Ilyen gazdagok vagyunk?

Ahogy arról október elején az Építészfórum is beszámolt, jövő évben indul az új Nemzeti Galéria építése a Városligetben. Tasnádi György erre reagálva, vitaindítónak szánt írásában kritika alá veszi a tervezett beruházást, valamint alternatívákat vázol fel a Nemzeti Galéria új otthonára.

Elveszett évtized

Tíz éve történt. 2014. decemberében hirdettek pályázati eredményt a Magyar Nemzeti Galéria Városligetben megépítendő új épületére. Két első díjat is kiosztottak, ami mutatja, hogy akkoriban a pályázat végeredményét magas nívójúnak gondolták. Valóban, a tervek szemléletükben következetesek, építészetükben karakteresek voltak. Az élet úgy hozta, hogy azok a tervek nem valósulhattak meg. Az eltelt évtized időtávolsága okot ad arra, hogy a mai helyzetnek megfelelően értékeljük újra a helyzetet.

Dekonstrukció

A megvalósításra alkalmasnak talált tervet egy japán alkotócsoport hozta létre, akik az épületen megjelenítették a szellemiségük japán kultúrához kötődő jellegét. Talán a laikusok számára is kitűnik, hogy a japán építészet sajátos formajegyei jól megmutatkoznak, annak ellenére, hogy a „láthatatlan építészet" ideája érdekében dekonstrukciós formavilágot alkottak. Dekonstruktív japán pagodaszerűséget hoztak létre. Azoknak is igazuk van, akik hiányolják innen az építészetben oly’ fontos stabilitásélményt, és egy összeomló kártyavárhoz hasonlítják a látványt.

Identitásformáló intézmény

A Magyar Nemzeti Galéria lényegi funkcióját tekintve nem csak közgyűjteményi célokat szolgál, hanem fontos nemzeti identitásformáló intézmény is. Ez a lehető legnemesebb módon valósul meg, hiszen a kiválóságaink nagyszerű alkotásaival alakítja az értékszemléletünket és nyújt kulturális kötődési lehetőségeket. A kiállítások révén azt is megmutatják, miként bánunk a fontos értékeinkkel. A magyar kultúra egyik példaadó intézménye ez. Ezt a magyar identitásformáló intézményt kívánjuk most egy japán identitást hordozó, de a kulturális hagyományok rendjét szimbolikusan lebontó épületben elhelyezni. Érdemes volna ezt a helyzetet újragondolni.

Tényleg ennyire gazdagok vagyunk?

Ha ránézünk a Nemzeti Galéria új épületének terveire, ugyancsak feltűnő a teátrálisan tobzódó térpazarlás. Elképedünk, milyen bőkezűen bánnak a közlekedőfelületekkel, belső közösségi terekkel. Az eddig napvilágot látott látványtervek alapján mondható, tékozló nagyravágyás mutatkozik meg az épület által. Ez a teátrális bőkezűség elgondolkodtató most, különösen, amikor a gazdasági realitások praktikusabb szemléletre késztetnek.

Tervezett üresség

A látványtervbe helyezett műalkotások elhelyezéséből arra következtethetünk, hogy a japán tervező a művészegóból következő ideát követi. Ennek lényege az, hogy a műalkotásokat egymástól nagy távolságra kell elhelyezni, hogy azok ne sértsék egymás hatását. Ezzel az elvvel magam is találkoztam a kiállításrendezői, illetve művészeti fesztiválszervezési munkáim során. Minden esetben a garantált bukást eredményezték. Azokat a kiállításokat, amelyeket jó értelemben vett zsúfoltsággal rendeztünk meg, mindig heves közönségreakciók jutalmazták és meg kellett hosszabbítanunk a nyitvatartást. A túlméretes terek az üresség érzetét keltik a nézőben. A színházi és koncertszervezők ezt a jelenséget pontosan ismerik, csak náluk a nézőtér telítettsége az, amely meghatározóan nagyot lendít az előadás sikerén. Ha túl nagy nézőterű előadóhelyet választanak a várható forgalomhoz képest, akkor abból fél- és negyedházas előadások lesznek, az pedig a közönségben a kudarcosság érzetét kelti. Ilyen tévedéssel kiváló produkciókat is meg lehet buktatni. A Nemzeti Galéria irreálisan nagyra tervezett épülete éppen a túlzó méretei miatt okozhatja a „negyedházas előadások" lógó orrú hangulatát.

Száműzendő szólamok

Jó volna látni valami racionálisabb és magyar kultúrából fakadó épületet, amelynek az elsődleges funkciója a magyar művészeti alkotások méltó bemutatása. Az összes többi jelző, mint a természetközeliség, a nyitottság, az emberközeliség, interaktivitás, többnyire csak jelszavak, amelyeket kötelezően leírnak minden új beruházáshoz, mert anélkül nehéz a laikus szíveket megdobogtatni. Esetünkben is úgy tűnik, a teátrális bőkezűség lényege a valós eszmeiség helyébe tolakodó üres szólamokat szolgálja ki. Ezek jelentősége is átértelmeződik a gazdasági realitások mentén, ráadásul éppen a pénzhiány miatt késik a beruházás kezdete. A most kiírt tender is bevallottan feltételes, hiszen még nem látni a forrásokat. Mindez jogossá tesz praktikusabb irányba mutató javaslatokat.

Konkrétumok

A térpazarlással kapcsolatos kritikát konkrét adatokkal is illik alátámasztani. Nézzük:

A Nemzeti Galéria új épülete pár négyzetméter híján 54 000 m² lesz. Hogyan osztják fel ezt a területet?

• állandó kiállítótér: 11.215 m²,
• ideiglenes kiállítóterek üveggalériával 1.825 m²
• csatlakozó műhelyek: 599 m²
• rendezvényterem: 760 m², közel 500 fő ülőhellyel, amely a kiszolgáló helyiségekkel együtt kb. 1000 m²-re kalkulálható
• kiállítótereket kiszolgáló raktárak: 2500 m²
• előadótermek és szekció termek 268 m²
• múzeumpedagógia tantermek és irodái 300 m²
• főzőkonyha és étkező napi 4-600 adagos melegkonyha, önkiszolgáló 200 férőhelyes, 220 m²-es fogyasztótérrel, ami a raktárakkal és belső közlekedőkkel együtt kb. 600 m² lesz.
• kávézó: italok és készételek kiszolgálására 50 férőhelyes fogyasztótérrel várhatóan 200 m² területű lesz.
• irodák: 1.500 m²
• Ruhatárak, egészségügyi helyiségek, recepció stb. kb. 500 m²
• Üzemviteli helyiségek (hőcsrélők, vízkezelők, légellátás stb.) kb. 500 m²
• Ez összesen (kerekítve) = 21 000 m²

Ez a kalkuláció nem számol a közlekedő terekkel, de adjunk az egészhez hozzá kb. 20% területet, azaz 4200 m² területet. Így eljutottunk 25 200 m² nagyságig, ami még mindig csak a fele annak, amekkorára ezt az épületet építeni szándékoznak. Vajon mi lehet az a további huszonötezer négyzetméter, amiről nem írnak a Magyar Építők honlapján a 2024. október 3-án megjelent cikkben? A választ az egyik belső látványterv adja meg. (Lásd a 2. képet!)

Plázákkal konkurál

Annak ellenére, hogy már ismerjük a számokat, a képen látható térpazarlás mégis megdöbbentő. Repülőterek termináljait idéző látványvilágot kapunk. Azok számára, akik kevésbé szoktak hozzá az ilyen nagy adatok értelmezéséhez, talán segít annak megemlítése, hogy ez a kb. 25 000 négyzetméteres nagyság a plázák világára jellemző. Az új Nemzeti Galéria tervezett épülete két pláza együttes méretével vetekszik. Csak Budapesten vannak olyan nagy plázák, amelyek egyedül konkurálnak az NG új épületével. Ez a nagyságrend valóban hatásos, sőt, világrengető. Ez azonban valahol riasztó is. Öröm az, ha van mód a bőségre, de hol van a határa annak, amikor ez átfordul üres, tartalmatlan magamutogatásba?

Költségszivattyú

Ezt a mérhetetlenül sok felületet és térfogatot is fenn kell tartani. Fűteni kell, világítani, szellőztetni, takarítani, felújítani, és ha ehhez nem társul olyan funkció, ami ezek fedezetét kitermeli, akkor ez csak egy könyörtelen pénzszivattyú. Egy pillanatra megemlítem a Néprajzi Múzeum épületét, ahol a 33 000 négyzetméteres területből mindössze 7 000 szolgálja a kiállítást, ami még negyede sincs a teljes épületnek. Ráadásul, a múzeum gyűjteményeinek raktárbázisa nem ott van, hanem egy külön intézményben. Bődületesen nagy ballasztot cipel magával az a múzeum. Ugyanezt gondolom a Nemzeti Galéria új épületéről is. Ha cinikusan fogalmazunk, akkor azt mondhatjuk, hogy fenntartási és üzemeltetési terhekkel fojtják meg ezeket a fontos kulturális intézményeket.

Jó volna ezt a pazarlást megállítani, és talán van is rá némi esély.

Érvelésre hangolva

A fentiek alapján nem tűnik helyénvalónak az a szándék, hogy a japán alkotók terve valósuljon meg. Aktualitása fokozatosan elmúlik, ezért új megoldásra van szükség. Nos, erre teszek itt két javaslatot, tudván azt, hogy amit leírok, az egyeseknek bicskanyitogató lesz, mások pedig rajongani fognak érte. Közöttük pedig ott lesz legalább ötven árnyalat. Elsődleges szándékom az, hogy konkrétumokkal segítsem elindítani a gondolkodást. A konkrétum azért jó, mert arra reagálva könnyebb érvelve szólni, függetlenül attól, hogy támogató vagy ellene szóló gondolatokat formál valaki. Az egyszavas kritikákkal, a személyeskedő ítéletekkel nem juthatunk előbbre. Még az érvelve megfogalmazott ellenkezés is segíti a jó megoldás megszületését.

A két javaslat:

1 – IPARCSARNOK – ÚJRATÖLTVE: Épüljön fel az egykori Iparcsarnok arányait és murális díszítettségét pontosan követő, új funkciókkal bővített modern építészeti alkotás.

2 – TŐZSDEPALOTA – ÚJRATÖLTVE: A Tőzsdepalota épületét vásárolja vissza az állam, és oda települjön be a Nemzeti Galéria.

Az első javaslat a bonyolultabb probléma, de talán az építész szakma számára izgalmasabb is, hiszen az nem csak egy régi épület újraépítését jelenti, mint mondjuk a Budai Várban a Lovarda esetében, ugyanis az Iparcsarnok csak újraalkotás révén válhat a Nemzeti Galéria számára alkalmassá. Egyszerre történeti idézet és kortárs alkotás.

A második javaslat egyszerűbb. Turisztikai szempontból jól megközelíthető helyen van egy kiváló, rangos és üresen álló műemlék épületünk a Tőzsdepalota, amelynek belső felosztása jó lehetőséget ad a nagy kiállítóterek kialakítására is. A korábbi funkciók miatt magas védelmi fokozatú épületről van szó, amely a felbecsülhetetlen értékű műtárgyaink miatt fontos tényező.

Nézzük a részleteket:

1 – IPARCSARNOK – ÚJRATÖLTVE

Az egykori, majdnem 140 évvel ezelőtti Iparcsarnok hazánk egyik kiemelkedő építészeti remekműve volt, amely tökéletesen illeszkedett a Városliget arculatába. Ezen felül, mára — az Ezredéves Országos Kiállítás révén — a magyar államiság egyik szimbolikus épületeként is jelen van az emlékezetünkben. Akkoriban világszínvonalú kiállítóhely volt. Egyértelműen kötődik a magyar identitásunkhoz és eleve az volt a rendeltetése, hogy az alkotóerőnk nagyságát mutassa meg. Kiváló identitásformáló nemzeti értékünk lehetne. 

Könnyű volna azt javasolni, hogy épüljön vissza az Iparcsarnok műszakilag korszerűsített kópiája, de az több szempontból sem jelentene megoldást. A műtárgyak mai elhelyezése, az épületüzemeltetés, a műtárgyvédelem, a közönségvezetés, az új közgyűjteményi funkciók stb. nem elégíthetők ki az egykori épület adottságaival. Lényegesen többet kell ma nyújtanunk. Ez az a helyzet, amiért azt az összetett javaslatot teszem, hogy A) – építsük újra a történelmi múltunkat oly’ szépen reprezentáló épületet a lehető legpontosabban, B) – ugyanakkor gazdagodjék és bővüljék mindez a mai tudásunkkal, alkotó képességeinkkel. Kortárs alkotás szükséges, amelyik híven idézi fel az egykori alkotók nagyszerűségét és mutatja a mai kvalitásokat is.

Már fogalmazódhatnak a megoldási javaslatok, például a terep alá építendő új épületszintről, vagy arról, miként használnálható ki a belső udvarok beépíthetősége stb. Lássuk a száraz adatokat. Egykor az Iparcsarnok 12 000 m² alapterületű volt. Egyértelműen szükség van egy alsó szintre, amelyet a terep kissé lejtős volta miatt nem lesz gond megépíteni. Az eredeti Iparcsarnok is részben feltöltött területen állt. A két szint már együtt 24 000 m². Ha ezekhez hozzáadjuk a négy belső udvar beépítését, bőven elértük azt a területet, amennyire szükség van.

Tudom, van egy heves érzelmekkel tiltakozó véleménykör is, akik számára a terület bárminemű beépítése bűn. Empatikus vagyok ezen a téren, hiszen a természeti értékek is fontosak. Most mérlegre kell tenni ez ügyben sokféle értéket. A Városliget teljes területe kb. 120 hektár, az Állatkerttel együtt. A kérdés az, hogy a liget területének 1%-át visszaparkosítsuk-e, vagy arra épüljön fel a Nemzeti Galéria új épülete? Magam részéről nem tartom elvetemült gondolatnak azt, hogy ez a földfelület maradjon továbbra is intézményi telek, mint az elmúlt 140 esztendő alatt, mert úgy vélem, Budapest jelentős mértékű fejlesztési felületekkel rendelkezik, ahol akár sokszázszorosan is pótolni lehet az itt kieső természetdarabkát.

Az iménti javaslatom, tehát az Iparcsarnok bővítve korszerűsített visszaépítése, pedig felidézi a Városliget fénykorának kiemelkedő alkotását, erősítve a liget történelmi arculatát. Ez olyan előny, ami méltó módon enyhíti a természeti rész elvesztése miatt fájdalmat.

Ne felejtsük: Az Iparcsarnok egy olyan ikonikus épület, amely valaha ugyancsak bőkezűen járult hozzá identitásunk egészséges fejlődéséhez. Ez az a többlet, amit nem látni a dekonstruktív japán pagodaszerűségben, bármilyen jó kiállításokat is rendeznek benne.

(Zárójelben jegyzem meg, ha a most következő második javaslat valósulna meg, akkor is érdemes volna megépíteni az Iparcsarnokot, mert oly sok csodás értékünk pihen múzeumi raktárakban. Például a Műszaki Múzeum számára ez talán méginkább alkalmas helyszín lehetne. A műszaki és technológiai múzeumok a világon mindenütt egyre népszerűbbek, ugyanis a mérnöki alkotások megbecsültsége kezd felzárkózni a művészeti alkotások mellé.)

2 – TŐZSDEPALOTA – ÚJRATÖLTVE

Egy internetes felületen kommunikáló olasz illető (G.M.) vetette fel, hogy miért nem a Tőzsdepalotába teszik a Nemzeti Galériát. Könnyű volt ezt az odavetett gondolatot megítélni, aminek talán nagyobb realitása van, mint az Iparcsarnokot idéző javaslatnak. Ez következik.

A Tőzsdepalotáról kevesebb adatot tudhatunk, de az is elegendő a becsléshez. Az épület bruttó 9000 m² területen fekszik. Ez legalább ötszöröződik a szintek által, ami kb. 45 000 m² összterületet jelent. Ebből lejön a szerkezet, ami a hagyományos épületek esetében jelentős terület, akár az épület negyede is lehet (11 000 — 12 000 m²). Így is maradt legalább 30 000 — 33 000 m² nettó alapterület. Mivel régi épületről van szó, számolni kell azzal, hogy a Nemzeti Galéria igényeit kicsit összetettebben lehet majd kiszolgálni, mint egy direkt erre tervezett épület esetében, ami azt is jelenti, hogy a tervezettnél valamivel több területre lesz szükség. Nos, ez sem probléma, hiszen a szükséges 25 000-hez képeset bőséges a rendelkezésre álló legalább 30 000 m² alapterület.

Turisztikai szempontból igazán jól megközelíthető helyen van a Tőzsdepalota. Ami komoly problémát jelenthet, az az új parkolók létesítése, már ha valóban szükség van rájuk a Szabadság téren lévő térszín alatti parkolón kívül. Ezt a többlet a Nádor utca alá telepítve hozható létre. A műkincsek őrzése külön probléma, amihez jól védett, jól ellenőrizhető épületre van szükség. A korábbi funkciók, tehát a tőzsdei, majd az állami televíziózás is olyanok voltak, amelyhez komoly mértékű védelmet kellett biztosítani. Ez azt jelzi, hogy a Nemzeti Galéria biztonsággal kapcsolatos igényei garantáltan teljesíthetők a Tőzsdepalotában.

Akadályt jelenthet az, hogy a Tőzsdepalota úgy omlik szét elhagyatottságában, hogy eközben magántulajdonban van. Reménykedjünk, hogy épület visszavásárlása megoldható.

Összegzés

Nos, bízzunk abban, hogy ez a két javaslat elindít olyan gondolatokat, amelyek révén reális megoldás születik a Nemzeti Galéria elhelyezésére. Internetes fórumokon már 2-3 hónapja teszteljük ezeket a felvetéseket, amelyhez segítő partnerek is csatlakoztak. Látványosan nagy többségben vannak azok, akik lelkesednek ezekért a megoldási lehetőségekért. A Tőzsdepalota ismertsége jól megmutatkozik a véleményekben, ugyanis szinte osztatlanul tetszik a Nemzeti Galéria sorsát figyelők körében. A Városligetbe tervezett új Nemzeti Galéria terveinek elutasítottsága is meghatározó és kijózanító. Az Iparcsarnok és különösen a Tőzsdepalota pozitív fogadtatása azt mutatja, hogy ezeket a felvetéseket érdemes most már a szakmai fórumokon is megvitatni, hogy megalapozott érvek mentén gondolkodhassunk a Nemzeti Galéria jövőjéről.

Tasnádi György