építészet : környezet : innováció

Közönségvonzó, közösségépítő – a szegedi Dóm

Várhatóan év végéig birtokba vehetik a látogatók a szegedi Dóm közösségi térsorként újraértelmezett altemplomát, illetve a felvezető lépcső és előtér alatt kialakított új fogadóteret. A rendkívül összetett projekt Csillag Katalin, Gunther Zsolt és Váncza László vezető tervezők koncepciója mentén valósult meg, érzékeny kapcsolatot teremtve múlt és jelen között.

Manapság a hazai műemlékek - azon belül is kiemelten az egyházi értékek - megújulásának egyik fő lehetőségét az uniós vagy állami pályázatok jelentik, a rendszer minden árnyoldalával együtt (aránytalanul nagy bürokrácia, nehézkes menet közbeni módosítás, feszített kivitelezési idő, rögzített költségkeret és szigorú elszámolás). Bár sokszor kevésbé látványos, de országszerte kisebb-nagyobb templomok sora, sőt egy-egy kiemelt emlék is megújulhatott már az elmúlt években ilyen módon. 

A dél-alföldi város, Szeged jelképének számító, tekintélyt parancsoló szakrális épület az 1879-es nagy árvíz utáni évtizedekben született meg, egy barokk stílusúvá alakított templom helyén, amely bontását az akkoriban kialakuló műemlékvédelem hosszas viták után, 1925-ben hagyta jóvá. Egyedül a Dömötör-torony menekülhetett meg, az is csupán Móra Ferenc és Cs. Sebestyén Károly közbenjárására. A Dóm építésének terve már az árvíz után felmerült, a megvalósítást azonban az elhúzódó gyűjtés, a többfordulós pályázat és az első világháború hátráltatta, végül a szegedi „Votivkirche” (Fogadalmi templom) több ütemben, 1913-1914 és 1923-1926 között készült el, ünnepélyes felszentelését 1930. október 24-én tartották. A Schulek Frigyes terveit átdolgozó Foerk Ernő - a bécsi Friedrich Schmidt kiváló tanítványa - megtartotta a súlyos, ünnepélyes neoromán architektúrát, a belső részletekben és szerkezetekben azonban már a bontakozó modernizmus szellemisége is felbukkant. Az áttervezés során a megrendelő számára jelentős inspirációt jelentett a Bécs X. kerületében (Favoriten) található Franz von Neumann tervezte Páduai Szent Antal-templom (Antonskirche), elsősorban tömeg- és neoromán formálása miatt; ezt Tóth Mihály városi főmérnök európai útja során személyesen is meglátogatta. Hazánk negyedik legnagyobb templomának mostani felújítása a helyszín középkortól huszadik századig ívelő, gazdag történeti rétegeit próbálja értelmezni és folytatni a városszövet e kitüntetett elemének történetét; hangsúlyozottan kortárs, de a múlthoz mégis ezer szállal kötődő módon.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A projekt résztvevői fő célként a Dóm eddig alulhasznosított tereinek méltó, közönségvonzó-közösségépítő funkciókkal való megtöltését határozták meg, az egyház emberek felé történő nyitásának jegyében. „Szinte paradicsominak nevezhető állapot az, amikor a megbízó az építész teljes tudáspalettáját felhasználva, kezdettől fogva közös vízióalkotás során, folyamatos iterációval alakítja ki a végleges elképzelést és ahhoz következetesen ragaszkodik. A hosszas együttgondolkodás során sikerült az igényelt turisztikai programot integrálni a téri és liturgikus koncepcióba” – emlékszik vissza a tervezés időszakára Gunther Zsolt. A 2012-ben indult tervezés és előkészítés időtartama a vártnál hosszabbra nyúlt, ez azonban az elképzelések érlelődése, kristályosodása szempontjából pozitív hozadék volt. A kivitelezés végül 2014 nyarán indult meg.

Mivel a teljes egészében uniós finanszírozású projekt számos részfeladatból tevődött össze, a közösen készített koncepció és engedélyezési tervek után a kiviteli tervek koordinálását a vezető tervezők felosztották egymás között. Így Váncza László építész irányítása alatt készült az altemplom, a kiállítótér, a Dömötör-torony, valamint a kupola, a négyezeti tornyok és a főhomlokzat felújítása, míg a 3h építésziroda (Csillag Katalin és Gunther Zsolt) vezette az új fogadótér építését, a Dóm előterének és liturgikus terének átalakítását, valamint a nyugati torony és a püspöki kert megújítását.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A legnagyobb horderejű beavatkozás a Dóm előterében, a felvezető lépcső környezetében történt. A szabadtéri színpad hatvanas évekbeli alépítményének bontása során, a főhomlokzat előtti keskeny sáv feltöltéséből előbukkant a 11-13. századra datálható templom későbbi építési periódusának 15. századi támpilléres szentély-részlete, amelynek meglétét a régészek korábban is feltételezték. A maradványok megtalálása átírta a készülő terveket. A megőrzött falak a terepszint alatti bővítmény vasbeton szerkezetének elkészülte után eredeti helyükre kerültek vissza. (A feltöltés ismeretlen szilárdsága és a szükségszerű talajvíz-süllyesztés műszaki következményei, valamint az óriási tornyok stabilitásának megőrzése behatárolta a régészeti feltárás időtartamát.)

A látogatók által immár testközelből érzékelhető, körbejárható „középkori szelet” - a burkolatban megjelenő hipotetikus kiegészítéssel együtt - segít értelmezni a téren álló Dömötör-torony pozícióját az egykori templomon belül, újra bekapcsolva azt a hely szakrális erőterébe. A szintkülönbségek, a szerkezeti rétegvastagságok és a belmagasság követelményei együttesen határozták meg az új fogadótér vasbeton dobozának padlószintjét, amely nagyságrendileg a középkori járószint közelében található. A torony előlépcső alatti térből láthatóvá vált téglafelületei rossz állapotuk miatt speciális vegyszerrel kezelt, barnított acéllemez előtét-burkolatot kaptak, amely négyzetes perforációi és kortárs hangvétele révén irányítja rá a figyelmet a mögötte felsejlő eredeti falszövetre. Ide, a tér nyugati tartományába, a középkori maradványok közelébe került a „zarándok büfé”, a középső részt a kegytárgybolt, míg a keleti végét a vizesblokk és a kiszolgáló helyiségcsoport foglalja el.

A tervezők koncepciója szerint a középkori építés monolitikus módja, anyagszerűsége és egyszerű térképzése párhuzamba állítható a modernizmus törekvéseivel, így a hasonló viselkedésmód mentén áttételesen kapcsolatba hozható a régi és az új. A Dömötör-torony belső tere felülről függesztett, fekete acél csigalépcsőt kapott, amely felső szintjéről a teljes vertikális tér áttekinthető, közbenső födémek nélkül. Az egykori szinteket felfelé haladva egyre simább vakolattal képzett felületek jelzik. Aba-Novák Vilmos 1931-ből származó, a Dömötör-torony Dóm térről nyíló alsó szintjén kialakított keresztelőkápolna freskóit - mellyel a mester az alkotás évében a páduai Egyházművészeti Kiállításon aranyérmet nyert - restaurálták.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A Dóm déli tájolású főhomlokzatával párhuzamosan - a korábbi podeszt által meghatározott kontúrokon belül - jelentős terepszint alatti bővítés készült, amely a templom főtengelyére merőleges, a korábbinál erősebb hangsúlyt adva az Oskola utca felőli megközelítésnek. A fogadótér lejáratai a felvezető lépcsők mellett kétoldalt „bújnak meg”, alig észrevehetően, szervesen simulva az összképbe. Szembeötlő változás az emelt előterét szegélyező új kőkorlát, amelynek acél rácsbetétei a homlokzaton fellelhető alapformák (kör és kereszt) absztrahálása révén keletkeztek, ezáltal kapcsolatot teremtenek az épület részleteivel. Az azonos anyagból - süttői mészkő - készült korlát, lépcső és térburkolat homogenitást, időtállóságot sugall, az előtér padozatán a Rerrich Béla nevéhez fűződő tér mintázata köszön vissza.

Az újrafogalmazott felvezető lépcsők alatti feltöltés eltávolításával új átmeneti terek jöttek létre, amelyek a fokok közötti vízszintes hasítékokon keresztül fényt és levegőt juttatnak az üvegfallal elválasztott fogadótérbe. A vasbeton szerkezetű feljárók és a tömbkő fokok sorának látványa együttesen gazdagítja a logikusan szerkesztett, visszafogott fogadóteret. Ennek főbordái és pengepillérei az altemplom elrendezéséhez igazodnak, egyszersmind a Dóm építésének korában elterjedő modern, pillérvázas terek hangulatát idézik - áttételesen. A födémmezők szerkezeti rendjére játszik rá a peremekbe rejtett világítás is, ettől egyedül a büfé lelógatott lámpatestjei térnek el.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

Igazi különlegesség, szakmai „csemege” a fogadótér és az altemplom összekapcsolása, ahol az építészek számára a fő kihívást az új alulbordás födém és a meglévő boltozatos tér közötti átmenet megteremtése jelentette. A választott torzfelület jól idomul az átvezetéshez és a két épületrész közötti szintkülönbséghez. A vasbetonból precízen zsaluzott forma a hatvanas-hetvenes évek kísérletező építészetét juttatja eszünkbe, amelynek hazánkban is számos nívós példája született. Az altemplom vaskos pillérekkel és szegmens hevederívekkel tagolt boltozatos tere a korábbi alárendelt hasznosítás miatt vakolatlan nyerstégla falakkal rendelkezett, azonban a tervezett kiállító- és rendezvénytéri funkció miatt egységes, neutrális hatású fehér felületképzést kapott, amely egyszerű és tágas hatást kelt. Ehhez járul még a szürkés tónusú, speciális műgyanta adalékos padlóbevonat.

A templom észak-déli főtengelyét felszabadítva, a tér jelentős részét az egyházmegyei múzeum állandó kiállítása tölti majd meg, a tárgyak filigrán fekete vázzal épített tárlókba kerülnek. A korábban ötletszerűen terjeszkedő urnatemető a szentély alatti területre koncentrálódik, míg a kitüntetett díszsírhelyek (pl. Klebelsberg Kunó, Foerk Ernő) eredeti helyükön maradtak, a környezetükben lévő téglafelületekkel együtt. A patinázott réz ajtóval lezárt térelhatárolásnak és a melléklépcsőknek köszönhetően a kolumbárium önállóan, a szentmisék zavarása nélkül, kívülről is megközelíthető.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A tervezők számára nehéz kérdést jelentett az épület meglévő ornamentikájához való viszonyulás meghatározása. A Dóm belső terének súlyos, gazdag díszítőfestése látszólag a középkort idézi, valójában saját korának érzelmi túlfűtöttsége képeződik le benne. Jajczay János művészettörténész 1938-ban így írt a historizáló templomokról „A megszentelt Pest-Buda” című könyvében: „Ezeknek a templomoknak is van különös áhítatos hangulatuk, bár ez korántsem egyezik a román, gótikus stb. korok templomainak igézetével.” Megállapítása országos szinten is megállja a helyét, annál inkább, mivel Schulek és Foerk is elsősorban fővárosi építész volt.

A koncepcióalkotás során egyértelművé vált, hogy valamilyen mértékű díszítés megjelenése kívánatos lenne az újonnan létesülő közönségforgalmi terekben is. Erre az ösztönzést - az ilyen irányú kortárs trendek mellett - a teljes sterilitás elkerülése és egyfajta otthonosság-érzet megteremtésének igénye adta. Ennek egyik jele a Dömötör-torony már említett perforált, patinázott acél előtétfala, amely belsőépítészeti elemmé teszi, elrejti és „kikönnyíti” a monolitikus téglafal látványát. Jóval szembeötlőbb a fogadótér pultjának kék-fehér színvilágú, növényi ihletésű indás mintázatú, kézzel készített, öntött cementkötésű lapburkolata, amely ornamentikájában nem kötődik a Dóm ikonográfiájához, emiatt kissé idegenül hat a homogén fehér térben.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A liturgikus koncepció gerincét a székesegyház belső terének részleges átalakítása, azon belül is az oltár és a felette lévő díszes baldachin áthelyezése adta, amely püspöki kezdeményezésre valósult meg. A tér szakrális fókusza a szentélyből a négyezeti kupola alá került, hangsúlyozva a latin kereszt alakú tér centrumát. Mindehhez a legfőbb inspirációt a római Szent Péter-bazilika elrendezése jelentette. Az új oltár a Dóm padozatával egyező ruskicai fehér márványból készült, amelynek különlegességét az oldalakat terítőhöz hasonlóan beborító, kasírozott kőcsipke adja. A 1,5 cm vastag elemekből képzett ornamentikát a Szegedi Szűrös Madonna öltözetén megtalálható dél-alföldi hímzésminta ihlette. A liturgikus tér új eleme ezáltal - a mintázat jellegéhez hasonlóan - szolid helyi utalással gazdagodik és el is különül környezetének historizáló díszítményeitől. Az egynemű anyagnak köszönhetően az oltár megjelenése távolról nézve homogénnek tűnik, részletgazdagsága csak közelről tárul fel.

A mintegy 54 tonnás, szintén ruskicai márványból faragott baldachin mozgatása speciális eszközöket (emelő- és sínszerkezet), valamint komoly tervezést és időbeli ráfordítást igényelt. A főkapun belépve a templomba, a Foerk Ernő tervezte baldachin látványa változatlannak tűnik, csupán a fokozatos közeledés révén érzékelhető az „előbbre hozott” elrendezés. A négyezet alatt állították fel Gálhidy Péter szobrász fa körmeneti keresztjét, benne aranyozott bemarással, amely hullámzó hasítékként jelenik meg. A katolikus hagyományhoz képest szokatlan módon, test (korpusz) nélkül, utalva a megváltás és feltámadás transzcendenciájára.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

Az áthelyezés során a hívők három oldalról vehetik körül az oltárt – ez az elrendezés a protestáns térformáláshoz, szellemiséghez közelít. Ehhez kapcsolódva a kereszthajókba új, egyedi tervezésű, egyszerű vonalvezetésű, pácolt amerikai dió anyagú ülőbútorok kerültek. Az új padok illeszkednek a Dóm enteriőrjének színvilágához, de különböznek is az eredeti vörösfenyő padsoroktól. A mobíliák bővíthető, variálható családként készültek, azonos formálási elvek mentén. Jellegzetességük az egyenes hátlap belső oldalán kialakított, enyhén íves támlafelület. A korábban kegytárgyboltként működő püspöki sekrestye visszakapta eredeti rendeltetését, itt is új, barnára pácolt bútorok vannak.

A keleti torony alatti, baptisztériummá átalakított Segítő Szűz Mária-kápolnában helyezték el a Dömötör-toronyból származó keresztelőkutat és a nyugati torony alatti Szent Demeter-kápolnához hasonlóan fehérített tölgyből készült, könnyed hatású bútorokkal rendezték be. A templombelsőt beborító - Muhits Sándor, Márton Ferenc és Patay László nevéhez kötődő - falfestmények károsodott részeit restaurálták. A félköríves záródású szentélyben - amelynek diadalívéről tekint le a Szűrös Madonna - ún. „Szentség-kápolnát” alakítottak ki, amely az ide látogatók számára az elcsendesedés egyik fő helye lehet. A régi, háttalmiséző oltár tömbje a közeljövőben átépül: a tabernákulum (szentségtartó) megmarad, elé a két szélső elemből egy újabb, kisebb méretű oltár készül. A korábban raktárként használt körüljáró terében a papok számára öltöző- és meditáló teret hoztak létre, amely hangulatában az altemplom fehér, letisztult világához kapcsolódik.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

A felújítás koncepciójában kiemelt szerepet kapott a Dóm közösségi funkcióinak erősítése, ezen belül olyan terek létrehozása, ahol 10-15 fős csoportok gyűlhetnek össze akár hittanórára, biblia-tanulmányozásra, lelkigondozásra vagy egyéb más foglalkozásra. E találóan „közösségi kohóknak” elnevezett helyiségeket a nyugati torony két szintjén, az újonnan megnyitott kilátóba felvezető háromkarú lépcső „ölelésében” alakították ki; további két szint eredeti formájában, „üresen” maradt.

A felülvilágítóval ellátott, felfelé trapézszerűen szűkölő terek formáját a befogadó toronytest enyhén befelé dőlő, alulbordás vasbeton födémekkel megosztott, modern hangvételű enteriőrje inspirálta. A beépített bútorként megfogalmazott, könnyűszerkezetes tereket hőszigeteléssel és perforált akusztikai burkolattal látták el, a meglévő struktúrát csupán csekély mértékben terhelve. A 81 m magas torony legfelső erkélyéről különleges panoráma nyílik Szeged belvárosára, hasonlót eddig - bár jóval alacsonyabbról - a Szent István téri víztorony erkélyeiről csodálhattak meg az ide látogatók.

Szegedi Dóm - építész: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Váncza László - fotó: Danyi Balázs

Bár a tervezési program jelentős része új terek létrehozásáról és a meglévő enteriőr átalakításáról szólt, a közel 2,2 milliárdos pályázat költségvetéséből jutott a főhomlokzat, a kupola, valamint a négyezeti tornyok helyreállítására is. „Már az elején nyilvánvalóvá vált, hogy a teljes külső rekonstrukció nem valósítható meg a rendelkezésre álló forrásból. A megvalósult részleges felújítással megadtuk az alaphangot, kipróbáltunk egy módszert, amely hosszútávon folytatható” - foglalja össze a helyzetet Gunther Zsolt.

Nehézséget jelentett, hogy a kiviteli tervezéssel párhuzamosan zajlottak a homlokzatok állapotát feltáró diagnosztikai vizsgálatok, továbbá folyamatosan pontosítani kellett a rendelkezésre álló felmérési terveket. Meglepően sokféle anyag található a külső felületeken (mozaik, sgraffito, tégla, kő, vakolat), amelyek mindegyike más-más beavatkozást és módszert igényelt. Ezek közül meghatározó a klinkertégla burkolat aránya, amely az elmúlt évtizedek során erősen károsodott, főként a környezeti hatások és a hetvenes években végzett szakszerűtlen pótlások, kiegészítések következtében. Az utólagos cserék mellett a javításokat speciális téglapótló anyaggal végezték, valamint a főkapu feletti, 12 apostolt ábrázoló mozaikokat is restaurálták. Jelentős mennyiségű kőelemet, díszítményt sikerült újjávarázsolni. A templom korának összművészeti alkotásaként épült fel, így most is számos szakma mesterei működtek közre a külső részleges megújításában.

A Szegedi Dóm mostani felújítása azt példázza, hogy létezik olyan tervezői hozzáállás, amely a múlt sokrétű örökségét érzékeny utalások révén képes továbbszőni és integrálni a kortárs formavilágba.

Garai Péter

 

vélemény írásához jelentkezzen be »