építészet : környezet : innováció

Kerényi József temetésén elhangzott gyászbeszédek

A nemrégiben elhunyt, Ybl- és Kossuth-díjas építész Kerényi József temetésén Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia, Perényi Tamás és Melocco Miklós mondott beszédet. 

Szemereyné Pataki Klaudia gyászbeszéde

Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Barátok, Pályatársak!

Megrendülten állunk Kerényi József ravatalánál. A halál mindig fájdalmas. Fájdalmas, mert azt az embert veszi el tőlünk, aki igazán fontos számunkra. Azt az embert ragadja el mellőlünk, akihez kötődünk, akit szeretünk. Azt az embert viszi magával, aki a szó minden értelmében része az életünknek…

Tisztelt Gyászoló Egybegyűltek!
Kerényi József minden kecskeméti ember életének a része. Szándékosan nem használok múlt időt. Hiszen hogyan is halhatna meg az, aki az örökkévalóság építőmestere? Hogyan is léphetne ki az életünkből az, aki mély nyomokat hagyott bennünk, akinek épületeibe nap, mint nap beleütközünk? Hogyan is hagyna magunkra az, aki megteremtette azokat a helyeket, épületeket, amelyek a jelen és a jövő generációi számára is otthonná teszik városunkat?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A halál nem tudta legyűrni Kerényi Józsefet! Ő győzte le azt életével, munkájával! Nem tisztem művészettörténészként értékelni a munkásságát, arra megvannak a szakavatott ítészek. Azt azonban érzem és tudom, hogy nagy hatással van ránk. Látom, hogy az épületeiben tovább élő gondolatisága hogyan építi, erősíti a kecskeméti emberek közösségét. Nap, mint nap tapasztalom, hogy az általa megteremtett építészeti iskola miként kovácsolja egybe az itt élőket, teszi szebbé és jobbá az életüket.

Amikor az építészetéről kérdezték, a következőket mondta, idézem:
Sokkal jobban szeretem és érdekelnek az emberek, mint az építészet, az emberi élet színpada. Mégis az építész igazi, hiteles vallomása és üzenete az alkotás: a házak, a belső és külső terek, épített környezetünk. Remélem érzékelhető, hogy a felesleges szövegelés helyett a kép és tervmelléklet pontosan érzékelteti, hogy a házak, emberi települések nem egyszerűen alkotássá rendeződő építőanyag- halmazok.

A falak és tetők, az utcák és terek az építő és használó emberek szenvedélyének, érzelmeinek, sikereinek és kudarcainak – életének a tanúi.

Kerényi József itt marad közöttünk, mert nem a matéria, nem az elismerés, hanem az emberek miatt épített. Minden álmának, tervének középpontjában az ember állt. Azt kereste, kutatta, hogy hogyan tudja boldogabbá tenni az embereket. Azon fáradozott, hogy jobbá tegye az életünket.

Kecskemét legönzetlenebb építőmesterétől búcsúzunk ma fájó szívvel! Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Barátok!

Ne feledjük, hogy ez nemcsak a búcsú, hanem a köszönet pillanata is. Amikor búcsúzunk, egyúttal köszönetet is mondunk belső csendünkben az Alkotónak mindazért, ami rá emlékeztet, amit neki köszönhetünk. Erre hívom most a családot, a barátokat, művésztársakat és Kecskemét város minden polgárát.

Vigasztaljon minket a tudat, hogy ismerhettük, hogy köztünk, velünk élt. Nyújtson vigaszt a gondolat, hogy nekünk, értünk dolgozott! Emléke örökké bennünk él!

Isten vele! Nyugodjon békében!


Szemereyné Pataki Klaudia


Melocco Mikós búcsúzik

Van-e a halálban méltóság? Vagy csak, mi a gyászolók, a kifosztottak mondjuk-e, és hisszük. Szobrot állítunk a szörnyűségnek. Szépet! A Golgota hazugság és a Szabadságszobor a Gellérthegyen. Így szűnünk majd meg? Megszépülve?


~~~~

Kerényi császára volt az Életnek. Tudom, mert az udvartartásához tartozhattam!

~~~~

Megmentett egy várost a kommunista, barbár, analfabéta pusztításból. Mert ez meg volt tervezve, és el is kezdték! Granasztói … nem tudom a keresztnevét, mindegy is, - a hatvanas években azt nyilatkozta, hogy „Könnyű volt Salgótarjánból szép várost csinálni, de mit kezdjünk az olyan városokkal, mint például Kecskemét, amelynek a közepe tele van épületkoloncokkal?” 10 év múlva Pro Urbe díjat kapott!! Nem város- elleni díjat! Érte, vagy ellene, nem nagy különbség az analfabéta korszakban.

~~~~

Ekkor száműzték - félre – Kecskemétre – vidékre – az értelmiségi származású „úri fiút” Kerényit. Naná, majd a Fővárosba! Értelmiségi temetés!
Értelmiségnek majd jön Magyarországra az orosz. Betanított segédmunkásnak elég 6-7 millió magyar! Ez kitelepítés volt!

~~~

Kecskeméten találkozott Kerényi a letagadhatatlan Gajdócsi Istvánnal, a Bács-Kiskun megyei Tanácselnökkel. Két értelmiségi, tanult ember a kommunizmusban Kerényi álságos címe: Főépítész volt! Ez a cím többnyire szinekúrát jelentett.
Párthatározatot végrehajtó, ne gondolkozzék hivatalnok. Papíron rendben levő titulus. Feladata nem volt, csak baj eseté felelőssége. Régimódi szóval esetleges „Bűnbak” De ők másképp gondolkoztak, sőt gondolkoztak.

~~~~

Kecskeméten a XIX. század végén sok szép ház épült, Kada Elek idején. Császári lótartási pénzből.A lótartásra nem volt szükség, Várost építettek jó építészeti korszakban, híresen szép házakkal. Cifrapalota, Újkollégium, Lechner Ödön-féle városházával, Zsinagóga, Víztorony, Champs-Élysées szépségű Főutcával.
A Víztorony kivételével ezeket az épületkoloncokat le kellett volna bontani. Több, szép lakóházat le is bontottak. De a két komoly ember ezt pusztításnak látta, szemben a hivatalos véleménnyel, ami ezt fejlesztésnek, sőt, bután beszélve „fejlődésnek” hívta.


~~~~

Ez ellen a jogcím megvolt: Tanácselnök, Főépítész. És a lágyuló, de még mindig ostoba Diktatúra. Szerencsére a Hatalom rendetlen volt és közönyös!

~~~~

A két komoly ember, és pár jóindulatú hivatalvezér, nem volt naiv és gyenge. A hatásuk alá vonták a párttitkárt is, és úgy döntöttek, hogy megállítják a pusztítást.

~~~~

A korra jellemző gondolkodásmódot ide kell írnom, hogy nyilvánvaló legyen, ebbe a vezetésbe miért volt fontos, hogy építész is legyen közte. A múltat végképp eltörölni azt is jelentette, hogy a közelmúltat is.

~~~~

Akkoriban Képzőművészeti Főiskolás voltam. Ha valamilyen munkára azt mondták, hogy szecessziós, az azt jelentette, hogy elégtelen. Műveltebb, régi tanárok is tanítottak, felismerték, ha valami szecessziós lett, és nem merték megdicsérni, hívén azt, hogy az elvtársak is észreveszik a ravaszságukat, felismerik a szecessziót. Persze?

