Hoepfner Guido

Fordítás-részlet az Építészek Házának Kós Károly termében 2009. december 4-ig látható kiállítás szlovák-angol nyelvű katalógusából.

Hoepfner Guido (1868–1945)

Hoepfner Guido Kornél építész 1868. augusztus 23-án született Szepesváralján. A lőcsei reáliskola elvégzése után egyetemi tanulmányait 1886-ban a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán kezdte. Egy év után átlépett az építészeti karra, ahol 1891-ben fejezte be tanulmányait. Budapesten telepedett le.

Még a diploma előtt, 1891-től mérnök-gyakornokként a MÁV magasépítési részlegénél kezdte pályafutását, öt éven át volt itt állásban. Itt tervezte a temesvári vasútállomást és az államvasutak ezredéves kiállítását. A vasúti munkákon kívül több építészeti pályázaton is részt vett: 1893-ban Keresztes Istvánnal 21 benyújtott pályamű közül megnyerte a szabadkai Szent Rókus r.k. templom pályázatát, és győztese lett a Magyar Mérnök és Építész Egylet által 1895–1896-ban színházépület tervezésére kiírt elvi pályázatnak.

A századforduló táján Hoepfner Hauszmann Alajos műtermében dolgozott a budai királyi vár átépítési és bővítési tervein. E munka keretén belül a királyi lovarda, a királyi és új főhercegi istálló, majd a magyar parasztház, lépcsők, vízesések és a várkerti pálmaház tervein dolgozott. Ezért a munkájáért kapta meg Ferenc Józseftől 1906-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. A Hauszmann-műteremben ismerkedett meg Györgyi Gézával (1851–1934), és 1903-ban kezdődött el évekig tartó együttműködésük.

1909-ben tagja lett a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának. A gyerekek védelméért és az első balatoni gyermekszanatórium építéséért (1910–1911) az uralkodó 1912-ben királyi tanácsossá nevezte ki. 1917-ben az Országos Középítési Tanács tagja lett, később műszaki tanácsadója volt a József Szanatórium Egyesületnek. 1918-ban kimagasló szolgálataiért megkapta a 3. osztályú vaskoronarendet.

Idősebb éveiben Budapesten reprezentatív funkciókat látott el, tagja volt többek között a Mérnöki Tanácsnak, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak, 1924-től 1927-ig a Budapesti Mérnöki Kamara választmányának. 1929-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet alelnöke lett, és ugyanezt a tisztséget töltötte be a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségénél is. 1932-tõl a magyar parlament felsőházi tagja lett. 76 évesen, 1945. február 26-án, a második világháború utolsó napjaiban, Budapesten hunyt el.

Hoepfner egész életében figyelemmel követte az építészet fejlődését és nyitott volt az új irányzatok felé; a késői historizmusból kiindulva később különböző alkalmakkor szecessziós, ill. funkcionalista épületeket is tervezett. Korai tervei széles stílusrepertoárról tanúskodnak – a neogótikától (szabadkai Szent Rókus templom, 1893–1896) egészen a neobarokkig (színháztervek, 1896; Vigadó, Igló, 1898; budai várépületek).

 

 

A Tátrába készült terveit a századforduló idején leginkább a svájci stílus befolyásolta, az egyes impulzusokat eklektikus festői egységbe ötvözte. A Magas-Tátra korabeli hagyományaihoz igazodva Hoepfner fachwerk szerkezeteket használt, melyek alapjául nála a reneszánsz német, angol illetve francia minták szolgáltak (a tátralomnici szálloda vázlatai, 1897; az ótátrafüredi virág- és fodrászüzlet, 1897–1898; Csáky-ház szálloda, Ó-Tátrafüred, 1898–1900). A külföldi hatásokat gyakran a Kárpát-medence népi építészetének (tetőformák) stílusával ötvözte (Csáky-ház szálloda és fürdőház,  Ó-Tátrafüred). Ezeket a motívumokat a 20. század elején szecessziós ornamentikával gazdagította (fürdőház, Ó-Tátrafüred, 1901–1903).

A legjelentősebb magas-tátrai megrendelései – az ótátrafüredi Grand Hotel (1903–1904), a tátralomnici Palota Szálló (ma Grand Hotel Praha, 1903, 1905, Györgyivel közösen) és a Csorbatói Nagyszálló (ma Kriváň, 1904–1906, Györgyivel közösen) – az építészeti és urbanisztikai értékek mellett egy új minőségi szintet hoztak magukkal a szállodai szolgáltatások terén. A kivételesség igénye nemcsak a belső berendezés luxusában jelenik meg, hanem a szálloda műszaki felszerelésében is. A tátrai művekben érezhető az angol Arts & Crafts mozgalom hatása is.

Az angol befolyás megnyilvánult a villák térbeli alakításában is, pl. a századforduló idejében közkedvelt hallos elrendezésben (Bayer villa, Budapest XI., Minerva utca 3, 1905–1907, Györgyivel közösen). A kivételesség és a luxus gazdag, barokk érzelmű szecessziós stukkódíszítésekben nyilvánul meg, amely különböző történelmi és népi motívumok feldolgozását tartalmazza (Bayer-villa, Budapest; József főherceg szálloda, Herkulesfürdő, 1905(?)–1906, Györgyivel közösen).

A szecesszió késői geometrikus fázisát az ő művében egy budapesti bérház (Krúdy utca 12, 1909–1910) és a Viktória Biztosító Társaság palotája (Budapest, Károly körút 3., 1911–1912, Györgyivel közösen) képviseli. A geometrikus szecesszió budapesti változata megnyilvánult az Eisele-villa (Budapest VI., Benczúr utca 46., 1909–1910, Györgyivel közösen) külsejében. Ezt részben az 1911-es római jubileumi világkiállítás magyar pavilonjának győztes pályázati tervén is érvényesítette. Az épületen érezhető hajlandósága a neoklasszicista tendenciák felé – ez Európa építészetére 1910 körül általában jellemző volt. Ez a tendencia nyilvánult meg a Horánszky utcai bérház díszítésében is.

Az új konstruktivista hajlamú modernista irányzat elsősorban a csorbatói kávéház épületében (1914-1917) jelentkezett. Az 1930-as években készült terveiben részint a purista ridegség érvényesült (Óbudai kislakásos épület pályaterve, 1930-as évek), historizáló részletekkel toldva (saját háza, Budapest, Csévi utca 26., 1931–1932), részint pedig a kiforrott funkcionalizmus jellegzetesen modern gesztusa (luxus Üdülőszálló terve, Gellérthegy, Budapest, 1935, Rimanóczy Gyulával).

Maroš Semančík

Fordítás-részlet az Építészek Házának Kós Károly termében 2009. december 4-ig látható Hoepfner Guido építész (1868–1945) kiállítás szlovák-angol nyelvű katalógusából.

 

A képek a Magyar Építészeti Múzeum gyűjtményének darabjai.