket gyűjtenek, azok tudják, hogy ilyet nem ad ki kezéből az ember. Mihály édesapjától – gyerekkorunk feledhetetlen Fabula műsorának vezetőjétől – örökölte. Pár héttel előtte Debrecenben találkoztunk, akkor esett szó arról, hogy a Kalevala és annak építészeti öröksége foglalkoztat. Mihály meg akart lepni és egyben segíteni is akart a Vikár-féle elemzéssel. Nos, a könyv még sokáig állt az asztalomon. Szellemi útravaló - Vargha Mihálytól.

„Fenyves lesz a hegyvidéken lucfenyő a dombvidéken,
Hanga serken homok-pusztán, cserje a patakok partján.
Nyírfát vet a hűvös völgyön,…”

(Kalevala II. ének; A  fák születése - Nagy Kálmán)

 

 
Finn erdei táj Saikari mellett (fotók:KP)
Finn erdei táj Saikari mellett (fotók:KP)
Finn erdei táj Saikari mellett (fotók:KP)

 

A finn természeti környezet
A finn környezet még ma is természetes környezet, ahol az erdő, a víz, a szikla, a szél, a hó és a közöttük élő ember jelentik a világot. A természettel való együttélés - küzdelem és harmónia - sok évszázadon keresztül meghatározta a benne élő emberek világképét. A természet körülveszi őket, mint a levegő, nem a besűrűsödött Európa világa az övék. Ebből a környezetből fakadóan örököltek még egy saját kultúrát, amely irigylésre méltóan erős identitású. Ez a két tényező együttes alapja a mai kortárs finn építészetben fellelhető, tradíciókra visszavezethető magatartásnak, a saját kultúra alapú rétegződéseknek. A természeti környezet erejéből adódó élettér eleve megkülönbözteti a finneket az átlagos európai kultúráktól. Finnország földterületének 77 %-a erdő. Fenyő- vagy nyírfaerdő. Mintha a természet sem tudta volna eldönteni, hogy a nyugat-európai fenyveseket vagy az orosz tájat válassza. A fenyő háznak, hajónak való. A nyír női fa, kantele - hárfaszerű hangszer - készült belőle. Ezen dalnokok játszottak, hajdani korokból öröklött dalokat, rúnókat énekeltek. Az ősi epikus rúnók a feltételezés szerint még a kereszténység előtt keletkeztek - a XIV. sz előtt, de legkorábban az V., VI. században.

Ennek a kulturális alapnak a fontosságára szeretnék rávilágítani, ugyanis véleményem szerint  a Finnországban ma ugyanúgy létező természeti erő és az arról fakadó, de azzal párhuzamosan létező Kalevala, és Kalevala alapú interpretációk és a kortárs finn építészet között összefüggések láthatók.

 

Faúsztatás (Finland in pictures 1946)
Kallela: a szampó kovácsolása 1893
Dalnok kantelével (Finland in pictures 1946)
 

 

A Kalevala
Elias Lönnrott 1828-34 között gyűjtött rúnói több füzetben kerültek kiadásra. A gyűjtött anyag egyes darabjai azon kívül, hogy archaikus értékeket hordoztak, bizonyos epikus összefüggések alapján egymáshoz is kapcsolhatók voltak. Ezért aztán Lönrott úgy döntött, hogy homéroszi mintára összefűzi a különálló hősökről, történetekről szóló rúnókat. (Josephus szerint Homérosz sem írta le művét, hanem azt dalok segítségével őrizte meg az emberemlékezet, és később állították össze. 8) Így tudott közérthetővé, szélesebb rétegek számára is olvashatóvá válni a Kalevala, melynek 1835-ös első kiadását 1849-ben követte az újabb gyűjtéseket is felhasználó átdolgozott végleges mű.

Runeberg (a finn himnusz szerzője) szerint egy nagy egységes rúnó létezett, amelyet egyedül a hagyomány és az emlékezés tartott össze, de aztán darabokra töredezett és elterjedt a nép között. Runeberg szerint Lönnrott célja ezeknek a daraboknak az összekeresése és az eredeti egész újraegyesítése volt. 8 A romantika korában az a nézet uralkodott, hogy az egységes eposz visszaállítása tulajdonképpen egy rekonstrukciós kísérlet. Ma sokkal inkább az a szemlélet, hogy nem létezett egységes mű, hanem Lönrott az egyes darabok vélt kapcsolatrendszere szerint fűzte össze azokat. A gyűjtés végén már olyan bőséges anyag állt rendelkezésre, hogy a történetiség rengeteg szálon lett volna folytatható, maga Lönrott írja, hogy az összegyűjtött rúnókból most bőven össze lehetne állítani hét Kalevalát is, s ez mind különböző lenne. 9

Miről szól a Kalevala?
Kosztolányit idézve: a természet meghódításáról. Hőse pedig nem egy van, aki köré kirakódik a regekör, hanem sok-sok. Az ember a hőse, aki viaskodik a nyers erőkkel és győzedelmeskedik fölöttük.3 Összességében a Vejnemöjnen, Ilmarinen, Lemminkainen és Kullervo alakjához köthető rúnók szintézise. A Kalevalából ki van iktatva a keresztény kultúra (a gyűjtött anyagban talált későbbi beleolvadásokat is átírta Lönnrott), ebben az értelemben pogány mű.8 A varázsénekek terjedelme jelentős. A Kr. u. 400-tól 1000-ig terjedő időszakot nevezik kalevalai korszaknak.9 A középkortól kezdve orosz Karjalában élt tovább a népköltészet, finn Karjalában a középkori fejlődés átformálta.

