építészet : környezet : innováció

Kortárs témapark a nápolyi metróban

A metró intézményes értelemben éppen arra törekszik, hogy megoldjon néhányat az egyszerre drámai és megbabonázó nagyváros súlyos urbanisztikai gondjai közül. A művészeti állomások újra méltóságot adnak olyan fontos helyeknek, amelyek társadalmi értelemben súlyosan degradálódtak az elmúlt évtizedekben.
Alessandro Mendinivel, a „Művészeti Állomások” (Stazioni dell’Arte) spiritus rectorával Szentpéteri Márton készített interjút

Szentpéteri Márton interjúja Alessandro Mendinivel, a „Művészeti Állomások” (Stazioni dell’Arte) spiritus rectorával

Nápolyban jó ideje már új földalatti város épül a méltán elhíresült ősi Napoli sotteranea párjaként. Míg az utóbbi a szegények, csínytevők és camorristák menedékeként és háborús óvóhelyként funkcionált egészen a közelmúltig, múzeummá válásáig; az utóbbi egyre inkább a kortárs elitművészet és -építészet témaparkjának szerepét tölti be. Az új évezred hajnalán indult projekt ugyanakkor sajátos kontrasztban áll az urbanisztikai válságoktól terhelt Nápoly világával, melyet a közelmúlt szemétbotrányai óta nem ritkán „szemétvárosként” (rifiutopoli) titulál a – főként északi – olasz sajtó.

 

Salvator Rosa állomás
Az állomást környező tér
Az állomást környező tér

 

SzeM: Ami játékos, történeti allúziókkal telt stílusát illeti, a Nápolyi Metró Művészeti Állomásainak első sorozata a posztmodern stílus sajátosan mediterrán változatának tipikus példájaként tűnik fel a szemlélő számára. Mit gondol az efféle posztmodern stílus jövőjéről most, a posztmodern dicsőséges napjainak elmúlta után?

Alessandro Mendini:
Meglehet, hogy művészeti megállóim Nápolyban a mediterrán ízű posztmodern stílus jellemző példái. Valójában figuratív összetettségük és gazdag történeti vonatkozásrendszerük első sorban az azokat befogadó városi kontextus heterogenitásának köszönhetik létüket. Az építészeti nyelvek, amelyeket választottunk, – jó vagy rossz értelemben – valóban igen markánsak voltak, ám éppen ezzel biztosítottak ténylegesen érvényes ötleteket a projekt eklektikus megalapozásához.

 

Enzo Cucchi részlet
Enzo Cucchi részlet
Enzo Cucchi részlet
Az előtérben Alex Mocika
Renato Barisani, a háttérben Alex Mocika alkotása
Lello Esposito - Pulcinella

 

SzeM: Mendini Úr, helyes az a meglátás, amely szerint a posztmodern stílus ma is él és virul Délen – azaz Európa mediterrán régióiban –, míg Északon – mint Hollandiában, az Egyesült Királyságban vagy Németországban – ma már vagy egy évtizede az kiment a divatból? Másképpen szólva, mi a kapcsolat a többek között Öntől is tervezett Groningeni Múzeum és Marc Augé, illetve Hans Ibelings szupermodernizmusa között?

AM:
A posztmodern gondolkodásmód megítélésem szerint a világ megértésének nyelvi természetű formája lett az idők során. Mások azonban az építészet stílusának az ízlés tényezőihez illetve a divatokhoz kapcsolódó hullámzásai. Megvallom, sosem gondoltam arra, hogy léteznék egy déli posztmodern és egy északi szupermodern. Ha már, akkor viszont stabilan létezik egy – reneszánsz utáni – humanisztikus módszer a projektek megalkotásában, úgy, amiként léteznek a high-tech, a minimalista vagy épp az empirista módszerek is. Mindegyiknek megvan a maga értelme a mai, igen gyorsan és dinamikusan változó világban.

 

Gianni Pisani
Ernesto Tatafiore - Diderot Filosofia
Mimmo Paladino
a Riccardo Dalisi szobrok a Sette Angeli di Paul Klee sorozat darabjai
Riccardo Dalisi

 

SzeM: A művészeti metrómegállók tervezésének és építésének első fázisában főként itáliai művészeket hívott meg azzal a céllal, hogy artisztikus módon járuljanak hozzá a projekt sikeréhez, most azonban ezzel ellentétben inkább nemzetközi sztártervezők dolgoznak az új állomásokon. Hogyan magyarázza ezt a változást?

AM: A nápolyi metró új állomásainak projektje két alapelv szerint született meg. Először is szerettünk volna az építészeti megoldások kitervelésének kezdetétől művészeket bevonni a munkába, mégpedig a lehető legszorosabban vett értelemben. Másodsorban pedig – az építészeti nyelv, a tervező ideológiájának és elméleti megfontolásainak tekintetében – különféle építészeket kértünk fel arra, hogy tervezzenek meg egy-egy állomást. Az így születő urbanisztikai és vizuális rendszer arra törekszik, hogy felmagasztalja Nápoly városi szövetének azon legsajátosabb jellegzetességét, amely az építészeti szcenográfia látványos szövetmintáinak határozottan heterogén együttesére épül.

 

Dominique Perrault - a Garibaldi állomásterve
Massimiliano Fuksas - Duomo állomásterve
Oscar Tusquets Blanca - Toledo állomásterve
Karim Rashid, Sergio Cappelli állomásterve

 

SzeM: Nekem úgy tűnik, a metróállomások építésének második nagy fázisa tele lesz – Charles Jencks kifejezésével – „ikonikus építményekkel”, másképpen fogalmazva az új állomások afféle kortárs világépítészeti és designer témaparkot alkotnak majd Nápoly városi szövetében. Mit gondol Őn erről a feltevésről?

AM: Az állomások építészeinek kiválasztása – melyben magam is érdemben működtem közre – olyan sorozat megalkotásának szándékával történt, hogy precíz és értékes személyiségektől megtervezett projektek sora jöjjön létre Nápolyban. Mindez a legnagyobb természetességgel ad teret egy városléptékű „építészetek múzeumának” (museo di architetture), úgy, amiként a képzőművészek egészen hasonló választása pedig „utcai művészeti múzeumként” (museo di arte sulla strada) értelmezhető végső soron.

 

Salvatore Paladino alkotása a Salvator Rosa környékén
Salvatore Paladino
Salvatore Paladino

 

SzeM: Mendini Úr, az Ön megítélése szerint milyen párbeszédet folytathat ez a témapark a helyi kultúrával? Milyen viszonyban állhatnak a művészeti megállók a nápolyi kultúrával, vagyis a „nápolyiság” (napoletanità) semmi mással össze nem keverhető jelenségével?

AM: Szándékunk szerint az állomások rendszerének minden egyes építészeti és képzőművészeti alkotása – amellett, hogy az átmenő közlekedés kulisszáit nyújtja – egyúttal arra is szolgál, hogy a város egy-egy darabját újraértékelje és „újraszabja”. Amikor az állomások előjönnek a föld alól a felszínre, lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtervezzük az állomásokat övező köztereket is. Ezek a projektek mind szorosan kapcsolódnak a rehabilitáció eszméjéhez, hiszen az egyes városrészek stílusbéli és topológiai karakterével összhangban valósítjuk meg azokat. Minden építészt azért választottunk ki, mert egyedi és érvényes módon képesek megoldani az állomásuk alapkoncepciójához kötődő sajátos problémákat.

 

Perino & Vele a Salvator Rosa állomáson
Museo állomás
Museo állomás

 

SzeM: Nápoly városa súlyos társadalmi és urbanisztikai problémákkal küzd. Mit gondol, a művészeti állomások mit tehetnek e problémákkal szemben? Nem találja úgy, hogy Nápoly népe szubvertálja majd a művészeti állomások esztétikai programját?

AM: A metró intézményes értelemben éppen arra törekszik, hogy megoldjon néhányat az egyszerre drámai és megbabonázó nagyváros súlyos urbanisztikai gondjai közül. A művészeti állomások újra méltóságot adnak olyan fontos helyeknek, amelyek társadalmi értelemben súlyosan degradálódtak az elmúlt évtizedekben. Az alkotások, melyek eddig elkészültek, nem csak, hogy elismertek a városlakóktól, de egyenesen büszkeségre okot adó pozitív motivációt jelentenek számukra.

Szentpéteri Mártont az interjú elkészültének idején munkájában az Oktatási és Kulturális Minisztérium Deák Ferenc Posztdoktori Ösztöndíjjal (DF 0027/2006) támogatta.
Az illusztrációk a Ufficio Stampa e Pubbliche Relazioni M. N. Metropolitana di Napoli S.p.A.-tól származnak, illetve a szerző fotói.

vélemény írásához jelentkezzen be »