Helyek
Korompay Katalin: Mérlegen Budapest városrehabilitációja
2000.11.21. 12:41
A millenniumi városból a millecentenáriumon kell újra szép és végre jó várost csinálni
A millenniumi városból a millecentenáriumon kell újra szép és végre jó várost csinálni
Pest belső lakóterületeiről legtöbbünknek szomorú sóhaj a röviden összefoglalt véleménye. Ráadásul a továbbgondolás hamar kisiklik a számtalan megoldhatatlannak tűnő nehézség egyikén vagy másikán, ezért a városukat szerető budapestiek egyelőre megvalósíthatatlan álmaik közé teszik az újra széppé és végre élhetővé tett városnegyedekről, a Pest feltámadásáról szóló reményeiket.
Nem tehetnek így a szakemberek.
Egyrészt ismerik a ferencvárosi példát. Jól tudják, hogy itt másfél évtizede néhány szempontból bírálható, de korszerű várost eredményező rehabilitáció folyik. Hogy miért csak itt? A lehetőséget a 80-as évek derekán erőteljesen megindított rehabilitáció, elsősorban a földszintes házak bontása alapozta meg, melynek során három tömb megújult, és sok üres telek keletkezett. A megújított környezetben, az előkészített telkekben rejlő lehetőséget ismerte fel a kerület polgármestere, és - élve a tervezett EXPO-ból adódó előnyös helyzettel - a többi kerülettel ellentétben egyedül itt nem privatizálták a lakásokat. E miatt ma módszerében lemásolhatatlan, de eredményében biztató városépítészeti mintát mutat a régi, elhanyagolt városnegyedek megújítására a Tompa utca - Ferenc tér környéke.
Másrészt a szakemberek tudják, hogy nincs más lehetőség, megoldást kell találni. Ki kell dolgozni az eszközöket, amelyek együtt eléggé hatékonyak ahhoz, hogy valamennyi belső kerületben felfusson a városmegújítás folyamata, mert nem lehet hagyni, hogy Budapest építészeti öröksége, Európában egyedülállóan értékes, századfordulón épült városképe a felimerhetetlenségig megváltozzon - 1000 hektáron a város központi térségei áldozatául essenek az amerikai városfejlődés legtöbbet kritizált módjának, menthetetlen szlömösödés után bekövetkezzék a spekulációs átépítés.
50-80 éve elhanyagolt városunk megújításának céljait a jövőnkhöz kell mérni. Tudatában kell lennünk, hogy ilyen alkalom a belső városrészek meglévő beépítési struktúrájának javítására és a városkép megmentésére többé nem lesz. Nehogy afféle szemrehányás érhesse korunk döntéseit, mint ami az 1838 évi nagy árvíz utáni városfejlesztést: miért nem jelöltek ki több közterületet, tereket, utcaszélesítést, amikor pedig megvolt a rendkívüli lehetőség, nem kellett bontani hozzá, hiszen a víz mindent összedöntött.
A lakóházak többségének mai műszaki állapota ehhez hasonló rendkívüli alkalmat kínál a várost valóban megújító "mikroszerkezetjavító" döntésekre. Két-három felújítási ciklus maradt ki a "pesti bérházak" többségének életében. Ez azt jelenti, hogy normális fenntartás esetén ennyiszer kellett volna már kívülről-belülről teljesen felújítani a házakat: homlokzatot, tetőt javítani, csöveket, elektromos hálózatot cserélni, korszerűsíteni - a �rendes karbantartáson" felül. Amit tehát most le kell bontani egy egészségesebb városszövet kialakításáért a háztömbök belsejében, azt "alkalmi áron" tehetjük meg. Amit pedig most felújítani, korszerűsíteni segítünk ezekből az rendkívül elhanyagolt házakból, az jó időre megmarad. Amerre a homlokzatokat, az utcaképet tereljük eközben, az vagy értékőrzés lesz - vagy értékvesztés.
Javuló gazdaságunkba végre illeszkedni tud a főváros központját valóban feltámasztó városmegújítás 15-20 éves folyamata.
A rehabilitációs városfejlesztés koncepciója
Hét éve született meg a Fővárosi Önkormányzatnál a "Budapest reneszánszáért" c. munkaanyag, amely kijelölte a megváltozott körülmények között folytatandó szervezett városmegújítás tárgyát, területeit és eszközeinek körvonalát.
Amikor 1994-ben megszületett a lakástörvény, az ezáltal "hatályba léptetett" lakásprivatizáció újra gyökeres változást eredményezett a városi életkörülmények javításával foglalkozó tevékenység feltételeiben. A feladat és annak felelőssége annyira bonyolultan oszlott meg a közhatalmi szervek (állam, önkormányzatok) és az új tulajdonosok között, hogy az szinte átláthatatlan. Megoldást csak az együttműködés hozhat.
A törvényalkotók szándéka szerint "működni kezd" a tulajdonosi tudat. Azonban ez elsősorban Budán indította meg a felújításokat - azon a Budán, amely zöld dombjaival századunk elejétől kezdve - a hidak, a tömegközlekedés és az autó megjelenése óta - Pestről átvonzotta a jobbmódú polgárokat. Ezzel egy olyan adottság hozott nehézséget a magyar főváros sorsába, amivel például Párizsnak vagy Bécsnek soha nem kellett szembenéznie, hiszen Pest leépülése azzal kezdődött, hogy szép házait a jobb lakókörnyezetért elhagyták azok a gazdagok, akiknek épült. (Amíg a rehabilitáció nem hoz valódi áttörést, addig ez a ma is tartó folyamat - a regionális szintű érdekek rendezetlensége miatt is - már a Buda környéki települések egyre tágabb körébe viszi ki a módosabb pestieket, csökkentve a város bevételeit és növelve a kiadásait - ezzel is intve a döntéshozókat a gyors és hatékony cselekvésre.)
