építészet : környezet : innováció

Körte korszak

A belvárosi közterület felújítások során a fásításban új trend van kialakulóban. Egy eddig szélesebb körben ismeretlen fafaj dekorativitásával annyira belopta magát a városi köztereket tervezők szívébe, hogy manapság innen is, onnan is körte-korszakot kiáltanak. Valóban csodaszer a díszkörte? A fa robbanásszerű elterjedésének okait firtatva kicsit mélyebbre is ástunk a témában. Bardóczi Sándor oknyomozása.

A Pyrus calleryana ’Chanticleer’ (kínai díszkörte) nemrégiben még csak egy kertépítészeti kuriózum volt Magyarországon. Neve pusztán a vájtfülűekben keltett némi izgalmat, de mivel magyarországi szaporítása nem volt megoldott, ezért csak nevesebb nyugat-európai faiskolákból lehetett beszerezni. A közelmúlt budapesti közterület-felújításai nyomán új korszak nyílt a fajta életében.

Eperfától az akácig
Budapest közterületei, hullámokban jelentkező útfásítási programjai több korszakon túl vannak már. A Városligetet, mint gazdasági szempontból is hasznosítható közparkot például Nebbien Henrik zömmel fehér eperfákkal képzelte beültetni, amelyek az akkor dúló selyemhernyó-őrület gazdafái lettek volna. A Városligethez közeli Epreskert ezt a bájosan megmosolyogni való elképzelést nevében még ma is őrzi (sőt, részben faállományában is.)

De ne feledkezzünk meg a magyarországi platán-korszakról sem, ami a kertészeti vénával megáldott József nádorhoz és a klasszicizmushoz köthető (gondoljunk csak az alcsúti országúton máig teljes pompájában látható fasorra). A nádori kertek mellett a platán a francia mintára kiépülő széles sugárutak, vue-k, promenádok kísérő növénye lett a maga gyorsan növő, rendkívül dekoratív, „boltozatos” ligetet képező habitusával.

A platánt ma is a levegőszennyezést és a rossz talajt elviselő fafajaink között tartjuk számon, annak ellenére hogy a mozaikvírus és a platán gnommónia is  tizedelik, ám a fa olyan nagy teret kíván, ami az utolsó centiméterig lebetonozott városban manapság „luxuscikknek” számít. Nem is betegségei tekinthetők az elsőszámú közellenségének, hanem a közműtervező- és kivitelező cégek. Az esztergomi Prímás-sziget menti sétányon a ’90-es években például sorra dőltek ki a platánok, miután egy túl közel vezetett közműfektetés elharántolta a támasztó gyökereiket. Amit az úri közönségre méretezett könnyű lovasfogatok számára kialakított sugárutak még befogadtak, azt az aszfaltozási és közművesítési hullám kilökte magából: a platán-korszaknak majd’ teljesen véget vetettek a városban.

József nádor nemcsak a platánt honosította meg, hanem az utcafásításban később nagy jelentőségre szert tett japánakácot és az amerikai kőrist is. A Tessedik Sámuel által eredetileg a Duna-Tisza közi homokhátság futóhomokjának megkötésére Észak-Amerikából behozott és meghonosított akác is sokáig megállta a helyét az iparosodó város „ökosivatagában”, még olyan nagy forgalmú utakon is, mint a Rákóczi út vagy az Üllői út. A félsivatagi körülményeket, az extrém szárazságot és a lehetetlen talajviszonyokat persze ki lehet bírni, a növények ezekre a körülményekre az evolúció során számos jól működő megoldást fejlesztettek ki. Nem sokat lehet azonban kezdeni az emberi találmányokkal (motorizáció és ipari szennyező-anyag kibocsátás), amelyek evolúciós léptékben értelmezhetetlen, robbanásszerű környezeti változást okoztak a városainkban.

Várostűrő fafaj kerestetik

Az ipari, a fűtésből származó, illetve a közlekedési légszennyezés és a burkolt felületek arányának eszméletlen tempóban bekövetkező növekedése az elmúlt száz évben teljesen megváltoztatta a városi növényesítés lehetőségeit. Fokozatosan hullottak ki a platánok, a hársfák, a vadgesztenyék, a nyarak és a berkenyék nyújtotta lehetőségek. Sőt a ’80-as években még csodaszerként számon tartott nyugati ostorfák is egyre másra adták meg magukat az ezredforduló után  - nem ritkán váratlanul. Az Erzsébet téren például minden előzmény és külső figyelmeztető jel nélkül dőlt ki - halálos balesetet okozva – egy középkorú ostorfa.

Az okok sokrétűek, részben a légszennyezés miatt leromlott immunrendszer, részben pedig a közmű- és közterület-megújítások okolhatók ezekért a tragédiákért, semmiképpen nem a szél vagy a kezeletlenség. Utóbbi csak az utolsó csepp a pohárban és nem valódi ok. Schmidt Gábor, a Corvinus Egyetem Dendrológiai és Dísznövény Tanszékének ma már nyugalmazott vezetője, akinek talán a legnagyobb tapasztalata van a várostűrő fafaj-kísérletek tekintetében idehaza, egy korábbi előadásában mindezt így írta le: „A fák nem viselkednek másként mint az emberek. Ha a légzést, a vízháztartást és a tápanyag gazdálkodást tekintjük az élet alapfeltételeinek, akkor a fák is, ahogyan mi, nagyságrendekkel hamarabb fulladnak meg, mint ahogy szomjan halnának, és nagyságrendekkel hamarabb halnak szomjan, mint ahogyan éhen halnának.

Schmidt ’80-as és ’90-es években lezajlott kutatásai során arra jött rá, hogy az egyébként mocsári körülmények között (tehát fojtó levegő, talajlevegőtlen vizes közeg) élő fák, mint például az eddig csak vízparti vagy jó kerti környezetben ültetett kőris és a mocsári tölgy a szintén talajlevegőtlen és szmogos városi közegben megállják a helyüket. Az Andrássy út külső szakaszának Pirk Ambrus tájépítész tervei alapján történő kiültetése ezt a feltevést a mai napig kiválóan támasztja alá. Ahogyan például Nagyvárad egyik legnagyobb forgalmú bevezető útja mellé ültetett oszlopos mocsári tölgyek is remek állapotnak örvendenek.

Igen ám, de ezek a „várostűrők” szintén a platánok hátrányával rendelkeznek: az optimális létfeltételeikhez széles zöldsávok szükségeltetnek, amelyek a belvárosban nem állnak rendelkezésre. Így ezeken a területeken a mostani fordulópontig főként a nagyon filigrán oszlopos, vagy a gömb habitusú várostűrő fafajok voltak használatban, azonban ezek száma is véges, dekorativitásuk pedig igencsak limitált.

A díszkörte őrület kezdetei
A díszkörte ötvözi az alapfaj szívósságát és magas élettartamát a dekorativitással. Jó körülmények között 8-10 m magas fává növekszik (városi közegben valószínűbb az 5-6 méteres „bonsai” állapot), keskeny, hegyes kúp alakú koronája van, fehér virágai tavasszal, harsány, egészségesen fénylő levelei nyáron, skarlátpiros vagy napsárga lombszíneződése pedig ősszel kölcsönöz neki rendkívüli dekorativitást. Ráadásul karógyökérzete miatt nagyon kis területen is megél. Olyan új világot képes varázsolni a környezeti ártalmaktól meggyötört nagyvárosi közterületekre, ami miatt ma úgy tűnik: egyeduralkodójává válhat a budapesti belvárosban, azaz körte-korszak kezdődik. Olyan növény, ami még ezek között a lehetetlen körülmények között is képes a varázslatra: szépnek lenni bármi áron.

A tájépítész legendárium szerint első budapesti városi köztéri alkalmazására Kőbányán (Kőrösi-Csoma sétány) került sor Andor Anikó (Land-A) interpretálásában. Igazán  fókuszba azonban akkor került, amikor a belvárosban az Ötpacsirta utca és a Reviczky utca rendezése során egy nagyon jó kiosztású kiültetést sikerült belőle létrehozni. A kertépítészeti kompozíció Hlatky Katalin (Lépték-Terv) tájépítész gondos odafigyelését dicséri, aki a faiskolából maga válogatta ki egyenként a többször iskolázott növényeket. Koncepciója sikerességének az egyik kulcsát az alább részletezett „közmű-paktum”, a másik kulcsát pedig a sétáltatott kutyákat a fa törzséhez közel nem engedő szúrós cserjeszint-kiültetés jelentette.

A közmű-paktum

A Metrober generáltervezésben megvalósult utcarendezés során a fásításnak gátja volt az örök problémaforrás: a közművek spagetti-szerűen szétszórt állapota. Nevezetesen a probléma ősforrása az, hogy Magyarországon a közműveknek olyan védőtávolságai vannak, amelyek egy belvárosban egyszerűen lehetetlenné teszik a normális utcafásítást, a helytakarékos közmű alagutak létesítését pedig az 50 éves lemaradásban lévő szakhatóságok idehaza nem ismerik és nem is kívánják elismerni. (Lényeges mellékszáll, hogy míg a közműveknek igen, addig a fasoroknak nincs védőtávolsága, ergó egy jól beállt fasort gajra tud vágni egy a közelében kivitelezett új közműfektetés. Aminek ugye: védőtávolsága keletkezik. Kis magyar abszurd.)

A Metrobernél Wild László építész volt az, aki kötötte az ebet a karóhoz fasor kontra közmű ügyben, és nem volt hajlandó „behódolni” a szögletes szakhatósági gondolkodásnak. A megoldás KPE 80-as csövek (a hiánygazdálkodás korszakából átmentett magyar lelemény) formájában érkezett. Ennek ledarabolt kör és félkör szeleteit az elektromos földkábelek gyökérzóna elleni védelmére felhasználva sikerült átnyomni a tervet a szakhatósági egyeztetéseken. Azt nem tudni, hogy a közmű ügyosztályokat a KPE cső alternatív felhasználása (cső-fétis) hatotta-e meg, vagy a Metrober rámenőssége, de az eredmény magáért beszél. A  műanyag körgyűrűvel körbebástyázott fa nem vesztett a stabilitásából, mivel karógyökere van, ezért sikerült jól beállnia.

Láncreakció
A Vámház Körútra Grabner Balázs (Grabner Táj- és Kertépítész Iroda), a Kálvin térre Mohácsi SándorBalogh Péter István (s73), a Dorottya utcába pedig a Közlekedés Kft. mérnökei tervezték be a díszkörtét. Hlatky Katalin azonban óvatosságra int az alkalmazás tekintetében, mert a nagyobb forgalmú (nem forgalomcsillapított) területeken a fafajon megjelentek az első betegségre utaló jelek: varrasodás lépett fel. Avagy „először megfulladunk”, ahogy Schmidt Gábor professzor mondaná, vagyis a tünetegyüttes megjelenése mindig valamilyen vállalhatatlan környezeti körülmény eredménye.

„Semmi sem csodaszer a várostűrés kategóriájában” – teszi hozzá Hlatky Katalin, aki szerint a kis helyen elférő díszkörtének elsősorban a pesti belváros forgalomcsillapított zónáiban van jövője, akkor is csak abban az esetben, ha ehhez megfelelő növényvédelem társul. Míg tehát egyrészről örülhetünk annak, hogy a várostűrőnek mondott, rendkívül szűk klubot bizonyos feltételek mellett egy új fafajjal lehetett gazdagítani, addig a másik oldalról ott a fenyegetés: a civilizációs hatások olyan vállalhatatlanul gyors peremfeltétel-változás elé állítják a szakmát, ami a környezetromlásra egyre kevésbé tud adekvát és tartós válaszokat szolgáltatni.

Bardóczi Sándor

8 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »