Közösségi finanszírozási kampány a “fiatalok feketén-fehéren 2023” pályázathoz
A fff2023 - fiatalok feketén-fehéren pályázat a 40 év alatti építészek legnagyobb múltra visszatekintő elismerése és bemutatkozási platformja. A díjat 2006-ban Reischl Gábor alapította azzal a céllal, hogy az elismerés mellett a kezdő építészeknek valamilyen szintű támogatást is tudjon nyújtani. Idén közösségi finanszírozási kampány kíséri a pályázatot.
Az idei évben erősíteni szeretnénk azt a Reischl-féle gondolatot, hogy a legkiemelkedőbb fiatal alkotónak a díj egyben pályakezdési támogatás is legyen a mi szakmai közösségünk részéről, ezért egy közösségi finanszírozási kampányt szervezünk. A kampány két célt szolgál: a fff2023 pályázat keretében kiválasztott legjobb 8 pályázó munkáját bemutató országos vándorkiállítás finanszírozása, illetve a fődíjas alkotónak adott pénzjutalom biztosítása. Arra kérnénk, hogy a lehetőségeidhez mérten támogasd ezt a célt!
Azt szeretnénk elérni, hogy az építészek közössége megmutassa, egy-egy apró támogatással, széleskörű összefogással ez elérhető, és támogatni kívánjuk a legfiatalabb generációt. A célösszeg 1.800.000 Ft, melyből 800.000 Ft-ot a vándorkiállítás megvalósítására, 1.000.000 Ft-ot pedig a fődíjra fordítunk.
Két platformon van lehetőség kapcsolódni a kampányhoz: egyrészt a Whydonate oldalán bankkártyás vagy Paypal-os fizetéssel, másrészt a MÉSZ bankszámlájára való utalással.
A Whydonate oldal ezen a linken érhető el:
https://whydonate.com/en/fundraising/fff2023-young-architects-award
Ezen az oldalon vagy az előre beállított 10 euro (〜3.800 Ft), 20 euro (〜7.600 Ft), 40 euro (〜15.200 Ft), 70 euro (〜26.600 Ft) összeggel, vagy az “Other" gomb megnyomásával egyéni, ezektől eltérő összeggel tudsz hozzájárulni a célhoz. Ha cégként veszel részt, kérjük, hogy a magasabb összegek közül válassz!
Amennyiben inkább a banki utalást választanád, ezek a MÉSZ adatai:
Név: Magyar Építőművészek Szövetsége
Számlaszám: K&H Bank 10201006-50197952
Közlemény: adomány - fff2023
Köszönjük, hogy részt veszel a közösségi finanszírozásban és támogatod a legkiválóbb 40 év alatti építészek bemutatkozási lehetőségét! A pályázattal és a közösségi finanszírozás aktuális állásával kapcsolatos információk az alábbi kommunikációs felületeken követhető:
https://www.instagram.com/fiatalokfeketenfeheren
https://www.facebook.com/fiatalokfeketenfeheren
https://www.meszorg.hu/
Krizsán András DLA (MÉSZ elnöke),
valamint Guba Sándor és Hámori Péter (GUBAHÁMORI, a pályázat kurátorai)