Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

LEHEL CSARNOK, Budapest, XIII. Lehel tér

1/17

1/17

LEHEL CSARNOK, Budapest, XIII. Lehel tér
Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

LEHEL CSARNOK, Budapest, XIII. Lehel tér

2002.03.06. 15:38

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Rajk László

Építész: Rajk László és munkatársai, KÖZTIGON Kft.

Építész: Rajk László és munkatársai, KÖZTIGON Kft.

Las Vegas az angyalok földjén

A modern szó sokáig a művészi újat, az élcsapatot, az avant-garde-félét jelentette - majd a 20. században mintha "besült" volna, s a minimálhoz, a teljes leegyszerűsítéshez vezető formák-művek stíljének kulcsszava lett. Sokak szerint ezután a századfordulóra ez a fajta modern, a hozzá szorosan kötődő irányzatokkal, mozgalmakkal együtt kiüresedett, s ekkor kitört a posztmodern. Hogy az mi? Utóság esetleg utánság - ha próbálok rá képzett magyar szót kreálni. Vagyis nem utánzat, ami eleve valaminek a másolását jelenti, inkább olyan követés, amikor mindenáron újat akar kiötleni valaki, vagy egy alkotó team, többé-kevésbé tagadó alapállásból. (A többség persze örökre megmarad az utánzásnál.)

De nem hiszem, hogy a nyelvi ötlet jó - ahogy abban sem hiszek, hogy kell-e erőltetni folyton az utánság-újat, főképp az építészetben. Mintha a 20. századi modernség szándékos félreértésére, erőszakos lerázására történnének kísérletek, amiben a konzumáció, az elüzletesedés - s persze nem egyszer a média is - meglehetősen nagy szerepet játszik. Egyre ingoványosabb ez a terep, a hang-, kép- és tudatzavar napról napra fokozódik.





 

Budapest, azon belül is az angyalföldi Lehel tér most egy olyan épülettel lett gazdagabb, amely szinte minden mástól erősen különbözik, amit eddig láthattunk, vagyis rendkívül jól beleillik a föntebb ecsetelt zűrös összképbe. Sőt még csúfolódik is vele!

"Beton szögell, acél feszül", hajó röpül, szín üvölt, lépcső zuhan, ciklopfalból kajütablak kukucskál, fehér hullámfalat színes üvegtéglák lyuggatnak, ablakforma spriccel, az építőminőség a sokféleség miatt is igencsak hézagos, miközben az épületen erősen uralkodik az autóforgalom - a belül hamar fölismerhető, bár ott sem hétköznapi csarnokot az első emeleten körbeveszi, a tetőn teljesen lefedi a szgk. parkoló. Továbbá: óriás-marok-által-meggyűrt sárga és piros mellvédkorlát kényszer-kanyarog - furcsa disszonanciában a mozgólépcső szabványtechnikájával, - s a homlokzatokon sok vaskos-sárga-neomintás-előregyártott-vasbeton-teknő-virágvályú kizöldellni vágyik.

Talán majd a gyümölcs és zöldség látványa megszelidíti mindezt, legalább belül. S természetivé tudja varázsolni az asszonyok-férfiak nyüzsgése. A gyerekek biztos csoda-háznak tartják majd - nem tévesztve össze a közeli "Csodák Palotájá"-val -, de mi marad meg bennük-bennünk, mennyit emésztünk meg belőle?

Remélhetőleg a felnőttek többségét harsány röhögésre fakasztja. (Sokkal inkább, mint az egri uszoda, amin pedig, mondják, direkt idézetek is vannak.) Első alkalommal így voltam a LEHEL-CSARNOK-kal, amikor körbejártam, és találkoztam mással is, aki hasonlóképp viccnek látta. De bizonyára lesz, aki nehezen tudja felfogni, hogy miről van szó, inkább kitérésre, fejcsóválásra, bosszankodásra készteti majd. (S persze lesz anyázás-apázás, zsigerből, nulla beleérzéssel, sőt direkt.)



 

Néhány éve Hunderwassernek nem sikerült Bécsből Budapestre átruccanni egy ház kicicomázására, amit őszintén szólva nem sajnáltam. Most Rajk László az, aki a bécsi Collegium Hungaricum tréfaízű, csattanós felöltöztetése után az osztrákból saját fővárosába plántálta (magán)díszlet-acélruha építészetét. Előbb Aquincumban, egy kis múzeumon tett kísérletet arra (Balázs Jánossal), hogy új épületre adaptálja utánság-át, most majdnem a Belvárosban, közel a Nyugatihoz.

