Szeged városa 1903-ban írt ki pályázatot egy nagy méretű víztorony építésére, amelyet meglepetésre Zielinski Szilárd teljes egészében vasbetonból tervezett pályaműve nyert.
A víztorony alig másfél év alatt készült el, és lehetővé tette, hogy az 1879-es árvíz után újjépülő vásosban két emeletnél magasabb bérházak is épülhessenek, korszerű, vezetékes vízellátással.
A teljesen vasbeton itt szó szerint volt értendő, ebből az anyagból készült szinte minden, amelynek mérete ezt lehetővé tette: a csúcson álló zászlórúd, a vízmedence, de még a külső ajtók is.
A torony vázát 540 vasbeton rúd alkotja, amelyek 240 csomópontban kapcsolódnak egymáshoz. A szerkezetet eltakaró vékony falak anyaga ugyancsak vasbeton.
A torony széles belső lépcsőjét, és a víztartály tetején elhelyezett teraszt eredetileg is a nagyközönség fogadására tervezték.
A város szintje fölött 31 méterrel található a tekintélyes méretű és tömegű, ezer köbméteres víztartály, amelynek padlólemeze az alatta lévő kiállítótérből vehető szemügyre. A torony teteje a közepén áthaladó csigalépcsőn érhető el.
A tetőre vezető lépcsőház a 2006-os felújítás során üveg falakat kapott, így a víztartály tartalma a látogatók elől sem marad titokban
A 45 méter magasan lévő tető alatt egy szinttel kapott helyet a körpanorámás terasz, Szeged város talán legjellegzetesebb kilátópontja. A torony a látogatók számára a hónapok első hétvégéin tart nyitva.
A szegedi víztoronyhoz képest talán kevésbé közismert, hogy a budapesti állatkert műsziklája szintén hazánk korai, immár több mint 110 éves vasbeton épületeinek egyike.
A sziklák élethű megformálásában az erdélyi Egyes-kő fotói, és a Királyi Földtani Intézet munkatársai segítették Végh Gyula mérnök és Benke Gyula szobrász munkáját.
Az 1900-as évek elején még hagyományos fa vázszerkezettel számolt az építtető, azonban több súlyos külföldi tűzeset után a teljes egészében vasbeton épület mellett döntöttek.
Az belső tér hasznosítására a kezdetektől voltak tervek, és alkalmi megoldások, de a teljes értékű kiállítótér csak a 2006-2012-es felújítás végére készült el.
A felújítás során új falak épültek, a lehető legtöbb helyen megmutatva a vasbeton vázszerkezetet.
A legnagyobb belső tér az egyedülálló vasbeton kupola, ma Csillagtér néven előadóteremként szolgál. A gerendák mögött már a 10-12cm vastag külső vasbeton hélyazat látható.
A kupola fölött egy ötven köbméteres víztartály is helyet kapott, de a városi vízhálózat kiépítése még a befejezése előtt szükségtelenné tette. 2012-re ez a tér is funkciót kapott, de jelenleg sajnos nem látogatható.
A szikla zegzugos repedései igazán valósághűre sikerültek, sőt egy részük szinte valóban az, aminek látszik: a nagy alapterületű épület dilatációs hézagai. A felújítás során helyreállított látogatói ösvényen az épület teteje is bejárható.
Az 1930-as évekre a vasbeton már viszonylag széles körben elterjedt, azonban a veszprémi Séd-völgy áthidalására még rendhagyó választás volt, hiszen az évszázados város képét meghatározó, modern építményről volt szó.
A felsőpályás vasbeton ívhíd terveit Folly Róbert készítette. Nevéhez számos vasbeton szerkezet kötődik, például a budapesti városmajori templom, a lóversenypálya lelátói, és a veszprémihez hasonló, de annál is nagyobb varasdi völgyhíd.
Az 1937-re elkészült vasbeton ív 37 méteres magasságban, 46 méteres nyílással hidalja át a Séd-patakot. A híd 2005 óta áll műemléki védelem alatt.
Az ív csúcspontján az építés idején csukót alakítottak ki, hogy a merev tartók lekövethessék a kizsaluzás utáni esetleges kisebb süllyedést. Később a csuklót kibetonozták, és a szerkezet hagyományos, befogott ívként működik.
A híd középső szakasza valójában három, közvetlenül egymás mellé épült szerkezet, amelyek a kis mértékben eltérő teherviselés és a hőtágulás miatt nem kapcsolódnak egymáshoz.
A híd vasbeton bordáslemez útpályája alulnézetből. A télen sózott közúti hidaknál alapvető fontosságú a pályalemez szigetelése, ami a 2005-ös felújítás óta itt láthatóan elvégzi a feladatát.
