Helyek/Infrastruktúra

Kezdődik a Lánchíd felújítása

1/26

Indul a Lánchíd régóta esedékes felújítása, ennek első lépéseként 2021. március 17-én lezárták a hidat a gyalogosforgalom elől. Az összeállítás képei 16-án készültek.

A budai oldal déli horgonykamrájának a gyalogos-aluljáróból nyíló bejárata (egyben idő- és dimenziókapu, illetve művészeti platform). Bejárati tér. Ezek a belsők az utóbbi időben el voltak zárva a nyilvánosság elől.

A korábban öltözőként is funkcionáló helyiség a Clark Ádám tér alatt.

Fazekas János hídmester elmondása szerint a villamosalagút felújítása után kezdtek igazán vizesedni a falak, feltehetően az alagút vízszigetelésének torlasztóhatása miatt.

Fotó: Török Tamás

Lejárat a horgonykamrákhoz.

Fotó: Török Tamás

A horgonykamrák előtere.

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

A pesti oldal déli koronasaruja a pilon csúcsában.

Kijárat a tetőre.

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Fotó: Török Tamás

Köszönet a közreműködésért a Főpolgármesteri Hivatal, a BKK és a Budapest Közút munkatársainak.

?>

2021.03.19. 17:37

Cikkinfó

Szerzők:
Török Tamás

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Lánchíd

Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk