Kilépés az eklektikából

Március hónap építész ember®-e a K.É.K. sárga foteljében Szemerey Samu volt.

Pásztor Erika Katalina beszélgetőpartnere március 26-án Szemerey Samu építész volt (és bacilusai), a mondom blog gazdája, egykori építészfórum-munkatárs, a 2006-os velencei Építészeti Biennálé magyar bemutatójának és a Trafó Galéria A másik város c. kiállításának társkurátora.

A beszélgetésnek a Gyorstekerés címet viselő, Sárosi Anita és Szabó Eszter Ágnes vezényletével készült lehengerlő MoMÉ-s videócsokor ágyazott meg.
Szemerey Samu arról beszélt, hogy a szokásos gimnáziumi döntésképtelenségből, egyidejű humán és reál affinitásait követve került az építészkarra és ezzel Sopronból Budapestre. A „szerelem a város iránt" felülírta azt a felemás helyzetet, hogy pont az építészet ürügyén van a városban, amely építészet a mai napig nem része a közkultúrának. A Budapest-mámor érzékeltetésére a Kolorlokál-filmet hozta fel példának: „elkapott minket a gépszíj"- a többes szám itt az Építész Szakkollégium tagjait jelöli.

Az egyetemi oktatás „rémes kontrasztban" állt az „építészet iránti szerelemmel" és az ebből fakadó aha-élményekkel. Mint mondta, az volt a tét, hogyan lehet a legkevesebbet megtanulni és ép ésszel elhagyni az intézményt. Ugyanis nem érkeztek releváns válaszok a kérdéseire és egyáltalán, az Egyetem nem bizonyult szellemi műhelynek. Többek között Guzsik Tamás, Domokos Gábor és Niedermüller Péter órái képeztek kivételt ez alól, mint ahol úgy érezhette az ember, tényleg egyetemen van.

Dolgozott a TAAT és a Firka építészirodákban, a Műegyetemen kurzust vezetett Bodó Balázzsal közterek és politika kapcsolatáról. Jelenleg az FKSE épületének átalakítását tervezi és doktori dolgozatát írja, utóbbiban azt vizsgálva, „hogyan tud az építészet kezdeményező szerepbe kerülni". Folytatni szeretné a kurátorkodást, elsősorban építészeti témák közéletbe való emelését célozva meg. A Másik város kiállítás nemsokára New Yorkban szerepel.

Nem tart a szerteágazó tevékenységben rejlő köztességtől és átmenetiségtől, ez ugyanis nem azonos a felszínességgel. Arra a kérdésre, hogy akkor ő most mégis micsoda, azt válaszolja: „nem elég, ha azt mondom, építész?" Az építészség pedig egy eszköztár, egy szemléletmód, az emberi környezetre vonatkozó analitikus tudás és a beavatkozás képessége.

Az építészet szolgálat, ami arra irányul, hogy „jobb legyen élni". Ebből következően az ego érvényesülése itt hiba, inkább „mély megértésre" van szükség, ő személy szerint azt tartja izgalmasnak, amikor egy feladat kapcsán a személyiségét mondjuk a várossal helyettesíti.
Elhivatottságot érez annak előmozdítására, hogy legyen izgalmas, releváns magyar építészet. Választ szeretne találni a kérdésre, hogyan lehet Magyarországon jó építészetet csinálni. Mert szerinte jelenleg nincs sajátelvű magyar építészet, egyáltalán a kultúrában sincs meg az építészet helye. Ezzel kapcsolatban utalt a magyar kultúra narratív mivoltára, mint ami nem képes jól kezelni a téri viszonyokat - ez látszik építészetszemléletünkben is. Idézte Moravánszky Ákos könyvét (Versengő látomások), amely az eklektikát a perverzióig fokozott narrativitással azonosítja. Azt mondta, „az eklektikából a mai napig nem lépett ki az ország."

Szemerey Samu szerint továbbra is tipikus építészi viselkedés a pökhendiség, amikor is az építész például úgy tekint a tervére, mint gyerekére, akit a gonosz megrendelő elrabol tőle. Felhívta a figyelmet az ilyen tévképzetekkel szemben a „radikális normalitás" szükségességére. Úgy véli, az építészeknek „pragmatikus víziókat" kell szolgáltatniuk, vagyis előremutató, de megvalósítható elképzeléseket arról, hogyan lehet jól élni. A megvalósíthatóság egyik fontos feltétele pedig a projekt beágyazása a kultúrába kommunikáció által. Szerinte paradigmaváltás van folyamatban abban a tekintetben, hogy az internet nyújtotta lehetőségek által most már az építész maga tudja kommunikálni munkáját saját weblapján vagy blogján. 

Szóba került még az ArchitekturRaum Burgenland, az open source (nyílt forráskód), az Architecture for Humanity, a Creative Commons. A beszélgetést csak abbahagyni lehetett, befejezni nem.

Építészállat