Az ősi korokból apáról fiúra szállva áthagyományozott énekeknek önmagukban is nagyon sok olvasata volt. A verselés ritmusából fakadó repetitív, kétszer vagy többször körülíró kifejezések sem mindig megerősítik, pontosítják, sokkal inkább elmossák, többértelművé teszik a képet, így sokszor időben, térben vagy minőségben kitolódnak az érthetőségi határok. Az eltérő személy- és helyneveknek is többször ugyanaz a jelentésük, a dolgok sorrendisége sem egymás után következő. A Kalevala nem csak abban az értelemben nagyon jelentős, hogy benne a finnek legősibb emlékei öröklődtek át, hanem az alapvető eredet és létkérdések köré íródott történetek és az erős karakterek leírásának nyitottsága, inspiratív értelmezhetősége további műalkotásokat generált.

A Kalevala és a finn valóságos természeti világ együtteséből megérthető, elképzelhető finn hagyományt tovább árnyalja maguknak a finneknek a Kalevalából merített - az építészeti alkotásokat tudati mélyrétegekből generáló - képi világa. Ennek egyik megteremtője Akseli Gallen-Kallela (1865-1931) finn festő volt. Kallela a saját műfajában szintén epikus művet hozott létre, hiszen a Kalevala karaktereit, lényeges epizódjait stációszerűen ábrázolta. Kallelát gyermekkorától kezdve foglalkoztatta a Kalevala, de csak az 1890-es évektől érezte magát elég erősnek, hogy a korábban érlelt motívumait nagy egész kompozíciókká alakítsa át.2 A szampó kovácsolása (1893), A szampó védelmezői (1897), és A szampó elrablása (1905) képi értelemben olyan szuggesztív mű, amely később a Kalevaláról készített Vaskor című filmben képszerűen visszatér. Ez a képi megjelenítés valóság-közelivé tette a mű helyszíneit, szereplőit, és mint egy tömörített, de a saját értelmezés szerinti interpretáció életközelbe hozta az eredeti művet. Nemcsak a fő alakok jelennek meg „percepcionálható” módon, hanem a tárgyak, élethelyek is. Más irodalmi megközelítésben – nem a karakterek nevein (bár ez alól Küllikki kivétel) –  Linnankoski Dal a tűzpiros virágról című regénye már XX. századi kontextusba helyezi Lemminki alakját, a finn tájat, a finn házat és a természettel küzdő embereket. A műben a finn erdő és a folyók, ezen belül a faúsztatás epizódja képi ereje miatt szintén leválik a műről.7

 

 
Akseli Gallen-Kallela – a csónak panasza
Väinő egyik csónakja a Vaskor című filmben
Väinő egyik csónakja a Vaskor című filmben

 

Kalle Holmberg 1983-ban forgatott filmje a Vaskor, melynek alcíme: Kalevala korának emberei – egyszerre mítosz és realitás. 6 A film Paavo Haavikko (az egyik legnevesebb finn költő) 1982-ben kiadott forgatókönyve alapján készült. Ez a négyrészes tv-film számomra úgy működik, mint egy fordítógép. A filmet látva immár nem lehet külön szemlélni a Kalevalát. Annak folyamatos képi megjelenése pereg a szemem előtt, még a művet olvasva is. Ez történhet azért is, mert a film nagy részében tökéletesen valóságos. (Koltai Tamás filmkritikájában6 leírja, hogy a négyéves forgatás alatt a stáb ugyanúgy megbirkózott a természeti erőkkel, mint a történet hősei.) A valóságos környezet mellett ugyanakkor, akárcsak mint Tarkovszkijnál, a tárgyak és a környezet egy második rétegben jelentős szimbolikával bírnak. Viszont vannak a filmnek olyan részei, ahol a történet idősíkja teljesen kizökken - megint előtérbe kerül az időtlenség -, és a valóság helyett elvont, Kalevala alapú szituációk teremtődnek. A filmben a négy főhőst összekötő történetfonal háromra íródott át: (Kullervo - több finn dráma megihletője - nem szerepel a forgatókönyvben) Väinő a szellem erejével teremtő, Ilmarinen két kezével teremtő, Lemminki a messzíkedvű harcos, nőfaló. A történet Kalevala alapú lényege: harc Pohjolával, az észak honával a materiális lét biztonságát megteremtő szampóért (pénzverő malomért), és küzdelem a nőért. Väinö: Háromfélétől féltem életemben, a haláltól, a szegénységtől meg a szerelemtől. (Vaskor VI./63)

