Hotel Meridien, Budapest

A rekonstrukció tervezője Kolbe Tibor (MÉRTÉK Stúdió).

A rekonstrukció tervezője Kolbe Tibor (MÉRTÉK Stúdió)

 

 

Történeti áttekintés

Az épület eredetileg az Adriai Biztosító Társulat székházaként és befektetési céllal, nagyméretű (200-300 m2) luxuslakások kialakításával épült meg. Már a II. világháború előtti időszakban is több kisebb átalakításon esett át. A II. világháború idején kiégett és az Erzsébet-téri homlokzatot belövés is érte. A háborús helyreállítás után 1949-1950 között lényegében az egész épületet átépítették. A két utolsó szintet teljes egészében újraépítették, a belső közlekedőrendszert megváltoztatták és új lifteket ill. páternosztert szereltek be. Szintén átalakították a lépcsőházakat és egy új szervízlépcső is épült a Miatyánk utca felőli szárnyban. Mindezek eredményeképpen a tudományos dokumentációban (részletét lásd lejjebb) hangsúlyozott módon a belső értékek - az eredetileg főbejárati előcsarnokként szolgáló Erzsébet-téri sarok kivételével - lényegében megsemmisültek. Néhány feltételezhetően eredeti kovácsoltvas korlát- és liftakna elem maradt csupán, ezek felhasználása vagy megmutatása indokolt volt. 1950 után is történtek a szerkezetet is érintő beavatkozások, melyeket az előkerült átalakítási tervrészletek mutattak meg.

 

Belső igényszint

Az épület megjelenése az ötcsillagos szállodai előírásoknak megfelelően egységes belsőépítészeti koncepciós tervezés során alakult ki. A tervezés alapja a Meridien szállodalánc előírásainak gyűjteménye volt, különös tekintettel a nemrég felépült brüsszeli szállodában alkalmazott megoldásokra, melyek azonban csak minőségi és funkcionális elvárásokat jelentenek, de nem kötik a belsőépítészeti hangulat és a részletek formálását. Szintén minőségi viszonyítási alapként kijelölték ki a szomszédos Kempinski Szállodát.

 

 

A földszinti és pincei területek intenzív közforgalomba vonása, a Deák Ferenc utca és az Erzsébet tér közötti átláthatóság megteremtése az épületben megvalósult magas belsőépítészeti minőséget úgyszólván közkinccsé teszi. A tulajdonosok és az üzemeltetők céljával egybeesett az épület közterületi megjelenésének a műemléki érdekek szerinti minél teljesebb helyreállítása. Ennek keretében további évtizedekre megnyugtató módon kijavításra kerültek a homlokzat kőelemei, kiegészültek az eredetileg a sorscsapások allegóriáit megjelenítő reliefek, a szobrok rekonstrukciójával vagy pótlásaival.

 

A földszinti portálok eredeti állapot szerinti újbóli megnyitása valamint a nyílászárók stíluskonform cseréje feltételei voltak az igényes kialakításnak, de nem mondanak ellent a műemléki szempontoknak sem. A tetőszinti új építés homlokzati hatása nem különbözik lényegesen az eredetitől, sőt összefogott, horizontális vonalaival, a páternoszter felépítmény által meghatározott durva sziluetthez képest kedvezőbb megoldást eredményez. Az épület 220 szobás, öt csillagos luxusszálló központi átriumos térrel, két lépcső illetve egy három egységből álló liftblokkal. A szálloda parkolási igényeit a Szervita téri parkolóház látja el, az épülethez csak az Erzsébet téri oldalon kapcsolódik felszíni parkoló. (A pincében biztonsági-és műemléki okok miatt nem kívánt parkolót kialakítani a megrendelő) A földszinten a Deák tér felőli oldalon mind az utcáról, mind a passage felől megközelíthető luxusüzletek kaptak helyet. A szálloda főbejárata az Erzsébet téri oldalról nyílik a kettős rizalit közötti távolságot teljes mértékben előtetővel védve.

 

 

A földszinten van a foyer-n kívül az előcsarnok, az étterem, az elegáns kávézó, illetve a Miatyánk utca felőli oldalon a gazdasági feltöltés. A pince publikus tereit a bankett terem, a tárgyalók és a fitness központ foglalják el, míg a másik része a szervíz zóna. A szálloda többi szintjét a szobák foglalják el, a központi átriumos teret folyosókkal körbeölelve.

 

 

Tervező:     Mérték Építészeti Stúdió Kft.
Felelős tervező:     Kolbe Tibor
Építész:     Márton Eszter, Fehér Mónika, Harsányi István Roland, Dani András
Statikus:     Markovits Péter, Rózsa Gábor
Villamossági tervező:     Balázs Lászlóné, Labádi Mihály
Gépészeti tervező:     Szabó István, Porosz Géza
Konyhatechnológia:     Aczél Pál Tamás
Lift:     Kardos Géza
Akusztikus:     Mnyerczán György
Külső közmű:     Hrustinszky György
Út-és területrendezés:     Szabó István
Környezetvédelem:     Liebe Ferencné
Tűzvédelem:     Venczel Sándor
Spinkler tervező:     Palánkai Ernő
Talajmechanika:     Kökény Jenő
Stúdióvezető:     dr. Komjáthy Attila


A volt Adria Palota
Budapest, V., Deák Ferenc u. 16-18.

 

 

Részletek a Hild-Ybl alapítvány tanulmánykötetéből (Budapest, 1997), melynek szerzője Bor Ferenc.

A Közmunkatanácshoz küldött kérelmében az Adriai Biztosító 1912. május 1-re időzítette az építkezés megkezdését. A főváros egyik központi fekvésű, értékes és monumentális építkezésre alkalmas telkére elnyert elvi engedély után a társulat tíz jeles budapesti építőművészt szólított fel tervek készítésére. A zártkörű pályázatra beérkezett tervezeteket "kitűnő és elismert magyar szakértő által felülbíráltatta." A pályázat résztvevői a később a palotát tervező Tőry és Pogány építészpároson és Lajta Bélán kívül nem ismertek, és hasonlóan homály fedi a jó nevű szakértő kilétét. Bank és biztosító épületeinek nagy száma és népszerűsége miatt utóbbi talán Alpár lehetett. A pályázat bevallott célja volt az intézeti épület reklámerejű kialakítása is. "Intézetünk régi jó hírnevét, az egész világon elismert sziklaszilárd üzleti elveit fogja hirdetni ez a majdan székesfővárosunknak egyik hírnevességét képző márványpalota, örök díszére és emlékére azoknak a munkás férfiaknak akiknek működése alatt a Riunione mai elismert nagyságát és elsőrangú pozícióját az európai biztosító társaságok között kivívta."

Az intézeten belüli versengésből a Tőry Emil - Pogány Móric építészpáros munkája került ki győztesen. Tervezetük néhány lapja megjelent a szaksajtóban. Az engedélyezéshez kidolgozott terveket 1912. június 12-én, két példányban nyújtották be a tanácshoz. A tanácsi III. ügyosztály hosszasan vizsgálta a terveket. A Warga László főmérnök és Harrer Ferenc tanácsnok által október 25-ére készített kimerítő jelentés hasonlóan az ügyosztály egy évvel korábbi álláspontjához az árkádos építkezés elvetését javasolta.

1913. március 28-án Tőry és Pogány újabb, ezúttal már a kereskedelemügyi miniszter által előírtakat is magába foglaló tervsorozatot terjesztett a tanács elé engedélyezésre. Az árkád alatti terület hasznosítását tiltó kitételt sérelmesnek találták, a kábelek és csövek egymás fölötti polcon való elhelyezésével egy 1,5 m széles járható akna is kielégíthetné az előírtakat. Két nap múlva a tanács III. ügyosztálya megtárgyalta a kérelmet és számtalan kikötés mellett az engedély kiadását javasolta.

 

 

A Mann Mór okleveles építész felelős építőmester felügyelete alatt zajló munkák az 1917-es év végére befejezéshez közeledtek. Ez évben egy, a Nemzeti Áldozatkészség szobrának leleplezésekor készült kép hátterében látható a szerkezetkész, beállványozott épület. Novemberben a lakásoknak szánt rész már annyira elkészült, hogy a lakók közül többen beköltöztek, és az irodai rész befejezése is közel volt. A következő évben befejeződött az építkezés, kisebb-nagyobb módosításokkal megvalósult az 1913-as tervsorozat.

A tervrajzon ábrázolt díszes homlokzat helyett sima készült, elmaradt az attikát lezáró pártázat, a legfelső szint trapézzáródású ablakait félkörívesek váltották fel. A középső udvart lezáró üveg sátortető helyett kupolás kialakítást kapott. A hatalmas épületben a földszinten üzletek, a Miatyánk utcai szárnyban a biztosító társulat irodái kaptak helyet, a lakószinteken pedig összesen 14 lakás. A nagyobb lakások a Deák tér felőli homlokzat tengelyétől húzódtak az Erzsébet tér ill. A Deák Ferenc utca felé, a kisebbek a Deák Ferenc utca felé fordultak. Az épület átadását az intézeti székház építésében jeleskedők megörökítésével is emlékezetessé tették.