Pest régi részének legnagyobb területén a lakásprivatizáció új akadályt helyezett a városrehabilitáció útjába, legfőképpen a tulajdonossá csak "véletlenül" lett, pénztelen egykori lakók okozta "hivatali fejtörés" miatt. De mégha ez a közismert nehézség valami huszárvágással intézményesen megoldódik is, az itt épült régi lakóházak adottságaik alapján nemigen alkalmasak társasházként való működésre. A jellegzetes, és Bécsnél nyugatabbra nem ismert típusú "pesti bérház" komfortos, tágas, napos utcai lakásait és gangról nyíló, szoba-konyhás, komforthiányos, kicsi, gyakran sötét udvari lakásait nagyon eltérő igényű lakóknak építették. Tehát szemben az eredeti társasház-koncepció közel azonos életszínvonalon állókból alakuló "építőközösségeivel", ezek a lakó-tulajdonosok nehezen tudnak felújító-helyreállító közösségként helytállni. Még szerencse, ha a vegyes tulajdoni helyzetbe került házakban a rosszabb, udvari lakások jelentős része az önkormányzatok birtokában maradt, így bizonyos mértékig esély van ezek felett a nagymértékben javítandó, jónéhány esetben bontandó lakások sorsa feletti rendelkezésre.
Az új helyzetre reagálva és a korábbi alapokat folytatva három évvel ezelőtt újabb fővárosi dokumentum készült: "Budapest városrehabilitációs programja", amely leírta a kerületek és a főváros önkormányzatának a tulajdonos-lakókkal együtt megvalósítandó, térségről térségre haladó városrehabilitációs akciók előirányozható célját, tartalmát és működését. Ennek alapján a Fővárosi Közgyűlés azóta már hét kerületben jelölt ki a kerületi önkormányzatok által szervezett, megújításra szánt akcióterületeket.
Amiért nem látjuk Budapesten széltében-hosszában az akciószerű megújulást, annak a magyarázata, hogy jelenleg a tanulás, tájékozódás, a felkészülés ideje tart. A Fővárosnál most az egész feladat nagyságrendjének elméleti költség-kalkulációja van terítéken: a kormányzat a költségek és az állami részvétel ügyében való tisztánlátás érdekében felkérte a főváros vezetését, hogy készüljön felmérés a lakóterületek felújítási elmaradásának nagyságáról.
Ebben minden benne van. Arról a teljes költségről van itt szó, amit tulajdonos, bérlő, ingatlanfejlesztő, kerületi/fővárosi önkormányzat és állam együtt költ majd rá ezekre a városrészekre a megújítási-rehabilitációs akciók és az egyedi felújítások, átalakítások során - házakra, utakra, terekre, közművekre, zöldre, parkolóra. Csak azt kell tudni, hogy mihez képest való elmaradásról van szó. A szabályzatokban előírt normáktól? A belátható lehetőségeinktől? - csak nehogy alulbecsüljük őket! Pontosan kell ismernünk, hogy egyáltalán mit lehet �kihozni" ebből a városból!
A célok nem lehetnek bizonytalanok. A rehabilitáló városfejlesztés által elérendő állapotot - az abszurd, sokfelé évszázados elmaradás behozásának idején - hosszú távra tekintve, bátran kell kitűzni.
A célok nem lehetnek bizonytalanok. A rehabilitáló városfejlesztés által elérendő állapotot - az abszurd, sokfelé évszázados elmaradás behozásának idején - hosszú távra tekintve, bátran kell kitűzni.
Tulajdonképpen a �rehabilitáció" szó önmagában már kevés a pesti problémák megoldásának kifejezésére. Jelentése, az, hogy helyreállítani valaminek a régenvolt becsületét, nem fedi a szükséges beavatkozás természetét. Valójában igen jelentős, mindenre kiterjedő városfejlesztésre van szükség a belső pesti kerületekben, az elmaradt fejlesztést pótolni, új elemeket vinni a meglévő lakások, házak, telkek, tömbök és közterületek szövetébe.
"Rehabilitációs jellegű városfejlesztésről" kellene beszélni a jövőben, hiszen a város egyik legdinamikusabb fejlődését ezek a városrészek fogják mutatni már 5-6 év múlva. Szemléletváltás nélkül a város megújítása elképzelhetetlen.
A városkép a város legfőbb kulturális értéke, amelyet a Duna-parton egyetemes értékű világörökségként ismer el a világ (ez nem gyakori a fővárosok között!). A környező városrészekben pedig, amelyek a XIX-XX. század fordulóján, a millennium körüli évtizedekben épültek ki, a gazdagon formált homlokzatok az egységes és harmonikus utcaképekkel teljes együttesében megtartandó és helyreállítandó érték. A közeljövő városfejlesztésének tétje, hogy az egész 4000 házból álló "szuperműemléket" mi, az építők dédunokái milyen állapotban adjuk át a magunk dédunokáinknak. Az értékek megőrzése, helyreállítása, továbbfejlesztése, a �születési hibák és szerzett betegségek" kijavítása a feladat.
A város megújításának fejlesztési koncepciója az, hogy az embereknek nemcsak lakni kell, hanem "jól kell lakni" - "jó minőségű" emberek csak jó minőségű körülmények közül jöhetnek. Tehát a cél: kívül-belül jó lakóterületekké kell változtatni a belső pesti városrészeket is.
"Rehabilitációs jellegű városfejlesztésről" kellene beszélni a jövőben, hiszen a város egyik legdinamikusabb fejlődését ezek a városrészek fogják mutatni már 5-6 év múlva. Szemléletváltás nélkül a város megújítása elképzelhetetlen.
A városkép a város legfőbb kulturális értéke, amelyet a Duna-parton egyetemes értékű világörökségként ismer el a világ (ez nem gyakori a fővárosok között!). A környező városrészekben pedig, amelyek a XIX-XX. század fordulóján, a millennium körüli évtizedekben épültek ki, a gazdagon formált homlokzatok az egységes és harmonikus utcaképekkel teljes együttesében megtartandó és helyreállítandó érték. A közeljövő városfejlesztésének tétje, hogy az egész 4000 házból álló "szuperműemléket" mi, az építők dédunokái milyen állapotban adjuk át a magunk dédunokáinknak. Az értékek megőrzése, helyreállítása, továbbfejlesztése, a �születési hibák és szerzett betegségek" kijavítása a feladat.
A város megújításának fejlesztési koncepciója az, hogy az embereknek nemcsak lakni kell, hanem "jól kell lakni" - "jó minőségű" emberek csak jó minőségű körülmények közül jöhetnek. Tehát a cél: kívül-belül jó lakóterületekké kell változtatni a belső pesti városrészeket is.
Kritikus helyzetben a legkritikusabb feladatokon van a hangsúly
Kiknek, milyen társadalmi csoportoknak állítjuk helyre Budapest közepét? A városért felelősséggel tartozó helyi és országos politikusoknak közösen kell eldönteni, hogy hosszú távon ki lakjon a régi házakkal beépült, megújítandó lakóterületeken? És aszerint, ahogy megválaszolják, kell fokozatosan, de hamar megteremteni a megújítás feltételeit. Ezek közül nem a legjelentősebb a pénz, mert a jogi és szervezeti feltételeket, a jó helyreállítások műszaki és egyéb feltételeit éppúgy biztosítani kell.
A válasz számunkra egyértelmű: a középosztály különböző rétegei számára kell alkalmas, több szempontból előnyös lakást kínálni a város belső területein. A hatalmas terület műszaki, társadalmi, gazdasági helyzetének elemzése során először meg kell keresni a legfőbb értékeket és a legsúlyosabb hibákat, a kilábalást segítő lehetőségeket és a bénító nehézségeket. Figyelni kell arra, hogy alapvető különbségek is vannak az egyes területek között. Egy ilyen végiggondolt elemzés után már nemcsak az elsőként megoldandó, legsúlyosabbnak látszó feladatokra, a műszaki elhanyagoltság, komforthiány, parkolás megoldására tesz javaslatot a városfejlesztő szakember, hanem feltárul a helyzeten javítani tudó összes feladat.
A legnagyobb előny, amivel jól kell élni, a még újra széppé tehető, gazdag pesti városkép, és a legnehezebben, de mégis jól enyhíthető hátrány a beépítés túlzott sűrűsége.
A legfőbb érték, amely kiaknázásra vár: Budapest századfordulón épült városképe, elsőrangú építészeti örökségünk
Az eklektikus és szecessziós stílusú homlokzatok egymásutánjából összetevődő utcák, terek pótolhatatlan építészeti együttest képeznek, amelyeket ha helyreállítunk, jó lesz bennük járni és jó lesz ott lakni - a terület komoly vonzerejét fogják jelenteni, ahogy így van ez a világ minden városában a megújított régi városrészekben. Ez majd visszahozza ide a manapság a városból kiköltözők gyermekeit és unokáit.
Az elhanyagolás nemcsak pusztít, más szempontból konzervál is. Berlinben a "Gründerzeit" házainak jelentős részét úgy modernizálták az 1960-as években, hogy "letörölték" róluk a homlokzati vakolatarchitektúrát. Párizsban számos negyedet lakótelepekkel �pótoltak". Nálunk jórészt még mindig helyreállítható a rehabilitációs területek kulturális értéke, amire a jövőjük egyedül alapozható.
Ezért a házak eredeti külső állapotának a helyreállítását nem lehet költségfüggő részlet-kérdésként kezelni: "ha marad rá pénz, akkor még a homlokzatot is rendbeszedjük, ha nem, az se baj, fő, hogy korszerűsödjön a háztömb". A homlokzatuktól részben vagy teljesen megfosztott, csak gazdasági értékükért becsült házak megtartásának szellemi értelemben nincs indoka, helyükön akár új ház is állhatna. Sőt, jobb lenne, ha új ház állna, hiszen a házak �lehámozása" súlyosan megsérti az építészet fogalmát, a kulturálatlanság jele, azt sugallja, hogy szégyen ránézni is. A Moszkva teret nemcsak a forgalmi és társadalmi túlterheltség, hanem az architektúrájuktól megfosztott, csúffá tett házak miatt is nehéz szeretni. Mi sem adhatjuk alább a franciáknál, akik 1977-ben törvénybe iktatták, hogy az építészet a kultúra és az emberi alkotókedv kifejeződése, és ezért az építészeti örökség tiszteletben tartása közérdek.
A válasz számunkra egyértelmű: a középosztály különböző rétegei számára kell alkalmas, több szempontból előnyös lakást kínálni a város belső területein. A hatalmas terület műszaki, társadalmi, gazdasági helyzetének elemzése során először meg kell keresni a legfőbb értékeket és a legsúlyosabb hibákat, a kilábalást segítő lehetőségeket és a bénító nehézségeket. Figyelni kell arra, hogy alapvető különbségek is vannak az egyes területek között. Egy ilyen végiggondolt elemzés után már nemcsak az elsőként megoldandó, legsúlyosabbnak látszó feladatokra, a műszaki elhanyagoltság, komforthiány, parkolás megoldására tesz javaslatot a városfejlesztő szakember, hanem feltárul a helyzeten javítani tudó összes feladat.
A legnagyobb előny, amivel jól kell élni, a még újra széppé tehető, gazdag pesti városkép, és a legnehezebben, de mégis jól enyhíthető hátrány a beépítés túlzott sűrűsége.
A legfőbb érték, amely kiaknázásra vár: Budapest századfordulón épült városképe, elsőrangú építészeti örökségünk
Az eklektikus és szecessziós stílusú homlokzatok egymásutánjából összetevődő utcák, terek pótolhatatlan építészeti együttest képeznek, amelyeket ha helyreállítunk, jó lesz bennük járni és jó lesz ott lakni - a terület komoly vonzerejét fogják jelenteni, ahogy így van ez a világ minden városában a megújított régi városrészekben. Ez majd visszahozza ide a manapság a városból kiköltözők gyermekeit és unokáit.
Az elhanyagolás nemcsak pusztít, más szempontból konzervál is. Berlinben a "Gründerzeit" házainak jelentős részét úgy modernizálták az 1960-as években, hogy "letörölték" róluk a homlokzati vakolatarchitektúrát. Párizsban számos negyedet lakótelepekkel �pótoltak". Nálunk jórészt még mindig helyreállítható a rehabilitációs területek kulturális értéke, amire a jövőjük egyedül alapozható.
Ezért a házak eredeti külső állapotának a helyreállítását nem lehet költségfüggő részlet-kérdésként kezelni: "ha marad rá pénz, akkor még a homlokzatot is rendbeszedjük, ha nem, az se baj, fő, hogy korszerűsödjön a háztömb". A homlokzatuktól részben vagy teljesen megfosztott, csak gazdasági értékükért becsült házak megtartásának szellemi értelemben nincs indoka, helyükön akár új ház is állhatna. Sőt, jobb lenne, ha új ház állna, hiszen a házak �lehámozása" súlyosan megsérti az építészet fogalmát, a kulturálatlanság jele, azt sugallja, hogy szégyen ránézni is. A Moszkva teret nemcsak a forgalmi és társadalmi túlterheltség, hanem az architektúrájuktól megfosztott, csúffá tett házak miatt is nehéz szeretni. Mi sem adhatjuk alább a franciáknál, akik 1977-ben törvénybe iktatták, hogy az építészet a kultúra és az emberi alkotókedv kifejeződése, és ezért az építészeti örökség tiszteletben tartása közérdek.
Elvégzett helyreállítások, kutatások és előkészített projektek elemzései azt mutatják, hogy a helyzet részben rosszabb, részben jobb, mint gondolták. Ma Budapesten nem adottak a feltételei a történeti építészet jó helyreállításának, az önkormányzati támogatásokkal készülő felújítások gyakran olcsó tatarozások, amelyek tovább rontják az architektúrák eredetiségét. Azonban a társasházak szervezési, szakmai és pénzügyi segítése, valamint az érintett minisztériumok, önkormányzatok és a tulajdonosok szervezett együttműködése révén már ma is megteremthetők a valódi helyreállítás egyedi feltételei, ehhez rendelkezésre állnak az eszközök.
Nem állja meg a helyét az a gyakran hangoztatott feltételezés sem, hogy a százéves házak korrektül hiteles külső helyreállítása megvalósíthatatlanul drága lenne. A rehabilitációs városfejlesztés több százmilliárdos teljes költségéhez képest jelentéktelen összeg az ország büdzséjéből az a 20 éven át évi 1,5-2 milliárd forint, aminek a ráköltésén múlik, hogy tatarozások helyett valódi helyreállítások készüljenek, hogy újra szép legyen a magyar főváros. Hogy megmaradjon és eredeti formájában újuljon meg az a városszépség, amit a pestiek szeretnek, amihez ragaszkodnak, és a turisták mai, tönkrement állapotában is bámulják.
Ahol az első emelet nyolc ablaka közül három körül még megvan a timpanonos, oszlopos keretezés, ott ne a meglévők leverése árán csináljanak rendet, hanem a hiányzó öt újraöntésével tegyék teljessé az eredeti architektúrát. Nem kőfaragásokat kell javítani- pótolni, Pest olcsó gipszöntvényekkel, vakolatkeretezésekkel és -párkányokkal van felöltöztetve. Ezek javításához, rendbetételéhez kell megadni a szükséges segítséget a házaknak - városrehabilitációs akciókon belül és azoktól függetlenül is. Ma még csak kezdetén tart a városképet veszélyeztető tatarozási folyamat, inkább csak a jó állapotú házak kezdték el, a hiányos architektúrák mögötti erzsébetvárosi, terézvárosi lakóknak nem ez a legsürgősebb problémájuk. Gyorsan kell felkészülni a válasszal, mert a régi házak 90%-ánál az építészeti értékeket semmilyen hatóság nem védi, ezeknél egyedül a lakók, a társasházi közgyűlés dönt el mindent, azt is, hogy mi legyen az utcai homlokzattal - ami pedig közérdek.
Nem állja meg a helyét az a gyakran hangoztatott feltételezés sem, hogy a százéves házak korrektül hiteles külső helyreállítása megvalósíthatatlanul drága lenne. A rehabilitációs városfejlesztés több százmilliárdos teljes költségéhez képest jelentéktelen összeg az ország büdzséjéből az a 20 éven át évi 1,5-2 milliárd forint, aminek a ráköltésén múlik, hogy tatarozások helyett valódi helyreállítások készüljenek, hogy újra szép legyen a magyar főváros. Hogy megmaradjon és eredeti formájában újuljon meg az a városszépség, amit a pestiek szeretnek, amihez ragaszkodnak, és a turisták mai, tönkrement állapotában is bámulják.
Ahol az első emelet nyolc ablaka közül három körül még megvan a timpanonos, oszlopos keretezés, ott ne a meglévők leverése árán csináljanak rendet, hanem a hiányzó öt újraöntésével tegyék teljessé az eredeti architektúrát. Nem kőfaragásokat kell javítani- pótolni, Pest olcsó gipszöntvényekkel, vakolatkeretezésekkel és -párkányokkal van felöltöztetve. Ezek javításához, rendbetételéhez kell megadni a szükséges segítséget a házaknak - városrehabilitációs akciókon belül és azoktól függetlenül is. Ma még csak kezdetén tart a városképet veszélyeztető tatarozási folyamat, inkább csak a jó állapotú házak kezdték el, a hiányos architektúrák mögötti erzsébetvárosi, terézvárosi lakóknak nem ez a legsürgősebb problémájuk. Gyorsan kell felkészülni a válasszal, mert a régi házak 90%-ánál az építészeti értékeket semmilyen hatóság nem védi, ezeknél egyedül a lakók, a társasházi közgyűlés dönt el mindent, azt is, hogy mi legyen az utcai homlokzattal - ami pedig közérdek.
Nemzetgazdasági szinten alig mérhető többletköltségért a rehabilitációs fejlesztés után nemcsak jó, hanem újra szép is lesz a magyar főváros. Gazdaságilag nem "elveszett" befektetésről van szó, hanem ellenkezőleg, a lehető legjobban megtérülő ráfordításról.
Az UNESCO által megkívánt világörökségi védőzóna, amelynek építészeti értékei az egyetemes érték környezeteként védendők, még kijelölésre vár. Ennek területe nemigen értelmezhető másképp Budapesten, mint annak az építészeti kultúrának a természetes kiterjedésével megegyezően, amely a világhírű dunai panoráma meghatározó főépületeit is adta. A századfordulón épült városnegyedek képezik a Duna-parti világörökség hátterét, világörökségi védőzónaként az UNESCO kreatív normái szerint a teljes terület önkormányzati védelme erősíthetné meg - a rehabilitáció részeként - a helyreállítások erkölcsi parancsát. Ez a kor építette föl a város rangos útvonalait, a köztük levő városszövetben állnak a millenniumra megépült kiemelkedő középületek. Nem véletlenül merül fel mostanában a világörökségi terület kibővítésének szándéka az Andrássy út és a Hősök tere felvételével.
Budapest szépségéből él a város idegenforgalma is, amelynek évről évre növekvő bevétele, méltán hisszük, hogy közvetlen forrásként működhetne a városkép rendbentartására. Nemcsak hogy ez nincs így, hanem ez az összefüggés még nem mozdít meg erőket a város szégyenteljes állapotának felemelésére.
Mivel egyértelműen közérdekről van szó, a világörökséget környező városnegyedek városképi helyreállítását nagyobbrészt a tulajdonosokon kívüli forrásból kell fedezni. Tekintve a leromlottság, a sürgősség és a forráshiány egészen különlegesen veszélyeztető egybeesését, elsősorban közpénzekből lesz szükséges a helyreállítások kezdeményező finanszírozása. A homlokzatnál jobban sürgető egyéb javítanivalóval túlterhelt társasházak csaknem jelképes részvételével célszerű számolni, hasonlóan a francia vagy német gyakorlatban is előforduló 80-90 %-os támogatásokhoz. Így a megőrzendő homlokzatok helyreállításakor állami, fővárosi és kerületi források kölcsönösen tehermentesítő együttműködési rendszere egészítheti majd ki a tulajdonosi "saját erőt".
Budapest szépségéből él a város idegenforgalma is, amelynek évről évre növekvő bevétele, méltán hisszük, hogy közvetlen forrásként működhetne a városkép rendbentartására. Nemcsak hogy ez nincs így, hanem ez az összefüggés még nem mozdít meg erőket a város szégyenteljes állapotának felemelésére.
Mivel egyértelműen közérdekről van szó, a világörökséget környező városnegyedek városképi helyreállítását nagyobbrészt a tulajdonosokon kívüli forrásból kell fedezni. Tekintve a leromlottság, a sürgősség és a forráshiány egészen különlegesen veszélyeztető egybeesését, elsősorban közpénzekből lesz szükséges a helyreállítások kezdeményező finanszírozása. A homlokzatnál jobban sürgető egyéb javítanivalóval túlterhelt társasházak csaknem jelképes részvételével célszerű számolni, hasonlóan a francia vagy német gyakorlatban is előforduló 80-90 %-os támogatásokhoz. Így a megőrzendő homlokzatok helyreállításakor állami, fővárosi és kerületi források kölcsönösen tehermentesítő együttműködési rendszere egészítheti majd ki a tulajdonosi "saját erőt".
A megőrző rehabilitáció kiterjedésének mértéke
Így a városképi együttes miatt értékesnek nyilvánított utcák, terek köre határozza meg természetes módon a megőrző városmegújítás területi kiterjedését is. Ez nagyjából a Dózsa György út - Orczy út - Haller utcáig terjedő pesti városszövet.
Mindenütt, ahol megvannak az egységes utcaképek házankénti helyreállításának építészeti feltételei, ott az értékes együttest képező házak ill. utcai szárnyuk megtartásával és hiteles helyreállításával kell számolni a rehabilitációs városfejlesztés során - mégha önmagukban nem is értékelnénk különösebben magasra ezeket az épületeket. A megtartott házak közé a �foghíjakra" jól illeszkedő új házak kerülhetnek, de a domináns régi jelleg a megőrzendő értéktöbblet.
A legfőbb hátrány, amelynek jelentős javítása nélkül nem képzelhető el hosszútávon érvényes lakókörnyezet kialakítása - mikroszerkezeti változtatások a "lazítás" és "zöldítés" érdekében
Sokak félelme ellenére, nem lehet "óvatosan bánni" a lazítás kérdésével. Hiába a magas privatizáltsági szint, ez nem változtat azon a tényen, hogy megoldást kell találni a pesti lakókörnyezettel szemben felhozható legsúlyosabb vádra, a beépítés túlzott sűrűségére. Ezt egyrészt a telkek túl intenzív kihasználása okozta, ahol alig marad hely az udvarnak, a földszinti, első emeleti lakások soha nem kapnak napot, a lakásokat nehéz szellőztetni. Másrészt az utcák keskenysége, a kevés tér, a ritka szabad terület, az errefelé nem létező játszótér miatt nyomasztó a helyzet, kevés a levegő, a zöld, a pihenési lehetőség. Ezt a századforduló városépítési rövidlátása, az akkor megengedett túlzott beépítési lehetőségek, a spekulációnak teret engedő építési szabályozás eredményezte, amit már a korabeli legjobb szakemberek is élesen bíráltak. Ezt a hátrányt növeli azóta a forgalom okozta zaj, bűz és por, valamint ezzel arányosan nőtt a zöld hiányának a jelentősége az udvarokon és a meglévő közterületeken. Ha ezt a lakókörnyezettel - és nem a lakással - szemben támasztott jogos elégedetlenséget nem tudjuk megoldani, akkor a terület lakásai hiába újulnak meg, gyermekes családok számára sem bérlőként, sem tulajdonosként nem válik kívánatos lakóterület a felújított negyedekből - ez esetben kidobott pénz, amit a felújításra költünk, egy idő után visszaáll a szlöm.
Mindenütt, ahol megvannak az egységes utcaképek házankénti helyreállításának építészeti feltételei, ott az értékes együttest képező házak ill. utcai szárnyuk megtartásával és hiteles helyreállításával kell számolni a rehabilitációs városfejlesztés során - mégha önmagukban nem is értékelnénk különösebben magasra ezeket az épületeket. A megtartott házak közé a �foghíjakra" jól illeszkedő új házak kerülhetnek, de a domináns régi jelleg a megőrzendő értéktöbblet.
A legfőbb hátrány, amelynek jelentős javítása nélkül nem képzelhető el hosszútávon érvényes lakókörnyezet kialakítása - mikroszerkezeti változtatások a "lazítás" és "zöldítés" érdekében
Sokak félelme ellenére, nem lehet "óvatosan bánni" a lazítás kérdésével. Hiába a magas privatizáltsági szint, ez nem változtat azon a tényen, hogy megoldást kell találni a pesti lakókörnyezettel szemben felhozható legsúlyosabb vádra, a beépítés túlzott sűrűségére. Ezt egyrészt a telkek túl intenzív kihasználása okozta, ahol alig marad hely az udvarnak, a földszinti, első emeleti lakások soha nem kapnak napot, a lakásokat nehéz szellőztetni. Másrészt az utcák keskenysége, a kevés tér, a ritka szabad terület, az errefelé nem létező játszótér miatt nyomasztó a helyzet, kevés a levegő, a zöld, a pihenési lehetőség. Ezt a századforduló városépítési rövidlátása, az akkor megengedett túlzott beépítési lehetőségek, a spekulációnak teret engedő építési szabályozás eredményezte, amit már a korabeli legjobb szakemberek is élesen bíráltak. Ezt a hátrányt növeli azóta a forgalom okozta zaj, bűz és por, valamint ezzel arányosan nőtt a zöld hiányának a jelentősége az udvarokon és a meglévő közterületeken. Ha ezt a lakókörnyezettel - és nem a lakással - szemben támasztott jogos elégedetlenséget nem tudjuk megoldani, akkor a terület lakásai hiába újulnak meg, gyermekes családok számára sem bérlőként, sem tulajdonosként nem válik kívánatos lakóterület a felújított negyedekből - ez esetben kidobott pénz, amit a felújításra költünk, egy idő után visszaáll a szlöm.
Budapesten a telkek ill. a tömbök beépítése szempontjából két alapvető típusa van a rehabilitációra szoruló városrészeknek. Az egyik túlságosan be van építve, a másikban a sok üres telek miatt változatos beépítések tervezhetők. A terek, parkok, fasorok hiánya mindkét típust egyaránt sújtja.
Ma már nem mindenki tudja, hol van a régi Csikágó. A VII. kerület, az Erzsébetváros külső részét hívták így, a Nefelejcs és a Hernád utcák környékét, ahol száz éve pár év alatt nőtt ki egy egész negyed a földből, olyan helyen, ahol előtte semmi sem volt. A szabályos, egyforma telkek általában háromemeletes házakkal vannak beépítve. Az udvarok ehhez a magassághoz elég szűkek, a benapozatlanság, átszellőzetlenség komoly hátrányt jelent. Itt nem lehet a telekbeépítési rend gyökeres átalakulásával számolni, ritkán lehet a háztömbökön belül javítani a helyzeten. Az ilyen helyeken a zöld közterületek kialakítása, növelése és minőségének javítása a terület fejlesztésének talán legfontosabb eszköze. A néhány - ha lehet, megnagyobbított - foghíj parkosításával, az utcák fásításával, fasoros gyalogosutcák kialakításával, arra igénybevehető tömbrészek, esetleg egész tömbök bontásával és parkká alakításával, játszóterek építésével, az udvarok "zöldítésével" kell pótolni a hiányzó levegőt és zöldet.
A terek, gyalogos elsőbbségű ucák létrehozásával a városi találkozások helyszínét is kialakítjuk, klubok, mozik, kávézók, éttermek nyílhatnak itt, ahogy ez a Krúdy utca vagy a Ráday utca megújítása során is történik.
Ma már nem mindenki tudja, hol van a régi Csikágó. A VII. kerület, az Erzsébetváros külső részét hívták így, a Nefelejcs és a Hernád utcák környékét, ahol száz éve pár év alatt nőtt ki egy egész negyed a földből, olyan helyen, ahol előtte semmi sem volt. A szabályos, egyforma telkek általában háromemeletes házakkal vannak beépítve. Az udvarok ehhez a magassághoz elég szűkek, a benapozatlanság, átszellőzetlenség komoly hátrányt jelent. Itt nem lehet a telekbeépítési rend gyökeres átalakulásával számolni, ritkán lehet a háztömbökön belül javítani a helyzeten. Az ilyen helyeken a zöld közterületek kialakítása, növelése és minőségének javítása a terület fejlesztésének talán legfontosabb eszköze. A néhány - ha lehet, megnagyobbított - foghíj parkosításával, az utcák fásításával, fasoros gyalogosutcák kialakításával, arra igénybevehető tömbrészek, esetleg egész tömbök bontásával és parkká alakításával, játszóterek építésével, az udvarok "zöldítésével" kell pótolni a hiányzó levegőt és zöldet.
A terek, gyalogos elsőbbségű ucák létrehozásával a városi találkozások helyszínét is kialakítjuk, klubok, mozik, kávézók, éttermek nyílhatnak itt, ahogy ez a Krúdy utca vagy a Ráday utca megújítása során is történik.
Ennyire nem élesen, de ez a jelleg a pesti történeti beépítésű területek északi felén, a Belső-Angyalföldön, a Terézváros és az Erzsébetváros legnagyobb részén jellemző - tehát azokban a városnegyedekben, ahol többnyire előzmények nélkül parcelláztak és egy ütemben nőttek ki a földből a nagy házak az 1890-1910 közti években.
A beépítés mai állapotából eredő problémák másik alaptípusa könnyebben megoldható: erre a Középső-Józsefvárost vehetjük példának. Itt a lakónegyedek eredete gyakran az 1700-as évekre ment vissza, és a múlt század utolsó évtizedeiben erőteljesen megindult átépítés az első világháború kitörése miatt nem tudott kiteljesedni. A három-négy-ötemeletes házak építése - a földszintes, egyemeletes kis házak lebontása árán - megakadt, a folyamat nem érte el az összes alacsony régi házat. A két világháború között is volt egy lakásépítési "boom" a harmincas évek végén, a negyvenes évek elejére is átnyúlva, de ez inkább új területeken épített, kevéssé folytatta a város átépítését.
Már a harmadik budapesti nagy átépítési hullám, a lakótelepi "boom" elején, az 1960-as évektől kezdve a kisebb-nagyobb házak rendszeres bontásával "készítették elő" a körúton kívüli Józsefvárost, előbb az egész terület lakótelepi átépítésére, majd ennek elakadása után a rehabilitációra. Ez tette a mai állapotot olyan heterogénné és annyira foghíjassá, hogy majd a rehabilitációs fejlesztés során az eredeti beépítési szerkezet szükséges javítása, a háztömbök struktúrájának egészségessé tétele nem sok áldozattal, jó tervekkel, sok variációban jól megoldható. Helyenként egy-egy udvari oldalszárny lebontása és az új építés kihelyezése a tömb szélére már kellemes méretű belső kertet adhat ki, az utcák néhol kisebb szélesítéseket, faültetéseket is előirányzó szabályozása a ferencvárosi típusú belsőkertes megújítás továbbfejlesztésének lehetőségét kínálja itt és az ilyen városnegyedekben.
Ehhez a típushoz tartozik a Középső-Ferencváros és a Középső-Józsefváros, tehát a város pesti belső oldalának déli fele. A két szélsőség közötti átmenet különböző fajtáit képviselik a Belső-Ferencváros, Belső-Józsefváros, Belső-Erzsébetváros, és a Középső Terézváros egyes részei.
Városmegújítási törvény kell
A rendszerváltás óta eltelt tíz év egyre jobban megmutatta, hogy a főváros megújító városfejlesztésének a rendkívüli helyzet megkívánta ütemben való meg-indításához önálló budapesti városmegújítási törvényre van szükség. Ezt tették Bécsben is, ahol 1989-ben hoztak jogszabályt a rengeteg komfortnélküli lakást és leromlott házat tartalmazó régi beépítés megújtásának segítésére, éppúgy, ahogy az arab időkre visszavezethető ősi negyedek és a falusi eredetű külvárosok megújítására 1987-ben Lisszabonban.
1870-ben a X. törvénnyel a honatyák megalkották a mai Budapestet. Ez akkor a városegyesítés és az országos ügynek tartott főváros-fejlesztés forrásainak biztosításával az egész ország figyelmével kísért főváros kiemelkedő érdekét szolgálta.
Most is hasonló a helyzet: az akkor létrehozott város "újraalkotása" megint országos figyelmet és akaratot igényel. A nehézsorsú, és sokra hivatott építészeti örökség, és az egyetemes világörökségi értéknek és környezetének kijáró figyelem is alátámasztja a kivételes eljárás megismétlését, amellyel az ország Parlamentje segítheti elő, hogy az ország fővárosa magára találhasson. Hogy ne sokáig kelljen már hallani egy nyugati üzletembertől: örül, hogy járt Kecskeméten is, mert a Budapesten szerzett városélménye alapján elment a kedve a magyarokkal való együttműködéstől - ha ilyen állapotban lévő főváros is elég jó nekik, akkor nem lehetnek alkalmas, törekvő, megbízható üzleti partnerek.
A beépítés mai állapotából eredő problémák másik alaptípusa könnyebben megoldható: erre a Középső-Józsefvárost vehetjük példának. Itt a lakónegyedek eredete gyakran az 1700-as évekre ment vissza, és a múlt század utolsó évtizedeiben erőteljesen megindult átépítés az első világháború kitörése miatt nem tudott kiteljesedni. A három-négy-ötemeletes házak építése - a földszintes, egyemeletes kis házak lebontása árán - megakadt, a folyamat nem érte el az összes alacsony régi házat. A két világháború között is volt egy lakásépítési "boom" a harmincas évek végén, a negyvenes évek elejére is átnyúlva, de ez inkább új területeken épített, kevéssé folytatta a város átépítését.
Már a harmadik budapesti nagy átépítési hullám, a lakótelepi "boom" elején, az 1960-as évektől kezdve a kisebb-nagyobb házak rendszeres bontásával "készítették elő" a körúton kívüli Józsefvárost, előbb az egész terület lakótelepi átépítésére, majd ennek elakadása után a rehabilitációra. Ez tette a mai állapotot olyan heterogénné és annyira foghíjassá, hogy majd a rehabilitációs fejlesztés során az eredeti beépítési szerkezet szükséges javítása, a háztömbök struktúrájának egészségessé tétele nem sok áldozattal, jó tervekkel, sok variációban jól megoldható. Helyenként egy-egy udvari oldalszárny lebontása és az új építés kihelyezése a tömb szélére már kellemes méretű belső kertet adhat ki, az utcák néhol kisebb szélesítéseket, faültetéseket is előirányzó szabályozása a ferencvárosi típusú belsőkertes megújítás továbbfejlesztésének lehetőségét kínálja itt és az ilyen városnegyedekben.
Ehhez a típushoz tartozik a Középső-Ferencváros és a Középső-Józsefváros, tehát a város pesti belső oldalának déli fele. A két szélsőség közötti átmenet különböző fajtáit képviselik a Belső-Ferencváros, Belső-Józsefváros, Belső-Erzsébetváros, és a Középső Terézváros egyes részei.
Városmegújítási törvény kell
A rendszerváltás óta eltelt tíz év egyre jobban megmutatta, hogy a főváros megújító városfejlesztésének a rendkívüli helyzet megkívánta ütemben való meg-indításához önálló budapesti városmegújítási törvényre van szükség. Ezt tették Bécsben is, ahol 1989-ben hoztak jogszabályt a rengeteg komfortnélküli lakást és leromlott házat tartalmazó régi beépítés megújtásának segítésére, éppúgy, ahogy az arab időkre visszavezethető ősi negyedek és a falusi eredetű külvárosok megújítására 1987-ben Lisszabonban.
1870-ben a X. törvénnyel a honatyák megalkották a mai Budapestet. Ez akkor a városegyesítés és az országos ügynek tartott főváros-fejlesztés forrásainak biztosításával az egész ország figyelmével kísért főváros kiemelkedő érdekét szolgálta.
Most is hasonló a helyzet: az akkor létrehozott város "újraalkotása" megint országos figyelmet és akaratot igényel. A nehézsorsú, és sokra hivatott építészeti örökség, és az egyetemes világörökségi értéknek és környezetének kijáró figyelem is alátámasztja a kivételes eljárás megismétlését, amellyel az ország Parlamentje segítheti elő, hogy az ország fővárosa magára találhasson. Hogy ne sokáig kelljen már hallani egy nyugati üzletembertől: örül, hogy járt Kecskeméten is, mert a Budapesten szerzett városélménye alapján elment a kedve a magyarokkal való együttműködéstől - ha ilyen állapotban lévő főváros is elég jó nekik, akkor nem lehetnek alkalmas, törekvő, megbízható üzleti partnerek.
Ebben a törvényben kell határozottan állást foglalni az értékőrzést és valódi korszerűsítést, nemcsak lakásfelújítást eredményező megújító városfejlesztés mellett, és jogi, pénzügyi, szervezeti eszközök, intézmények létrehozása által -ahogy 130 éve - ismét széles utat nyitni e városépítés számára. Legyen ez az ország vezető politikusainak, a törvényhozóknak a döntési felelőssége, hiszen nem méltó és nem is lehetséges az állam "adósságát", a sokévtizedes elhanyagolást a városon behajtani. Ha a költségekben osztozik az állam, a felelősségben is vállaljon részt.
A fővárosi vezetés csak a valódi élhetővé és használhatóvá tétel teljes igényével állhat az országos döntéshozók elé: ez Budapest érdeke, ebben fogjanak össze. A megalkuvásra ötven éven keresztül nem kényszerült szemléletű Európa is ehhez az igazi megújuláshoz tud segítőleg melléállni.
Az újra lakhatóvá tett, feltámadt főváros pedig szépségével fizet majd mindannyiunknak ezért.
Korompay Katalin
Budapest Világörökségéért Program / Alapítvány
Főpolgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda
A fővárosi vezetés csak a valódi élhetővé és használhatóvá tétel teljes igényével állhat az országos döntéshozók elé: ez Budapest érdeke, ebben fogjanak össze. A megalkuvásra ötven éven keresztül nem kényszerült szemléletű Európa is ehhez az igazi megújuláshoz tud segítőleg melléállni.
Az újra lakhatóvá tett, feltámadt főváros pedig szépségével fizet majd mindannyiunknak ezért.
Korompay Katalin
Budapest Világörökségéért Program / Alapítvány
Főpolgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda
Vélemények (0)