A rendező különös figyelmet fordít a finn építészeti és tárgyi elemek jelenlétének: kovácsműhely, finn kerítés, tutaj, finn ház, ház belső tere - valamint a vasolvasztás, a szampó-, a csónak-, és a síléckészítés műveletének. A film második részében ez a leghangsúlyosabb elem, ahol az ember és az anyag, az érc, a kő, a fa egymással megküzd, ugyanolyan fontossággal, mint ember az emberrel. Némán, hang nélkül ütnek, kalapálnak, vágnak, öntenek, csak a szerszámok zaja hallatszik. Ezek a kézzel végzett műveletek teremtések - a vasat nem kiolvasztják, hanem születik.

A film végén a szereplők menyegzői asztal köré gyűlnek: Väinö, Ilmari, Lemminki a szarvas belsejében, Ukko a medve, és a lány, akit feleségül kértek. Én ültem középen - mindenki máshogy, saját szemszögéből meséli el a menyegzőt, amely az ősi kor szimbolikus összefoglalása. Ezzel együtt a szereplők mai színházi környezetben is megjelennek, képileg is érthetővé téve a transzformációt: a történetben egzakt módon semmi nem igaz, mégis minden igaz. Tovább mesélik a történetet. Väinö mondja a költőnek: Én velük voltam! Emlékezz rá. Ott voltam az asztalnál. Ne feledd. Én ültem középen. (Vaskor VI./57) Holmberg filmje bár képileg nagyon mély lenyomatokat hagy, de szándékoltan visszaállítja a nyitottságot, mint ahogy a Kalevala is:

„Nincsen olyan bő zuhatag, hogy a vize mind lefolyna,
Nincs olyan jó énekmondó, ki elmondjon minden verset.
Jobb az észnek megmaradni, mint felébe megszakadni.”

(Kalevala 50. ének –Nagy Kálmán)

Így a Kalevala és a Kalevala alapú művek közös tulajdonsága, hogy bennük alapvetően sajátos időtlenség és többrétegűség jelenik meg. A műről alkotott kép a befogadó képzelete és transzformációs képessége szerint leválik a műről. Ez a fajta öröklött alkotási metódus jelenik meg a finn építészet egyes épületeinél is. Időtlenség, többrétegűség és korszerűség, ahol a kiindulási pont és a végpont a lényeges. Az első és utolsó dolgok magyarázata. Mindemellett a leglényegesebb maga a nyitottság, a pontos, primer módon elmagyarázó, direkt módon ráutaló építészeti magatartás ellentéteként. Az előzőekben felsorolt művekből leszűrhető néhány fontos, a finn építészetre is hatással bíró tényező:

 

Részlet a Vaskor c. filmből
Részlet a Vaskor c. filmből
 

 

A tér és a hely
Paavo Haavikko Vaskor című forgatókönyvében találhatók azok a kulcsmondatok, amik a hely és a tér határait – vagy mondhatjuk így is: a hely és a világ viszonyát építészeti értelemben is más megvilágításban tüntetik fel:

Väinö: „A hely mindig a te méretedre szabott. Úgy van megszabva a világ, hogy az ajtó meg az ágy meg a sír mindig befogadnak téged. Mikor kilépsz az ajtón, előtted a világ. Sok van belőle, úgy hogy mikor megtérsz, nincs is mit mesélned. Ugyanilyen világ az is. Nem találsz ott semmit. Az ágyban magadra lelsz, és megtalálod magadnak az éjjel élő nőt. Ez az a másik világ. S reggel az ágy alján kopogsz ujjaddal, hogy felébredj, és elindulsz úgymond, a világba. Menned kell valahová, tenned kell valamit. Így, így készül a sír, a méretedre szabott. Ott van mindenki  és senki sincs ott. És nem érdemes erről azoknak beszélni, akik nem tudják ezt. Te már tudod. (Vaskor VI./49)

A hely mindig a te méretedre szabott, legyen az ház, ágy csónak, sír. A hely a minimális tér, ami ebben az értelemben a test része. Ezek a terek nem köztes terek, hanem énünk részei - ez maga a hely. Egyszerűek, mint mi vagyunk - a nagy egészhez képest. Ez az a másik világ.  A mi világunk. Az otaniemi kápolna, Aalto jyväskyläi egyetemi előcsarnoka sokszor bemutatott példa a természet és a belső tér kapcsolatára. Vizsgáljuk meg ezt az előbbi olvasatban: így már nem két tér kapcsolatáról van szó - a transzparencia itt nem használható fogalom -, hanem a két tér egyet jelent. Ha ott vagyunk, benne vagyunk a világban.