A homlokzatot Ligeti Miklós és Telcs Ede puciscei márványból készített, a biztosítás ágazatait szimbolizáló szobrai díszítették. A Deák Ferenc utcai homlokzaton a szavatosság (férfi mozdonnyal, Ligeti) és az elérési biztosítás (nő dobozzal, Ligeti), a Deák Ferenc tér felől a szállítmánybiztosítás (Mercur, Ligeti) és az üvegbiztosítás (nő korsóval, Telcs) kapott helyet. Az Erzsébet téri oldalt a betörésbiztosítás (férfi libával, Telcs), a hozománybiztosítás (nő értéktárgyakkal, Ligeti), a jégbiztosítás (nőalak, Telcs) és a tűzbiztosítás (Szt. Flórián, Telcs) szobrával díszítették. A Miatyánk utca felől a fonalat vágó Párka (életbiztosítás, Ligeti) és a sebét kötöző férfi (balesetbiztosítás, Telcs) díszítette az épületet. A II. világháborúig nem változott az épület külső képe.

 

 

Budapesti utcák és házak. Részlet Lengyel Géza írásából:

"Ismerik-e az Adria biztosító palotáját az Erzsébet téren? Most épül, azaz a háború eleje óta, de most bontakozott ki az állványok közül s fehér, kemény kövei, melyeken megtörik a fény, megállítják a sétálót. Van egy keskeny és magas frontja a Károly-körút felé, ez kissé száraz és mértani jellegű, túlságosan logikus és nem formál teret, hanem a levegőbe felállított lapot mutat, melyet emeletsorok sem osztanak meg, talán mert a rajta ritkán elhullatott ablakok és erkélyes ajtók, önmagukban szerény és graciózus formáikkal, túlságosan különálló, zárt darabok, vagy műtárgyak, vagy egyéniségek a felülethez arányítva. Erzsébet-téri fecadeja azonban olyan nemes, olyan egységes, olyan sikerült, hogy a Budapest és főként Pest utcaképének szemlélésén elkeseredett lélek szinte nevetni szeretne örömében. Hatalmas homlokzat ez, öt emeletsora húzódik el hosszan egymás felett s a legalsó két üzleti emelete még nem készült el, csak formái mutatják, hogy a ház mestere nyilván szerencsésen fogja megoldani vagy megkerülni azt a nehéz feladatot: hogyan lehet vasbetonra és üvegre - modern üzletet nem akarnak elképzelni még küszöbtől padlásig átlátszó falak nélkül, míg valaki be nem bizonyítja majd, hogy az abszolút üveg lehet amerikai, nemcsak nem szép, hanem nem is feltétlenül praktikus s a fal s fény helyes elosztása a fő - tehát hogyan lehet a túlkönnyű lábazatra emeletsorokat rakni kőből s mégis elhitetni a valót, hogy ami alul van, az tartja a felső részt. Ezen a felső részen, ezeken az emeletsorokon hiába keresnénk díszt, szobrot, allegóriát, kőbe formált fényűzést és a parnevü hencegésnek nálunk annyira megszokott egyéb arcitektonikus kifejezését. Pedig ez a homlokzat nem dísztelen, csak dísznélküli, nem döbbent meg a másik véglettel, a sivár puritanizmussal, nincsen összerakva lelketlen falskatulyákból, melyekkel logikus, értelmes, gondolkodó, a hamisítást és a sablónt elvető, de intencióval pótolni nem tudó építészek szokták modernségüket hirdetni. Az Adria-palotának bizonyos részletei, párkányai, szegélyei, erkélyrácsai talán nem is "modernek" abban az értelemben, hogy az építésznek, úgy látszik eszében sem volt ilyen részletek rikítóan újszerűre komponálásával fárasztani magát. Mint a tudatos és jó szónok, kinél a mondanivaló s nem a forma és a szóképzés, meg a mondatfűzés törik-szakad új-eredeti volta a fő: nyugodtan használt kipróbált közhelyeket is, hiszen ezeket is mind újra kellett alakítania, megkomponálnia, méreteiket megszabnia, szóval megformálnia. A régi és az új építészet egyaránt a forma művészete. S ezen a homlokzaton a forma nemessége az, ami oly vonzó, az arányok magától értetődő harmóniája: mikor hiányzik, tulajdonképpen csak akkor szoktuk észrevenni ezt a harmóniát - hányszor hiányzik! Történelmi stílusok skatulyái közé az eleganciájában oly egyszerű homlokzat nem helyezhető el. De van valami görögös, helyesebben empire-os íze, melyet talán az emeleteket felülről lezáró ballusztrádsor vagy a főpárkány arányainak elosztása inkább csak éreztet."
(Esztendő, 1918. V. (május) pp.148-152.)

Köszönet a tanulmány szerzőjének, Bor Ferencnek, hogy hozzájárult a közléshez.