Hazatérés - Khmer építészet

"Negyvenhét év számkivetettség után Kambodzsa földjén állhattam. Most hogy ott jártam, már látom és érzem, ahogyan a Kulen hegyen, az örökké teremtő erővel áradó ősforrásnál az első khmer isten-király életre hívott és megtestesített egy látomást, amiből az emberi kultúra és az egyetemes építészettörténet egyik nagy kalandja elindult."Sánta Gábor írása

(Sánta Gábor teljes, képekkel illusztrált írása a csatolt anyagban olvasható)

Hazatérés
Emlékszem, a sötét úton az erős szagokra és hangokra, a sötét arcokra és az utcán égő tűz fényére ahogyan a lüktető forgalomban lassan haladó tuk-tukból néztem, arra az alázatos akaratra és készségre hogy a vendégházban jó benyomást keltsek, még az előkertben levetett cipő és az imához hasonlóan összetett kezekkel való köszönés első alkalmaira, a hazatalálás örömére.

Negyvenhét év számkivetettség után Kambodzsa földjén állhattam.
Az alábbi dolgozatot huszonöt éve írtam főként abból a döbbenetből táplálkozva, hogy mint a gyertyaláng a pillangót, úgy vonzott és vonz ma is változatlanul ez a csodálatos ország. Valós élmény híján azonban a tanulmány megmaradt annak, ami a papírízű tudás nyomán születhetett, - az értetlenség dokumentumának. Hiába olvastam, hiába vizualizáltam a helyszínt a képek alapján, hiába tudtam a tanult építész szemével az arányokat pontosan felmérni a könyvek illusztrációi alapján is, hogy mivégre épült ez az egész furcsa és hatalmas város, azt nem érthettem meg.
Most hogy ott jártam, már látom és érzem, ahogyan a Kulen hegyen, az örökké teremtő erővel áradó ősforrásnál az első khmer isten-király életre hívott és megtestesített egy látomást, amiből az emberi kultúra és az egyetemes építészettörténet egyik nagy kalandja elindult.

Egy emberi élet kevés volt a város alapításához, ezért az isten-királyok sora ugyanazt az emberfeletti teremtő lényt, ugyanazt a szándékot, ugyanazt az akaratot élte át újra meg újra emberöltőkön át, amíg el nem készült a város teljes pompájában. Amíg csak ember él e Földön addig ez a város is állni fog. Olyan kimeríthetetlen gazdagsággal épült, hogy nem fogja semmilyen szándékos pusztítás, nem ronthatja meg az idő, háború, tűzvész vagy áradás. Veszély fenyegetheti és fenyegeti is nap mint nap éppúgy ahogyan az emberi lényekeket, mert ezek a templom hegyek is ugyanazok, velünk lényegileg azonos létezők, az ezer éve élt isten-királyok, - az építők megtestesülései.

Angkor Vatban újra és újra körbesétálva fogant meg bennem a gondolat, hogy a tágas kert és a palota olyan tökéletes környezetet teremtett, ahonnan az uralkodó ki sem mozdult talán egész életében. Azután szöget ütött a fejembe, hogy a khmer Napkirály – II. Suryavarman utolsó, már a Halál birodalmában vezető útját ábrázoló domborművet vajon miért csak a király halála után kezdték el kifaragni az építők?

A válasz nem volt nehéz. A templom maga volt a király, az épület együtt teljesedett az Ő életével és halálával. Ez a felismerés mindjárt arra a kérdésemre is választ adott, miért épített újabb és újabb templomhegyeket az istenkirályok sora. A történetük úgy válhatott teljessé, ha minden egyes megtestesülés átlép az öröklétbe, romlandó hús-vér testét levetve maradandó testet ölt a város egy templomában. A falak ma is élnek, együtt mozognak a fákkal, az idővel, az emberiséggel. Sok a halottnak tűnő kőfelület, de a trópusi élővilág zuzmói minden templomot zöld, sárga, fehér vagy éppen fekete élettel vonnak be. Ez az életforma az évszakok változásával együtt váltogatja a színét. Ahogy kopott ruháját újra váltja úgy cseréli testét az emberi és az isteni lény egyaránt.

Végülis egyszerű volt, de látnom kellett ahhoz hogy megértsem.

2008. május hó vége

Sánta Gábor