~~~~

A szecessziós épület, ha ép, akkor szép és vidám, a kéménytől a kulcslukakig megtervezve, - ha romos és elhanyagolt, akkor csúnya, és bántóan más, mint a többi épület. Meglátni benne ronda állapotában a szépséget, ahhoz építészeti műveltség és tehetséges szellem kell. És veleszületett tekintély.
A homlokzata nemcsak másképpen van tagolva, mint egy előbb épült házé, hanem kalligrafikus szecessziós arányérzékkel, tehát ha fele, vagy 2/3-ada vakolata le van verve, és sima vakolással – ez egyszerűbb –van pótolva, akkor idétlen.
Kiegészíteni szakszerűen, visszaépíteni a szépségét, ahhoz ezt a stílust ismerni kell, ezt egyszer meg kellett tanulni.
Ezért kellett az építész a döntnökök közé, a bürokrácia felől nézve, meg nem lehetett azt mondani, hogy „jogilag kontár”.
És rajzokkal kellett kezdeni, megtervezni a munkát, és kellett hozzá a szépség szenvedélyes szeretete.
Kerényinek megszakadt volna a szíve, ha Kecskemét elpusztul. És dühös lett volna, és ma ezt már el sem lehet képzelni, feltételezni, és lett volna belőle egy Salgótarján.
Ezt a pusztítást végig kellett volna asszisztálnia. Elképzelni ezt értelmetlenség.
Kecskemét megmenekült.

~~~~

A Kodály Intézetben, az Alföld egyetlen kő épületében, átadás, ünnepség volt. Egy szép Ház, szép kertjében. Kerényi azt mondta a pincéreknek, sokan voltak, ne pofonütött asztalokon legyen az ünneplő kínálat, poharak, üvegek, tányérok, hanem azokat a pincérek kínálják. Hát ott volt két csálé asztal, sóderen billegve, felemás abroszokkal. 
- „Ezeket vigyék el innen, ahogy megállapodtunk. Ez ünnepélyes kert, nem rossz étterem.
- Miért vigyük el?
- Mert felrúgom!” 

