Lechner a 21. századba lép

A budapesti Iparművészeti Múzeum pompázatos épülete hosszú évek óta szomorú látványt nyújt az arra járóknak. Egy ideje azonban felcsillant a remény, hogy Lukács István és Vikár András tervei alapján méltó módon megújuljon, belépjen a 21. századba. A jó szándék és a tervek megvannak, az építkezés kezdete azonban bizonytalan.

Az Iparművészeti Múzeum épülete a hazai szecessziós építészet egyik legszebb, legteljesebb darabja. A London és Bécs után a világon harmadikként, 1872-ben alapított, iparművészetre szakosodott múzeum palotáját 1893 és 1896 Lechner Ödön és Pártos Gyula tevei alapján építették, ezzel teremtve itthon úttörő építészeti formanyelvet.

A pompás megjelenésű, de számos technikai megoldásában kísérletező épület karbantartása már sokszor okozott fejtörést az utókornak, a fenntartóknak. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, elpusztult az aula mennyezete és padlója, számos belövés érte, akárcsak az 1956-os forradalom idején. Közben a gyűjtemény komoly gyarapodásnak indult, az 1940-es évektől több veszélyeztetett magángyűjteményt fogadott be a múzeum. Az épületet 1949-re, ha nem is maradéktalan minőségben és formában, de helyreállították. Az Iparművészeti Főiskola egy részének kiköltözését követően az épület 1957 és 1962 között Kismarty Lechner Loránd vezetésével nagyszabású helyreállításon esett át, napjainkra azonban állaga erőteljesen leromlott. Az UNESCO világörökségének várólistáján szereplő épületet körülvevő járdaszakaszt védőtetővel fedték be, a kupola életveszélyessé vált, a háború előtt sajnálatos módon belül betonnal kiöntött laternáját pár éve leemelték, azóta az udvaron várja jobb sorsát.

2012-ben nemzetközi tervpályázatot hirdettek az épület rekonstrukciójára és az idáig foghíjként maradt Hőgyes Endre utcai szárny megépítésére, ezzel a múzeumépület „befejezésére". A pályázat előtérbe helyezte a múzeum igen komoly és ma nagyrészt raktárban pihenő gyűjteményének nagyarányú kiállítási lehetőségét, egy látogatóbarát, 21. századi szolgáltató, mindenki számára nyitott intézmény megteremtését, valamint a szakmai és kiszolgáló részlegek modernizálását. A megbízást Lukács István és Vikár András irodája nyerte el, így ők dolgozták ki és nyújtották be az engedélyezési tervet, amelyet már egy éve megkaptak, és 2015 év végéig marad jogerős. A tervek előkészítésére idáig rendelkezésre álltak kormányzati források, de a szándékon kívül a további pénzügyi keret egyelőre még nem látható, a problémák feltárása folyamatban van, a teljes körű felújítás tényleges elkezdésének időpontja jelenleg bizonytalan. Mindemellett a múzeum élén személyi változás is végbement, a komplex fejlesztést előkészítő Takács Imrét rövid ideig megbízott ügyvezetőként Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója követte, majd nemrég Cselovszki Zoltán építész vette át az intézmény vezetését.

Az építésztervező páros a jelenlegi épülethez a legnagyobb tisztelettel nyúlna hozzá, a korábban meg nem épült szárny pedig visszafogott, neutrális módon egészítené ki a Lechner-féle épületet, illetve a belső homlokzatán alkalmazott, a felszínét és átláthatóságát sötétben és világosban megváltoztatni képes különleges üvegfelületével mintegy tükröt emelve erősítené fel azt. Vállalásuk szerint az épületet kiszolgálnák és befejeznék (az elmaradt szárny az építéskori pénzügyi problémák miatt, Lechner döntése nyomán nem épült meg, aki inkább a homlokzat pirogránit burkolatának befejezését helyezte előtérbe), illetve a 21. századhoz méltó, korszerű állapothoz segítenék. Ahogy már a pályázati kiírásban is szerepelt, a megújuló és bővülő épület nem kíván kilépni az eredeti kontúrokból, az új szárny pedig a meglévőhöz hasonló tömegben, de semmiképpen sem az eredeti, Lechner-féle tervek szerint épülne meg.

Az aula alatti, betemetett alagsori tér ismét kibontásra kerülne, itt kapna helyet a külön bejárással is elérhető időszaki kiállítótér, így az állandó tárlattól akár teljesen függetlenül is működhetne, külön jeggyel akár a Hőgyes Endre utca felől is megközelíthető lenne. Ugyaninnen lehetne belépni a szintén az alagsori szinten kialakításra kerülő konferenciatérbe, amely egyben az időszakos kiállítás felé is megnyílhatna. Maga az előadóterem a jelenlegi déli udvar megemelésével jönne létre, az előterében kialakított üvegtető pedig szépen átvezetné az udvari homlokzatot az alagsori térségbe, megtartva az épület főbb elemeinek folytatólagosságát.

A földszinten természetesen megmaradna az épület főbejárata, de a tervezők szándéka szerint, ha már a múzeum az utca felől elvesztette kellő hangsúlyú előterét – az Üllői út felé nincs mód a terjeszkedésre –, akkor az előcsarnokban próbálnák ezt az érzetet „pótolni". A nagyvonalúan kezelt, szellős előcsarnok jó rálátást biztosítana az ikonikussá vált és megújuló aulára, ami ezután is főleg kiállítási célokat szolgálna, illetve a földszinten helyezkednének el az elsődleges közösségi terek: könyvtár, múzeumi shop, kávézó, jegypénztár. Ez utóbbi egy, az egyik sarkában vízszintesen elmozdítható lekerekített háromszögforma lenne, ami napközben az útvonalba beforgatva pénztárpultként, este ebből kifordítva, akár mixerpultként is működhetne.

Az emeletek az új szárny megépülésével kiegészülnének, teljessé, körbejárhatóvá válnának, így a látogató megszakítás nélkül, sorban járhatná végig az állandó kiállítás tereit. A két emelet így teljes mértékben kiállítótérként funkcionálna, ezzel igen nagy mértékben megnövelve a bemutatható műtárgyak számát.

A Hőgyes utcai új szárny funkcióját vegyesre tervezték. Míg a felszín alatt kiszolgáló helyiségek, a gépészet és egy kisebb mélygarázs foglalna helyet, feljebb közösségi tereket – éttermet, bárt –, majd a leginkább 21. századi dizájnra koncentráló kiállítótermeket hoznának létre. Az épületszárny egyik szegletébe nagy befogadóképességű műtárgylift kerülne, illetve a felszín alatt ehhez kapcsolódó műtárgyfogadó helyiség. A tervezőknek módja volt az iparművészeti múzeumok világában etalonnak számító londoni Victoria and Albert Múzeumot funkcióiban tüzetesen megvizsgálni, ennek tapasztalataiból a budapesti tervbe elemeket beemelni. Így a múzeumi háttérnél gondoltak arra, hogy a jelenlegi kiállítási trendet a folyamatosan kölcsönben levő, jóformán az egész világon rotáló műtárgyakból álló vándortárlatok alkotják, így az Iparművészeti Múzeumot is el kell látni egy olyan műtárgyfogadó helyiséggel, ahol a szállítások, a műtárgyak bevételezése és kiadása professzionális módon megoldható.

A londoni tapasztalat sugallta azt is, hogy érdemes sokszintű közösségi tereket kialakítani, azok bejárhatóságát és lezárhatóságát a lehető legnagyobb mértékben rugalmasnak hagyni. Így az új szárny, amelynek az egyik fő célja, hogy a meglévő épületet kiegészítse, adott eseményekre, rendezvényekre szinte függetlenné válhatna a régi szárnytól. A földszintre tervezett étterem és bár pedig akár a nyitvatartási időn túl, külön is üzemelhetne. Ugyanígy kapnának rugalmas funkciót az udvarok, amelyek részben a Lechner-féle aulából közvetlenül is elérhetőek lennének, de a múzeumba való belépés nélkül, a Hőgyes utca felől belső parkként is látogathatóvá válhatnak. Az aula üvegtetejét körbejárható tetőterasz szegélyezné. A tervekben szerepel az aluljáró kijáratának átalakítása is, amely így a metró és villamos felől érkezőknek teljesebb rálátást biztosítana a múzeum épületére.

Az épület már építésekor is sokat formálódott, a külső burkolaton és a tetőn végigfutó pirogránit technológiát pedig Lechner Zsolnayval közösen folyamatosan fejlesztette és próbálgatta, így különböző technikákkal és minőségben került fel az épületre. A teljesen kerámia felületű homlokzat és a tetőcserepek felújítása, a cserepek cseréje így komoly fejtörést okoz az utókornak. Noha az épület tervrajzai mellett az építési naplók és jóformán a teljes korabeli dokumentáció fennmaradt, a cserepek újraöntésének technológiája azonban nem. Eredeti szín- és anyagminta az épület különböző típusú cserepeiről rendelkezésre áll, az üvegtetőt azonban csak fényképek, rajzok alapján lehet rekonstruálni.

A megújuló Iparművészeti Múzeum egy szerethető, színes és nagy műtárgykínálatot bemutató, sokoldalú intézmény kíván lenni. A kiállítási tér a jelenlegi 2100 nm-ről annak négyszeresére, 8400 nm-re bővülne, a most látható 200 műtárgy helyett a jövőben a kiállítóterekben és a látványraktárban a gyűjtemény nagy része, 60 000 különböző típusú tárgy bemutatásra kerülne. Az új múzeumi szakmai koncepció azonban még nem ismert – erről és a felújításról is szerettük volna a nemrég megválasztott főigazgatót megkérdezni. Cselovszki Zoltán válaszát későbbre ígérte, melynek az Építészfórum természetesen helyet fog biztosítani.

Bán Dávid

Nyitókép: Az Iparművészeti Múzeum névfelirata. Fotó: Égető Attila, MTA BTK