Pályázatok

Javaslattételi felhívás a 2010. évi Kós Károly-díj elnyerésére

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Javaslattételi felhívás a 2010. évi Kós Károly-díj elnyerésére
Pályázatok

Javaslattételi felhívás a 2010. évi Kós Károly-díj elnyerésére

2010.09.01. 08:10

A 2010. évi Kós Károly-díjakra a javaslatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje október 22. péntek, 14.00 óra

A Belügyminisztérium hirdetménye a 2010. évi Kós Károly-díjak adományozásáról.

A 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelettel szabályozott Kós Károly-díj a települési értékvédelem, környezetszépítés, valamint építészeti hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes – egyéni vagy csoportos – munkáért adható miniszteri kitüntetés. Évente három természetes személynek adható egyéni, és három szervezetnek vagy munkacsoportnak adható közösségi Kós Károly-díj. Az egyéni díjat ugyanaz a személy legfeljebb kétszer, a közösségi díjat ugyanaz a szervezet vagy munkacsoport legfeljebb egyszer kaphatja meg.

A díjak átadása 2010. december 16-ához, Kós Károly születésének évfordulójához kapcsolódik. A díjat a Kós Károly-díj Bizottság szakmai javaslata, illetve dr. Szaló Péter területrendezési  és építésügyi helyettes államtitkár előterjesztése alapján dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere adományozza.

A díj adományozására – más javára, kellő megalapozottsággal - bármely magyar állampolgár, vagy magyarországi intézmény, illetve szervezet javaslatot tehet.

A javaslatot - természetes személyre vonatkozóan - a fent nevezett jogszabály 2. melléklete szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A mellékletben felsorolt adatokon kívül, meg kell adni a javasolt  személy e-mail elérhetőségét, továbbá a javaslattevő személy(ek) telefoni és e-mail elérhetőségét is.

Szervezet vagy munkacsoport esetében a javaslatot értelemszerűen kell megfogalmazni, de annak – az indokoláson túl - tartalmaznia kell a szervezet (munkacsoport) pontos megnevezését és elérhetőségeit, vezetőjének (képviselőjének) nevét és elérhetőségeit, továbbá a javaslattevő személy(ek) aláírását és elérhetőségeit. (minden esetben  postacím, telefon és e-mail)

A javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény (ajánlás), amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart.

A 2010. évi Kós Károly-díjakra a javaslatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje október 22. péntek, 14.00 óra.

A javaslatok postán beküldhetők a Belügyminisztérium Építésügyi Főosztálya címére (1903 Budapest, Pf.: 314), illetve benyújthatók személyesen a Belügyminisztérium honlapján, október 1-étől megjelölt helyen.

Bővebb felvilágosítást Zsilinszky Gyula, a Kós Károly-díj Bizottság titkára tud adni:  gyula.zsilinszky/kukac/bm.gov.hu

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.