Lemminki: „Mire megyünk az ajtóval, mikor nem templomban élünk. A világban élünk.” (Vaskor VI./59)

„A hely mindig a te méretedre szabott.” Bár ez irodalmi megközelítés, de a finn építészet nem mond ellent ennek a kijelentésnek. A Vaskor című filmben az a jelenet, amikor Lemminki újraéled – túlvilági lelassult életformájából e világra tér vissza – képileg felülmúlhatatlanul ábrázolja ezt a helyet. A ház, a minimális lakhely nem annak méreteivel, hanem ablakával van leginkább érzékeltetve. A snitt kívülről indul, a végén ugyanazt az ablakot belülről látjuk. – közben pár képkockán ludak szállnak az égen.

A mai finn építészetben ilyen minimális, személyre szabott tér - a hely ugyanolyan fontossággal bír. Ilyen hely a szauna. Számtalan, finn szakirodalomban közölt épület alapján kijelenthető, hogy a szauna külön építészeti műfaj. Nem csak azért, mert ezeknek a „méretre szabott” tereknek a megfogalmazása fontos, hanem azért is, mert a szauna - ha belegondolunk - tulajdonképpen meditációs hely. Ugyanezen feladata van a finn kisháznak, a mökki-nek, ahol visszatér az emberi lélek az őstermészeti kontextusba.

Itt épült ez a ház néhány éve. Nem tervezte senki, csak elgondolta. A fákat itt vágták az erdőben, a köveket a folyó medréről görgették fel, faszegeket faragtak, tömítésnek moha is akadt a rönkök közé. Csupán a kemencékhez hoztak messzebbről téglákat, némi cementet, meszet, az ablakokhoz üveget. Majd minden együtt van itt, amit építőművészetnek nevezünk, csak nem merem ezt a nagy szót kimondani: nem is ilyen igénnyel készült. (Nagy Elemér: Mai finn építészet -1976)

 

 
Szauna (kép:Arkkitehti 1.2001)
Mökki (fotó:KP)

 

A mai finn építészetben még mindig érezhető a személyre szabott terek - a hely - identitása. Ez az, ami az építészetükben leginkább megfog. Bár ez kívülről nézve mindig lehet egyfajta szándékolt titokkereső félresúlyozás, de a minimális, az emberi aura köré épített terek építészeti értékének fontossága jellemzően finn sajátosság, amit szabad és kell magas építészeti kvalitásnak tekinteni.

Ilyen hely a csónak is, amit bordái száma szerint értékeltek. A csónakkal az ember magányos vizeken összenőtt, a csónak a testének részévé vált. A Kalevalában és a Vaskorban a csónak, a csónaképítés nagyon erős jelentőséggel bír. A bordázott csónak teste a hal és az ember teste is.

Väinö: A hatalmas Vipunen testében jártam, magasan volt a mennyezet, mint a hatalmas hal hasában, felettem a koldus felett. Pokoli nagy Vipunen volt. Halban voltam, szorongtam. (Vaskor: VI./2)

De a csónak templom, a templom csónak is. A vaskor című film csónakkészítés előtti Vipunenhez kapcsolódó jelenete egy csónak testéből átlényegült barlangban játszódik Előtte Väinö egy felfordított csónak alatt fekszik, esik az eső, Väinöt a csónak védi. A bordázott hal-csónak-test belső itt képi és irodalmi értelemben is összefonódik. Ez a többolvasatú kép a finn kortárs építészetben is megjelenik. A tereknek ezen átlényegülése mellett nagyon fontos az alkotást és az alkotó embert jellemző  Kalevala alapú megfogalmazásokról is beszélni.

Az alkotás, az alkotó
A Kalevala korában beszélni annyi volt, mint élő varázslatot tenni, bűvölni, élni. (Kosztolányi) Ha a dalnok varázslatot tevő volt, a dalban szereplő teremtő, alkotó sem kevésbé varázslatos. A teremtő, az alkotó alakja fontos szerep. A Kalevala és a Vaskor Väinője és Ilmarinenje felváltva veszi át a szerepet a két műben eltérő karakterként. A Kalevalában természetfeletti erőket birtokolnak, varázsolnak - a Vaskorban segítő istenek állnak mögöttük, de itt már emberek, nagyon is erős, akár mai emberi karakterek. Az alkotó ember két típusa jelenik meg: a szellemével alkotó, és a két kezével alkotó. Ilmarinen a különleges képességű mester, a fizikai erő és a szakmai tudás megtestesítője. Väinő alakja inkább a szellemi erő, dalnok, táltos, vezető, mindkettő a maga kétségeivel, de kitörő alkotói képességével.

Ilmari a szampó nyelét kovácsolja, mondja, mondogatja:
Kétszer nem születek, kétszer halni sem akarok, kétszer én ezt nem készítem, nem kovácsolom! Most az egyszer elkészítem, de másodjára nem! Nézd meg jól! Nem tanulod meg soha! Nézd, nézd meg alaposan, nem segít. Mert nem látod! Ne próbálj folyton nézni, láss! Ne akarj folyton segítségül sietni, teremts! És meglátod, anélkül hogy néznéd. Ne próbálkozz, ne próbálkozz folyton. Nézd én megcsinálom. Nem tanulod meg. Én sem tudom többé.
Nem csinálom meg még egyszer.
(Vaskor II./13)

 

Alvar Aalto rajza a hajóépítéshez
Alvar Aalto rajza a hajóépítéshez
Alvar Aalto
 

 

Väinő alkotói magatartása a csónaképítésnél kerül felszínre:
Nincs talán a nagyvilágon, nincs a kerek széles földön
több  olyan csónak-csináló, hozzám hasonló hajóács

(Kalevala 8. ének - Nagy Kálmán)

Szerezhetsz szót, száz meg százat, ezer varázserős verset
Antero Vipunen szájából, hatalmas hősnek hasából.

(Vipunen: maga a föld, minden titkok tudója, Väinö tőle akarja megtudni a csónakkészítés titkát)
Siet sebten csónakjához, megy varázsos műhelyébe:
bárkát ácsolt, de bárd nélkül, hajót készített kés nélkül.

(Kalevala 17. ének - Rácz István)

A Vaskor c. filmben Vipunen és a halál személye egybefonódik, de mintha Väinő belső énje lenne, az alkotás titkát kereső Väinőé: A Halál fogadja Väinőt, kérdi: Mit keresel te itt?- Hogyan készíthetnék csónakot, mondd úgy, hogy kezem ne érintse, pénzzel ne fizessek érte. (Vaskor II./10) Vajnő látszólag semmit nem tud meg, de belső pokoljárás után mégis tudja a választ, kiadja a parancsot: Készíts csónakot, nagyot! Építik a csónakot, hosszút, hatalmasat, több útra tervezettet, legalább hat pár evezővel. (Vaskor II./11)

Csónakot építeni nem egyszerű manufakturális művelet, a csónak kalevalai értelemben szakrális alkotás. Az ilyet maga építi meg az ember. Aalto csónakja (hajója) is szellem alkotta mű. Azon kívül, hogy Aalto által különös figyelemmel tervezett, az anyaghasználat, a merülési sík, a minimális komfortos tér minden eleme ki lett kísérletezve, a személyre szabott tér igényességével. Väinö és Aalto is megépítette csónakját, de nem csak ez von párhuzamot a két finn karakter között. Mindkettő szellemével alkotó, teremtő, jövőt építő egyéniség.

Jyväskyläben láttam egy terepmodellt, ami Jyväskylä házait ábrázolta a századforduló után. Kicsi házak álltak európai szemmel egymástól nagyon távol. Ekkor és Aalto életművét látva értettem meg, hogy milyen nagyságú volt az a teremtő erő, ami ebbe a környezetbe épített. Finnországban az alkotó személyét tehát nemcsak tradicionális tisztelet övezi, hanem a mögöttük levő, főleg az utóbbi 150 évben koncentrálódott alkotások mennyisége és minősége. Ezek közül két épülettípust kiemelnék:

 

 
Lohja - St. Lawrence templom, épült a XIV-XVI században, freskók 1510-22 között (fotók:KP)
Lohja - St. Lawrence templom, épült a XIV-XVI században, freskók 1510-22 között (fotók:KP)
Lohja - St. Lawrence templom, épült a XIV-XVI században, freskók 1510-22 között (fotók:KP)

 

Kirkko – templom
A finnek a hatalmas területen szétszórva éltek kis népsűrűséggel. A finn populáció a  XII. században cca. 40000 főre becsült, de ez a szám a XVIII. század közepéig sem emelkedett 500000 fő felé. A keresztény vallás - nyugat felől a katolicizmus, kelet felől az ortodox kereszténység - nehezen talált utat a végeláthatatlan erdők és tavak országában. A finnek területét két hatalom osztotta fel egymás közt, a svédek és az oroszok. A közöttük lévő határ azonban nagyon bizonytalan volt, és mivel a hatalmi erők nem értek el a területek mélyére, a finnek pogány kultúrája területtől függően sokáig fennmaradt - főleg az oroszokhoz tartozó Karéliában, ahonnan a Kalevala gyűjtésének nagy része is származik.

A finn területek egy része a Svéd Birodalomhoz tartozott, ahol az 1520-as évektől kezdve a királyi politika volt a reformációra történő áttérés. A reformáció sokkal inkább befogadta a régi szokásokat, a pogány hitvilág maradványait. 1530-tól az istentisztelet nyelve is a helyi nyelv lett. Finnországban ezt az időszakot Mikael Agricola fémjelzi, aki finnre fordította le az Újszövetséget és egyben hozzá köthető a finn irodalmi nyelv létrejötte. A reformáció hatására főleg a kis településeken legalizáltan megjelent a kis közösségek templomaiban a természetes, tradicionális térformálás, anyaghasználat és díszítőművészet, annak szimbolikus és ősi jelrendszerével. Ez analóg a pl. a szatmári református templomok re-formalizációjával. A középkori templomok bár nyugati mintára épültek, mégis saját finn megjelenés volt jellemző rájuk. Példa erre a háromhajós lohjai St. Lawrence templom, ahol a falfestmények szőke hajú szenteket és különleges lényeket ábrázolnak.

A XX. század templomépítészete egy darabig követte a kialakult nyugati és ortodox kánont, de a modern építészet ismét saját finn megközelítéssel együtt már jellemzően transzformáció, ahol a természeti formák átértelmezése, a természet tisztaságának és erejének szakrális megjelenítése a jellemző. Példa erre a tamperei Kaleva templom, amely katedrális erejű sziklafalaival zár körbe egy függőleges fénysávokkal tagolt belső teret. (Az eredetileg nyersbetonnal tervezett külső falakra sajnos kerámiaburkolat került.)

 

 
Tamperei Kaleva templom
Tamperei Kaleva templom
Tamperei Kaleva templom
 
Tapiolai templom - Aarno Ruusuvuori
Tapiolai templom - Aarno Ruusuvuori
Tapiolai templom - Aarno Ruusuvuori

 

Nagy Elemér 1976-ban megjelent könyvében közölt épületek közül több meglepetést okozott - hihetetlen volt, hogy nem mai, kortárs épületek. Ez leginkább igaz az Aarno Ruusuvuori által tervezett, 1965-ben épült tapiolai templomra, ami – ha szabad ilyen rangsort felállítani, a finnországi templomok között számomra a legszebb. Ebben a templomban minden építészeti érték egyesül: kívül és belül tiszta geometriai formák. A külső falak vertikális tagolása a fenyőerdő ritmusában. A belső tér tisztasága, méltósága - ez a csend tere, de a színek és fények tere is, ahol a természetes fény átlényegül a zseniálisan szerkesztett fényfalon. Ez nem egyszerűen ablak, hanem a fény átváltozását jelentő kapu, ahol a természeti világ és a belső tér közötti kapcsolat létrejön, ellenpólusként a tér másik végében lévő kereszttel és fallal, mely egy kisebb fénysávval szintén meg van világítva. Számomra szimpatikus, és további gondolatokat is generál ez a fajta dualitás.

 

 
Riolai templom - Alvar Aalto
Riolai templom - Alvar Aalto
Juha Leiviska - Myyrmaen templom

 

Aalto templomai külön fejezetet érdemelnének, de közülük a nem finnországi - riolai templomát emelném ki. Az épület környezete - erdős hegyoldal, folyópart találkozása - nem üt el a finn táji környezettől. Az épület tömegszerkesztésében reflektál a hegyoldal lelépcsőző fakoronáira. A szétnyíló tetősávok közötti fénysávok állandóan változó dinamikájú térbelsőt hoznak létre. A Helsinki városi bérházai között található sziklatemplom - bár szinte ez a legismertebb - sokkal inkább turistalátványosság, tele a környezeti kontextus és a belső tér természetbe ágyazása közötti ellentmondással.

A kortárs templomépítészet egyik meghatározó alakja Juha Leiviskä, aki a 80-as években egy keskeny telekre tervezett Myyrmäen templom tér- és tömegformálásával nálunk is figyelmet keltett. Leiviskä a falakat önálló lemezként kezelte, sajátos, rá jellemző formai összefüggésben a finn erdő világával, ahol a fák között vertikális fénysávok szűrődnek át.

 

Turku: St Henry’s ökomenikus kápolna – „rézpikkelyes hal„-(fotók:KP)
Turku: St Henry’s ökomenikus kápolna – „rézpikkelyes hal„-(fotók:KP)
Kärsämäki-i templom 2004, tervező: Anssi Lassila.
 

 

A hatalmas Vipunen testében jártam, magasan volt a mennyezet, mint a hatalmas hal hasában... - idéztünk korábban a Vaskor forgatókönyvéből. A turkui St Henry’s ökomenikus kápolna építészei, Matti és Pirjo Sanaksenaho tiszta képletként alkalmazzák a halformát. Az épület ezért egy test, ahol a test külső és belső része lényegétől fogva más minőség. A test belseje ezért a ragasztott fatartó bordákkal és egységes faburkolattal egy anyagú - szimbolikáját is érthető módon tökéletesen megoldott tér. A kívülről megjelenő formával együtt sem érezhető primer építészeti megoldásnak, mert az elsődlegesen nagyon erős, tiszta, korszerű szerkesztés mögött másodlagos értelmezésként jelenik meg a kulturális rétegekre történő utalás.

A kärsämäki-i templom (2004, tervező: Anssi Lassila) a tradicionális finn faépítészetet konvertálja át egy modern épületbe. Az épület kéthéjú, ezért a külső karakteres tájplasztika mögött egy sokkal kisebb, meghittebb belső tér található. A tetőbevilágítónál összeérő két héj között kerengőszerű folyosó és a mellékes kiszolgáló terek találhatók.

