Hova tovább, északi építészet? - a svéd, finn és norvég pavilon

Vajon eléri-e, elérte-e már az északi építészet a teljes potenciálját? Hol tart most, és vajon mi vár még rá? A 2016-os Építészeti Biennálén Svédország, Finnország és Norvégia közös pavilonja ezekre a kérdésekre kereste a választ, miközben 300 oldalon bemutatta az északi államok építészeti értékeit. Molnár Anna írása.

Az ‘In Therapy: Nordic Countries Face to Face’ elnevezésű kiállítást mutatta be 2016-ban Svédország, Finnország és Norvégia közös pavilonja. A tárlat szembeállítja az eltérő múlttal, kultúrával, attitűddel rendelkező, de közös társadalmi kihívásokkal szembenéző északi államok építészetét, és nyíltan foglalkozik az országok konkrét építészeti megnyilvánulásaival kortárs, 2008-2016-ban megépült projektek bemutatásával. A terápia célja, hogy feltárja a konfliktusokat és kapcsolatokat az északi építészet és a társadalom között, és a látogatókat is bevonja e kérdések megvitatásába. E párbeszéd kibontakoztatására egy kellemes közteret hoz létre a pavilon körül, amely a mélyebb megértést, reflektálást, elemzést szolgálja.

A kiállítás három fő kérdésre keresi a választ: Mi történt? Mi történik most? Mi vár ránk? "A legközvetlenebb lehetséges elemzést a konkrét megnyilvánulás adja. [...] Minden kiválasztott projekt a skandináv szellemet testesíti meg." - mondja David Basulto kurátor és James Taylor-Foster asszisztens kurátor.

Szembetűnő, hogy a pavilon építészeti rajzok, modellek helyett a tér középpontjában elhelyezkedő fa építménynek és az elmélkedést szolgáló kényelmes ülőhelyeknek adott csupán teret. Az építményt körüljárva, megmászva fedezhették fel az oda látogatók a kiállítás tartalmát egy látványos, játékos, vizuálisan megnyerő élmény részeseiként. Ez nem igényelt teljes figyelmet, megértést, inkább az elgondolkodtatás, izgalmas felfedezés volt a célja. Csak annyi információt közölt, amennyit a látogató befogadni szeretett volna. A látogatók saját katalógust állíthattak össze az őket megragadó projektekt röviden bemutató papírok összegyűjtésével.

A pavilon vizuálisan feszültséget keltett - a lépcsőzetesen emelkedő fa gerendákból álló csonka gúlán színes, piros, kék, zöld papírtömbök feküdtek, lapjaik mind egy-egy projektet tartalmaztak, tükrözve az északi államok jelenlegi építészeti állapotát. A 300 féle projektet bemutató papírtömbök kettős feladata egyrészt a méltán népszerű és elismert északi államok építészeti értékeinek, annak széles választékának bemutatása, ugyanakkor a kialakuló trendekkel kapcsolatos jelenlegi állapot és az építészeti hierarchia társadalmi kapcsolatának felfedése is.

A háromoldalú besorolás (piros, kék, zöld) absztrakt értelmezése Abraham Maslow 1954-es társadalmi szükségletek hierarchiájának modelljére hivatott reflektálni. A csonka piramis hierarchiát jelképezve mutatja be a kollektív és egyéni építészeti identitást. A piramis építőkövei:

• „Foundation" - gondoskodik a társadalom alapvető szükségleteiről (lakóépület, menedék, egészségügyi, oktatási létesítmények)
• „Belongings" - az állami beruházások, közterületek, kulturális intézmények, irodaházak, infrastrukturális beruházások projektjeit mutatja be
• „Recognition" - olyan építészet, mely felismeri, megbecsüli és értékeli a skandináv társadalom sajátos egyéni világnézetét, építészeti értékeit (műemlékek, kilátók)

A piramis csúcsa a „Self-actualisation", az önmegvalósítás, beteljesedés, amely a piramis hiányzó részét képezi. Ennek definiálása nehéz feladat, többféle értelmezés lehetséges. Vajon eléri-e, vagy elérte-e már az északi építészet a teljes potenciálját? A csonka piramis utalhat gazdasági és társadalmi változásokra, a jövőbeli kihívásokra vagy egyfajta stagnálásra az északi építészetben, melyben a fiatal építész küzd, hogy létrehozza saját identitását, de elhagyja a hazáját, külföldön dolgozik vagy már feladta az áttörést.

Más megközelítés szerint a piramis hiányzó csúcsa utalhat az épületre, amely teret ad a pavilonnak, amely az északi építészeti értékek ünneplésének, beteljesedésének szimbóluma. Fontos megjegyezni, hogy az északi építészetre az 1950-es és 60-as években megjelenő modern esztétika még ma is nagy hatással van. Maga a pavilon az északi építészet tipikus példája - nyers vasbeton szerkezetű, karcsú támasztékok, lombkorona, modernista, letisztult stílus, melyet a norvég építész Sverre Fehn tervezett 1959-ben. A pavilon középpontjában lévő élő fákat a piramis installációja elfedi, a lépcsős kialakítás pedig lehetővé teszi, hogy felmásszunk a pavilonra és megérintsük a mennyezetet.

De vajon van-e tovább, kell-e tovább? Ennek megértése a látogatók feladata.
Összefoglalva az északi országok pavilonja összetett, fontos kérdéskörök megvitatására alkalmas diskurzus helye. E pszichoanalízisen keresztül érthetjük meg az északi építészeti irányt, identitást kortárs projektek feltárásán keresztül - de vajon elérte már az északi építészet a teljes potenciálját, a beteljesülést? A pavilon vitatott felvetéseinek mondanivalója a látogatók egyéni elgondolásait, értelmezését várja.

Molnár Anna

A cikk eredetileg "Hova tovább, skandináv építészet? - a svéd, finn és norvég pavilon" címmel jelent meg. Magyarországon általában a skandináv országok közé sorolják Finnországot (és még Izlandot) is, viszont valójában csak Dánia, Norvégia és Svédország tekinthetők skandináv országoknak. Amennyiben Izland és Finnország is csatlakozik hozzájuk, már északi országokról beszélünk. A fogalmak pontos használata érdekében a cikk címét ennek megfelelően módosítottuk.