~~~~
Ha valaki császár, az parancsol is, és szót fogadnak neki. Néztem, néztem, hogy igaza volt, és igaza is lett. A hozzáértő ember tekintélye és a szenvedélyének vitathatatlan ereje.

~~~~

A Kéttemplom köz szép utcája helyén addig a Petőfi Nyomda kuplerája volt, rossz gépei, feleslegessé vált rozsdás tárgyai, papírok szanaszét, a házakhoz tákolmányok építve, kiselejtezett asztalok … olyan volt, mint egy szemétdomb háború után. De rend lett benne, és szép lett, a nyomda elköltözött, és helyét a szép rend foglalta el. A nagyálmú, művelt ember. Ennek a nagyálmú, művelt embernek a barátja lettem. Megváltoztam: győzhet a szépség! Biztosan nem maradtunk szüzek a kommunizmusban, de megtanultuk az Albatrosztól, a vizek nagy madarától, aki ha nem szállhat, megbotlik óriás szárnyaiban, a szépség megmentését. Az élet császárát temetjük, az igazi Kerényit, akit kitépett belőlünk a halál!


Melocco Miklós
2016 április 9.


Perényi Tamás búcsúja

Tisztelt Gyászoló Közönség!


Kerényi Jóska 77 évéből 20 évet élt és dolgozott itt Kecskeméten, mégis itt búcsúzunk tőle. Jól van ez így. Kevés alkotó ember neve forrt össze ilyen erősen egy várossal. S ez a kapcsolat semmit sem lazult azóta, hogy eljött innen, immár több mint három évtizede. Nemrég egy kolléganőm járt itt, s a buszpályaudvaron megkérdezett egy idős hölgyet, merre találja a látnivalókat, hol van a főtér? A hölgy azt válaszolta, hogy élt itt egy főépítész, a Kerényi úr, aki úgy tervezte az utcákat, hogy azok mindegyike a főtérre vezet. Persze nem Jóska tervezte a kecskeméti utcákat, de a szívekben mégis úgy él, hogy ami jó Kecskeméten, az valamilyen módon kötődik hozzá.

Kecskeméten kézzelfoghatóak a házai, megérinthetőek a fái, Pesten, a Műegyetemen, aminek nevében jöttem búcsúzni, most csak a hiányát látjuk. 28 évet tanított ott, továbbvitte, erősítette a Lakó tanszék puritán és pragmatikus szemléletét, doktori iskolát alapított és vezetett, s a legfontosabb: hallgatók százaival foglalkozott.

Aztán meg ott voltak a közvetlen tanítványai, akik konzultáció után néha sírtak (főleg a lányok) . Az építészhallgatók ugyanis szép házakat akartak tervezni, de Jóska lesöpörte ezeket: ne a házat, hanem az embert nézd!, a használók igényeit kell puritán módon kielégíteni, mondta. Mértéktartást és arányérzéket követelt. Aztán ezek a hallgatók, már végzett építészekként élete végéig tartották vele a kapcsolatot. Azt mondta nekik is, amit nekünk, kollégáknak is mindig: az építészet alapja és lényege a kultúra. Erről így írt: „A kultúra az emberiség minden korában egy népnek, egy nemzetnek, az emberiségnek a világról és a maga szellemi és anyagi valóságáról alkotott víziója, ami nemcsak jövőkép, hanem a jelenre és múltra vonatkozó együttes vízió is. A kultúra mindig valamilyen örökség megőrzését és gazdagítva történő továbbadását jelenti ... A kultúrákat nem kell összebékíteni, együtt élnek, ha hagyják. A nemzeti kultúra az emberiség kultúrájának része. Sajátosságai nem mások ellen irány ulnak, de engem gazdagítanak és védenek ... Azt hiszem úgy érdemes kultúráról beszélni, ha a másféle kultúrát összevetjük a magunkéval, hogy gazdagabbá válhassunk általa.

Mindent elért, díjakat, elismeréseket, de ezek nem érdekelték őt. A házaira büszke volt ugyan, de nem azok építészeti megítélése izgatta, hanem az, hogy szeretik-e azokat használóik? Az volt a véleménye, hogy házak nem hazudnak, ahogyan ő fogalmazott: "az építész igazi vallomása az alkotás: a házak, a külső és belső terek, épített környezetünk" , hozzátette: „Tanultunk és tanulhatunk a házak történetéből, hogy jelenthessük: mi értelemmel tudjuk, hogy «minden kor építészete saját humanitásának tükre»". Még az épületeinél is büszkébb volt a Széchenyi-liget fáira, melyeket épület helyett javasolt ültetni, de a legbüszkébb egy Szrogh György által írt egyszerű dedikációra volt, melyet sokszor emlegetett, s így szólt: „Kerényi József nek, Jóskának, akinek épületeiben leginkább látom kifejezni azt a fogalmat, hogy ez itt született, magyar" .

A 70. születésnapján azt mondtuk neki, úgy gondoljuk mi építészek, hogy marad utánunk valami, a házaink, ezért azok nagyon fontosak, pedig a legfontosabb a jelenlétünk, nem önmagunk, hanem mások számára - csak ennek van jelentősége. Jóska jelenléte a derűt jelentette, a józan és tiszta gondolkodást, a pontos következtetést. S emellett a segítőkészséget és a humort. A 75 éves MMA-s laudációban azt találtam mondani neki, hogy eltelt elég sok idő, illene már megkomolyodnia. Az utolsó, kórházi beszélgetésünkkor kiderült, hogy ez szerencsére nem sikerült.

Ha Jóska itt lenne most közöttünk, a maga rekedtes, szaggatott nevetésével mosolyogna rajtunk: miért vagytok ilyen szomorúak, miért vágtok gyászos képet? És persze igaza lenne: halála, nap, mint nap érzékelt hiánya fájdalmas, de azzal, hogy ismertük Őt, együtt dolgozhattunk vele, mi lettünk
gazdagabbak, s ez a gazdagság nem porlad el Jóska halálával, ez ad alapot arra, hogy az ő derűjét továbbvigyük.

Kedves Kerényi Jóska, nyugodj békében.


Perényi Tamás