A Helsinkiben lévő Viiki templom (2005, tervezők: JKMM Iroda) nem tájépítészeti elem, a város szélén lévő új lakónegyed temploma, résszerűen beékelődve a lakózónába. Az épület mégis a hagyományra építkezik, az épülettől ékszerűen nyílik a térfal az erdő felé. Ebben az ékben vízfolyások kötik össze az erdő fáit, és az erdő lomkoronáira reflektáló faburkolatú tömegeket. Hatása egy telérhez hasonló, úgy folyik be az urbánus környezetbe a természet, végpontján a templommal.

 

Viiki templom 2005, tervezők: JKMM Iroda.
Viiki templom 2005, tervezők: JKMM Iroda.
 

 

A 2000 utáni szakrális épületek nagy része nyíltan vállalja a finn hagyomány megjelenítését. A kisebb közösségek befogadására, a tér meghitt belső nyugalmára (ennél fogva kisebb, tradicionális léptékű terekről van szó) koncentrált épületeknél ez hitelesebb. Az építészetileg egyébként jól megoldott nagyobb épületeknél a monumentalitás hiteltelensége lép elő (laajasaloi templom), a nagy terekben elvész az ősi és az újkeletű tradíciók szelleme. Az igazi, élettel teli közösségi tér máshova költözött át. A katedrálisok szerepét egy másik szellemi katedrális, a könyvtár vette át.

Kirjasto –könyvtár
Létezik a tradíció egy másik formája is, ahol a későbbi rétegekkel van társítható kapcsolat. Aalto életművének nagyon erős jelenléte a finn építészetre ugyancsak érezteti hatását. Erre talán legjobb példák a kortárs könyvtárépületek, mely az ezredforduló után valószínűleg valamilyen kultúrpolitikai döntés után nagy számban születtek. Aaltó viipuri-i könyvtára az etalon. Nagy Elemér Mai finn építészet c. könyve előszavában írja: az első finn épület, amelyre nemcsak felfigyeltem, hanem ami alaprajz-szervezésével és leleményes részleteivel megragadott, az Alvar Aalto viipurii könyvtára volt. Az épület terveinek eredetileg három változata volt, az 1935-re  végül megépült változat főleg a belső térképzés tekintetében jelentősen eltér a tervpályázati első díjas változattól. Aalto ösztönös, hegyeket ábrázoló gondolatrajzaiból a fényes, hegytetőn elhelyezkedő  kölcsönző tér áramló térsodrása a mai finn könyvtárépületnél is érezteti hatását. Az alul elhelyezett gyerekkönyvtár, a védett tér – mint megoldás – szintén tovább öröklődött. A térrendszer belső harmóniája, a természetes anyagok tudatos használata, a hullámzó mennyezetű előadóterem és a kölcsönző térélménye olyan minőségi változás volt Aalto építészetében, amely messze túljutott az „izmusokhoz” kapcsolható építészeten. Az 1944-ben Szovjetunióhoz került épületet csak 1963-tól használták ismét könyvtárként. Az épületet 2008-ra újították föl. A kölcsönző tér „kapitányi hídja” ugyanúgy felügyeli a teret, de az ellenőrzött forgalmat elválasztó leleményes korlát hiányzik a térből. A tetőn vágott fénylyukaktól ma is csillog, megcsendül a tér. Ezek Aalto szemei, amelyek a kortárs könyvtárépítészetben tovább élnek.

 

Könyvtár Lohjában, tervezők: Ilmari Lahdelma, Juha Heimo. kép:Arkkitehti
Könyvtár Lohjában, tervezők: Ilmari Lahdelma, Juha Heimo. fotó, modellfotó:KP
 

 

A könyvtár Lohjában egy 2002-ben lezajlott építészeti pályázat eredményeként épült (tervezők: Ilmari Lahdelma, Juha Heimo).  A kisváros nappali élettere más minőségekkel töltődik fel, mint nálunk: igazi public space, ahol a gyerekek lehetnek hangosabbak, ahol a nyugdíjasok megkávéznak, elolvassák a napi sajtót – mindez a földszinten, viszont nyugodtabb, felülről fénykupolákkal megvilágított kölcsönző tér található az emeleten. Az emelet csőszerű végéből a lohjai templom látszik. Hasonló a megoldás a raumai könyvtár esetén, ez is a Landelma & Mahlamäki Iroda tervei szerint épült 2005-ben. A finn könyvtár szokatlan módon sokkal nyitottabb, ez hatással van a tér szervezésre is. Lohja, Rauma, Turku új épületeinél bizonyított, hogy az aaltói többszintes modell kiválóan működik. Hollolában minden funkció a földszintre került, de a fénykupola itt is elmaradhatatlan elem. A turkui új könyvtár 2007-ban épült, a régi, 1903-as vöröstéglás könyvtárhoz üvegezett nyaktaggal kapcsolódva. A letisztult geometrikus formavilág, a tiszta vakolt tömegek, a kevés számú összefüggő bevilágító felület – mindazok a jegyek, amelyek alapkövei megtalálhatók Aalto viipuri-i épületénél. Ehhez az épülethez nem kell különösebb kommentár, tereit, szellemiségét tekintve sokkal inkább tekinthető XXI. századi finn katedrálisnak.

 

Rauma könyvtár – Landelma & Mahlamäki Építész Iroda 2005. Fotók: KP.
Rauma könyvtár – Landelma & Mahlamäki Építész Iroda 2005. Fotók: KP.
Turku könyvtár- JKMM Építész Iroda. Fotók: KP.
 

 

Térjünk vissza az első képkockákhoz és a gondolatkör elejéhez. Szenteltünk figyelmet a fáknak, tegyük ezt a vizekkel is.
Ahtó, viharnak vess véget, Vellamó, vigyázz népedre,
Ne csapjanak csónakomba, bordás bárkámat ne bántsák!

(Kalevala 42. ének - Rácz István)

 

Kotka, Maritime Centre Vellamo - Landelma & Mahlamäki Iroda 2008. Fotók:KP.
Kotka, Maritime Centre Vellamo - Landelma & Mahlamäki Iroda 2008. Fotók:KP.
Kotka, Maritime Centre Vellamo - Landelma & Mahlamäki Iroda 2008. Fotók:KP.
 

 

Mit tudunk Vellamóról a Kalevalából? Azon kívül, hogy vízanya, a vizek tündére, egyszer Väinő horgába akadt, aki véletlenül kihalászta. Azaz Vellamó tündér is, hal is (Väinö Ajnót keresve lazacnak látja), hullám is, mint ahogy Vipunen is több alakot öltött. Ezért nem jelent képzavart a kotkai Vellamóról elnevezett tengerészeti és helytörténeti  múzeum, amelynek építészeit -  Landelma & Mahlamäki Iroda - 2008-ban a kulturális miniszter díjjal tüntette ki. Bár akkor sem történt volna semmi, ha a létesítmény nevének nincs köze magához a tárgyhoz. De jelen esetben mégis van, sőt nemcsak Vellamóhoz, hanem esszenciálisan a finn gyökerekhez. Első olvasatban az épület egy tengeri kikötő indusztriális maradványaira - kikötői daru alá - települt kőkemény modern épület, kívül tele acéllal, üveggel, alumíniummal. Az épület funkciója múzeum - ami törvényszerűen egy nagy belső zárt térrendszer, kívül válaszható építészeti megfogalmazással. Az elsődleges érzékelés után - ahol érthetővé válik az épület működése, térrendszere, környezeti kontextusa, modernitása - további rétegekben nem azonnal felismerhető jelentéstartalmakra találunk. Ezek a szekunder szintű rétegek is többolvasatúak. Azt a kérdést például, hogy miért egy test belsejében járunk, ahol még az ülőpad is a test része, azt  a kettősséget, hogy a külső burkolat nem csak alu-üveg héj, hanem tradicionális struktúrák transzformációja – mindenki saját intellektusa szerint veszi észre, értelmezi és fejti meg. Az első és legfontosabb kitétel, hogy ez jól működő, szuverén, korszerű új épület. De ennél több.

A Vaskor című filmben hosszú snitteken keresztül némán ütik a vasat, nem magyarázzák, hogy mi történik. Mégis lehet tudni.

Kovács Péter DLA



Felhasznált irodalom, film:


 1 Elias Lönrott: Kalevala (1835, 1849.- jelentősebb ford: Vikár Béla 1909, Nagy Kálmán 1972, Rácz István 1976)
 2 Johannes Öhquist: A finnek művészete ősidőktől máig (Művészeti Könyvtár, Budapest 1911)
 3 Vikár Bála – magyarázatok a Kalevalához (1935, előszó: Kosztolányi Dezső)
 4 Paavo Haavikko: Vaskor (forgatókönyv, ford: Kozmács István 1986)
 5 Kalle Holmberg filmje: Vaskor, azaz a Kalevala korának emberei
 6 Koltai Tamás: Vaskor, az eposz hitele ( filmkritika 1985)
 7 Johannes Linnakoski: Dal a tűzpiros virágról (1907, ford: N. Sebestyén Irén 1957,)
 8 Väinö Kaukonen: A Kalevala születése (1979, ford: Bereczki Gábor, Képes Géza1983)
 9 Fehérvári Győző: „Dalnak új utat mutattam” (A Kalevala és a Kaleviopeg összehasonlító
elemezése, magyarországi fogadtatása és hatása 2002)
10 Nagy Elemér: Mai finn építészet 1976
11 Arkkitehti
12 Winkler Oszkár: Alvar Aalto 1982

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »