KÖZTI 66 (42+24) - egy tervezőiroda története

Közti 66 (42+24) – egy tervezőiroda története I-II címmel jelent meg a KÖZTI, a fordulatos történelmű építészeti tervezőiroda grandiózus „életművét" áttekintő két kötetes könyvalkotás. A művet a megrendelő KÖZTI és a Vince Kiadó egy nagyvonalúan szervezett, ám zártkörű ünnepség-fogadás keretében mutatta be stílszerűen a Várkert Bazár vadonatúj multifunkcionális rendezvénytermében. Vámos Dominika könyvrecenziója.

A témából és az érintettek tömegéből adódóan, amelyet a bemutató körüli titokzatosság csak tovább fokozott, meglehetős érdeklődés kísérte az eseményt. Az üdvözlő szavakból, köszöntőkből, pódiumbeszélgetésből, színvonalas koncertből összeállított programot – amelyről nem hiányozhatott még Bogányi Gergely designzongorája sem - Somogyi Krisztina tartotta kézben. Mindez kellő eleganciával reprezentálta a mostanában (újra) látványos sikerekben, tekintélyes megbízásokban gazdag tervező cég ünnepségét.

A fajsúlyos kiadvány tömegével és professzionalizmusával méltán vetekszik Ferkai András korábbi történeti munkáival (Molnár Farkas, Farkasdy Zoltán monográfiák, Buda és Pest két háború közötti építészetének topográfiája). E művek legfőbb erénye a tudományos munkáktól elvárt rendszerezettség, adatbéli precizitás és forrásérték, valamint az a nyilvánvaló ambíció, hogy nélkülözhetetlen kézikönyvként használhassa mind a szakmabeli, mind az érdeklődő nagyközönség is. Ráadásul a száraz adatközléshez Ferkai minden könyvében hosszabb-rövidebb tanulmányok kapcsolódnak, amelyek életszerűen és fordulatosan írják le az adott építészhez vagy építészeti produkciókhoz kapcsolódó háttérinformációkat, a korszakot, a tág szakmai összefüggéseket. A könyv 26.000 forintos eszmei ára deklaráltan azt sugallja, hogy a példányok nagy része könyvtárak, kutatóhelyek gyűjteményébe kerül, így minden esélye megvan rá, hogy valóban közkincs váljon belőle.

Mivel a szóban forgó könyv ötlete nem a szerzői-szerkesztői társulat (Ferkai András mellett Rubóczki Erzsébet, Branczik Márta, Lantos Edit, valamint Mayer Kitti, Urai Dorottya, Jankó Anna, Mártonffy Melinda) elhatározásából, hanem kifejezetten a cég megrendelésére született, egy sajátos hibrid létrejöttének lehet tanúja a tisztelt olvasóközönség. A mű ugyanis több műfaj rétegződéséből, kereszteződéséből tevődik össze. Egyfelől egy klasszikus értelemben vett elemző, korszakoló, „üzemtörténeti" munka, valamint a vállalat több évtizedes teljesítményét reprezentáló építészeti alkotások tényszerű bemutatása, másfelől a kiemelkedő építész egyéniségek és műhelyeik portréja, mindez kiegészülve a légkörhöz és a legendás személyiségekhez kapcsolódó, de csak a szóbeli hagyomány révén ismert történetekkel. A mintavételek hol egymástól strukturáltan elkülönítve, hol egymást keresztezve vannak, szekvenciaszerűen más-más részletezettségben ismétlődve. Mindez izgalmas, előzmény nélküli kísérlet egy időben és volumenben is szerteágazó téma megragadására és értelmezhetővé tételére, amely a szöveges és képi alapanyagban egymással egyenértékűen, párhuzamosan kel életre.

A két kötet elvileg logikusan osztja ketté a kronológiát 1991 előtti és utáni periódusra, a gyakorlatban azonban mégsem magától értetődő ezt a koncepciót végigvinni. A hajdani Középülettervező Vállalat cégtörténete, amely a kommunista hatalomátvétel drámai eseményeihez vezet vissza, tulajdonképpen már a történelem lezárt fejezetének tekinthető, ezért már tudományosan, a szükséges távlatból tárgyalható. Ám a rendszerváltás után alapított KÖZTI Zrt. munkássága még a folyamatos jelenhez tartozik, tehát más hangvétellel kell megközelíteni. Ennek megfelelően a második rész nem az első zökkenőmentes, lineáris folytatása. A második kötet, amely az új, privatizált cég produktumait hívatott felsorakoztatni, bevezető fejezetével visszatér az állami vállalat történetéhez, annak egyfajta szelídített újrafogalmazásával indít, és felidézi az egykori emblematikus projekteket (Budai Vár, Bács-Kiskun Megyei Kórház, Átrium Hotel, Operaház, stb.). Ennek a gesztusnak egyszerre van gyakorlati és elvi jelentősége. A Ferkai András szerkesztette első kötet voltaképpen egy klasszikus építészettörténeti összefoglaló monográfiának tekinthető, ám a Rubóczki Erzsébet által szerkesztett második a KÖZTI potenciális megrendelőinek szánt portfólió album, amely önállóan, az első résztől függetlenül is működőképes.

A kiadói-szerkesztői szándék tehát – a nyilvánvaló átfedések mellett – egymástól jól elkülöníthető olvasói elvárásoknak igyekszik megfelelni, miközben az első kötetben szereplő tanulmánynak (szerző: Ferkai András) önmagában is több irányból érkező érdeklődést kell kielégítenie. Teljesen elfogadható az a szempont, hogy az évtizedeken át, mintegy félezer dolgozót foglalkoztató nagyvállalatról – mellesleg nagyon sok más ilyen típusú intézményhez hasonlóan – egy összefoglaló-áttekintő munka szülessen. A kiadvány alkalmat teremthet az egykor ott dolgozók számára, hogy rálássanak munkahelyük eredettörténetére, vagy azokra a külső hatásokra, kapcsolatrendszerekre, amelyek a működését, a vezetői döntéseket befolyásolták. Ebből a szempontból leginkább a hatvanas-nyolcvanas évek vállalattörténeti adalékai hozzák a legtöbb újdonságot.

A szakmai közbeszédben gyorsan terjedtek és váltak ismertté a nyilvánosságon kívüli vagy az ún. második nyilvánosság terepén zajló izgalmas és hősies „ellenállási" történetek, míg a szürkének és érdektelennek ható, arctalan hatalomgyakorlás részletei kevéssé keltettek izgalmat. A diktatúra első korszakának túlélési-boldogulási stratégiáihoz képest nagyon keveset tudtunk eddig arról a sajátos - részben szervezésbeli, részben előremenekülési - taktikázásról, amely az egymást überelő válsághullámokkal való küzdelem követelt meg a vállalat vezetőitől. Voltaképpen ide sorolhatók azok az algíri, nigériai és más külhoni tervezési munkák is, amelyek – mint amely Branczik Márta értékes feltáró munkájának köszönhetően nyilvánvalóvá vált - valóságos zálogát képezték a vállalat talpon maradásának. A gazdasági beszűkülés mikrotörténetéből is szemléletesen bontakozik ki az a folyamat, amely során egyre inkább az egyéni boldogulás ambíciója vált uralkodóvá – a külföldi munkavállalás, a GMK-zás, maszekolás, sőt maga a posztmodern szemlélet is ráerősített erre -, és szinte törvényszerűen vezetett az út a nyolcvanas évek végének privatizációs lépéskényszere felé.

Miután a vállalat saját dokumentumaiból, a költözésekkel járó különböző viszontagságok miatt, kevés eredeti dokumentum maradt meg az utókorra, azok is leginkább magángyűjteményekből kerültek elő, a tanulmányban kiemelt szerep jut a kutatás során elhangzott szóbeli közléseknek és - emlékezetgyűjtemény életútinterjúinak, amelyek leginkább a megkülönböztetés képességére teszik fogékonnyá az olvasót. A kívülállók számára például izgalmas hozzáférni azokhoz a belső kulisszatitkokhoz, a hétköznapokhoz hozzátartozó legendáriumokhoz, amelyek az utókorban némi empátiát ébresztenek e kívülről eléggé zordnak és ellentmondásosnak ítélt korszak teljesítménye iránt. Mányoky László főmérnök-igazgató gazdagon árnyalt portréja e tekintetben valódi reveláció, és kellő drámaisággal bontakoznak ki előttünk az ötvenes-hatvanas évek alkotóinak (Janáky Istvántól Hidasi Lajoson át Hofer Miklósig) reménytelen tortúrái és vergődései a csábító tervezési feladatok között. A naiv olvasó talán felteszi itt a kérdést: vajon miféle kényszer, tehetetlenség, a biztonság elhagyásától való félelem, vagy a szűnni nem akaró optimizmus működött ezekben az emberekben, hogy minden megalázó körülmény dacára egzisztenciálisan és szakmailag kitartottak az építészeti tervezés hivatása mellett.

Az empatikus megközelítéssel szemben egyre sürgetőbben jelentkezik az igény a tényszerű összefüggések elfogulatlan néven nevezésére a történettudomány, a szociológia és a művészettörténet részéről, amelytől azonban idegen e legendáriumok implicit nyelvezete. Amikor a Középülettervező Vállalatról, mint az egykori szocialista gazdasági felépítmény egyik jellegzetes kreatúrájáról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy kellő nyomatékot ne kapjanak azok a momentumok, amelyek összekötő szálakat képeznek a korszak politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és művészeti folyamataival. Ráadásul e fajsúlyos állami intézmény működésében a külső-belső döntéshozatali folyamatok, hatásmechanizmusok a nagyközönség és az utókor számára is ismerősen képeződtek le az ország építészeti produktumaiban, végérvényesen befolyásolva ezzel az épített környezet, áttételesen a társadalom közérzetének formálódását.

A 20. század második felében Magyarországon és az egykori szovjet blokk országaiban az abszolutizált államhatalmi rendszer miatt az építészet, az építészek és az építés ügyének végletes beágyazottsága annyira kiszolgáltatottá tette a szakmagyakorlást, hogy politikai vonatkozásai nélkül nehezen is értelmezhető. A másik oldalról, a társadalom- és művészettörténeti kutatások felől nézve hasonlóképpen hiányoznak az építészeti tervezés, az építőipar sajátosan komplex szempontjai, amelyek értékes adalékokkal tudnák gazdagítani a nagy közös történetet. Bár a KÖZTI könyv elemző tanulmánya sem próbálja megkerülni az építészek számára egyébként túlzottan prózainak tartott kérdések, a politika vagy közgazdaság jelenlétét a vállalat életében, mégis érzékelhető ezen a területen a szerző visszafogottsága. Nyilván az evidencia okán, de egyetlen mondat sem tesz utalást arra, hogy Magyarországon 1945 után a politikai döntések jellemzően nem egy szuverén, demokratikusan választott kormányzat jóvoltából, hanem a szovjet megszállásból adódó nyomás alatt születtek, ily módon az építészeti tervezés államosítása sem Perényi Imre személyes ambíciójának gyümölcse volt. Egy-két anekdotaszerű történetben mégis felbukkannak olyan talányos személyek, mint Zamercev tábornok, aki Perényi Imrét és munkatársait gálánsan megajándékozza a Puskin (Ötpacsirta) utcai Almásy-palotával, vagy Orlov elvtárs (sic!), aki Rimanóczy Gyulának továbbképző leckéket ad építészeti tömegformálásból és homlokzati részletképzésből az új műegyetemi épületegyüttes tervezése kapcsán. Más sorsfordító időszakoknál - ötvenes évek, 1956, kádári konszolidáció, 1989-es rendszerváltás - sincs túlexponálva a politikai befolyás és kapcsolatrendszer témaköre. Miután itt nem egy harsány tényfeltáró-leleplező publicisztikáról van szó, ez a relatíve diszkrét hozzáállás voltaképpen akceptálható.

Azok a jellegzetes folytonossági kérdőjelek, amelyek a néhány évtizedenként egymással élesen szembeforduló rendszerek kavalkádjában szinte karakterisztikus elemmé váltak a mi régiónkban, természetesen az egykori Középülettervezési Vállalat és mai KÖZTI közötti jogi-szakmai viszonyban is manifesztálódnak. A korrekt választ a cégtörténeti tanulmány szerzője tárgyilagosan fogalmazza meg, az újjáalakuló vállalat új igazgatójának nyilatkozatára támaszkodva: „A patinás név megmaradt, s a vállalat vezetése bízott abban, hogy a KÖZTI középületek tervezése terén bizonyított szakértelme továbbra is hoz megbízásokat kulturális, egészségügyi, idegenforgalmi és vendéglátási, sportlétesítményekre és irodaházakra (…) érdekes, hogy Jaklics (t.i. Jaklics Ervin, az igazgató) nem látott semmiféle sajátos KÖZTI-karaktert, a minőség zálogának a személyiségeket tartotta: a KÖZTI «színvonalát az egyes alkotó (vagy csoport) egyéni kvalitásai determinálják, és nem beszélhetünk egyfajta, csak a KÖZTI sajátjaként elkönyvelhető minőségről.» A fiatalabbak számára «Zalaváry, Marosi, Horváth, Csontos, Dobozi, Szenes stb. vezetésével stúdiókat szerveztünk.»" (I. kötet 76. o.) Egy tervezőiroda esetében ennek különösebb kételkedés nélkül is lehet a feltétlen pozitív oldalát tekinteni: itt elsősorban a korábbi évtizedekben felhalmozott szellemi tőke, szakmai kompetencia átmentése történt, amelyet más irodákkal ellentétben a szükséges éberséggel sikerült abszolválni. Ennek részleteiről kellő részletességgel lehet is olvasni a könyvben.

A KÖZTI 66 könyv két meghatározó alkotójának, a szerkesztő-szerző Ferkai Andrásnak és a grafikus-könyvtervező Hübner Teodórának közvetlenül vagy közvetetten, de személyes kötődése van a vállalathoz, ily módon valamiképpen maguk is részesei a történetnek, a nagy oeuvre-nek. Ferkaihoz hasonlóan Hübner is professzionális alkotó, építészeti vonatkozású munkái (legutóbb a Farkasdy monográfia) egy minőségileg új korszak határát jelzik ebben a műfajban, noha érezhető, hogy a hatalmas mennyiségű – nem mellesleg kiemelkedően színvonalas – kép és szöveg elrendezése komoly szerkesztői-grafikai kihívást jelentett számára is. A jegyzetekkel, képaláírásokkal kiegészített folyószövegek, fotók és ábrák tömkelegében megfelelő hierarchiát kellett teremtenie úgy, hogy a gazdag illusztrációs anyag áradata közben a nagyvonalúság érzetét fenntartsa az olvasóban. A visszafogott és kimért layout, így például a lábjegyzetek fejezetenkénti elkülönítése bár nem annyira olvasóbarát, kétségtelenül elegáns grafikai megoldás.

A KÖZTI könyv, amelynek itt a cégtörténeti fejezetével foglalkoztunk elsősorban, tulajdonképpen a háború utáni évtizedek jelenleg létező legátfogóbb építészettörténeti összefoglalása lett. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, különféle motivációk szerencsés egybeesése kellett, mindenekelőtt a KÖZTI közelmúltbeli sikerszériája és a vezetőség ambíciója, hogy bizonyos fokú vakmerőséggel és nem kevés anyagi ráfordítással felvállalja és újrafogalmazza saját múltját, amelyhez méltó szerzőket, alkotókat is sikerült toboroznia. Szinte magától értetődően fogalmazódik meg hát a teljesség utáni vágy: mennyivel előbbre tartanánk közelmúltunk-jelenünk szakmai önismeretében, ha a korszak más jelentős tervezőintézeteiről, műhelyeiről, valamint az építészképzés színtereiről is hasonló elemző munkák születhetnének.

Vámos Dominika