Innen a széles, új - alig használt - promenádon rövid séta a Lehel tér (egykor Ferdinánd tér). Alaphangját a templom adja, a Möller István tervezte Zsámbék-utánzat 1933-ból, ami óhatatlanul "építőművészetté" fog öregedni, miközben fájón ki lett rekesztve a világból. Autóözön közepette, magányos szigeten áll, gyalogos földi halandó ma már szinte csak aluljárón, a "pokol" felől közelítheti meg. Pedig templom és piac közelsége nem rossz városi szituáció, erre számtalan jó példa van világszerte.

Csakhogy itt már eleve nem volt lehetőség urbanisztikai tettre: metró mint kéregvasút, híd a vasút fölött, villamos és troli kötött pályája, no meg a szélesen hömpölygő Váci út - autó-tömeg-közlekedés "modern metropoliszi" világa. És persze a megváltozott tulajdonviszonyok, kényszerpályákon mozgó (vagy mozgatott?) önkormányzat. Ez a csarnok nem olyan magánberuházás, mint az üzletközpontok, de mégiscsak tőkés jellegű, üzleti célzatú valami (gazdája a Csapi). Érzésem szerint ebben a helyzetben az építész Rajk László originális tehetséggel, határozott fellépéssel meg tudta győzni megbízóját, hogy rendkívüli formájú siker-várat kap majd, amit zabálni fognak az emberek.

A terveken szelídebb volt, ekkora épület a rajzlapon eleve más részletezettséggel mutatkozik, mint a valóságban, s menetközben sokminden rárakódhat. A tervező, ha jól tudja irányítani az ügyet, a művezetés során még azt is elérheti, hogy a felmerülő problémák megoldásával együtt formai plusszokat aggat a házra. S ha a kivitelező belelép a csapdába, elszabadul a fém, az üveg, a poliészter, bekövetkezhet a mű- és nem mű anyagok tobzódása.

A csarnok rácsos tetőszerkezete, kékre festve, többnyire egyenesre szabott szögacélból, óhatatlanul felidézi a régi pest-budai vásárcsarnokokat, a száz évvel idősebb testvéreket. De ezt alig néhányan fogják észrevenni, mert közelebb kapják majd a lépcső és galéria mellvédek girbe-gurba csöveit sárgán és pirosan, a falak hol ide-hol oda dőlő téglaburkolatát vagy a látványlifteket vezető függőleges, nagyon tömör, piros térrácsot, ami építési segédszerkezetre emlékeztet. S mindehhez jön még jó néhány méregzöldre festett, "stílbútor" fazonú utcai kandeláber. A legaranyosabb pedig, amikor a mozgólépcső födémkivágását és ebből felbukkanó, igazán jól ismert, üvegfalú, félkörös gumikorlát-visszafordítóját becsomagolja a fentebb leírt girbe-gurba piros mellvéd. Claydermann simulékony zongorafutamait dekonstruktív ihletésű hevimetál gyűri maga alá.

Radikális eklektika - nevezi meg házának stílusát Rajk, aki a szamizdatos időkben főleg könyvek, füzetek címlapgrafikáin vagy képregényeken járta a kétdimenzió iskoláját, kissé háttérbe szorítva az építészetet. S még a rendszerváltás után sem tért vissza rögtön a rajzasztalhoz (illetve a komputerhez), hiszen aktívan politizált az új, demokratikusnak indult parlamentben. E meglehetősen hosszúra nyúlt lefojtás után szinte természetes, hogy most belead apait-anyait, meg egyébként sincs messze tőle némi fenegyerekeskedés. "Papa, többet ilyet ne csinálj!" - idézhetném immár felnőtt fiamat, aki kb. két éves korában fakadt ki így, meglátva, hogy leborotváltam a szakállamat.

Nehezen tudom elképzelni, hogy a jövőben sok hasonló ilyen "középület" fog rohangálni tereinken. A vásárcsarnok teljes egészében csak használata során lesz értékelhető, most még csak kóstolgatjuk. Annyi már most megállapítható, hogy művészibb, összművészibb tett, mint akár a főváros csupán betonilag új színháza, akár az erőszak sugárúti emlékművének graffitisítása.

A végső soron víg kedélyt sugárzó, de picit túlcizellált, városszéli sztráda hangulatot magába sűrítő épülethez à la Las Vegas lesz vigasz (Tandori): nem lehet ráaggatni hatalmas reklámtáblákat, úgy ahogy azok például a két budai undormányos-ősormányost ellepték, tetézve a borzalmat. A "magyar leleményesség" persze nem ismer határokat.

LEHEL CSARNOK,
Budapest, XIII. Lehel tér.
Építész: Rajk László és munkatársai, KÖZTIGON Kft.

(Az írás rövidebb változata megjelent az Élet és Irodalom 2002. február 8-i számában.)

Szöveg, fotók: Vargha Mihály

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk